FACEBOOK

Varga Dénes: ,,Kellett nekünk ez a három meccs!,,

Varga Dénes: ,,Kellett nekünk ez a három meccs!,,
hozzászólás, 2017.04.23.

A bajnoki elődöntő ezen az ágon 3:3-ról indult, s a felek a végsőkig elmentek, három meccs kellett a továbbjutáshoz. Ez a szombati drámai találkozón a Szolnoknak sikerült. Varga Dénes nemcsak az utolsó mérkőzést, hanem az elődöntő egészét értékelte a vlv kérésére.

VARGA DÉNES (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Először is gratulálok az OSC-nek, mert nagyon jól játszott mind a három meccsen, nagyon megnehezítették a dolgunkat és azt mondom, hogy a végén bravúrral kellett kiharcolnunk a továbbjutást. Öröm volt látni, hogy az OSC magyar játékosai mindhárom meccsen egyformán húzóemberek voltak, ez mindenképpen jót tesz a magyar vízilabdának, jó előjel a nyárral kapcsolatban is.

- Már az első találkozón jól játszott az OSC, de akkor mintha nem bírták volna végig. A második meccsen mi történt veletek? Ott azért az első mérkőzéshez képest egy másik Szolnok játszott.

- Azt gondolom, alapvetően az egész elődöntő-sorozatra igaz, hogy nekünk szükségünk volt három ilyen színvonalas meccsre. Az első kicsit meglepetésszerű volt nekem, mert az OSC-sek kevesebben voltak és talán az a "hurrávízilabda" zavarhatott meg minket, ami kialakult, ezért kaptunk olyan sok gólt.

- Hurrávízilabda alatt mit értesz? Azt, hogy felszabadultan játszottak?

- Igen és kiszámíthatatlanak voltak. A hiányzók miatt a korábban megszokotthoz képest más rendszerben játszottak, "szokatlan", legalábbis abban a pozícióban szokatlan játékosok tűntek fel a centereink mellett. Aztán a második meccsen, hogy amikor kiegészült az OSC, látszott, hogy sokkal komplexebb játékra képes és ez megbénított minket, de még egyszer mondom, hálásak lehetünk, hogy így alakult, mert szerintem ez úgy megerősít minket a döntőre, hogy rögtön elővigyázatosak leszünk és ezzel a tapasztalattal felvértezve esünk neki az Egernek Egerben.



- Jó, hát mielőtt a döntőre térnénk, azért a szombati meccsről kérnék egy kis értékelést... Szinte végig, az utolsó három percig úgy nézett ki, hogy meg fogja nyerni az OSC, vagy döntetlen és ötméteresek lesznek. Hiába egyenlítettetek, újra és újra elmentek két góllal.

- Én azért nagyon bíztam abban, hogy megnyerjük a meccset. Azt is mondhatnám: bíztam annyira magunkban, hogy bármilyen hátrány is van, a legvégéig tiszta fejjel tudunk koncentrálni és kihasználjuk az adódó lehetőségeket. Illetve, kellett az is, hogy Pipi (Kardos Gergely - a szerk.) bemutasson két-három olyan bravúrt, ami nem feltétlenül van benne egy kapus teljesítményében. Több olyan lövést fogott meg, amely alapvetően a blokké lett volna vagy verve volt a védelmünk és már csak rá lehetett számítani.

- Mondd meg őszintén, volt olyan érzésed meccs közben bármikor is, hogy itt baj lesz...?

- Nem, éppen erre utaltam az imént: attól függetlenül, hogy kullogtunk az eredmény után, azért, hogy felzárkóztunk, végig bíztam abban, hogy vagyunk olyan jó csapat, hogy a legvégéig kitartunk és kijön majd egy-egy olyan egyéni kvalitás vagy olyan csapatmunka, ami végül győztes gólt ér.

- Amikor elkezdődött a párharc, nagyon úgy tűnt, hogy az OSC padlón van, az eredményeik, az edzőváltás miatti helyzet eleve azt sugallta, hogy magabiztosan juttok majd a döntőbe. Ti mennyire hittétek el ezt, volt -e ennek a különleges szituációnak köze a tegnap történtekhez?

