Jó egy éve, játékos-pályafutásának befejezésekor hosszabb interjút készítettünk Varga Dániellel, aki akkor készült átvenni a Fradi ifjúsági csapatának irányítását. A dolgunk így most egyszerű volt, pusztán fel kellett eleveníteni, mit mondott Dani az akkor még előtte álló "hároméves projektről". Ennyi időt szánt ugyanis arra, hogy kipróbálja magát utánpótlásedzőként. Vajon mi valósult meg eddig az elképzeléseiből? Milyen hatások érték? Hogy tudta feltalálni magát ebben a teljesen új közegben? Vannak-e már eredményei? És persze, az egyharmad leteltével hogy áll a "projekt"? Ezeket szerettük volna megtudni, amikor Danival leültünk egy újabb hosszabb beszélgetésre.

És ha az olvasó megenged egy szubjektív megjegyzést a krónikástól: Dani sorsa, életútjának alakulása is érdekes, de ahogy elmélyedtünk kicsit a részletekben, elénk tárult az a nagyon komoly áldozatokkal járó napi küzdelem, amit átfogóan úgy ismerhet a sport iránt érdeklődő átlagember, hogy "egy élsportoló a pályafutása befejezése után új életet kezd". Immár a reflektorfény nélkül küzd meg napi feladataival, hogy egy új területen is teljesítsen, értelmes és eredményes munkát végezzen.

VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

- Eltelt az első év. Milyen volt?

- Kezdem azzal, hogy nincs hiányérzetem. Mondom ezt annak ellenére, hogy tudom, sok mindent lehetett volna másként csinálni. Ezek között volt, amit már egy perccel később tudtam, más dolgokat egy héttel később, és olyan is, amire hónapok múlva jöttem rá. Menjünk a részletekbe?

- Persze!

- Miután megterveztem a teljes szezont és azon belül a nyári programot - teljes részletességgel -, menet közben hamar rájöttem, hogy nem fogok tudni mindent betű szerint megvalósítani, sok tényező befolyásolja, hogy változtatni kell-e a terveken: betegség, sérülés, fáradtság, hiányzások vagy az, hogy nem jól becsültem meg a fiúk képzettségét. Az első hetekben több olyan összetett gyakorlatot is újra kellett terveznem, amelyre még nem álltak készen. Szóval az első nagy tanulság az volt, hogy tudnom kell alkalmazkodni az éppen kialakuló helyzethez, ami adott esetben az edzés újratervezését jelenti.

- Mi volt a cél és hogyan sikerült teljesíteni?

- Amikor elkezdtük a munkát, természetesen mindenkinek minden új volt. Én azt tartottam a legfontosabbnak, hogy a srácok eddzenek keményen, nem számít, hogy sikerül-e vagy nem, amivel éppen próbálkoznak, a lényeg az, hogy adjanak bele mindent. Ilyen szempontból a nyár jól alakult, sokat fejlődtek a játékosaim, meg tudtuk alapozni azt a munkát, ami a szezon során várt ránk.

Az egész éves célok meghatározásánál kétféle megközelítésben néztem a dolgokat. Az egyik az volt, hogy a játékosaim hozzák ki magukból a lehető legtöbbet. Ha ez sikerül, néhányuknak a Fradi felnőtt csapatában is helye lehet. Aki nem fog bekerülni, abból is váljon OB1-es játékos, hiszen ezért tesz bele minden nap olyan sok energiát a munkába. A másik pedig: a napi sikerélmények, a bajnokág során elért győzelmek. Utóbbiakat külön értékessé tette az a helyzet, hogy minden meccsen legalább nyolc serdülőkorú játékos vett részt, meghatározó szerepkörben. Közülük négynek vasárnap kezdődik az ifjúsági Eb Tbilisziben.

- A bajnokságban mit értetek el?

- Úgy lettünk negyedikek, hogy akik minket megelőztek - sorrendben: az UVSE, a KSI és a BVSC -, azok játékosállományának jó része vagy az OB1-ben játszott végig (UVSE és KSI), vagy megnyerte az OB1B-t (BVSC). Viszont megelőztünk olyan csapatokat, amelyek a bajnokság előtt talán esélyesebbek voltak nálunk a jó szereplésre.

Szembetűnő és fontos tapasztalás, hogy akik minket megelőztek - az előbb említett három csapat -, többet edzettek, mint mi, csapatszinten heti 7-8-at. Ellenfeleink szereplése a felnőttek mezőnyében, az OB1-ben, illetőleg az OB1B-ben, olyan hihetetlen fejlődést eredményezett, ami a mi szintünkön, az ifibajnokságban érzékelhető volt - szemmel jól látható tudásbeli különbség formájában, elsősorban a gondolkodási sebesség terén és a test-test elleni szituációkban.Ezek a készségek a legnehezebben fejleszthetők "saját környezetben", terhelést jelentő megmérettetések nélkül. Emiatt is döntöttünk úgy, hogy a csapatunk az én edzősködésemmel a 2019-2020-as szezonban elindul az OB1/B-ben. És legalább olyan fontos lesz számunkra az ottani szereplés, mint maga az ifibajnokság.

Egyébként konkrétan: egyedül az UVSE ellen zártunk győzelem nélkül, egyszer a KSI-t és a BVSC-t is meg tudtuk verni, ami szívmelengető volt és egyben szakmai visszajelzésnek is tekinthető a munkánkkal kapcsolatban.

Jelentős siker, hogy Fradi serdülői megnyerték a korosztályos bajnokságot. A csapatot Nyéki Balázs "vitte", mellette segédedzőként tevékenykedtem, s annyiban is magaménak érzem ezt a győzelmet, hogy az aranyérmes csapatból heten "felfelé" vagyis náluk idősebbeknél, egészen pontosan az én csapatomban edzenek és játszanak. A döntőben a KSI-t győztük le, oda-visszavágó után, ötméteresekkel. Sünivel egyébként nagyszerűen tudunk együttműködni, talán az ő nevében is mondhatom, hogy sokat tanulunk egymástól.

- A tavalyi interjúban szépen körvonalaztad, miként alakultak át benned a vízilabdával kapcsolatos vágyak, hogyan jelentek meg az edzői munkával kapcsolatos motivációk. Most az a kérdés, hogy sikerült a hétköznapokban örömöt találni a munkádban, mi volt az, ami meglepett, amire nem számítottál?

- Igaz az egész szezonra az, amit az előbb a nyárra mondtam: ha százat tervezek, akkor abból ötvenet tuti, hogy elhagyok, a másik ötvenet megtartom, és helyette újdonság jön, mert közben figyelek, tanulok.

Sok mindent próbálgattam és ezen nem változtatok a következő szezonban sem. Mondjuk, egyszer majdnem meg kellett fizetnünk a tanulópénzt: Miskolcon játszottunk, s úgy gondoltam, belefér egy kőkemény kondi közvetlenül a meccs előtt - mert hát, erősíteni kell. Jó másfél órát nyomtuk a konditeremben, onnan vizes bemelegítés, majd kezdődött is a meccs. A második negyedben, 6:1-es miskolci vezetésnél már túl voltam minden lehetséges taktikai elem bevetésén (sorcsere, kapuscsere, időkérés...), de rettenetesen döcögött az egész. Végül meg tudtuk fordítani a mérkőzést, meglett a három pont és így lett jó, mert a srácok azóta elhiszik nekem, hogy lehet meccs előtt erősen kondizni! :-)

- Mi van a tapasztalatok átadásával? Nem is ez a jó kifejezés. A gondolkodásod átvitelével. Ez pedagógia. Hogy ment?

- Ez pedagógia, pszichológia, edzéselmélet, személyiség..., tehát..., jó a kérdés, mert most így, egy év távlatából az egyik, amit leginkább alábecsültem, az az út, hogy az elmagyarázástól a többszörösen megismételt helyes kivitelezésig milyen nehéz eljutni. Vannak dolgok, amiket tíz hónap vagy akár egy év alatt nem sikerült megértetnem a csapatom egy részével - és ezek nem nehéz, bonyolult dolgok, most hirtelen három is eszembe jut...

- Egyet mondj!

- Mondjak egy taktikai dolgot?

- Igen.

- Amikor emberhátrányban belép a rosszkéz hátsó játékos az ellenfélnél, akkor miért húzódunk vissza, miért nem megyünk felé?? Beszéltünk róla, tábláztunk, videóztunk, rajzoltam, röpdolgozatot írattam ebből! Sokat gyakoroltuk, elmondtam egyénileg, kis csoportban, nagy csoportban. Valamiért mégsem megy.

Nem panaszként  mondom ezt, egyrészt nagyon érdekes tapasztalat, másfelől saját magam felé egy visszajelzés, hogy mi a realitás. Amikor túl vagyok a bosszankodáson, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni, már századszor esik szó róla, akkor azért az is eszembe jut, hogy fantasztikus játékostársaim között is voltak olyanok,  akiknek ugyanezzel a szituációval szintén meggyűlt a bajuk, mégis nagy dolgokat értek el.

Nagyon érdekes, hogy nem egyértelmű először, mi a nehéz és mi a könnyű feladat, ez egyénenként is változik. Út közben derül ki.

Mindenesetre számomra az egyik legérdekesebb edzői kérdés valóban az, hogy miként adjam át a fejemben lévő elképzeléseket úgy, hogy hatékonyan megvalósítsák azokat.

- Mi lehet az oka annak, hogy vannak dolgok, amik nehezen vihetők át?

- Hát, vagy az "adó" vagy a "vevő" részéről nem stimmel valami, esetleg a kommunikációs zaj zavar be... :-)

- Hogy kapsz sikerélményt? Azt mondtad tavaly az interjúban, hogy majd eljön a tavasz és látni fogod, hogy amit át akartál adni, az megvalósul.

- Rengeteg a sikerélmény, sokkal több, mint az eddig szóba hozott meg nem értés. Sokkal hosszabb lenne ez a lista.

Például, amikor valahonnan elindultunk és látom, hogy hétről hétre van fejlődés. Lehet ez egy mozdulat, amit csiszolunk régóta vagy akár egy összehangolt taktikai elem, amit végül a vízben a játékosaim megvalósítanak.

De ide tartozik az is, hogy miként változik meg a fiúkban a vízilabdához való hozzáállás. Van, aki azt hiszi, hogy ő mindent kiadott magából az edzésen, pedig lehet, hogy maradt benne még 20 százalék, 30 vagy 40 százalék.

- Zárójelben: ez olyan lehet, mint amiről Kicsi beszélt a búcsúinterjújában, amikor visszaemlékezett, hogy annak idején nem akarta elhinni, hogy Gerendás szerint ő nem tesz meg mindent, és ha ezen nem változtat, akkor az edző el fogja küldeni....

- Tudom, miről beszélt Kicsi és fel is olvastam ezt a részt a srácoknak! Ez egy sokatmondó, jelentős része volt annak az interjúnak. Csak remélni merem, hogy a csapatom tagjai megértették az idézett rész lényegét. Úgy érzem, egyre több srác kezdi átérezni, hogy vízilabdásnak lenni nem csak az edzéseken és a meccseken való megfelelést jelent.

Az ő hétköznapjaik szempontjából arról van szó, hogy amikor vége egy háromórás edzésnek és utána mondjuk csak másfél óra múlva esznek, és nem azt, ami megfelelő, amire a szervezetének szüksége van a terhelés alapján, és mondjuk éjszaka fél kettőkor fekszenek le, mert chatelnek vagy játszanak a neten, akkor a 100 százalék, amit az edzésen teljesítettek, már csak 50 százalékot ér! Mert úgy gondolom, hogy ha száz százalék az edzés, de nem jó az étkezés, azzal lemegyünk 75-re, ha nem jó a pihenés vagy az alvás, akkor csak 50 százalékot ér az egész.

