FACEBOOK

Középkezdés Benedek Tiborral: ,,Akárhogy is fáj, ez most az ötödik legjobb csapat a világon,,

Középkezdés Benedek Tiborral: ,,Akárhogy is fáj, ez most az ötödik legjobb csapat a világon,,
hozzászólás, 2016.09.03.

A szövetségi kapitány maga tette fel az olimpiai szerepléssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, amelyekre a választ részben neki, részben a szövetség elnökségének kell megtalálnia. A HírTV Középkezdés című műsorában sok megközelítésből elemezte a csapattal Rióban történteket, s már a jövőről is szó esett.

Benedek Tibor maga is csalódásként élte meg a riói olimpián elért ötödik helyezést. És bár ezzel a londoni eredményt ismételte meg a válogatott, a szövetségi kapitány szerint talán azért várt most mindenki többet, mint London előtt, mert ez a négy év összességében sikeresebb volt, mint "az a négy év", hiszen volt benne egy világbajnoki aranyérem, egy Eb-ezüstérem, két Világliga-döntő, még egy Eb-bronzérem, tehát összességében egy sikeres időszak után indult el az olimpiai tornára a csapat. Ehhez járult még az a plusz erő is, amit Kis Gábor visszatérése jelentett, hiszen két nagyon jó centerrel vághattunk neki az olimpiának.

- Játékosállományban semmivel sem voltunk gyengébbek, mint akár a szerb válogatott - mondta a kapitány.

A riói eredmény Benedek Tibor szerint "nem lehet nem csalódás, hiszen a magyar vízilabdának pont ez az ereje, hogy mindig nagyon sokat vár magától. Hogyha örülnénk az ötödik helynek, az azt jelentené, hogy elengedjük azt az érzést, hogy a magyar vízilabda mindig azt várja magától, hogy aranyérmes legyen, de legalábbis érmes".

Emlékeztetett, hogy az olimpia előtt az ő megfogalmazott célja valamelyik érem megszerzése volt, s ebbe az arany is belefért.

- Azt tudtuk, hogy a legnehezebb mérkőzésünk a negyeddöntő lesz, hiszen ott dől el, hogy a legjobb négyben játszol, már nyugodtabban, úgy, hogy már nem érhet olyan nagy csalódás vagy játszol az 5-8. helyért, ahol lehet, hogy még nehezebb mérkőzéseket kell játszani, mint a legjobb négyben. Ez most nem így volt, mert a legjobb négybe valóban nagyon erős csapatok kerültek, de volt már olyan 5-től 8-ig való küzdelem, ahol szinte nehezebbek voltak a mérkőzések mint a döntőkben.

- Elég érdekes helyzet állt elő, októberben lesz egy nagy összejövetel a vízilabdaszövetségben, ahol egyfelől elnököt kell választani, másfelől szövetségi kapitányt kell választani. Benedek Tibornak ugye lejár a szerződése. Vállalja a következő ciklust? - szólt Horti Gábor műsorvezető kérdése.

- Nem rohannék ennyire előre, az én szerződésem december 31-ig szól. A közgyűlésen lesz egy új elnökség, aki majd eldönti, hogy föl akarja-e bontani a szerződésemet. Nem kell megvárni a december 31-ét sem, a szerződésemben az van, hogy a legjobb négyben kell szerepelni ahhoz, hogy a szerződésem élő legyen. De akkor is lejárt volna december 31-én. Úgyhogy nincs hova sietnünk, elindulnak a bajnokságok, a kupák, elkezdődnek az elemzések, nekem is le kell adnom szeptember 12-ig az elnökség felé a jelentésemet, a MOB felé le kell adnom a jelentésemet, úgyhogy én is dolgozom rajta. Utána ezeket nyilván át fogjuk beszélni, hogy miért történtek ezek..., ahogy történt az olimpia, mi az oka annak, hogy Montenegrótól ötméteresekkel kikaptunk. Nehéz azért ezekre választ adni...

- Melyik lesz az első ok, ami megjelölhető az ötödik hellyel kapcsolatban?

- Azért ez egy hároméves időszak volt, három és fél éves időszak, átfogóan kell nézni, voltak benne nagyon jó dolgok és kevésbé jók, természetesen a lényeg az az olimpia. Az olimpiát elemezhetjük úgy is, hogy emberekre bontva, ki milyen teljesítményt nyújtott magához képest, akár a három év alatt, hogy jutott oda, hogy javult, erősödött, mennyit fejlődött, illetve nézhetjük úgy is, hogy csapatként mennyit erősödtünk, fejlődtünk. Mi az oka annak, hogy tavaly a világbajnokság nem sikerült? Mi az oka annak, hogy aztán feljöttünk újra és az Eb-n bronzérmet szereztünk januárban, Belgrádban? Mi az oka annak, hogy a kvalifikációs tornán 8:3-ról az utolsó német meccsen (pontosan: a riói részvételt biztosító negyeddöntőben - a szerk.) éppen hogy csak kvalifikáltuk magunkat, 8:7-re nyertünk végül? Mi az oka annak, hogy a csoportmeccseken háromszor egy másodperccel a vége előtt kiegyenlített az ellenfél? Mi az oka annak, hogy végül is kétgólos hátrányból mi egyenlítettünk ki Montenegró ellen és nagy lelkierővel visszahoztunk egy olyan mérkőzést, ahol az ellenfél 4:1-re vezetett az elején és aztán kiegyenlítettünk? Mi az oka annak, hogy aztán ötméteresekkel végül is kikaptunk? Mi az oka annak, hogy ennek ellenére, hogy kiestünk a legjobb négyből, összeszedtük magunkat és jól tudtunk játszani az utolsó két mérkőzésen? Úgyhogy nagyon sok kérdés van, az elnökség dolga, hogy értékelje az én munkámat, mi a véleménye arról, hogy mennyit fejlődött a magyar vízilabda, mit tettünk ez alatt a három év alatt és hova szeretnénk eljutni a következő négy évben.

