FACEBOOK

Gergely István a Reggeli Startban

Gergely István a Reggeli Startban
hozzászólás, 2016.10.24.

Kemény Dénes ellenzékéről, az elmúlt négy év pólós irányításáról, a most várható esetleges változásokról és természetesen a férfi csapat szövetségikapitány-váltásáról kérdezte Gergely Istvánt a Reggeli Start hétfői élő adásában Szombathy Pál. Tudósítás és a beszélgetés teljes videófelvétele:

- Hol van a sportágban a belső ellenzék, a víz alatt? - kérdezte a műsorvezető, utalva a szombati tisztújító közgyűlésre, amelyen egyetlen hozzászólás sem hangzott el, a jelölések során pedig éppen annyi emberre lehetett voksolni, ahány megválasztandó poszt várt betöltésre, ezért nem is volt szükség titkos szavazásra.

Gergely István szerint van belső ellenzék, s magát is oda sorolja. Most ugyan nem pályázott az elnöki posztra (Kemény Dénest rivális nélkül választották meg újra az MVLSZ elnökének), de a vezető testületnek tagja maradt. Mint mondta, úgy ítéli meg, hogy számára tökéletesen alakult a négy évvel ezelőtti szavazás (emlékezetes, hogy akkor meglepetésre nagyon kevéssel maradt el a támogatottsága Kemény Dénesé mögött), úgy tudott ott lenni a sportág vezetésében, hogy közben a játékosoktól sem távolodott el, kapusedzőként, csapatvezetőként részt vett a válogatott mindennapi életében.

Szombathy Pál megkérdezte, hogy mit kellett volna másként csinálnia az elnöknek az elmúlt négy évben.

Gergely István szerint sokkal gyorsabban kellett volna végrehajtani bizonyos változtatásokat. Volt négy év erre, anyagi biztonságban, s a most zárult négy esztendő az eredményesség tekintetében is sokkal jobb volt mint a megelőző. Szerinte időt veszített a sportág jó néhány dolog megvalósítása kapcsán.

A szükséges változások konkrét formáit firtató kérdésre válaszolva a legfontosabbnak az időzítést nevezte, olyan versenynaptár kialakítását, amely hatékonyabban alkalmazkodik más magyar sportágak eseményeihez, sőt a nemzetközi sportélethez is, s a vízilabda népszerűsítése érdekében jobban figyelembe veszi azt, hogy mikor van kevés esemény, mikor lehet emiatt nagyobb figyelmet irányítani a pólóra. A "piaci rés" betöltése mellett szerinte több információt kellene adni a nézőknek, például a bírók bemikrofonozásával, jobb kapcsolatot szükséges kialakítani a médiával, jó lenne új csatornákat találni, hogy a vízilabda még versenyképesebbé váljon, s nemzetközi szinten is erősíteni kell a sportág "magyar vonalát". Ez utóbbit jól szolgálhatja, hogy az új elnökségbe háromszoros olimpiai bajnokok kerültek be, ráadásul kell, hogy legyen sportdiplomáciai következménye annak, hogy a magyar bajnokság immár vitathatatlanul a legerősebb a világon, soha ennyi külföldi nem játszott nálunk. Nem is akárkik, itt pólózik az olimpiai bajnok szerb válogatott játékosainak fele, s egyre többen szeretnének magyar klubba igazolni.

Kiderült a beszélgetés során, hogy a magyar férfi válogatott stábja valószínűleg akkor is változott volna, ha Benedek Tibor marad a szövetségi kapitány. Így, hogy távozik, értelemszerűen bomlik a stáb. Gergely István már korábban jelezte Benedek Tibornak, hogy kiszáll, mert más tervei vannak. Ez számára egy nehéz időszak kezdetét jelenti, hiszen bár játékosként már korábban visszavonult, s most jön el az a pillanat amikor ténylegesen eltávolodik a medenceparttól.

Az új válogatott kialakítása szempontjából minél gyorsabban kellene új szövetségi kapitányt találni, viszont más érvek amellett szólnak, hogy ne legyen e téren kapkodás, hiszen az idén nem indulunk a Világligában, a játékosok edzésben vannak, s nem az új szakmai vezetőn múlik, hogy szinten tartsák képességeiket.

Gergely István fontosnak tartja, hogy legyen pályázat a kapitányi posztra, a dolgozatok kimunkáltak legyenek, az azokban foglaltakat számon lehessen kérni, s a jelöltek vállalják a versenyhelyzetet, tehát elképzeléseik legyenek összehasonlíthatók. Ami pedig a kiválasztást illeti: most nagyon tapasztalt szakemberek dolgoznak majd az elnökségben, bízni lehet abban, hogy megfelelő döntést hoznak arról: ki legyen Benedek Tibor utódja.

- Egy biztos. Aki el fogja vállalni a következő négyéves ciklust, bátor ember, mert most jelentős változáson kell végigvinni a férfi válogatottat, ez nagyon kemény dió lesz. Ráadásul hazai vb következik az első felvonásban, majd utána készülni kell a következő olimpiára, úgy, hogy az ellenfelek, akik már most jók, nagyon már nem fognak változtatni. Nálunk, tudjuk, hogy Szivós, Kis Gábor már nem lesz, van pár játékos, aki jelezte, hogy nem biztos, hogy folytatja vagy az idei szezont kihagyná, rengeteg fiatalt kell beépíteni a közelgő hazai megmérettetésig, miközben nincsenek Világliga-mérkőzések, tehát lényegesen kevesebb lesz a lehetőség az együtt töltött időre, munkára, az összeszokásra Ez egy betyár nehéz dolog lesz - fogalmazott Gergely István.

A TEJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE: