FACEBOOK

Szentes-Domino-BHSE: 5-18

Szentes-Domino-BHSE: 5-18
hozzászólás, 2007.03.04.

Elérkeztünk a visszavágókhoz, most éppen a bajnokságban (de a hétvégi Euroliga csoportmeccsein is). Így tehát Szentesre buszozott a gárda, és nyert simán.

A csapatból ezúttal is hiányzott Fodor Rajmund, aki le sem utazott a fiúkkal, és Székely Bulcsú is melegítőben figyelte az eseményeket. De jó hír, hogy kezéről már lekerült végre a gipsz.

A meccset a Honvéd kezdte, Szivós hozta el a labdát a ráúszásnál. Kisebb kapkodás lett úrrá a csapaton, a szentesiek pedig jól védekeztek a meccs elején. Az első hálórezegtetés Marci nevéhez fűződik, a bírók azonban nem adták meg a gólt, mondván két méteren belül volt. Ellenben Hárai nem, aki óriási gólt ragasztott a bal alsóba. A szentesiek gyorsan egyenlítettek, majd Kiss Gergő talált be ötméteresből. A negyedet Vári Attila gólja zárta. Első negyed: 1-3.

A második negyed főleg Biros Péterről szólt. Ő úszott a labdára, sikerrel. Majd lőtt is egyet, sikerrel. Azonban a következő 4 lövés fölé-mellé szállt, alá csak azért nem, mert ott víz volt. Két centerünk Molnár és Bárány azonban nem hibázott és Kiss Gergő sem. Sőt, a második negyedtől beálló Györke Zsolt is bemutatott egy-két parádés védést, aminek az eredménye az lett, hogy a második negyedben gólt sem kaptunk. Félidő: 1-7.

Térfélcserét követően kezdte talán egy kicsit komolyabban venni a meccset a csapat, leszámítva a ráúszást. Kiss Gergő állt fel pozicióba, és könnyed tempózással megindult az egész csapat a félpálya felé, míg a szentesiek óriási hévvel úsztak. Ők nyertek. Ebben. Ám ami a mérkőzést illeti túl sok keresni valójuk nem volt, hiszen Szivós középről behúzott labdájára, Benedek, Kiss, Benedek majd ismét Szivós átlövésére, Bárány centergóljára és Kovács Olivér szemfüles találatára csak két hazai gól volt a válasz. Harmadik negyed: 3-14.

A lelkes hazai szurkolók végig buzdították kedvenceiket, sőt egy-két hasznos tanáccsal még a mieinket is segítették, így pl. Molnár Tamásnak magyarázták el a játék lényegét a parton, míg Kovács István edzőnek, hogy talán még most fel lehet adni a meccset, most még érdemes...
De legalább lelkesek voltak, na!

A labdára ezúttal Kovács Olivér úszott. Kisebb bírói félrefújások miatt Marci "bedühödött" és lőtt gyorsan két megúszásgólt emberelőnyből. Benedek továbbra is a jobbszélről volt eredményes, míg Hárai Balázs centerből húzott be egy lecsorgó labdát. A szentesiek erre a négy Honvéd-gólra is csak kettővel tudtak reflektálni. De valljuk meg elég szép gólokat lődözgettek végig, és a kapusuk, Horváth Tamás is elég jól védett. Végeredmény: 5-18.

Szentes-Domino-BHSE: 5-18 (1-3, 0-4, 2-7, 2-4)
Bírók: Madarasi, Székely B.
Szentes: Horváth T. – Papp 1, Józsa, Torday 1, Németh D. 1, Acsimov, Vígh 2 Csere: Gábor, Araczky, Döbrössy, Jaksa, Herczeg Á., Szabó T Edző: Berki András
Domino-BHSE: Gergely – Kovács O. 1, Szivós 4, Kiss G. 3, Benedek 3, Molnár T. 1, Hárai 2 Csere: Györke (kapus), Cseh, Hoppál, Bárány 2, Vári 1, Paján, Biros 1 Edző: Kovács István
Emberelőny/gól: 5/3 ill. 6/6
Ötméteres: 1/1 ill. 2/1 (mindkettőt Kiss Gergő dobta)

Főpróbának jó volt. Bár vélhetően a Posillipo ellen nem Györke Zsolt fog védeni, de ma nagyon jól ment neki azalatt a három negyed alatt, amíg vízben volt. A két fiatal, Cseh és Hoppál közül a meccsen Hoppál Gergő kapott több lehetőséget és voltak szép megmozdulásai is.
Marci három és fél negyedet játszott, mindössze a második negyed első felében ücsörgött a kispadon. Négy góljával a meccs legeredményesebb játékosa lett. A harmadik negyed elején leginkább bekkelt, a negyedik negyedben pedig a centerbe beúszást gyakorolták, látványosan.
A Honvéd továbbra is jó emberelőny kihasználása (6-ból 6), és a kevés kapott gól bizakodó szombatra nézve.

Házi góllövőlista:
1:   Benedek Tibor - 41 gól
2:   Szivós Márton - 29 gól
3:   Molnár Tamás - 24 gól
4:   Kiss Gergely - 23 gól
5:   Bárány Attila - 15 gól
6:   Paján Viktor - 14 gól
7:   Hárai Balázs - 12 gól
8:   Székely Bulcsú - 11 gól
9:   Biros Péter - 10 gól
10: Fodor Rajmund - 9 gól
11: Vári Attila - 8 gól
      Kovács Olivér - 8 gól
12: Cseh Attila - 3 gól
13: Hoppál Gergő - 2 gól


A bajnokságban folytatás és egyben befejező meccs egy időre február 3-án lesz, a Szeged gárdáját fogadják a Kőér utcában. A meccs 16:30-kor kezdődik és a MTV1 élőben közvetíti a találkozót.

Eredmények a 12. fordulóból:
Szentes-Domino-BHSE: 5-18 (1-3, 0-4, 2-7, 2-4)
Vasas-Szolnok: 22-10 (8-3, 5-2, 5-5, 4-0)
Neptun-Eger: 2-19 (0-4, 1-6, 1-4, 0-5)
BVSC-Szeged: 6-16 (1-4, 4-5, 0-4, 1-3)
Pécs-UTE: 9-12 (2-3, 2-2, 2-2, 2-5)
OSC-FTC: 5-9 (2-4, 1-0, 0-2, 2-3)

Az állás:

1.Vasas1212--1897611324
2.Domino-BHSE1211-121010810222
3.Szeged1210-2131775420
4.Eger12813163917217
5.UTE12615115115013
6.FTC126-6127123412
7.Pécs12516116116011
8.BVSC12516119152-3311
9.Szentes123-986168-826
10.OSC1221985141-565
11.Szolnok*12111085140-552
12.Neptun12--1284203-1190

*Szolnoktól egy pont levonva