Szóval nagy sikerélményem, hogy a fiúk elkezdték magukat vízilabdásként definiálni, ami nemcsak "edzésre járó sportolót" jelent, hanem kihat a mindennapok gondolkodására és az életvitelükre is. És ez nagyon fontos, mert versenyelőnyben van a többiekkel szemben az, aki komplexen tudja kezelni a sorsának alakítását.



- Motiváció. Ehhez is, amit most elmondtál, motiválni kell őket. Gondolom, ha valaki nehezen ért meg egy-egy taktikai feladatot, azt még nehezebben, hogy le kell feküdni este 9-kor... Nyilván nem elég ezt elmondani, hogy lehet átvinni a motiváció eszközeivel?

- Több módon. Egyrészt az edző példakép, minta, ha akarja, ha nem. A viselkedésével, a megjelenésével, a gesztusaival, az időben érkezésével mutat egy irányt. Biztos vagyok benne, ezt még játékoskoromból tudom, hogy befolyásolja a játékos hozzáállását az, ha látja, hogy az edző mennyit dolgozik, milyen munka van egy-egy döntés, edzés mögött.

Emlékszem arra, amikor Benedek Tibor megtartotta nekünk az első videós foglalkozását, még ideiglenes szövetségi kapitányként. Megjelent az i-padjával, összedugta és a kivetítőn feltűnt több száz videó. Tudtuk, hogy ezeket ő vágta össze és látszott, hogy milyen sok munka van a mögött, hogy a bemutatott 20-30 jelenetet kiválassza. Ezt a  30-at elemeztük, de ő több százat vágott meg, dolgozott vagy húsz órát, hogy egy félórás videózást tartson! És én akkor azt gondoltam: a k.. életbe. Ha ennyi munka van abban, hogy mi fél órát videózunk, akkor kutya kötelessége mindenkinek mindenben 0-tól 24 óráig így hozzáállni a vízilabdához!

- A hétköznapokban a játékosmúltadból veszed inkább a példákat vagy az elméleti tudást ülteted át a gyakorlatba? Mi az, ami többet nyom a latban nálad, amikor azt látod, hogy ezzel a gyerekkel beszélni kellene?

- Több minden. Játékos voltam huszonéven keresztül és voltak edzőim. De ahogy a tavalyi interjúban is mondtam: nagyon sokat tanultam az edzőimtől, de a játékostársaimtól még többet, ami természetes, hiszen egy csapatban csak egy-két edző volt mindenhol, s legalább 13 játékos. És én figyeltem. Nagyon fontos volt az számomra, hogy mit éreznek a társaim. Szóval van bennem egy alapempátia, megfigyelési készség, szociális érzékenység.

A másik: ez egy "munkaköri kötelesség", ugyanúgy az edzői  munka része, mint az M-zóna megtanítása.

Ami még fontos: kétgyerekes apa vagyok! Két fiam van és bizony, még ha más szinten is, de naponta megélem a pedagógia gyakorlatával kapcsolatos hullámhegyeket és hullámvölgyeket...

- Mennyire hatott a játékosból edzővé válás a családi életedre, az otthoni szerepedre?

- A kisebbik fiam egyéves lesz nemsokára, a nagyobbik öt. Úgy néz ki egy átlagos hétköznapunk, hogy..., Milán az idősebb, ő korábban kel, akkor vagyunk legtöbbet együtt. Elviszem óvodába, jövök a délelőtti edzésre. Amikor több szabadidőm van, mondjuk délután négyig, fél négyig bezárólag, akkor nem találkozom a fiammal, mert négyig óvodában van. Ha szerencsés napom van, akkor belefér, hogy hazavigyem, de utána rögtön tűzök vissza a délutáni edzésre az Óbuda-Vajda Péter relációban egy óra az út. Mire hazaérek este, ő már ágyban vagy ha szerencsém van, a fürdőszobában, és még lesz egy fél óránk. Tehát az az idő, ami apa-fiú viszonyban a minőségi időtöltés lenne, beszélgetés óvodai élményekről, stb, sajnos nagyon ritkán adatik meg.