Ami a Montenegró elleni mérkőzést illeti, Benedek Tibor szerint sok magyarázat van arra, hogy az a mérkőzés úgy alakult. Először is, most fizikálisan egyáltalán nem voltunk hátrányban, szemben a belgrádi Eb elődöntőjével, ahol felőröltek minket az idős, rutinos montenegrói játékosok. Nagyon rosszul kezdtünk, nyolc kapura lövésünkből egy gól esett. Egy gólunkat nem adták meg, pedig bent volt a laba, az ő ötödik góljuk szabálytalan volt, mert öt méteren belülről lőtték rá a szabaddobást. Idegesek voltunk, rosszak voltak a lövéseink, sokat lőttünk mellé. E mellett kaptunk három olyan akciógólt, amit egy az egyben való párharc után lőtt az ellenfél, s ami eddig egyáltalán nem volt jellemző, sem a korábbi világversenyeken, sem ezen az olimpián.

- Nagy Viktor vehemenciája mennyire motiválja az ellenfél játékosait? Nem lehet, hogy ahogy ő reagál a védéseinél a játékosra, az plusztöltetet ad az ellenfélnek?

Benedek Tibor válaszában éppen arra mutatott rá, hogy a kérdéses, Montenegró elleni meccsen Viktor nem volt ilyen vehemens, ez a kérdés tárgytalan... A Brazília elleni meccsen nem ez volt a helyzet és valószínűleg kellett volna Montenegró ellen is ez a plusz.

- Sokan úgy gondolják, hogy nem volt vezéregyénisége a csapatnak. A szövetségi kapitány osztja ezt a véleményt?

- Azt gondolom, hogy volt három-négy olyan idős játékos, aki igenis kezébe fogta a csapatot. A csapatkapitány-váltás szerintem jót tett, Varga Dénes határozott volt és jól irányított, de Varga Dánielnek is megmaradt valamennyire az irányító szerepe. Ezen kivül azért volt még két-három olyan rutinos játékos, akik közbe tudtak avatkozni, de azt mondom, hogy a két Vargának a vezető szerepe mindenképpen megvolt.

A csoportkör során az utolsó pillanatokban elvesztett pontokkal kapcsolatos kérdésre Benedek Tibor azt mondta:

- Ez sport. Van ilyen, hogy az utolsó pillanatban lőnek gólt. Valószínűleg azt kellett volna elképzelnünk, hogy két góllal jobb nyerni, mint eggyel és akkor nehezebb behozni az utolsó pillanatban az egygólos előnyt. de az, hogy egy másodperccel a vége előtt lőnek egy szabaddobást és az gól, úgy, hogy beugrik három ember blokkolni, Görögország ellen, vagy Ausztrália ellen a faltól, a legrosszabb helyről lő egy játékos, ahonnan szeretnénk, hogy lőjön - nem látom ezt akkora nagy tragédiának. Akkor sem láttam. Nyilván az, hogy háromszor így kiegyenlített az ellenfél, okozott egyfajta nehézséget, de túlléptünk rajta hamar, tehát én ezt abszolút nem éreztem problémának, hiszen utána volt két meccsünk, amit viszonylag simán nyertünk és a Montenegró-mérkőzés pont fordítva volt, mi hoztuk be az ellenfelet. Úgyhogy én ezt nem látom egyáltalán problémának, nem is láttam közben sem. Nekem inkább az volt a bajom, hogy pontot vesztettünk, nem az, hogy a végén kaptunk gólt. A pontveszteségek okozhattak volna problémát a csoporthelyezések miatt, de aztán ez az utolsó fordulóban megoldódott, mert ott már mindenki úgy variálta a csoporthelyezését, ahogy akarta. Úgyhogy ennek sem lett tulajdonképpen aztán jelentősége, mert így is csoportelsőként végeztünk.

A jövő évi vizes vb-vel kapcsolatban Benedek Tibor elmondta: most az elsődleges feladat az, hogy a szövetségi kapitány és az elnökség hozzon egy döntést, hogy hova akar eljutni egy év alatt és hova négy év alatt, tehát a következő olimpia időszakára. Mi az elsődleges cél, a világbajnokság vagy a tokiói olimpia? Hogy akarja megoldani? Fiatalokkal vagy rutinosabb, idősebb játékosokkal, akik most még vállalják a játékot. Sok kérdés van és természetesen egy hazai rendezésű világbajnokság nagyon nagy jelentőségű. Benedek Tibor átélte a 2014-es budapesti Eb alatt, hogy micsoda nyomás és felelősség hazai közönség előtt játszani. Akkor egyébként annyiban nehezebb volt a helyzet, hogy egy vb-arany után érkezett oda a csapat, óriásiak voltak az elvárások.

- Most azért megint helyén kell kezelni a csapatot, a helyén kell kezelni, akárhogy is fáj, de most ebben a pillanatban ez az ötödik legjobb csapat, nem a világ legjobb csapata - mondta.

A fiatalítás a szövetségi kapitány reményei szerint folytatódik. Mint értékelt, a fiatalok ezen az olimpián is jól teljesítettek. Elsősorban  Vámos Mártont és Erdélyi Balázst emelte ki, ők nagyon behozták azt a friss lendületet, amit szeretett volna, hogy behozzanak, de - mint mondta - elsősorban azok a fiatalok teljesítettek jól, akik már két-három éve a válogatottban dolgoznak és olyan rutin volt mögöttük, hogy egy ilyen nagy tétet tudtak kezelni.

A TELJES BESZÉLGETÉS