Még mindig a vb-szereplés okait keressük. A Varga Dénessel folytatott beszélgetés ismét egy kicsit közelebb visz a történtek megértéséhez.

- Milyen előző éved volt, hogy értékeled? Egy olyan klubban játszottál, amelytől mindenki mindent elvárt. Nagyjából sikerült is, de csak nagyjából.

- Annak nagyon örülök, hogy először Magyar Kupát, aztán bajnokságot nyertünk, aztán pedig bejutottunk a BL final sixbe. Annak már nem örülök, hogy a főtáblán nem sikerült megnyerni a csoportunkat, emiatt játszanunk kellett egy "extra meccset", amit nem tudtunk hozni, ezért a végkifejlet nem sikerült. Sajnáltam a Barceloneta elleni meccset, de talán még jobban sajnáltam a Rijeka elleni, még a főtáblán lejátszott kinti mérkőzést. Azon végig vezettünk, s a végén meg tudták fordítani. Akkor nagyon bosszús voltam és sajnáltam, hogy emiatt lettünk másodikak a csoportban.



- Milyen, amikor bosszús vagy?

- Elsősorban magamba nézek. Azon a meccsen három kapura lövésem volt, egyből lett gól, és sajnos, ha ilyen tétmeccseken ez történik, akkor kis százalékban nyer a csapatom. Persze nyilván volt győztes meccs, amikor így is sikerült, de azért nem ez a jellemző. Emiatt mindig hiányérzetem van, ha egy fontos meccsen csak egy gólt dobok.

- Érzek ebben egy mögöttes gondolatot, de lehet, hogy csak én látom bele. Kicsit úgy érzed, hogy ha a csapatnak nem megy, az akkor van, amikor neked nem megy? Ez így összeköthető?

- Arra utaltam most, hogy sokszor volt olyan meccs, amikor én egy gólt lőttem vagy egyet sem, és akkor kikaptunk. És ez szerintem mindenképpen összeköthető. Nagyon boldog vagyok olyankor, amikor ennek ellenére nyerünk.

- Ez az "összefüggés" mekkora terhet jelent a számodra?

- Nem érzem tehernek, nekem ez a feladatom. Ha visszanézek, egészen utánpótláskoromig visszamenően ez a hozzáállás az, ami övezi a játékomat, úgyhogy nem teherként jelentkezik, hanem megoldandó feladatként.



- Volt már, hogy ez a feladat görcsössé tett, vagy a szó szoros értelmében játszol még most is, ugyanúgy, ahogy 15 éves korodban?

- Nem egyértelmű, hogy fiatalabb koromban voltam kevésbé görcsös, sőt. Azt hiszem, pont az a lényege ennek, hogy idővel megtanultam elfogadni és kezelni ezt a helyzetet. Ennek ellenére természetesen volt olyan, de szerencsére nagyon ritkán, hogy zavart. Mivel ez csapatsport, amikor felismerem, hogy ez a mostani nem az én napom, próbálok mindenki más alá játszani.

- Ezt könnyű felismerni, nem kell hozzá túl sok elrontott akció?

- Lehet érezni...



- Most bevillant, hogy nyilván egy ilyen időszakban szakadt meg a fantasztikus sorozatod. Emlékszem olyan meccsre, amely már a sorozat vége felé zajlott és közeledett a meccs vége, nem lőttél még gólt, de lövés helyett leadtad a labdát, nyilván érezted, hogy aznap nem megy, csak persze senki nem tudta, hogy ez a pillanatnyi döntés esetleg egy nagy széria végét is jelentheti számodra, csak te... Tehát tanúsítom, amit mondtál, látványosan igazoltad a számomra...

Szóval..., ahogy a meccsek jönnek sorban, nyilván van olyan, hogy jobban megy, van olyan, hogy rosszabbul. A krízisek meddig tartanak és hogy tudod magadat átlendíteni az ilyen időszakokon?