Ez játékosként picit volt jobb, mert bármennyire többet edzettünk, voltak olyan délutáni szabadidők, amik azért lehettek, mert délelőtt edzettünk. Itt most minden délután van edzés, hiszen ők délelőtt iskolában vannak. Szóval ilyen szempontból..., bár talán valamivel kevesebbet vagyok az uszodában - nem sokkal, heti egy-kettővel -, de sajnos kevesebbet találkozom a nagyobbik fiammal. A kicsivel többet, mert ő még otthon van.

Egyébként, azt is túlbecsültem, hogy mennyi szabadidőm lesz az új munkám során. Eddig játékosként, ha megvolt az edzés, felálltam a medencepartnál és hazamentem. Nyilván foglalkoztatott továbbra is a vízilabda, de könnyen "ki tudtam lépni az állásomból", most ez annyi mindennel kiegészül... Statisztikák, videóelemzés, edzéstervezés, tanulmányok és leginkább az, hogy 14-16 kis felnőttért/nagy gyerekért felelősséggel tartozom.

Több mint egy évvel ezelőtt, tavaly májusban azt hittem, annyi időm lesz ősztől, hogy jelentkeztem egy pékségbe álláshirdetésre - szerintem Budapest legjobb pékségéről van szó, - heti három alkalomra, hajnali műszakba. Időközben ugyanis megtanultam kenyeret készíteni. Mondhatom, hogy nagyon jól megy. Gondoltam, délelőttönként hetente kétszer-háromszor lesz edzés, kezdek a pékségben hajnali négy órakor, ott vagyok reggelig, aztán elviszem a gyereket oviba, majd jövök edzésre. Szerencsére nem vettek fel, mert azt mondták, hogy ők teljes munkaidőre keresnek péket. Ez azért szerencse, mert közben kiderült, hogy így nem ment volna, sokkal több a munkám, mint gondoltam.

Egyébként azóta már kétszer kaptam állásajánlatot más pékségbe, ugyanis korábban két tanfolyamot is elvégeztem, s az ottani társaim közül ketten megnyitották a saját pékségüket és várnak szeretettel... :-)

- Családi indíttatás? Mondjuk el, hogy a szüleid évtizedekig pékségeket vezettek...

- Valahol a tudatalattiban ott lehetett ez, mert gyermekként nagyon büszke voltam a szüleim vállalkozására, mostanra azonban egész más "filozófia" alapján kezdtem el kenyerek készítésével foglalkozni.

- De hát hogy jut ilyen valakinek az eszébe??

- Nagyon szeretem a jó minőségű ételeket és két évvel ezelőtt elég nagy hiány volt jó kenyérből, Ezért megtanultam magunknak készíteni.

- Tehát nem elfoglaltságként, pénzkereseti forrásként, hanem önkifejezési formaként?

- Igen, s azért, mert szükségünk volt jó kenyérre. És azzal a hátsó szándékkal is, hogy egyszer ez még jól jöhet, pékséget nyitok, ha úgy alakul. Az eddigi visszajelzések alapján napi 10-15 kenyér termelésére már stabilan rá tudnék állni.

- Azért a kenyér hizlal. Hogy állsz a kilókkal?

- Tizennégy kiló. Ennyit fogytam a tavalyi májusi döntőt követő fél évben.

- ??? Mi az oka ennek?

- Leginkább az, hogy nem tudok eleget edzeni - amiben persze van egy kis "szándékhiány" is, de azt is mutatja, hogy milyen kevés időm van. Egy példa: nyáron, az alapozás időszakában 9 edzés volt egy héten. Ha körbenézel a Népligetben, három konditerem, atlétikai pálya, futófolyosó, medence, minden megvan ahhoz, hogy eddzem. Ehhez képest, mivel edzéseket tartottam, a foglalkozások elejétől a végéig figyelnem kellett, semmi időm nem volt, mondjuk úgy: nem vitt rá a lélek, hogy edzés előtt vagy után magammal foglalkozzak. Rohantam haza, mert, ugye, újszülött fiunk volt a nagyobbik mellett. Olyan eset  is előfordult, hogy szombaton délelőtt bementem a hozzánk közel eső óbudai bevásárlóközpontba, vettem egy kondibérletet 2 ezer forintért és kondiztam magamban. Úgy, hogy itt volt hetente kilencszer a lehetőség, hogy kondizzak..., de nem fért bele. A "saját kondizás" sem vált rendszeressé, ezért is fogytam fél év alatt 14 kilót, ami főleg izom volt.

- A srácok, akikkel itt együtt dolgozol..., fülembe cseng a mondat a tavalyi interjúból, hogy te választottad őket. Egyrészt ők "beváltak"-e, másrészt tudod-e, hogy ők azt kapták-e, amire számítottak, van-e visszajelzésed tőlük a munkádról?

- A kiinduló helyzet az, hogy a tisztelet "magától" megvan. Fegyelmezési gondjaim ritkán adódnak. Vagyok, aki vagyok, egy olimpiai bajnok. De azt hiszem, az ember bárkiben képes csalódni. Tehát ha én nem mutatnék jó példát, ha nem tennék minden nap azért, hogy elfogadottak legyenek a módszereim, egyáltalán, az egész lényem, akkor valószínűleg csalódásba fulladna a dolog és nem működne.

- Összességében hogy áll a hároméves projekt? Nyilván nem lehetett kimérni, hogy egy év alatt hova fogsz eljutni, de már nem kívülről beszélsz, hogy várhatóan mi lesz, hanem benne vagy. Meg tudod talán már ítélni egyrészt, hogy jó döntés volt-e, hogy belevágtál, másrészt, hogy hol tartasz.

- Nincs hiányérzetem, annak ellenére hogy vannak dolgok, amiket lehetett volna másképp csinálni. de összességében teljesen jó volt az első év, elégedett vagyok vele.

Viszont. Az ellenfeleink is edzenek, szorgalmasan. Sokat edzettünk tavaly, jól edzettünk, de jövőre még többet kell. És ez nem azt jelenti, hogy az egyébként nem ritkán előforduló három és fél órás edzést négy és fél órásra növelem, hanem hatékonyabbnak kell lennie az edzésnek, intenzívebbnek. Ha lehet, akkor többször edzünk, voltak hajnali edzéseink, volt, hogy 6-kor jöttünk be két úszósávra, egyéni képzésre. De a hatékonyságot növelni kell, mert az időablak véges. Jobb edzéseket kell tartani, s még nagyobb koncentráció és elhivatottság szükséges a játékosok részéről.

- Szóval a projekt hol tart?

- Ott, ahol szerintem tarthat egy év után. Erre mondom, hogy nem vagyok elégedetlen. Voltak a szezon során olyan kimagasló egyéni teljesítmények, amelyek bizakodásra adnak okot a jövőt illetően. Tartósan magas szintű játékról még senki esetében nem tudok beszélni, A cél az, hogy ez egyre gyakoribb legyen, tudatos és tartós. Így áll a projekt. Dolgozunk rajta, de az eredmény számokkal kimutatható része kevéssé foglalkoztat.

- Az egyik korosztályos válogatottnál is felelős megbízatást kaptál. Egyrészt ez hogy jött? És mik a tapasztalatok?

