FACEBOOK

Árverés egy különleges kiállítás képeiből

Árverés egy különleges kiállítás képeiből
hozzászólás, 2017.02.21.

Gyerekrajzokat ilyen nagy mennyiségben ritkán vásárolnak - ezt bátran megjósolhatjuk. Az árverés csütörtökön délután lesz Óbudán, a Fő tér 2. alatt.

"Rajzolj, hogy adhassunk" – I. Jótékonysági Gyermekrajz Aukció - ez a rendezvény címe, s az akció az OSC Vízilabda SE és az Egyszer-Volt Gyerektábor közös kezdeményezése.

Az egyik szervező, Virga Anita a vlv-nek elmondta, hogy az OSC-sek már korábban is támogatták a Cseppkő Gyermekotthont, így a mostani akciót is velük együtt szervezték, remélve, hogy a vízilabda népszerűsége révén jobban híre megy a kezdeményezésnek. (A vízilabdázók korábban személyes közreműködésükkel teljesen felújítottak egy olyan lakrészt az otthonban, amelyben azóta is 8-10 gyermek éli mindennapi életét.)

A budapesti Cseppkő Gyermekotthonban mintegy 130 fiatal nevelkedik, részben árvák, részben a rossz körülmények miatt szüleik által otthonba adott vagy éppen tőlük az állam által elvett fiatalokról, gyermekekről van szó, akik természetesen hátrányos helyzetűek és nagy nehézségek várnak rájuk felnőtt életük megkezdésekor. Ezt az átmenetet szeretnék legalább anyagiakkal segíteni azok, akik az árverés ötletét kitalálták, s meg is valósítják most.

Megkérdeztük, hogy lehet pénzzel javítani az érintettek lehetőségeit, mire megtudtuk, hogy vannak olyan fiatal lakói az otthonnak, akik sikeresen felvételiztek felsőoktatási intézménybe, de a tanulás költségeit nem vagy csak nagyon nehezen képesek előteremteni. E mellett több más megoldáshoz is pénzre van szükség, a társadalom segítsége pedig most egy konkrét formában valósulhat meg.



Az ötlet egyszerű volt: a szervezők kitalálták, hogy gyermekrajzokat gyűjtenek be pályázat útján, s e rajzok közül a legjobbakat bocsájtják árverésre. Témát is megjelöltek, méghozzá egy szóban: "Álmom". Ezzel arra szerették volna terelni a pályázni szándékozó gyerekek gondolatait, hogy a Cseppkő Gyermekotthonban élő társaiknak vajon mi lehet az álmuk, de természetesen ki-ki a saját álmát is "megörökíthette".

A pályázatot meghirdették a facebookon, de közvetlenül is elküldték számos olyan iskolába, műhelybe az ország minden tájára, ahol valamiféle művészeti nevelés folyik: Ürömtől Szentendrén, Szegeden, Debrecenen, Kecskeméten át Fertőrákosig. Három kategória, három "évjárat" volt a pályázati kiírásban: 6-8 évesek, 9-10 évesek és 11-12 évesek.



Összesen 600 kép érkezett be, s minden kategóriából öt képet válogatott ki a szakértőkből álló zsűri, amelynek vezetője Kentaur (Erkel László díszlettervező, jelmeztervező, festő), továbbá kategóriánként egy-egy különdíjat is odaítéltek. Ezt az összesen 18 - különböző technikával készített - pályamunkát árverezik el csütörtökön 18.30-tól (Krizsó Szilvia kikiáltói közreműködésével) az Esernyős - Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont - Szindbád Rendezvénytér termében (1033. Budapest, Fő tér 2.)

A pályaművek egy részéből kiállítást rendeztek az árverés helyszínén, ez március 3-ig tekinthető meg naponta 9 és 18 óra között.

Érdekesség, hogy az árverésre bocsájtott képek mellett minden más kiállított gyermekrajz is megvásárolható - darabonként legalább 3 ezer forintért. Az árverés során a kikiáltási ár képenként 5 ezer forint lesz.

A vlv úgy tudja, hogy a rendezvényen az OSC teljes "személyi állománya" ott lesz, méghozzá nem csak "demonstrációs", hanem kifejezetten vásárlási szándékkal.

Az árverésen szereplő gyermek-műalkotások itt tekinthetők meg: