Nutella és góllövés - beszélgetés a magyar póló új nagy tehetségével
Amikor idén nyáron betöltötte 17. életévét, már majdnem egy éve ifjúsági világbajnok volt, s az edzésre vitt szülinapi süteményéből a felnőtt válogatott tagjai ettek, ugyanis Nagy Ádámot kereten kívüliként behívták a vb-re készülő felnőtt csapathoz. Az ilyesmi még a vízilabda országának tekinthető Magyarországon is ritkaság, Benedek Tibor-i, Varga Dénes-i kvalitásokra utal.
Nagy Ádám kemény védő, imádja a pólót, a legjobb magyar vízilabdázókkal egyenrangú partnerként dolgozta végig szinte az egész nyarat, miközben fő mentora, Horkai György szerint, ha valamit el szeretnének érni nála, legjobb, ha nutellát ígérnek neki, ugyanis az a kedvence...
Mindenki magába nézhet, mit csinált, milyen volt 17 éves korában. Kíváncsiak voltunk erre az Ádám fiúra...
- Hogy kezdtél vízilabdázni?
- Nyolc évesen. Előtte fociztam és kézilabdáztam, de nem szerettem futni, úgyhogy előtérbe került a víz... Az UVSE-ben kezdtem, akkor még ugye, UTE volt a klub neve.
- Most vagy 17 éves és végigmondtál egy teljes sportmúltat: foci, kézilabda, vízilabda... :-) De hogy kerültél a póló közelébe? Lehettél volna tekéző, sakkozó, ők sem szeretnek futni.
- A labda... Ez alap volt, már csak a család miatt is.
- Mi az összefüggés?
- Az egész család kézilabdázott, Anya a Fradiban (Olasz Mária - a szerk ), Apa a Tromosban (vagyis az Elektromosban és Nagy Zoltánnak hívják - a szerk), én mindenképpen szerettem volna kipróbálni a vízilabdát, aztán a család egyik ismerősének volt köszönhető, hogy Szedlmayer Ildikó néninél elkezdtem a pólót az akkori UTE-ban. Ott ragadtam.
- Na várj. Hogy zajlott ez? Otthon leültetek a konyhában és megbeszéltétek, mi legyen veled?
- Igen. Előjöttem azzal, hogy elment a kedvem a kézilabdától, abba akarom hagyni. Azt mondták, jó, de mindenképpen sportolnom kell valamit. Apa vetette fel a vízilabdát, ez tetszett Anyának is, lejöttem.
- Tudtál úszni?
- Nem nagyon :-) csak annyira, hogy ne fulladjak meg a vízben...
- Azt mondtad, hogy jó, legyen, hogy megszabadulj a kézilabdától?
- Igen. De aztán nagyon megszerettem a vizet. Igaz, azt mindig is imádtam, Ildi néni pedig megszerettette velem a vízilabdát.
- Mit szerettél meg benne?
- A labdát. Azonnal megkedveltem a kapura lövést, azóta is imádom.
- De minden lassabb egy kicsit, nem? Nehezebb a mozgás is...
- Nekem inkább könnyebb volt, a szárazföldi nem feküdt annyira. A futásnál sokkal jobban szeretem az úszást.
- Alkatilag alkalmasabb vagy a vízben való mozgásra?
- Valószínűleg így van. Mindenesetre én azt éreztem, hogy a vízben sokkal könnyebben megy nekem a mozgás.
- De azért ez elég megterhelő..., a testedet cipelni kell és közben mindenféle kunsztokat csinálni a labdával.
- De a testem könnyebb a vízben, könnyebb cipelni... Már megszoktam. Mondjuk az úszást nem annyira élvezem és a lábtempózás sem a kedvencem, de lőni nagyon szeretek. Meg feküdni csak úgy a vízen.
- Kint szoktál maradni edzés után?
- Néha igen. Olyankor a kapura lövést gyakorlom.
- Ez fárasztó lehet, különösen, hogy gyakran el kell menni a labdáért...
- Ha többen vagyunk, akkor nem.
- Na, megszeretted, elkezdtél csapatban is szerepelni. Tudom, hogy elég gyorsan magasabb korosztály tagjaival játszhattál együtt. Hogy épült be ez az egész az életedbe, iskola mellett...
- Eleinte nagyon nehéz volt, sőt, még most is az. Egy éve magántanuló vagyok, azóta kicsit könnyebb.
- Gondolom, ez nagyon nagy változás. Közösség sincs és neked kell beosztanod az idődet.
- Tartom a kapcsolatot az osztálytársaimmal, de az tény, hogy ha a vízilabdára koncentrálok, azt nagyon nehéz összeegyeztetni a tanulással.
- Hogy alakult a pályafutásod az uszodában?
- Csak egy klubban voltam eddig, az UVSE-ben. Tavaly részt vehettem a 96-osok világbajnokságán, azt sikerült megnyernünk. Idén a 98-asokkal Eb-n voltunk, Bakuban, azon sajnos hetedikek lettünk, illetve most vár rám még a 95-ös korosztály világbajnoksága szeptemberben, Kazahsztánban.
- Na most az rendben van, hogy élvezted a játékot a vízben, meg könnyebb, mint a futás, de az hogy derült ki, hogy van hozzá tehetséged?
- Ezt az edzőktől kellene megkérdezni... Én annyit mondhatok, hogy a lövés már kis koromban is az előnyeim közé tartozott.
- Ha a lövés a kedvenced, akkor hogy lettél védő?
- Így alakult. Ráadásul így irányíthatok támadásban, hátulról, sőt, lőni is tudok.
- Horkai György azt mondta nekem, hogy te a legutóbbi egy esztendőben akkorát fejlődtél, amilyet ő még senkinél nem látott. Ez óriási elismerés, érdeklődöm, hogy mitől történt ez a nagy fejlődés?
- Köszönöm szépen. Ebben az elmúlt egy évben nagyon sokat játszottam felnőttek között. Hozzászoktam ahhoz a gyorsasághoz, a fizikai küzdelemhez. Szerintem ennek köszönhető a fejlődésem.
- Teher alatt nő a pálma?
- Szerintem igen.
- Soha nem érezted azt, hogy nem bírod tovább?
- De, sokszor éreztem, érzem. De olyankor összeszorítom a fogamat, "felállok" és egy-két nap múlva megint jobb lesz. Ez szerintem a fáradtságnak betudható mentális állapot. Néha eszembe jut, hogy mialatt én edzem, mások buliznak. Ők pihennek egész nyáron, én végig edzem.
- Viszont vannak olyan örömeid, amik nekik nincsenek.
- Igen. És azt mondom, totálisan megéri.
- Mondj egy ilyen örömöt.
- Például a tavalyi vb-aranyérem. Akkor láttam és éreztem, hogy megérte ennyit dolgozni. Nagy áldozatokat hozok, de azt mondom, hogy megéri.
- De konkrétan mi volt az öröm, a dobogón állni, a himnuszt hallgatni, tudni azt, hogy magyar válogatottként nyertél aranyérmet?
- Így van. Lehet azt mondani, hogy igazából egy versenyt nyertem a többiekkel együtt, de ez nagyon kevés embernek adatik meg. Nekem megadatott.
- Mikor fordult meg a fejedben először az, hogy lehetsz esetleg nagy válogatott és viheted valamire ebben a sportban?
- Sokáig csak álmodoztam erről...
- Hogy álmodoztál, fel tudod nekem idézni?
- Elképzeltem, hogy velük edzek, játszom világversenyen.
- Még nem is voltál 17 éves és meghívtak, a válogatottal edzhettél. Ezt csodának tartod vagy megszolgált dolognak, valamennyire természetesnek? Hogy kezeled magadban?
- Természetesen óriási megtiszteltetés. Főleg hogy ilyen fiatalon ide kerülhettem, ennek nagyon örülök. Nekem ez egy plusz löketet ad ahhoz, hogy a saját korosztályomban még jobban játsszak. Felszabadultságot érzek, van önbizalmam, sokkal jobban megy a játék. Van egy olyan következménye is persze, hogy nagyobb felelősség hárul rám a saját korosztályomban, össze kell fognom a többieket. Több feladatot kell vállalnom, húzóembernek kell lennem.
- Ezt meg is mondják neked, vagy te érzed így?
- Én érzem így, de azért el is mondta Gyuri bá...
- Az elmúlt egy év nagy változást hozott az életedben. Ezt a környezeted hogy fogadta?
- A család nagyon örült, büszkék rám, ezt sokszor el is mondják. A barátaim is sokszor gratulálnak, főleg akkor volt így, amikor a felnőtt kerethez kerültem.
- Azért ez nagyon furcsa dolog lehet. A felnőtteknél a buszon neked kell megszámolni a létszámot és válaszolni a kérdésre, hogy mindenki megvan-e, edzés után te szeded össze a labdákat és a sapkákat, hát ezek történelmi hagyományok, olyan feladatokról van szó, amik mindig a legfiatalabbra hárulnak. Viszont a saját korosztályodban már csak azért is nagy tisztelet övez, hogy itt vagy.
- Valóban sokszor furcsa ez. Ha a kicsiktől jövök föl, vagyis hát a saját korosztályomtól, nehéz megszokni. Néha el is felejtem a sapkákat, labdákat összeszedni, olyankor szólnak, de egyébként ezzel semmi baj nincs, mert nagyon szívesen szedem össze bármikor. Örülök, hogy egyáltalán itt lehetek.
- Hogy kezelnek téged a felnőtt válogatottnál?
- Nagyon kedvesek, segítőkészek. Rosszabbra számítottam...
- Mire számítottál?
- Nem is tudom. De ugye ez nemhogy nem az én korosztályom, hanem vannak nálam sokkal idősebbek, nem gondoltam volna, hogy ennyire befogadnak, ilyen segítőkészek lesznek velem.
- Láttam az edzéseken, hogy menet közben is sok szakmai tanácsot kapsz. Szoktak veled beszélgetni is? Megkérdezik, hogy hogy vagy, mi foglalkoztat?
- Igen. Szoktam beszélgetni nagyjából mindenkivel.
- Ezt te kezdeményezed vagy ők?
- Is-is. Van, amikor ők, van, amikor én.
- Mit csinálsz szabadidődben? Van-e egyáltalán?
- Nem sok. Akkor is próbálok inkább pihenni, hogy fitt legyek.
- Ha mégis van?
- Elmegyek néha bulizni, sokat vagyok együtt a csapattársaimmal meg a családommal. Szeretek utazni akár a családdal, akár a barátaimmal. Meg ugye a pihenés. Elmenni a csapattársakkal focizni, kicsit beülni valahova, beszélgetni. Az idei BL-döntőt együtt néztük a Millenáris Parkban.
- Mivel nemrégiben elmúltál 17 éves, meg kell kérdeznem, gondoltál-e arra, hogy mit fogsz csinálni a vízilabda-pályafutásod után?
- Fú, ebbe még nem gondoltam bele... Talán edző szeretnék lenni, de ez még nem alakult ki.
- Mik a közelebbi terveid?
- Most jön a 95-ös vb, aztán minél többet szeretnék játszani a felnőttek között. Jövőre pedig következik a 97-es születésűek Eb-je, és a 98-asok vb-je.
- Jövőre még egy ennél sokkal nagyobb verseny is lesz..., az teljesen esélytelen?
- Szerintem igen. Majd utána. A következő. Azt szeretném megpályázni.
- És a 17-es budapesti vb...?
- Szerintem még az sincs benne. De 21-ben már szeretnék ott lenni, bárhol is lesz...
- Szerinted mire viheted? Mivel csapatsportról van szó, nem csak arról kell beszélnünk, hogy milyen tehetséges vagy, hanem arról is, hogy az a kor, amiben játszol, az mit hoz fel, milyen csapatot, milyen edzőt, milyen konkurenseket a világban. Így értem, hogy mire viheted, hogy ebben az időszakban, amikor 17 és 35 között vagy, ebben a 18 évben mi vár rád?
- Minél többször szeretnék nyerni. Olimpiát, Európa-bajnokságot, világbajnokságot. Ahogy mondtad, ez nagyon sok mindentől függ, de nagyon reménykedem, hogy legalább egyszer-kétszer összejön valamilyen szép érem.
- Milyen szerepet szánsz magadnak, mi az, amit kitűzöl magad elé célként? Olyan típusú játékos akarsz lenni, aki vezéregyéniség, esetleg különleges megoldásokat alkalmazó játékmester? Vagy dolgos szakember, zongoracipelő? Kik a példaképeid ilyen szempontból?
- Ezen így még nem gondolkodtam. Akinek nagyon tetszik a játéka, ő Varga Dani, talán őt mondanám példaképnek. "Mindenes." A csapatkapitánysággal azért nem tudom, hogy birkóznék meg. Az nagyon nehéz dolog.
- Van ilyen feladatod a korosztályodban?
- Bakuban, az Eb-n én voltam a csk, onnan is tudom, hogy ez mennyire szörnyen nehéz feladat.
- Félsz ettől egy kicsit?
- Azt nem mondom.
- Tehát szervezés, összefogás, irányítás - ezt a szerepet szeretnéd betölteni?
- Igen. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Nagyon remélem, hogy alkalmas leszek ilyen szerepre, ezt szeretném, igen.
- A vb-felkészülés nagy részében meghívottként, de "teljes jogú" szereplőként együtt edzettél a magyar válogatottal. Érdekel a véleményed, hogy láttad a vb-t, mi lehetett a gond a csapatunkkal?
- Természetesen minden meccset megnéztem. Rossz érzés volt, hogy csak a hatodik helyet tudták megszerezni, jobb eredményre számítottam. Ismerve a csapatot, azt hittem, bejutunk előbb a négy közé, aztán pedig a döntőbe. Sajnos ez nem sikerült. Nem tudom, mi lehetett a baj, talán a kellő agresszivitás hiányzott és lehet, hogy a döntő pillanatokban fejben nem voltak elég stabilak a fiúk.
- Bármennyire nagy változást hozott az életedben az elmúlt egy év, ez még csak a kezdet. Most lett "hivatalos", hogy az OSC játékosa lettél. Ez az egyik legerősebb klub, újabb lehetőséget kapsz a fejlődésre és a bizonyításra. Hogy történt a váltás?
- Július elején kezdtünk el beszélgetni. Megkérdezték, szeretnék-e ott játszani. Rajtam kívül is igazolnak fiatalokat, Tonyát (a válogatottnál szintén számításba vett centert, Német Tonit - a szerk.) és a kapus Barabás Botondot.
Mondták, hogy a következő szezonban három versenysorozaton indul a csapat: a magyar bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában is. Nagy vonzerőt jelent, hogy nemzetközi mezőnyben is játszhatok.
- Itt viszont megint "újonc" leszel, a legfiatalabb a csapatban, labdacipelő...
- Nem baj, örülök neki. Legyen csak minél tovább így.
- Sima döntés volt?
- Nem..., nagyon nehéz. A nevelőegyesületemtől kellett elszakadni, erre még nem készültem fel, azt hittem, lesz még egy-két évem, amíg eligazolok. Kicsit váratlanul is ért a megkeresés, egyáltalán nem volt könnyű eldönteni, de azt gondoltam, egyszer úgyis meg kell lépni.
- Megkérdezhetem, hogy kivel beszéltél a dologról a döntés meghozatala előtt - nyilván a szüleiden kívül?
- Gyuri bácsival (Horkai György utánpótlás szövetségi kapitánnyal - a szerk.), Tibivel is (Benedek Tiborral - a szerk.) és sok ismerősömet is megkérdeztem. Szélsőséges véleményeket hallottam, az egyik ember ezt mondta, a másik azt. Voltak, akik féltettek. Kétségtelenül nagy dilemma volt, hogy az OSC-ben mennyit fogok tudni játszani. Azt ígérték, hogy kapok játéklehetőséget, remélem, minél többet, ez azért nyilván a teljesítményemen is múlik majd.
- Köszönöm a beszélgetést, sikeres folytatást kívánok, először a szeptemberi almati junior világbajnokságon!