A vízilabdát a nő szakág mentheti meg, mert a sportág marginalizálódott. Nemzetközi vezetői tarhások, akik a vízilabda helyett a saját céljaikkal foglalkoznak és megakadályoznak minden változást. Ismét megszólalt Faragó Tamás, aki 10-15 éve mondja folyamatosan, hogy veszélyben van a sportág, s hogy mit kellene csinálni. Interjú az InfoRádióban.

Az olimpiai bajnok Faragó Tamással, az MVLSZ elnökségi tagjával Farkas Dávid beszélgetett.

Részlet:

Hosszabb távon mekkora löketet ad a női vízilabda előretörése az egész sportágnak?

Szerintem a női vízilabda fogja megmenteni a férfit. Az Egyesült Államokban egyenlő arányban kell elosztani az egyetemi ösztöndíjakat a nők és a férfiak között, és mivel a nőknél kevesebb volt a választási lehetőség, kitalálták, hogy a vízilabda erre alkalmas. Meg a labdarúgás. Emiatt a női vízilabda nagyon népszerű, sok ösztöndíjat kiosztanak, és ez a kultúra aztán átterjedt Ausztráliába, Kanadába, és most már sokkal több nő vízilabdázik a világon, mint férfi.

Ahol visszaesett a sportág, mi lehet ennek az oka? Van-e általános ok?

Már nem annyira érdekes. Marginális sportág lett. Egy sportág népszerűségét – bármennyire is büszkék vagyunk rá és az eredményeinkre - elsősorban a versenyzők és a nézők száma határozza meg. Ha nem lehet több versenyzőt az uszodába begyömöszölni, akkor a nézők számát kellene növelni, de ebben is lemaradtunk. Áll rajtunk a por, nem tudunk haladni, várnám a Messiást, a nemzetközi szövetség élére olyan embert vagy embereket, akik döntési joggal rendelkeznek és a sportágat valóban felemelnék a XXI. századba.

Mennyire lesz kulcsfontosságú, hogy a budapesti világbajnokságon a vízilabda minden tekintetben kiemelt helyen legyen?

Ketté kell választanunk a kérdést. Budapest rendezi a világbajnokságot, és ebben abszolút pengék leszünk. A vízilabdázóknak, függetlenül az úszóktól, jól kell szerepelniük. Nem féltem a sportágat. Magyarországon a válogatott népszerűsége olyan erős, hogy több ezer ember, sőt telt ház is várható. A pozitív visszajelzéshez, a sikeres rendezéshez azonban hozzátartozik a játék és a játékvezetés színvonala is, és ebben már vannak kétségeim. Nagyon racionális gondolkodás van a vízilabdában, az eredmény meghatároz mindent, elsősorban nem a szép játékra törekszenek a csapatok, hanem hogy bármi áron megnyerjenek egy mérkőzést. De ez a világbajnokság, itt, a Dagály uszodában óriási esemény lesz.

Az elmúlt években itthon több pénz, nagyobb figyelem jutott az utánpótlásra, milyen változásokat idézett ez elő?

Egyrészt örülünk, hogy van pénz a vízilabdában, hogy egyre több kisgyerek választja a vízilabdát, de elsősorban nem minőséget növelünk, hanem mennyiséget, amiből szerintem soha nem lesz minőség. Nagyon fontos, hogy szép uszodák épültek és épülnek még az országban, mégis egy-egy gyerekre kevesebb idő jut, tehát a minőségi vízilabda-oktatás szerintem hiánycikk.

Át kell alakítani vagy teljesen újjá kell formálni a tehetséggondozó programokat?

Majdnem minden sportágban jelen van a mechanikus, sztahanovista gondolkodás. Azt gondoljuk, hogy ha többet dolgozunk, akkor abból majd jön az eredmény. Én ebben nem hiszek. Az a baj, hogy a játékosok azáltal hogy sokat úsznak, vagy sokat lábtempóznak, még nem lesznek okosabbak. Gondolkodásban, technikai készségben speciális képzésre lenne szükség, és talán arra kevesebb idő jut.

A szabályváltozásokban hol tart most a vízilabda?

Tíz-tizenöt éve azt hangoztatom, hogyan kellene ezt jobban csinálni. Pesszimista vagyok, sajnos nincsenek nagy változások. Vannak próbálkozások, hogyan lehetne több nézőt behozni az uszodákba, és érthetőbbé tenni a játékot, de a vezetők többségét nem tartom alkalmasnak a változások véghezviteléhez.

A világszövetség, a FINA vezetőire gondol?

Elsősorban igen, de mondhatnám az európai LEN-vezetőket is. Többnyire tarhás emberek, nem tudom másképp fogalmazni, nem a vízilabda jövője érdekli őket, a pillanatnyi, saját kis céljaikat építgetik, és minden változást megakadályoznak. A vízilabdát optimális körülmények között játsszák, süt a nap, kék az ég, a víz, sárga a labda, a játékosok mint a kis fókák ott labdázgatnak, az egész esztétikai értéke hihetetlenül magas. Nem szabadna egész éves sportággá alakítani, arról nem beszélve, hogy a szabályok is alkalmatlanok arra, hogy a néző bármit is megértsen belőle.

Mik a legsürgősebb változtatási javaslatai?

A legfontosabb az esztétika megőrzése, a vízilabdát csak nyáron szabadna játszani, a világversenyeket kellene őszre, télre helyezni.

És mi lenne a klubtornákkal?

A válogatott és a két-három csapat, amelyik képviseli nemzetközi szinten a vízilabdasportot, nyugodtan játszhat ősszel, a szezon utáni időszakban. Egy példa: a jégkorong-világbajnokságot sohasem januárban rendezik, mindig április-májusban. Télen, amikor a szabadban lehet hokizni, korcsolyázni, a nézők kimennek, maguk is művelik ezt a sportágat. A jégkorongnak a nyári párja a vízilabda, amit szerintem májustól szeptemberig kellene játszani, és utána - az olimpia kivételével – a világversenyeket, a klubtornákat a fedett uszodákba lehetne vinni.

Kipróbálták több, főként korosztályos versenyen, hogy eggyel kevesebb a játékos van a vízben csapatonként. Az ön tanítványai hogyan tudtak alkalmazkodni?

Nehezen. Kisebb, 25 méteres a pálya, és gyorsabb a játék. Az 5 az 5 elleni játékban gyorsabb, igazságosabb, nem lehet elbújni, gyorsabb gondolkodást kíván, és igazából kevesebb lehetőséget ad a bíróknak, hogy belenyúljanak a mérkőzésbe. Mindenképpen jónak tartom, de ahogy hallom, ezt is le fogják szavazni, és visszatérünk a semmihez. Az a baj, hogy minden szabálymódosításhoz a győztes nagyvonalúsága szükséges. És tudjuk, hogy a győztes sohasem nagyvonalú.

A TELJES INFORÁDIÓ-INTERJÚ

VLV-INTERJÚ FARAGÓ TAMÁSSAl - 2010-BEN