FACEBOOK

Információk az utánpótlásképzés új rendszeréről (levelező tagozat)

Információk az utánpótlásképzés új rendszeréről (levelező tagozat)
hozzászólás, 2019.02.01.

Ritka újságírói megoldást alkalmazva tájékoztatjuk újabb információkkal olvasóinkat az MVLSZ közelmúltban hozott nagy horderejű döntéseinek részleteiről. (FRISSÍTÉSSEL.)


A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége január 18-án döntött az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezéséről. Az MVLSZ akkori szűkszavú közleményét aznap a vlv kérésére Vári Attila egészítette ki további részletekkel. Szerkesztőségünk rövid időn belül megszólaltatta a szakterület két új prominens vezetőjét, Cseh Sándort és Vincze Balázst

A korosztályos válogatottak edzői, és a tehetséggondozó régiók felelősei csütörtökön délután tartották meg az első értekezletüket. A fórum nem volt nyilvános, az elhangzottakat nem a sajtó képviselőinek szánták, így az ott történtekről csak az MVLSZ hivatalos honlapján megjelent, inkább közleménynek, mint tudósításnak nevezhető tájékoztatásból értesülhettünk.

A cikket két fotó illusztrálja. Ezeken az látszik, hogy a tanácskozás "elnöki asztalánál" hárman foglaltak helyet: Kovács Zoltán (egykori Európa-bajnok kapus, az elnök tanácsadója, aki a következő, alapszabálymódosító MVLSZ-közgyűlés után várhatóan a szövetség - kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkozó - főtitkára lesz), Benedek Tibor, az Utánpótlás Bizottság újonnan megválasztott társelnöke és Vári Attila, a szövetség elnöke. (Fotók: Madar Dávid/MVLSZ)



A tanácskozásról megjelent közlemény tudatja, hogy "a január 18-ai elnökségi ülésen Benedek Tibort megválasztották az Utánpótlás Bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az Utánpótlás Bizottságot Bíró Attila és Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja majd. Az utánpótlás válogatottaknál és a tehetséggondozó korosztályoknál is történtek változások."

Az érdemi döntések motivációját taglalva ennyit közöl a cikk:

"A Magyar Vízilabda Szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása. A szövetség erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, melyhez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret.

Mindezek után a szövetség fóruma ismerteti a korosztályos válogatottak és a tehetséggondozói régiók edzőinek névsorát. (A válogatottak esetében az egyes korosztályoknál - a vlv gyűjtése alapján - zárójelben közöljük az edigi szakmai vezetők nevét):

A 1999/2000-es korosztály edzője Kemény Kristóf, segítője Lukács Gergely (1999: Tóth Kálmán, Keszthelyi Tibor, 2000: Horváth János, Dávid Zoltán),
a 2001-es korosztály edzője Varga Dániel, segítője Kovács Róbert (ennek a korosztálynak nem voltak külön szakvezetői, a nemzetközi versenyeken számításba vett tagjai Horváth János csapatával vagyis a náluk egy évvel fiatalabbakkal edzettek),
a 2002-es korosztály edzője Székely Bulcsú, segítője Tóth Kálmán (Székely Bulcsú, Kovács Róbert),
a 2003-as korosztály edzője Derekas Szilárd, segítője Korényi Balázs (Dodog Szabolcs, Derekas Szilárd),
a 2004-es korosztály edzője Varga Tamás, segítője Kiss Csaba (Varga Tamás, Nádor Zsombor),
a 2004-es B válogatott edzője Mátyás Zoltán, segítője Hangay Róbert,
a 2005-ös válogatott edzője Regős Áron, segítője Lehmann István (Kemény Kristóf, Regős Áron),
a 2005-ös B válogatott edzője Szilágyi Kristóf, segítője Kovács Olivér,
az utánpótlás válogatottak kapusedzője pedig Kardos István lesz (eddig Bors László volt).