- Nincs ennek különösebb módszere, emberek vagyunk, semmi sem állandó, nem lehet mindig topon lenni. Ezt egyszerűen el kell fogadni. Segít átlendülni ezen a helyzeten, hogy van önbizalmam, s tudom, hogy már akár a következő meccsen is újra hozni tudom a jó formát.



- Visszatérve a BL-re, azért a Barceloneta elleni negyeddöntőt hozni lehetett volna. És nyilván itt érződik az a hatványozott hatás, hogy ha neked sem megy és a csapatnak sem, akkor csúnya vége lehet... Ilyen esetekben jobban bánt a dolog? Érzel személyes felelősséget, hogy nem sikerült elérni a közös célt?

- Ilyenkor erős hiányérzetem van. Bármennyire is sajnálom, hogy úgy sikerült az a meccs, nem lehet mit tenni. Jön a következő feladat. Sajnos ezt a meccs előtt kell tisztáznia magában egy profi játékosnak, általában én is így teszek: fel kell ismerni, hogy vannak olyan lehetőségek, amikből nagyon kevés adódik a pályafutás során, ilyen a final sixes szereplés is. Ha ezt átgondolja az ember és így ugrik be a vízbe, akkor már eleve olyan állapotban van, hogy átérzi az adott meccs fontosságát. Ha ez nincs meg, akkor lehet rossz az ember lelkiismerete rossz játék esetén.



- A bajnokságban egy sor olyan meccset játszotok, amelyen az ellenfél - anélkül, hogy lebecsülnék bárkit - nincs egy súlycsoportban veletek. Feladat az, hogy az ilyen meccsekre valamilyen motivációt keress? Vagy egyszerűen be kell menni és simán lejátszani a meccset, úgyis jobbak vagytok.

- Volt olyan időszaka a pályafutásomnak, amikor ezeken csak túl akartam lenni, de ez az év semmiképpen nem olyan. Van egyéni ambícióm, ami miatt ezek a meccsek is nagyon hasznosak és tudom gyakorolni a játék azon elemeit, amikben fejlődni szeretnék. Az ilyen meccseket mindenképpen felhasználom erre.

- Rá is akartam erre kérdezni, hiszen korábbi interjúinkból is kiderült már, hogy te mindig kitalálsz valamit egy adott évre, amit gyakorolni, fejleszteni akarsz a mozgásodban, játékodban. Most is van ilyen? És meg lehet tudni, hogy mi az?

- Igen, van és meg is lehet tudni, hogy mi az, csak nézni kell a bajnoki meccseinket...

- Azért ehhez kicsit érteni kell...

- Ez a dolog csak annyira publikus, amennyire az edzőm vagy a csapattársaim segítségét kérem, hogy fejlődni tudjak. Egyébként azt vallom, abban hiszek, hogy az eredményesség által váljon nyilvánossá, a játékomon vegyék észre.



- Erre a módszerre azért van szükséged, mert úgy érzed, hogy az adott dolog elsajátítása kell a további fejlődésedhez vagy egyszerűen motivációt keresel, olyasmit, ami a Kaposvár elleni bajnokin is hajt téged?

- Mindkettő, de alapvetően az első: szükség van rá. A vízilabda változik és az én erősségeimhez is alkalmazkodnak az ellenfelek, felkészülnek belőlem. Ezért elkerülhetetlen, hogy minden játékos igyekezzen megújulni, ha eredményes akar maradni. Én természetesen erre törekszem, ezért szeretném a repertoáromat szélesíteni.

- Ezeket konkrétan te találod ki vagy mondja valaki? Hogy jössz rá, hogy mire volna szükséged?

- Jó ideje tudom, de sajnos e téren eljutottunk odáig, hogy mások is mondták... Mondhatni, hogy nyilvánvaló...

- Mennyire voltál fáradt az előző klubszezon után és mennyi időd volt pihenni?

- Megmondom őszintén, hogy nem emlékszem, mert rettenetes körülmények között telt számomra az előző klubszezon vége és tulajdonképpen az egész nyári felkészülés. Építkezés vége felé voltunk, költöztünk és ez annyi bosszúságot okozott, annyi energiát szívott el tőlem, hogy kimaradnak részletek a nyári felkészülésből is.



- Ez esetleg kihatott a nyári teljesítményedre is?

- Úgy érzem, ez olyan körülmény volt, ami miatt lehet hiányérzetem a nyárral kapcsolatban. Hozzáteszem, tudom, hogy ez jó ideig nem lesz újra aktuális.

- Befejeztétek?

- Mondhatjuk. Az biztos, hogy ilyen intenzitású elfoglaltságként nem lesz többé aktuális.

- Ez fizikai terhet jelentett vagy idegeskedést, stresszt, ami miatt nem tudtál figyelni dolgokra?

- Mindet egyben. Főleg a stresszfaktor, meg hogy ezzel volt tele a fejem... És az volt még ebben nagyon rossz, hogy látták rajtam mások is. Tehát látták, hogy nem vagyok száz százalékig jelen és azt is tapasztalták, hogy ideges vagyok. De az volt a helyzet, hogy az élet egy ilyen feladat elé állított, nem tudtam ez ellen mit tenni. Ezt kellett megélnem. Nagyon nehéz volt, rossz emlék, de túl vagyok rajta, úgyhogy nem is nagyon részletezném ezt a témát tovább...



- A felkészülésetekben láttál bármi különbséget az egy évvel korábbihoz képest?

- Azon kívül, hogy én milyen voltam, nem nagyon. Ugyanazt a hangulatot tapasztaltam, sokszor ugyanazokat a problémákat, úgy éreztem, hogy bizonyos dolgokba ugyanúgy beleragadtunk, mint korábban, de egyébként nem volt egy olyan "visszafordult evolúció" ezen a nyáron, aminek a következménye lett volna a két rossz eredmény. Egyszerűen csak nem léptünk eléggé előre, talán.

- Az első hatodik hely, a bergamói Világliga szuperdöntőben, neked egy sokk volt?

- Igazából nem, mert ott egy új rendszert próbáltunk, amihez alapvetően alkalmazkodni kellett. Strukturális változás történt a csapatban és belefért, azt mondhattuk, hogy emiatt nem sikerült. El tudtam könyvelni magamban azt az eredményt, hogy kell nekünk még egy kis idő, hogy az új rendszerhez jobban tudjunk alkalmazkodni. Aztán nem ahhoz kellett, mert visszaalakult a dolog. A végeredmény ismeretében aztán a második hatodik hely (a kazanyi vb-n - a szerk.) már sokkal rosszabbul érintett.

- A két negyeddöntő elveszítését "véletlen balesetnek" tekinted vagy látsz némi törvényszerűséget? Korábban világversenyen csak döntős helyezések voltak, így felvetődik, hogy más is lehetett talán, mint az új rendszerre való átállás, amit több gyakorlással esetleg lehetett volna tökéletesíteni.

- Biztos, hogy van ez ügyben teendőnk, hiszen két negyeddöntőről beszélünk, elveszítettünk két ennyire fontos mérkőzést. Mert ha megnézzük az egész nyarat, tulajdonképpen le tudom bontani 4+2 meccsre. A két olasz és a két amerikai meccsre, plusz a két, ötödik helyért vívott mérkőzésre. Mindenképpen a két negyeddöntő az, amelyen nem voltunk kellően önmagunk, nem voltunk eléggé hatékonyak, nem aknáztuk ki a bennünk rejlő lehetőséget.

- A szakmai elemzések, a csapatot a vb után ért kritikák egyik fő eleme volt, hogy a húzóemberek nem tudták hozni a tőlük várt teljesítményt. Főleg a nehéz és fontos meccseken az a bizonyos 3-4-5 ember, aki korábban lendített a szekéren kritikus pillanatokban, most nem volt képes erre. Tőlük egy kicsi plusz esetleg elég lehetett volna. E téren mennyire érzel felelősséget, mennyire gondolod "magadénak" ezt a terhet?