- Nyilván nem az évtizedes edzői tapasztalatom miatt kaptam meg a lehetőséget az Utánpótlás Bizottságtól. A játékosmúltam, illetve a "félszezonos" edzői teljesítményem adhatott okot arra, hogy ezt a megtisztelő feladatot rám bízzák. Talán emiatt lettem éppen a 2001-es korosztály edzője (Kovács Robival együtt), mert világversenyen majd csak jövőre fogunk szerepelni. Addig pedig igyekszem minél többet tanulni a válogatottal járó edzői feladatokról. Ezen a nyáron a junior, az ifi és a 2003-as csapat edzésein is részt vettem több alkalommal, illetve mindegyik kollégával szinte napi kapcsolatban vagyok.

Egyébként szezon közben mi is edzettünk folyamatosan, de a jövő évi Eb-re készülve egy kicsit más típusú munkát végeztünk.

- Azt  mondtad a tavalyi interjúban, hogy a mai modern vízilabdára akarod nevelni a gyerekeket. Ez az igény megmaradt vagy elkopott abban, hogy kemény napi feladatokon kell túljutni? Tehát, tudod-e tartani magad az induláskor megfogalmazott normákhoz?

- Csakis a modern vízilabda elsajátíttatása lehet a cél, sőt, inkább azé a vízilabdáé, aminek jövője van, nem csak jelene. Egyébként elég nehézkes dolog meghatározni, hogy mi számít modernnek. Például, ha taktikailag nézzük, akkor Ratko Rudics Pro Reccója nyolc hónapon keresztül ellenállhatatlanul verte meg az összes ellenfelét egy olyan védekezéssel, amivel már szinte serdülő bajnokságot sem lehet nyerni, aztán a legfontosabb meccsen ez nem működött és mehetett az egész szezon a kukába.

A modernitás eléggé szerteágazó témakör, ami nem értelmezhető az adott körülményektől függetlenül, viszont kell vele foglalkozni, mert az kerül lépéselőnybe, aki modern tud lenni.



Az én "modernitásom" leginkább arra épül, hogy milyen arányban kell érvényesíteni a rendelkezésre álló erőforrásokat a saját magamnak kedves, általam preferált elképzelésekkel, módszerekkel. Természetesen folyamatosan figyelembe véve az ellenfél erősségeit vagy akár az aktuális szabályokat. Például ha eddig azt tanítottam a bekkeknek, hogy így meg úgy csinálják és idén nyáron az mind kiállításhoz vezetett, akkor nekem ezen változtatni kell. A belgrádi Világligát nézve sajnos az volt a benyomásom, hogy a jó bekket az különbözteti meg a rossz bekktől, hogy előbbit öt méteren állítják ki labda nélkül, míg a gyengébbet két méter környékén. Aztán a vb végére ez normalizálódott kissé.

Szóval folyamatosan kell alkalmazkodni sok körülményhez. De ha valami általánosat kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy akkor érzem modernnek magam, ha a csapatom minél több helyzetben rá tudja erőltetni az akaratát és a stílusát az ellenfélre.

Az történjen, amit mi akarunk, nem várjuk meg, hogy az ellenfél csináljon valamit és arra reagálunk, hanem az ellenfélnek kelljen utánunk jönni. Tudom, hogy egy interjúban elolvasva - ezek szavak. De annyi minden van mögöttük. Mert ehhez nemcsak technikai és taktikai tudás kell, hanem bődületes fizikai, kondicionális állapot. Aminek megszerzéséhez rengeteget kell edzeni - a megfelelő módon! És hogy mi a megfelelő edzésmódszer, az szerintem talán a legtöbbet változott az elmúlt 20 évben, mióta elkezdtem felnőtt szinten játszani. Mindig volt valami, amiben hittünk, ami éppen divatos volt. Azzal, hogy a játék gyorsul, ahogy a szabályok változnak, ahogy bővülnek más lehetőségek, például a tudomány spektrumából beszűrődve, bizony, az edzéseken is változtatni kell. Ezért is mondtam korábban, hogy az intenzitás és a hatékonyság sosem volt annyira fontos, mint most.

