FACEBOOK

A szabálymódosításoktól az MVLSZ-elnöki pozícióig - beszélgetés Molnár Tamással

A szabálymódosításoktól az MVLSZ-elnöki pozícióig - beszélgetés Molnár Tamással
hozzászólás, 2016.12.13.

Alig több mint fél év múlva Budapesten módosulhatnak jelentősen a vízilabda szabályai. A helyzet kicsit kaotikusnak tűnik, ezért a jelenlegi kilátásokról érdeklődtünk a LEN TWPC (vízilabda-szakbizottság) magyar tagjától, Molnár Tamástól, akitől azt is megkérdeztük, tényleg szeretne-e Kemény Dénes jelenlegi pozíciójába kerülni.

Mint korábban megírtuk, a hétfőre virradóra befejeződött rövidpályás úszó vb helyszínén, Windsorban a FINA első számú döntéshozó testülete, a FINA Executive kiválasztotta az egyes sportágakat érintő változtatási javaslatokat – 2017 júliusában, a budapesti világbajnokság idején esedékes kongresszuson ezekről kell majd szavazniuk a küldötteknek.

A technikai bizottság még tesztelni kívánja az előterjesztés főbb elemeit egy-egy tornán, az viszont már körvonalazódott, hogy a változtatások a következők lennének: a hagyományos 30 méter helyett 25 méteres pályán játszanának, kisebb labdával, hét helyett hat játékos lehetne egy csapatból egyszerre a vízben, a mérkőzésre nevezhető teljes csapat pedig 13 helyett 11 pólósból állna.

MOLNÁR TAMÁS a vlv-nek:

- A LEN TWPC ülésén az hangzott el, hogy az 5+1-es megoldást, tehát a játékosok számának csökkentését a sportág szereplői nem támogatják, mert ezzel a változtatással gyakorlatilag egy másik sportág jönne létre. Én is azt mondom, hogy ezzel a módosítással nem lesz jobb, élvezhetőbb a vízilabda, s általában ezt vallják a sportág szakemberei.

Ugyanakkor tudni kell, hogy az ilyen irányú szabályváltoztatásnak mi az indítéka. A sportágban tevékenykedők egyetértenek abban, hogy az olimpián részt vevő női és férfi csapatok számát "harmonizálni" kell, hiszen jelenleg a nőknél nyolc, a férfiaknál 12 válogatott vehet részt az olimpiai tornán.

Fontos, a sportág érdeke, hogy az egyensúly ne a férfi csapatok számának csökkentésével jöjjön létre, azonban a versenyeken részt vevő sportolók száma nem növekedhet, így került előtérbe az a megoldás, hogy a 13-as csapatlétszám csökkentésével "helyet lehetne csinálni" a női torna bővítésének.

- Ez azt jelenti, hogy esetleg megmarad a 6+1 játékos, de nem 13 tagú, hanem kisebb létszámú teljes csapatok lesznek?

- Igen.

- A kisebb pálya?

- Igen, az napirenden van, úgy, hogy 11 tagú csapatok lennének.

- Kisebb labda?

- Szerintem nem reális.

A döntés egyébként egyelőre nincs kiforrva (ezt jelzi a FINA-közleményben szereplő utalás is, miszerint a javaslatokat még tesztelni kell - a szerk.), de a LEN fórumán Gianni Lonzitól ez hangzott el, ez a prioritás.

A 25-ös pálya egyébként sokkal nagyobb terhelést jelent, hiszen kiesik néhány másodperc, ami eddig a felúszással telt el, s ez különösen a center-bekk pozícióban a párharcok fokozódásához, időbeli meghosszabbodásához vezet majd. Márpedig, ha ez így lesz, akkor várhatóan nő a kiállítások száma. Most átlagosan 15-20 ilyen büntetés van meccsenként, s ez 26 játékos között oszlik meg. A személyes véleményem az, hogy ha 11-11-re szűkül az összlétszám, akkor gondot okozhat a kisebb pálya miatt megnövekvő kiállításszám. Megoldás lehet, ha a kipontozódáshoz szükséges személyi hibák számát a mostani háromról négyre emeljük.

- Más következménnyel nem jár, ha a nyári szabálymódosítás megváltoztatja az eddigi kereteket?

- Van még egy probléma. Mivel az egész változtatást az olimpiai létszámkérdés generálja, felvetődik: miként lehetne megoldást találni arra, hogy más világversenyeken maradhasson a 13-as csapatlétszám. A gondot az jelenti, hogy az olimpiát megelőző két évben az ötkarikás tornára kvalifikáló versenyeken már az olimpiai szabályokat kell alkalmazni. Tehát vagy mennek a vb-k is az új szabályok szerint vagy pedig az eddigiekhez képest más kvalifikációs rendszert kell kitalálni, hiszen nyilván nem lehet olyan tornákon részvételi jogot szerezni az olimpiára, amelyeken nem az olimpián alkalmazott szabályok szerint játszanak a csapatok.

- Kíváncsian várjuk a fejleményeket! Szeretnék kérdezni még valamit. A Magyar Narancsban megjelent egy terjedelmes írás a magyar vízilabdasport elmúlt másfél évtizedéről. Ebben szerepel, hogy fontolgattad a kandidálást a szövetség elnöki posztjára, de megegyeztél Kemény Dénes jelenlegi elnökkel (aki egyébként ezt a "dealt" cáfolta), hogy most "megelégszel" az alelnöki pozícióval, cserébe 2020-ban "eggyel feljebb léphetsz". Van ilyen ambíciód?

- Nyilván foglalkoztat ilyen gondolat. Beszéltünk is erről, de hát négy év múlva ugyanolyan választás lesz a közgyűlés ülésén, mint most volt, tehát nekem a vízilabda-társadalmat kell meggyőznöm arról, hogy alkalmas vagyok ennek a posztnak a betöltésére.

- Köszönöm a beszélgetést!