FACEBOOK

OB1: FTC-Eger 13:8

OB1: FTC-Eger 13:8
hozzászólás, 2018.11.27.

Magabiztos hazai győzelem - mindkét csapat kicsit már a következő BL-fordulóra koncentrált. Tudósításunk részletekkel, a meccs utáni sajtótájékoztatóval és később jönnek a gólok is.


OB1, alapszakasz, 7. forduló

A csoport

FTC-Eger 13:8 (3:1, 4:3, 3:1, 3:3)
G.: Varga Dénes, Jaksics 3-3, Vámos, Jansik Sz. 2-2, Gór-Nagy, Younger, Pohl, ill. Tóth Bendegúz, Decker Á., Sánta, Kürti, Biros B., Vlahopulosz, Murisics, Avramovics

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

A meccset követő sajtótájékoztató (Dabrowski Norbert, Sánta Dániel, Varga Zsolt és Kállay Márk nyilatkozata):



DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző: 

„Köszöntök mindenkit! Gratulálok először is a Ferencvárosnak, mert nagyon jó formában, nagyon erősen vízilabdáztak. Rögtön a mérkőzés első három-négy percében megmutatták, hogy ki az úr a háznál. Sajnos megint így kezdődött, szerettem volna, ha egy picit tovább meccsben tudunk maradni, és úgy érzem, hogy négy-öt gól reálisan van a két csapat között, akármi is történik a mérkőzésen. Ahhoz nekünk minimum százhúsz százalékot kéne adni, a Fradinak meg fölé lőni a helyzetei felét minimum, ok nélkül, hogy a végjátékban szoros legyen egy mérkőzés. Jelen pillanatban ez a realitás. Sok sikert kívánok nekik a Szuperkupához, mert a magyar vízilabdának szüksége van arra a győzelemre.”

VARGA ZSOLT (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző: 

„Összességében úgy éreztem, hogy az első negyedben talán picit lassabban indult a játék mind a két oldalon. Talán a lejátszott mérkőzések sorozata mindkét csapatra egy picit úgy rányomta a bélyegét. Azt is éreztem nyilvánvalóan, hogy Hosi (Hosnyánszky Norbert - a szerk.) kiesése az Eger oldaláról..., nyilván egy fontos játékos, meghatározó. Összességében azt gondolom, hogy voltak olyan elkerülhető gólok ezen a mérkőzésen is, amiknél egy-két mozdulattal maradtunk le. Erre is hívtam fel a figyelmet a két játékrész között, hogy azért ez nekünk nagyon fontos minden tekintetben, bárhogy is alakul a mérkőzés, ez egy nagyon fontos felkészülés az előttünk álló kihívásokra. Ahogy ez egy kicsit stabilabbá vált, úgy éreztem, hogy erre rögtön lehet építeni a támadásokat is és így egy picit jobban megnyílt a mérkőzés a végére, mint ahogy egyébként gondoltam. Összességében elégedett vagyok.” 

SÁNTA DÁNIEL (ZF-Eger): 

„Én is először gratulálok a Ferencvárosnak, szép győzelmet arattak. Az elején megint úgy kezdtünk, mint a Magyar Kupa második meccsén, 0:2-nél kért időt Norbi (Dabrowski Norbert - a szerk.) utána visszajöttünk a meccsbe. 5:4-nél talá, ha egyenlítünk, akkor más a játék képe, de ott megint meglépett a Fradi, ritmust tudott váltani. Utána mentünk az eredmény után. Jól védekezett a Ferencváros, úgyhogy még egyszer gratulálok nekik és sok sikert a Szuperkupára.”

KÁLLAY MÁRK (FTC-Telekom Waterpolo): 

„Csatlakoznék Zsolthoz (Varga Zsolt - a szerk.) abban a tekintetben, hogy az elején egy kicsit talán lassabbak voltunk, viszont azt éreztem belülről a csapaton, hogy jó fizikális állapotban vagyunk, tehát erősek vagyunk, és ez az erő, ez a dominancia a végére szét fogja nyitni a mérkőzést. Ebben bíztam, ez meg is történt, a védekezésünk a végére egész szépen összeállt és meglőttük a kellő számú gólt ahhoz, hogy a végére szétnyissuk a meccset. Gratulálok az Egernek, hogy a hiányzóik ellenére is felvették a kesztyűt és kemény ellenfélnek bizonyultak, de ekkora különbség van jelen pillanatban a két csapat között. Most a következő mérkőzésre fókuszálunk, a péntek nekünk nagyon fontos.”

(Lejegyezte: Vona Lilla)

Várható: később a meccs góljai.


A FORDULÓ ELŐZETESE A VLV-N

HOSNYÁNSZKY JÁTÉKJOGÁNAK FELFÜGGESZTÉSE