- Az edzői munka hétköznapjaiban bevillannak jelenetek a régi időkből, amikor neked próbált átadni valamit az edződ?

- Bizony... Előfordult, hogy egy megnyilvánulásom után azt éreztem, fú..., ez egy kicsit "benedekes" volt, vagy: basszus, ezt Roje is így csinálta! (Zoran Roje olimpiai bajnok, a Varga testvérek első edzője a Rijekában.) Esetleg: ez lehet, hogy azért volt így, mert Dénes miatt emlékeztem rá. Vagy, ehhez a dologhoz most úgy viszonyultam, ahogy Földi Laci szokott, vagy "tényleg, most jut eszembe, hogy ezt Szolnokon csináltuk Sanyival". (Cseh Sándor akkori vezetőedzővel - a szerk.). Érdekes, nem tudatosan, "ellopva" használok fel dolgokat, hanem miközben edzőként igyekszem megvalósítani elképzeléseket, tudattalanul előjönnek ezek az emlékek, "kiderül", hogy mennyi mindent kaptam az edzőimtől.



- Szerinted is a játékos csinálja az edzőt?

- Egyet tudok érteni a régi mondással, de csak ha hozzátehetem, hogy az edző teremti meg az ehhez szükséges lehetőségeket a játékos számára - vagy veszi el tőle.

- Edzőként másként gondolkodsz a játékról, mint korábban?

- Úgy érzem, ha most tudnék játszani, ha fizikailag még bírnám, akkor jobb játékos lennék, mint voltam! Mert még jobban tudok edzői fejjel gondolkodni. Sok mindent másként látok és több lettem ez által.

Olyan ez mint, emlékszem, réges rég ki akartam próbálni edzések, kétkapuk alkalmával, hogy milyen a játékvezetés. És utána egy fokkal megértőbb lettem a bírókkal kapcsolatban, az tényleg nehéz munka. Mindenkinek javasolnám, főleg a rendszeresen reklamáló játékosoknak, hogy próbálják ki, álljanak ki a partra, vezessenek le egy edzőmeccset. Ahogy egyébként a játékvezetőknek is jó szívvel ajánlom, hogy ők is próbálják ki, milyen játszani, vagy éppen meccselni edzőként egy tétmérkőzésen.. :-)

- Összességében mit gondolsz most, kielégít az utánpótlásképzésben végzett munka, annak összes terheivel?

- Teljes mértékben!

Azt viszont látom, hogy rendkívül szerteágazó a háttere. Biztos vagyok benne, hogy csak úgy működhet, ha egy jól kialakított koncepciót valósítunk meg, a legkisebbektől a legidősebb korosztályig, szinte iskolarendszerben visszük végig a képzést. Vannak olyan életkori szakaszok, amikor, sokkal szenzitívebb a gyerek bizonyos képességek fejlesztéséhez. Ezek olyan, vissza nem térő alkalmak, amelyek, ha nincsenek kihasználva, akkor elvesznek. Egy 18-20 évesnél már jelentősen kisebb hatékonysággal lehet elérni eredményt némely területen.

A Fradiban arra törekszünk, hogy olyan "utánpótlás-felépítmény" jöjjön létre, amelybe az edzők beépítik a saját tapasztalataikat, de egységes rendszerben valósul meg a teljes utánpótláskorosztály képzése.

Egyébként ebből írom a szakdolgozatomat: "Az utánpótlásképzés az életkori fogékonyságok alapján a vízilabdasportban". Ez a téma nagyon érdekel, még az sincs kizárva, hogy ilyesmivel foglalkozom majd a "hároméves projekt" letelte után, ha nem kapok valahol edzőként egy "visszautasíthatatlan" lehetőséget és a pékségbe sem vesznek fel... 

- Köszönöm a beszélgetést, további sikeres munkát kívánok!