- Az OSC másképp játszott az edzőváltást követően, felszabadultnak éreztem őket, kiegyensúlyozottabbnak. Úgyhogy így visszatekintve azt mondom, nem örülök, hogy ezt történt, illetve, ahogy már utaltam rá: nekünk kellett ez a három meccs, ezért kicsit kettős ez a dolog. Mindenesetre lökést adott az OSC-nek ez a változás, úgy éreztem.



- Lesz szerdán még egy Szolnok-OSC meccs - a Bajnokok Ligájában. Ez furcsa helyzet, hiszen a párharcotok tegnap lezárult, s most újra jön ugyanaz az ellenfél. Ez a mérkőzés "hova kerül"? Edzés lesz? Azért mégiscsak egy BL-meccsről van szó...

- Helyesbítenék, mert az OSC-nek azért fontos... Nekünk valóban annyira nem. Presztízsértéke mindenképpen van, illetve előrevetítheti a játékunkat a döntőre nézve. Nyilván nem "Zs csapattal" megyünk oda, hanem rendesen beleállunk a meccsbe, de a végkimenetel számunkra nem annyira fontos. Azt is látni kell, hogy hétfőn és kedden várhatóan olyan edzéseket végzünk majd, amelyek inkább a döntő első meccsét szolgálják, mint a szerdait.

- Az Eger pihenten kezdheti majd a döntőt és ilyenkor mindig az a nagy kérdés, hogy ki jár jobban, az, akinek több ideje volt regenerálódni vagy az, aki sokat játszott ugyan, de éppen emiatt lendületbe jött... Fizikailag mennyit vett ki belőletek ez elődöntő? Azért háromnaponta volt egy kemény meccs.

- Igen, fárasztó volt, viszont ha más oldalról közelítjük meg: edzésnek is tökéletes volt. Ha fordítva történik a dolog, neki lehetett volna menni egy minialapozásnak, de az a tapasztalat, amit ez alatt a három meccs alatt begyűjtöttünk, szerintem többet ér.


Fotók: Monoki Nikolett/vlv

- A pályaelőny az Egernél van és hát azért ez nagyon sokat számít, hiszen nekik elég megnyerni a hazai meccseiket az aranyéremhez...

- Valóban. Egerben nehéz nyerni, nekünk volt már, hogy sikerült, igaz, ötméteresekkel. De a lényeg nem ez, arra készülünk, hogy a döntőbeli minden meccsünket megnyerjük. Azt gondolom, hogy az elődöntő adott nekünk annyit, hogy képesek leszünk rögtön a döntő első mérkőzésén, Egerben megverni a pihent játékosokkal felálló Egert.

- Mégis, milyen meccsekre számítasz? Az Egerrel való párharcaitok általában nagy taktikai küzdelmet is hoznak... Mindig próbálnak valamit kitalálni az edzők és ez meglátszik a játékon.

- Így van. Két nagyon "furmányos gondolkodású" edző fog összecsapni, s biztos vagyok abban, hogy valamennyi meccs sokat ki fog venni fizikálisan minden egyes játékosból. Azt gondolom, hogy mi ezen a téren jól állunk, azon múlik majd minden, hogy az adott pillanatban "oda tudjuk-e tenni" azt a teljesítményt, ami elég az Eger ellen a győzelemhez.

- Van-e még bármi, ami kikívánkozik belőled, de nem kérdeztem?

- Sajnálom, hogy az elődöntő három mérkőzését nem közvetítette televízió. Nem tudom, ennek mi az oka, de a vízilabdának szüksége lett volna arra, hogy ezeket a meccseket otthonról is meg tudják nézni az érdeklődők.

- Köszönöm a beszélgetést és gratulálok a bajnoki döntőbe jutáshoz!

- Köszönjük szépen.


Az elődöntő krónikája

1. mérkőzés


SZOLNOK-OSC 13:10

2. mérkőzés

OSC-SZOLNOK 7:6


3. mérkőzés

SZOLNOK-OSC 10:9


A bajnoki döntőben az Egernek lesz pályaelőnye, mert megnyerte a bajnokság középszakaszát. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

A tervezett játéknapok: május 1., hétfő, május 6., szombat, május 10. szerda, továbbá, ha szükséges: május 13., szombat és május 17., szerda.

A döntő mérkőzéseit az M4 sport várhatóan mind közvetíti.