FACEBOOK

Eger-Domino-BHSE: 13-14

Eger-Domino-BHSE: 13-14
hozzászólás, 2007.03.04.

A Honvéd kifejezetten rossz előjelekkel állt a mérkőzés elé, a sérült Biros Péter és az eltiltott Vári Attila mellett Benedek Tibor is betegséggel küszködött a héten, így messze nem volt 100%-os a csapat.

Ehhez képest fantasztikus játékkal kezdtünk, Hárai két góljára csak Bárány tudott reagálni, így már 3-0. Az Eger egyetlen gólját Császár lőtte, és Székely is -második próbálkozásra- beköszönt egy távoli találattal (1-4). A játékrész krónikájához tartozik még, hogy Fodor már a 4. percben két hibával játszott..

A második negyed roppant góldúsra sikeredett, különösen centereink voltak eredményesek - bár nem csak saját posztjukról lőttek: Hárai, Bárány és Molnár is betalált. Ebben a játékrészben viszont már az Eger is megtalálta góllövő cipőjét (?), legalábbis előnykihasználó cipőjét mindenképp. Ekkor már Kovács, Paján és Fodor is két hibával játszott, ennek ellenére még mindig biztosan vezettünk (6-8). A negyed végefelé már csak annyit láttunk, hogy a háromgólos Hárait a kispadon ápolják, az eset mégis furcsán megtorolatlanul maradt.

A harmadik játékrész kiegyenlítettebb volt, legalábbis gólok tekintetében, ugyanis 3-3 lett. A kiállítások elosztása már kevésbbé volt egál-közeli, de szerencsére jól zárt a védelmünk, és Gergely is nagyon jó formában védett. A játékrész végén még kaptunk egy 5méterest (Székely Bulcsú megúszott, de visszahúzták), amit Kiss Gergő biztos kézzel lőtt be.

A záró negyed azonban rendkívül izgalmasra sikeredett. Kezdődött egy egri büntetővel, amit leginkább akkor tarthatunk jogosnak, ha hiszünk a szemmel verésben (Gergely ellen ítélték, Märcz értékesítette). Nem sokkal később Molnár Tamás jutott a végleg cserével kiállítottak sorsára, mert víz felett megütötte Nyéki Balázst. Némi déjá vu: eszünkbe jut a Hárai K.O. esete, de hiába próbálunk visszaemlékezni, hogy abban a szituációban ki volt a végleg cserével kiállított.. Ekkor még Benedek Tibor is kiállítását töltötte egy egri időkérés után, az előnyt végül a sértett, Nyéki Balázs értékesítette. Mindeközben azért szép gólokat láthatunk a medencében, egy minden erőt beleadó Kiss Gergő-akciógólt is feljegyezhetünk.
Említett két fiatalember azonban a góllövésen kivül (egy)mással is foglalatoskdott, így őket is végleg száműzték a medencéből. Ezt egy igen érdekes egri találat követte, ahol a labda ugyan aligha haladt át a képzeletbeli gólvonalon, a gól mégis érvényes volt, 12-12. Még 3 és fél perc volt ekkor hátra a mérkőzésből, ellenben a Honvéd játékosainak fele már nem mehetett a vízbe. Ennek Hoppál Gergő örülhetett egyedül -Honvéd oldalról legalábbis-, aki így játéklehetőséget kapott. Némi fel-le úszást követően, 1:20-al a vége előtt Kiss Csaba talált be egyenlő létszámnál, elvéve Hoppál Gergő esetleges örömét, ugyanis róla lőtte a gólt. Erre Benedek Tibor válaszolt egy 5 méterről ráküldött szabaddobásgóllal, 13-13, 40mp volt vissza.
Egri támadás következhetett tehát, ahol egy centerbejátszást semlegesített a Honvéd, Hárai adhatta hátra a kapusnak a labdát.
13mp a végéig, időkérés Honvéd oldalon. A figura Szivós Marcira volt kijátszva, akinek lövése azonban lejött Jászberényi kapusról, és Kis Gábor kezében landolt. Az egriek centere épp azt pásztázta, hogy kinek adhatná a labdát, ám kicsit elbambult -vagy Hárai volt nagyon szemfüles?-, Pufi ugyanis leemelte a kezéről a labdát, és bevágta a sarokba! A hátralévő fél másodpercben (!) nem történt semmi érdemleges.. 13-14, ide!

Eger-Domino-BHSE: 13-14 (1-4, 5-4, 3-3, 4-3)
Eger góllövői: Nyéki 3, Märcz 2, Bálint 2, Császár, Hegedüs, Gór Nagy, Mackeben, Kis, Kiss
Honvéd: Gergely - Fodor, Hárai 4, Szivós 1, Benedek 2, Molnár 1, Kiss 2 Csere: Bárány 2, Kovács 1, Paján, Székely 1, Hoppál
Emberelőny/gól: 16/5 ill. 12/4
Ötméteres/gól: 1/1 ill. 1/1
Kipontozódott: Fodor, Paján, Kovács
Végleg cserével kiállítva: Molnár, Kiss G., Nyéki

További eredmények az 5. fordulóból:
FTC-Szentes: 15-10
OSC-Szolnok: 12-4
Vasas-BVSC: 14-8
UTE-Szeged: 5-9
A Pécs-Neptun mérkőzést december 3-án rendezik.

Az állás:

1.Vasas55--80364410
2.Domino-BHSE54-17848308
3.FTC54-16244188
4.UTE5311453697
5.Szeged53-2453966
6.Eger52126642245
7.Pécs4211393185
8.OSC52124248-65
9.BVSC51134566-213
10.Szolnok5-143259-270
11.Neptun4--43365-320
12.Szentes5--53487-530

*Szolnoktól egy pont levonva