FACEBOOK

Kemény Dénes: Lehet, most egy kicsit spártaibb hozzáállásra van szükség

Kemény Dénes: Lehet, most egy kicsit spártaibb hozzáállásra van szükség
hozzászólás, 2015.09.14.

A férfi válogatottnál nem a kényelem lesz az egyik fő szempont a következő egy évben - jelezte Kemény Dénes, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt szövetségi kapitány Farkas Dávid kérdéseire válaszolt.

Az interjúból kiderül, hogy Benedek Tibor a vb lezárultakor felhívta a szövetség elnökét és megkérdezte, hogy most van-e benne bizalma.

- Tibi pontosan tudja, hogy ezt nem én döntöm el, hanem 15-en döntjük el és azok között én egy vagyok - fogalmazott Kemény Dénes, kiemelve, hogy a saját véleményét mondta akkor is és most is, e szerint pedig Benedek maradjon, ez nem kérdés. Jól dolgozott, becsúszhat vereség egy negyeddöntőben, a tapasztalatokat le kell vonni.

- Beszélgettem sokat Tibivel, tanácsot nem adok, mert igyekszem nem "tök hülye" lenni, mert hogyha tanácsot adnék, akkor elvenném azt a felelősséget, ami most őt illeti meg. (...) Én már csak azért sem akarok Tibinek tanácsot adni (egyébként nem is kéri), mert ő is tudja, hogy ez az ő dolga. Énnekem megfogalmazott olyat - paradoxon módon -, hogy egy kicsit kevésbé szolgáljam ki az összes kérését, mert úgy érezte most, hogy lehetséges, hogy már nem volt produktív, hanem inkább kontraproduktív volt, hogy bármit, amit kért, mindig megoldottam, mert alapvetően mindig mindent az ideális felkészüléshez, a játékosok, magyarul mondva egy kicsit néha vattázásához is, tehát túlzott kiszolgálásához kért, mert ebben hitt, mert azt akarta, hogy a játékosok azt érezzék, hogy senkihez sem képest másodikok vagy harmadikok, bármilyen témáról is legyen szó...

- És ez elkényelmesíthette őket vagy néhányukat? - kérdezett közbe a riporter.

- Vagy legalábbis feleslegesen sztárolta őket, úgy, hogy még nem érték el azokat a szinteket, hogy egyáltalán ők ismert, legalábbis magyar sztárok legyenek. Elképzelhető, hogy most egy kicsit spártaibb hozzáállásra van szükség, azt vettem ki a gondolataiból, hogy most kevesebbet fog kérni.

A szövetség elnöke a kapitányi beszámoló konkrét részleteit firtató kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ez a beszámoló az elnökségnek készült, nem a közvéleménynek. Ugyanakkor annyit elárult, hogy Benedek Tibor írásos anyagában szerepel, hogy a szövetségi kapitány nyerő teljesítményekből kevesebbet látott és ugyanazoktól a játékosoktól, akiktől előzőleg látott nyerő teljesítményeket.

Ennek a szövetség elnöke szerint "akár motivációs, akár valamilyen más oka lehetett".

- Inkább ahhoz kell visszatérni, hogy ezek a játékosok ne abból induljanak ki, hogy minden ugyanolyan szuperül van körülöttünk, mint tavaly volt, amikor ezüstjeink voltak, mint tavalyelőtt, amikor aranyunk volt. Tehát akkor idén is az lesz. Hanem ugyanazzal a tűzzel kell mindent csinálni, - miközben a körülmények persze jók és ideálisak, - mint amikor az eredmények jöttek.

Kemény Dénes jelezte: van egy másik probléma, amit mi nem tudunk megváltoztatni.

- Úgy látszik, hogy néhány csapat másképp építette fel ezt a négy évet, úgy tervezték, hogy az olimpiát megelőző évre fognak igazából megerősödni és nyilván mostantól még tovább akarnak erősödni és hiába fogunk javulni, néhány csapat lényegesen jobb, mint tavaly volt.

A TELJES BESZÉLGETÉS

A FÉRFI VÁLOGATOTTRÓL SZÓLÓ INTERJÚRÉSZLET