A 2006-os korosztály tehetséggondozó régióinak edzői:

Budapesti régió: Dávid Zoltán, segítője Monostori Attila
Alföldi régió: Gyenes István, segítője Tordai Árpád
Északi régió: Szilágyi Péter, segítője Szabó Bence
Nyugati régió: Sztojadinov Nikola.

A 2007-es korosztály tehetséggondozó régióinak edzői:

Budapesti régió: Tóth Frank, segítője Császár György
Alföldi régió: Csendes Tamás, segítője Soltész Zoltán
Északi régió: Gyulavári Zoltán, segítője Popovics Miklós
Nyugati régió: Kardos István, segítője Surányi László.

Még csütörtökön késő este videónyilatkozat jelent meg a szövetség hivatalos facebook-oldalán. Benedek Tibor UB-társelnök fejti ki az új rendszerrel kapcsolatos legfontosabb gondolatait. Ebből mi két dolgot emelünk ki: a képzés egységesítésének szándékát és azt, hogy nem változik a korosztályos válogatottakkal szembeni hivatalos elvárás: világversenyeken az első három hely valamelyikén kell végezni.

Nekünk nem volt ekkora szerencsénk, nem sikerült közvetlen kérdés-felelet alapján tájékozódnunk a részletekről, viszont értékeljük - őszintén! -, hogy Kollár Edina főtitkár asszony közreműködésével 24 órán belül válaszokat kaptunk írásban elküldött kérdéseinkre (megszemélyesítés nélkül, "a Magyar Vízilabda Szövetség nevében"). Íme (a dokumentumot változtatás nélkül közöljük):


- Mi a leglényegesebb változás, konkrétan miben fogalmazható meg az "utánpótlás-nevelés szakmai megújítása", "új alapokra helyezése" (ezek a szövetség közleményében szereplő kifejezések)?

Leglényegesebb pontja a korosztályonként egységes tematika alapján történő fejlesztés. Bízunk abban, hogy a szövetség által, a jövőben elkészítendő szakmai anyagok, képzési tematikák, oktatóvideók, stb. a tagszervezeteink számára is hasznosak lesznek és a klubjaink ez alapján fogják a saját szakmai munkájukat kialakítani.

- Mi a munkamegosztás a most munkába állt vezető tisztségviselők, Benedek Tibor, Vincze Balázs és Cseh Sándor (és az egyes válogatottak irányítói, valamint a tehetséggondozásért felelős szakemberek) között?

Benedek Tibor az Utánpótlás Bizottság társelnökeként a sportág teljes utánpótlását felügyeli, irányítja – természetesen Szívós István szakmai tanácsait figyelembe véve. Cseh Sándor a felső négy korosztályt, míg dr. Vincze Balázs az alsó korosztályokat irányítja és edzőit irányítja. Vincze Balázs feladata továbbá a tehetséggondozó edzők szakmai irányítása.

- Milyen szerepet tölt be az új rendszerben a hivatalban lévő utánpótlás igazgató, az Utánpótlás Bizottság elnöke, Szívós István?

Az Utánpótlás Bizottság elnökének feladatait a Magyar Vízilabda Szövetség SzMSz-e szabályozza. Szövetségünk mindig a szabályainak megfelelően jár el. *

- A szövetség közleményéből nem derül ki, de feltételezhető, hogy az egyes korosztályokért felelős szakemberek felsorolása a férfi szakágra vonatkozik. Adódik a kérdés, hogy tervez-e a szövetség vezetése változtatásokat a női szakágban is? Ha igen, a munka megújítása a most megteremtett szervezeti, irányítási keretek között zajlik-e majd, tehát a női szakágban is lesz-e tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitány, és ő a most munkába állt utánpótlás általános sportszakmai igazgató felügyelete alatt dolgozik-e majd? Ezt a kérdést az indokolja különösképpen, hogy Vári Attila a vlv-nek nemrégiben adott interjújában a fő prioritások között említette a sportág népszerűsítését a női pólóban rejlő potenciált említve.

Az elnökség várhatóan a következő elnökségi ülésen tárgyalja majd a női szakághoz tartozó stratégiai irányokat, esetleges változtatásokat.

- Az Utánpótlás Bizottság tagjainak most ismertetett névsora hogy viszonyul a testület eddigi összetételéhez, kik voltak eddig a bizottság tagjai? (Erről nem sikerült információt fellelni.)

Az Utánpótlás Bizottság tagjait szintén az SzMSz szabályozza. Ez a taglista került az elnökség döntése alapján kibővítésre, a közleményben is látható nevekkel. **

- A korosztályos válogatottak irányítására kijelölt valamennyi szakember rendelkezik-e kellő tapasztalattal az utánpótlásképzés terén, a gyerekekkel, fiatalokkal végzett munkában?

A szakemberek kijelölése a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének döntése alapján történt, természetesen figyelembe véve a sportszakmai kompetenciákat.

- Jól gondolom-e, hogy abszolút újdonság a 2004-es és a 2005-ös korosztály esetében tervezett "B válogatott". Lehet-e ebből a kezdeményezésből arra következtetni, hogy az e korosztályhoz tartozók között több a tehetség az "átlagos évjáratokénál" vagy milyen konkrét célt szolgál a válogatási bázis szélesítése?

A korosztályon belüli tehetségek, és a felsőbb korosztályokba való kiválasztáshoz elengedhetetlen, hogy edzőink minél szélesebb körben képezzék a tehetséges sportolóinkat. 

- a nyári Nápolyi Universiadén kik irányítják a magyar válogatottakat?

Az elnökség javaslata szerint Horváth János és Keszthelyi Tibor. 


 * és ** - A válaszok kézhez vétele után megnéztük a szövetség hatályos Szervezeti és Működési Szabályzatát, amelyben az UB-elnök feladatainak taxatív felsorolását nem találtunk (csak azt, hogy köteles gondoskodni a bizottság működéséről, a munka megszervezéséről). Magáról az Utánpótlás Bizottságról mint szervezetről (a tagokról) ez olvasható a dokumentumban:

3. Utánpótlás Bizottság szervezete

Szabályozás

Az Utánpótlás Bizottság tisztségviselői a Bizottság elnöke, elnökhelyettese és titkára. A Bizottság teljes jogú tagokból áll.

a. Az Utánpótlás Bizottság tagjai:

• a bizottság elnöke,
• tiszteletbeli elnöke
• titkára
• Utánpótlás női szövetségi kapitány
• Utánpótlás férfi szövetségi kapitány

Az Utánpótlás Bizottság elnökét az Utánpótlás Edzők Testülete választja meg 4 évre az elnökség megbízatásával megegyező időtartamra.

b. Az Utánpótlás Bizottság tagjait az MVLSZ elnöksége bízza meg saját megbízatásának időtartamára oly módon, hogy az elnök egyetértésével az elnökség megbízza a bizottság elnökhelyettesét és titkárát. A két szövetségi kapitány kapitánnyá történő kinevezésével taggá válik.

c. Az Utánpótlás Bizottság tagjai megbízatásuk lejártát követően újabb tagok megválasztásáig tevékenységüket ügyvivőként végzik.

d. Az Utánpótlás Bizottság tagjai munkájukat önkéntes megbízás alapján végzik, költségeik elszámolhatók. 


FRISSÍTÉS!

Cikkünk megjelenése után tájékoztatást kaptunk a szövetség főtitkárától arról, hogy az MVLSZ elnöksége január 18-i ülésén - mielőtt az Utánpótlás Bizottság tagjait megválasztotta volna - módosította a szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatát. Abba, az Utánpótlás Bizottság szervezetéről szóló szabályozásba bekerült "a bizottság társelnöke" és a "további tagok" kifejezés. Az új, egységes szerkezetbe foglalt dokumentumot - az említett elnökségi ülés határozataival együtt - a szövetség február 4-én teszi közzé hivatalos honlapján.