- Hát, ha az előbb említett négy meccsről beszélünk, hiányérzetem mindenképpen az olaszok elleni kazanyi negyeddöntővel kapcsolatban van, de csak azért, mert egy gólt lőttem. Azért nem domborítok ki mást, mert emlékeim szerint nem hibáztam, úgymond, viszont vagyok annyira maximalista, hogy ha csak egy gólt lövök egy ilyen meccsen, okolom magamat a kudarcért. Ami a másik negyeddöntőt illeti, a bergamói meccset, az amerikaiak ellen - annak nem volt egyszerű végjátéka. Már mindenki az ötméteresekre készült, magabiztosnak éreztem magunkat. Bízom a kapusainkban, hogy egy ilyen helyzetben jól tudnak szerepelni, bár sok sikerélményem ezzel kapcsolatban még nincs. Volt még az a két meccs, amit azért játszottunk, hogy ötödikek lehessünk. Az is éppen az amerikaiak, illetve az olaszok ellen. Azok meg jól sikerültek...

- Rendkívül történelmietlen lesz a felvetésem: szerinted ha Bergamóban Azevedo nem dobja be három másodperccel a vége előtt, döntetlennél, hanem ötméteres-dobások jönnek és bejutunk a négy közé, akkor Kazany is máshogy alakult volna?

- Fogalmam sincs.

- Arra próbáltam utalni, hogy ha négy között vagytok a Világliga szuperdöntőjében, esetleg még jobb helyen, akkor az jó irányba befolyásolta volna a folyamatokat?

- Elnézve a Világliga-döntőt, úgy érzem, hogy azon a színvonalon nem tudtunk volna abban a fázisban játszani, de a harmadik helyet meg tudtuk volna szerezni Brazília ellen.

- Ez esetben Kazanyra más lelkiállapotban készültetek volna? Hiszen valljuk be, a bergamói 6. hely trauma volt...

- Nem tudom. Az az igazság, hogy annyira gyenge meccseink voltak Kazanyban az olaszok előtt, hogy egyszerűen nem tudtunk alkalmazkodni a váltás feladatához, ahhoz, hogy egyszer csak sokkal magasabb hőfokú meccsen kell játszani.

Volt időnk edzeni, jártunk kondizni is. Én speciel úgy éreztem, hogy jó, ha még egy lapáttal ráteszek, aztán az olasz meccsre nem jött ki belőlem a kondi, gyakorlatilag alig bírtam felúszni a második negyedben és ez kizárólag ennek tudható be. Tehát ott volt egy hosszú, nagyon langyos fázis, ami után rögtön az életünk múlott azon, hogy hogy játszunk, és ebből nem jöttünk ki jól.

- Csak ebben az a furcsa, hogy ezt mindenki előre tudta. Amikor megvolt a sorsolás, mindenki húzta a száját, hogy túl könnyű meccsek lesznek, de fel lehetett készülni erre a helyzetre. Ott volt a negyeddöntő előtti két kemény kétkapu a görögökkel és a horvátokkal, de mintha az már kicsit későn jött volna. Ott hirtelen azzal szembesültetek, hogy az ellenfél egész más tempóban pörög. Még az is lehet, hogy az a két meccs inkább lenyomott titeket, mint hogy felhozott volna - de persze ez laikus okoskodás.

- Most, hogy mondod, igen. Az a két edzőmeccs valóban elég rendesen érzékeltette velünk, hogy több kell majd, mint az addigi meccseken. Ennek ellenére én az előbb említett okoknál fogva képtelen voltam többet beletenni. Sajnos annyira nem sikerült jól kezelni ezt az első hetet, hogy nem tudtunk megérkezni abba a meccsbe.



- Mekkora csalódás volt ez neked? Ez egy olyan dolog volt, amit minden sportoló sokszor átél: vereség is van, azt is el kell fogadni, menni kell tovább, jönnek a következő feladatok vagy annál nagyobb dráma?

- Nagy volt, főleg azért, mert ezt az olasz csapatot nem tudom oda pozicionálni, ahol a pár évvel ezelőtti, még Felugóval fémjelzett válogatottat tudtam. Fájó volt a vereség, úgy érzem, adósai maradtunk az olasz válogatottnak, én személy szerint nagyon szeretném megverni őket legközelebb.

- Volt olyan különleges elbánásban részetek a felkészülés során, amiről utólag azt lehet mondani, hogy az elért eredményetek fényében indokolatlan volt? Mert a vb utáni hivatalos értékelések utaltak ilyesmire és egyben a jövőt illetően spártaibb hozzáállást tartottak indokoltnak...

- Egy dologra tudok gondolni. Nem tudom, hány éve vagyok válogatott, de mióta az vagyok, mindig téma volt, hogy jó lenne egy kicsit többet, mást, jobbakat ebédelni a felkészülési időszakban. Tibi olyan edző, aki annyira szem előtt tartja a játékosok kéréseit, hogy sikerült megteremtenie annak feltételeit, hogy jobbat, mást, többet együnk a délelőtti edzések után és mi ennek nagyon örültünk. Egytől egyig mindenki nagyon díjazta, hogy ez megvalósult. Azt gondolom, hogy jó lenne, ha ezt a "luxust" a továbbiakban is meg tudnánk engedni magunknak. Ha nem - nyugodtan nézek elébe annak is, végül is korábban is volt magyar válogatott...

Tény, hogy alapvetően jól el vagyunk látva mindennel, bár természetesen mindenki tud valamiért hőzöngeni vagy nyűgösnek lenni, de azt kell hogy mondjam, a jó teljesítményhez ezek olyan alapvető dolgok, amik nélkül sokkal, de sokkal nehezebb lenne. Volt egy csomó csapatprogramunk, ezeket, ha jól tudom, Tibi és Tóvári Zsuzsa csapatpszichológus találta ki együtt, még ez jut eszembe, ami extra lehetett, ezek jól sikerültek és nem hiszem, hogy bárkinek is jogosan szúrhatnák a szemét.

- Megváltozott légkörű új időszakra készülsz vagy ugyanaz folytatódik tovább, csak kicsit jobban oda kell figyelni?

- Úgy érzem, hogy muszáj megváltoznia a légkörnek. Ahogy a beszélgetés elején mondtam: nem éreztem a felkészülés során, hogy bármi változott volna, s mivel így hatodikok lettünk, ezért úgy gondolom, hogy igen, valaminek másnak kell lennie. Első lépésként itt van Tibi döntése a másodedző-váltásról, ami jól sülhet el, illetve a legfontosabb az, hogy az összes játékos tegyen azért, hogy többel tudjon hozzájárulni akár egy edzéshez, akár egy mérkőzéshez.

- Te lerendezted magadban ezt az évet?

- Nekem az a hátráltató körülmény, amit korábban említettem, a nyári szezon végével, gyakorlatilag majdnem azonos napon be is fejeződött. Így elég képletesen lezárult ez az időszak. Biztosítva érzem magam, hogy ez nem lesz jelen a következő felkészülésnél, sokkal jobban fogok tudni koncentrálni arra is, amiben fejlődni szeretnék és arra is, amit a csapatba nekem bele kell tenni.



- Mi lesz Belgrádban?

- Jó kérdés. Erre csak azt lehet válaszolni, hogy egy Eb...

- Szerinted látszódni fog a belgrádi teljesítményen, hogy az a rengeteg dolog, ami történt, lezárult és tiszta lappal, új erővel, eredményesen játszik a csapat?

- Szerintem igen. És most olyan helyzetben leszünk, hogy egy komoly feladatot kell megoldanunk. Már a negyeddöntőben kemény ellenfelet kapunk, ha papírforma szerint alakulnak a csoporteredmények. Úgyhogy odaérve ki kell hogy domborodjon az, hogy mi felkészültebbek vagyunk, jobb játékosok vagyunk, okosabbak, gyorsabbak vagyunk, mint ezen a nyáron.

- Hiszel abban, hogy így lesz?

- Igen. Képesek vagyunk megcsinálni. Ehhez mindenkinek egyénileg vállalnia kell a felelősséget.

- Köszönöm a beszélgetést!

VARGA DÉNES adatlapja a vlv-n