FACEBOOK

Molnár Péter a Reggeli Startban

Molnár Péter a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.02.17.

A riói olimpia férfi döntőjének magyar játékvezetője képviseli a hazai bírói kart a nyári budapesti világbajnokságon. Molnár Péter a Reggeli Start pénteki élő adásában válaszolt Szombathy Pál kérdéseire. Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:

A 38 éves játékvezető két-három héttel ezelőtt hallotta először, hogy a neve újra ott van a listán. Ezt nagyon pozitív visszajelzésnek tekinti, annak utólagos elismerésének, hogy jól sikerült a riói döntő levezetése, amelyben közreműködött.

Szombathy Pál kérdésére elmondta: nincs arra lehetőség, hogy egy bíró kezdeményezze, kivel vezethessen együtt meccset. A bíróküldésnél sok mindent figyelembe vesznek, a fiatalokat igyekeznek "felépíteni", Rióban először őt is nagy tapasztalatú kolléga mellé osztották be, aztán a sikeres tesztet követően mellé raktak rutintalanabb bírót, hogy kiderüljön, át tudja-e venni a kezdeményezést, ha kell.

Rióban még meglepetés volt, hogy Molnár Péter képviselte a magyar színeket és a spori szerint, most sem lehetett biztosra venni a számára kedvező választást, mert a honi bírói karban nagyon jó, nemzetközi szinten is jegyzett játékvezetők vannak, Székely Balázs például a podgoricai junior világbajnokságon, Várkonyi (Birri) Gabriella Aucklandben, a női junior világbajnokságon vezetett döntőt.

A várható szabálymódosításokkal kapcsolatban Molnár Péter elmondta, információi szerint az már eldőlt, hogy a vízben lévő játékosok számának csökkentése nem várható, mert a sok tesztelés eredményeként bebizonyosodott, hogy azt a játékot már nem lehetne vízilabdának nevezni. A LEN javaslatot tett, amit a FINA hagy majd jóvá. A cél nyilván az - mint a vlv korábban megírta -, hogy felemeljék az olimpián részt vevő női csapatok számát, így a férfiakéval azonos létszámú tornájuk lehessen, viszont az össz-játékoslétszám egy-egy sportágon belül nem változhat.

Személyes véleményének hangot adva a játékvezető azt mondta, minden olyan változtatással egyetért, amely a játék gyorsítását szolgálja, csökkenti a meccs közbeni "statikus" másodpercek időtartamát. Megemlítette, hogy a mérkőzések közbeni kisebb-nagyobb szüneteket a vízilabdában még nem használják fel semmire, ilyenkor a néző várakozik és unatkozik. Szerinte előbb-utóbb ezeket a holtidőket is ki kell majd tölteni olyan elemekkel, amelyek szórakoztatóak.

A bemikrofonozás ötletét is jónak tartja, fél éven át tesztelték a különböző rendszereket, s a bajnoki premier jól sikerült. A műsorvezető kérdésére példákat is mondott, hogy milyen esetekben jelent nagy segítséget a szemben lévő oldalon dolgozó sporival folytatott kommunikáció.

Végezetül Molnár Péter elmondta, hogy a budapesti vb-re megítélése szerint semmilyen jelentős változás nem várható a nemzetközi bírói felfogásban, a játékvezetők feladata továbbra is az, hogy figyeljenek a játékosok testi épségére, szolgálják ki a közönséget és ne zavarják a játékot.

A TELJES BESZÉLGETÉS: