FACEBOOK

Katona Norbert 72 vb-meccse

Katona Norbert 72 vb-meccse
hozzászólás, 2015.08.14.

Naponta reggel fél tíztől este fél 11-ig meccseket nézni és a látottakat szinte akciónként folyamatosan elemzésre, vágásra előkészíteni - ez volt a dolga az új stábtagnak, Katona Norbertnek Kazanyban. Kicsit alaposabban megvizsgáltuk, hogy zajlott ez a háttérmunka.

Az idei felkészülés során lett a válogatott stábjának tagja Katona Norbert videoelemző, "civilben" a Fradi technikai igazgatója, aki Horváth Dániel segítségével a legtöbb "munkanapon" nyolc mérkőzést vett fel videóra a vb-n (összesen 72-t), s szinte mindegyiket már menet közben (értsd: az adott meccs közben!) feldolgozta egy különleges szoftver segítségével.

KATONA NORBERT a vlv-nek:

- A normál munkafolyamat az, hogy a kamerát és a laptopot egyszerre kezelem, egy vágóprogram segítségével pedig az adott meccs végére, ki is alakul a megadott szempontok szerinti analízis. Nézem a meccset és közben a laptopon fut egy elemző program. Különböző gombok vannak, amiket meg kell nyomni. A szoftvert elindítom a negyed elején, végig gombnyomással jelölöm a megfelelő pontokat utána pedig összeszinkronizálom a meccs videófelvételét és azt a file-t, amiben a jelölések vannak. Így a teljes meccs különböző játékelemek szerinti feldolgozása máris kész van és a szoftver kérésre azonnal kigyűjti az azonos jelöléssel ellátott részleteket, máris lehet nézni például az összes emberelőnyös helyzetet - külön kivágva a meccsből. 

- Na várj. Egy kicsit lassabban! Hány játékelemet jelölsz meg, hányféle gombot kell nyomogatni??

- Nagyjából 10-11 félét.

. Melyek ezek?

- Támadás, védekezés, emberelőny, emberhátrány, centerpassz, lövés, lövés/gól, támadó hiba, időkérés, labdaszerzés, rossz passz.



- Egy rossz passz például hogy kerül a szem elé a szinkronizálás után? Hiszen a jelet akkor adtad, amikor már megtörtént a rossz passz.

- Be lehet állítani, hogy a szoftver a jelhez képest hány másodperccel korábbról indítsa a kiválasztott jelenetet.

- Megvan az anyagod, le van válogatva, hogy kerül Tibihez.

- Külső merevlemezen tárolok mindent. Kazanyban az volt a munkamenet, hogy a teljes meccset lefújás után azonnal szinkronizáltam és egy pendrive-on rögtön átadtam Tibinek, aki magával vitte a szállodába. Fontos, hogy Tibi ismeri a programot, használja, tehát elég neki odaadni magát az analízist, a szoftverrel összeszinkronizált felvételt és utána ő maga le tudja kérni azoknak a konkrét játékelemeknek a kigyűjtését, amikre kíváncsi.

- Tehát Tibi megkapja az egy és negyedórás meccsfelvételt a bejelölésekkel. Ha ő azt akarja, hogy az összes emberelőnyünk bekerüljön egy mappába és onnan nézhesse azokat egyenként, ez a kigyűjtés mennyi ideig tart?

- Körülbelül két kattintás és látja. Ha ki is akarja szedni a jelölt részeket, az két perc.

A szoftver természetesen "finomhangolásra is képes", ha éppen kizárólag az utolsó negyed kapott góljaira vagy emberhátrányos védekezésére vagyunk kíváncsiak, ezt is néhány kattintás után elénk tárja.

Bőrönd

Katona Norbert Kazanyban nem táskával, hanem bőrönddel járt a mérkőzésekre. A személyes holmijain kívül ugyanis a következőket hurcolta minden nap magával: laptop, tartalék laptop, kamera, tartalék kamera, kamera-állvány, laptop-állvány, merevlemezek, sd-kártyák, különböző méretű pendrive-ok.

- Hogy kerültél egyrészt a videóvágó programok, másrészt a válogatott stáb közelébe?

- Ez lassan kétéves történet. A fő munkahelyemen, a Fradinál Varga Zsolt vezetőedző egyszer megemlítette, milyen jó lenne, ha külön ki lennének szedve a videókból az emberelőnyök, emberhátrányok. