FACEBOOK

Vasas-FTC 7:15

 Vasas-FTC 7:15
hozzászólás, 2016.02.07.

A Fradi simán érvényesítette a papírformát, a Vasas fiataljainak csak fellángolásai voltak. Nyilatkozatok, gólok a Komjádiból.

OB1 alapszakasz, 11. forduló

Vasas-FTC 7:15 (2:4, 2:3, 1:3, 2:5)

G.: Steinmetz Á., Delgado 2-2, Burián, Gyárfás T., Simon H., ill. Nyéki 4, Marko Csuk 3, Kolozsi, Vogel Simon, Tóth M. 2-2, Jansik Sz., Avramovics

A FORDULÓ TOVÁBBI TÖRTÉNÉSEI

VLV-VIDEÓK (M4):

M4-videók az MVA felszólítására eltávolítva.


Földi László az M4-nek


- A Vasas csapatának még a mérkőzés elején négygólos hátrányból volt ereje felállni. Később viszont talán elfáradt a csapat. De hogyan látta a mérkőzést az angyalföldiek vezetőedzője, meg is kérdezzük Földi Lászlót. Mi történt az elején és főleg a mérkőzés hajrájában a csapattal?

- A mérkőzés hajrájára elfáradtunk, ahogy ezt említetted. Én azt gondolom, hogy ebben a mérkőzésben azért több lehetőségünk volt. Nem csak kétszer, hanem háromszor jöttünk vissza ebbe a mérkőzésbe, az én megállapításom szerint és ezek után mindig olyan egyéni hibákat követtünk el, amikből általában vagy akciógólt kaptunk vagy könnyű ítéletet adtunk a Ferencvárosnak, ennek ellenére el kell ismerni, hogy a Fradi nagyon keményen játszik. Ez még nekünk egy picit sok. És amellett nagyon fegyelmezetten is játszik a Fradi. Nagyon kevés hibát csinál, tehát nem ad ajándékokat, amiket mi egy párat adtunk nekik. És én azt gondolom, hogy nyolc-kilenc kapott akciógóllal a mérkőzés megnyerésének közelébe se lehet kerülni. Ezen mindenképpen javítanunk kell. Tudtuk, hogy a Fradi sokkal jobb csapat mint mi, de ahogy mondtam a mérkőzés előtt, ha hibázunk, azt a Fradi  meg fogja torolni.

- A sok hiba mellett milyen pozitívumokat látott a csapatánál?

- Játszott sok fiatal játékos, most hivatkozhatnánk arra, hogy ma reggel még ifimeccs volt, mondhatnánk azt, hogy jó páran betegek voltak ezen a héten, van egy vállműtöttünk is, ez mind nem számít a vízben. Az számít, hogy az adott pillanatban mit tudunk nyújtani. Ma ez nem sikerült úgy, ahogy mi szerettük volna, sokat kell még dolgoznunk, fejlődnünk és kevesebb hibát elkövetni, hogy az OSC meg a Fradi szintű csapatok se tudják ezt ilyen nagy mértékben megtorolni ellenünk.

- Köszönjük szépen Földi Lászlónak. Sikeresebb folytatást kívánunk.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)



Varga Zsolt az M4-nek


- A Vasas egy ideig tudta azért tartani a lépést. Mennyire volt meglepő az angyalföldiek ellenállása, pláne az, hogy az elején fel tudtak állni. A végén azonban felőrölte a Ferencváros a Vasast.

- Azt láttam, hogy jól kezdtünk. Abban nem láttam semmi meglepőt, hogy a Vasas jól játszott - szerintem olyan két és fél negyedig. Azért tudjuk, hogy egy jó csapatról van szó sok fiatal játékossal, egy-két idősebbel. Tehát ebben semmi meglepőt nem láttam, örülök, hogy a támadásszervezésünk ma sokkal jobb volt, egész héten azon dolgoztunk, mert a Honvéd-mérkőzés után azzal nagyon nem voltam elégedett. Visszanéztem a videót és láttam, hogy ott sok mindent rendbe kell rakni. A héten sok óra telt el azzal, hogy a támadásszervezéssel dolgoztunk, úgyhogy ennek azért ma viszontláttam egy jó részét, úgyhogy ennek örülök.

- A nyolcgólos különbség reálisnak mondható a két csapat között ma?

- Ezt nagyon nehéz megmondani, mert szerintem mérkőzésről mérkőzésre változik a kép, hiszen ma a Vasas talán ténylegesen elfáradt a végére és ilyenkor hajlamosak lesznek a csapatok kicsit szétcsúszni. Amelyik csapat meg lendületben van, annak egyre jobban, egyre magabiztosabban bejönnek dolgok, tehát nem biztos, hogy a különbség ekkora a két csapat között. Benne lehet - inkább így mondom -  a mérkőzésben ez is.

- A rutinosabb játékosok mellett a fiatalok is bátran és eredményesen szálltak be a játékba, gondolok itt Vogel Simonra. Mennyire elégedett az ő játékukkal?

- Nagyon. Ebben az értelemben igen, viszont az is tény, hogy nagyon sok munka van bennük, ők is nagyon sokat dolgoznak, főleg akit említettél, Simon az egyik legmotiváltabb játékosom, örülök, hogy ő is egyre jobban játszik, egyre eredményesebb és bízom benne, hogy egyre többet tudom terhelni.

- Köszönöm szépen és gratulálunk Varga Zsoltnak.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)



Steinmetz Ádám az M4-nek


- A rutinos Steinmetz Ádám két góllal járult hozzá a Vasas mai terméséhez, de ez csak egy nyolcgólos vereséghez volt elég. Ádám, mi volt ma a különbség a két csapat között? Miért nem tudta a Vasas egy picit szorosabbá tenni ezt a találkozót. Hogy látod?

- Nehéz szavakat találni, mert ilyenkor az ember indulatos is, főleg csapatkapitányként. Eleve ez a 0:4-es kezdés, ez elég sokkoló volt. Aztán, bár visszajöttünk a mérkőzésbe, - kétszer is talán, a találkozó folyamán, - utána viszont olyan hibákat követtünk el, amiket serdülő, meg ifi szinten sem szabad. Más kérdés, hogy vannak serdülő- és ifikorú játékosaink, de nyilvánvalóan, ha olyan célunk van, mint például, hogy megszorongassuk a Ferencvárost, vagy hogy a bajnokságban a nyolc közé jussunk, akkor ezek a hibák nem férnek bele.

- Lehet azt mondani, hogy ennek a Vasasnak nem az OSC-t és nem a Ferencvárost kell legyőzni, viszont a következő három mérkőzés létfontosságú lesz, ott milyen esélye lehet a Vasasnak? Vagy ma láttál-e olyan dolgokat, amikre lehet építeni?

- Nagyon keveset, sajnos. Folytatva a gondolatodat a támadásban pedig, amikor már nagyon vezetett az ellenfél, próbáltuk egyénileg megoldani, csak hát sajnos nem vagyunk azon a szinten, hogy ez ilyen csapat ellen, mint a Fradi, működjön. Össze kell kapjuk magunkat, lényegében három mérkőzés maradt az alapszakaszban, mind a hármat meg kell nyernünk, úgyhogy gyakorlatilag nincs lehetőségünk további hibázásra.

- Steinmetz Ádámnak köszönjük szépen!

(Lejegyezte: Kerbi)



Nyéki Balázs az M4-nek


- Kedves nézőink, máris érkezik a Ferencváros legeredményesebb játékosa, Nyéki Balázs. Parádés lövőmutatót tudhatsz magadénak, és a Ferencváros magabiztosan megnyerte ezt a mérkőzést, ahogy várni lehetett. Voltak-e nehézségek ezen a találkozón?

- Jól indult a mérkőzés, voltak nehézségek, hiszen láttuk, hogy 5:4-re és 7:5-re is feljött a Vasas. Szerencsére tudtunk újítani és azt gondolom, hogy Vogel Soma nagyszerű magabiztosságot adott mind magának, mind a csapatnak is a védéseivel, és ott tudtunk újítani és elmenni újra.

- A rutinos játékosok mellett a fiatalok is remekül szálltak be a mérkőzésbe. A Ferencváros, mint csapat ma hogyan muzsikált, és mire lehet képes a folytatásban ebben a bajnokságban?

- Hivatalosan-nem hivatalosan minket a negyedik helyre sorolnak be, de – nem mondhatom, hogy sértésnek vesszük – nem elégszünk meg ezzel. Mindenképpen az a minimális elvárás, hogy a négybe jussunk, de ez csak a kötelező, vezetők által előírt teljesítmény. Mi szeretnénk mindenképpen érmet szerezni, és szerintem ez a játékoskeret alkalmas is arra, hogy az első háromba kerüljön. A mai mérkőzés nagyon magabiztos volt, úgy gondolom, hétről hétre javulunk, van időnk, amíg az OSC mérkőzés jön, a következő héten a Debrecen-meccs se lesz könnyű, oda kell figyelni arra is.

- Azt lehetett látni, hogy támadásban sokat javul a Ferencváros, a Honvéd ellen lőtt öt gól után most tizenöt, ugye, a Vasasnak, egész héten erről beszéltetek, ezen kellett javítani.

- Igen, de ez egy teljesen más mérkőzés volt, azért a Honvéd ellen nem mertünk, nem is nagyon akartunk belemenni egy ilyen adok-kapokba, mert nem sült el jól az első mérkőzésünk, az sokkal inkább taktikai csata volt, szerintem ahhoz jól alkalmazkodtunk, ma is alkalmazkodtunk, és próbálunk a jövő héten is, hétről hétre.

- Balázs, köszönjük szépen!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Vogel Simon az M4-nek


- Hogy érezted magad a vízben? Remekül szálltál be a csatába.

- Nagyon jól éreztem magam a vízben. Próbálom minél hasznosabban és hatékonyabban eltölteni azt az időt, amit a medencében vagyok, és most ez így sikerült.

- Mennyit lehet tanulni olyan rutinos játékosoktól mint az imént látott és hallott Nyéki Balázs? Illetve, ti fiatalok, mennyi tudást szívtok magatokba egy-egy ilyen mérkőzésen?

- Nyilván sokat lehet tanulni. Nekik sokkal több OB1-es meccs van a hátuk mögött, mint nekünk. De Süni az más pozíció, mint én. Én inkább Tóth Marcitól tanulok, vagy az ausztrál centertől. Nézem a játékukat, hogyan állnak be, hogyan próbálják felvenni a pozíciót. Ezeket tudom ellesni tőlük.

- Mi a Ferencváros jó szereplésének, sikerének titka? És hova juthat ez a csapat ebben a bajnokságban?

- A minimális cél, az ugye a negyedik helyezés, legalább azt el akarjuk érni. A titka szerintem pedig most a védekezés volt. A múltkor is, a Honvéd ellen két gólt kaptunk, ugye jól védett Soma, aki az öcsém. De nyilván a védekezés,  ez nem titok, ez az, ami a sikert hozza nekünk.

- Gratulálok az egész csapatnak!

(Lejegyezte: Monoki Nikolett)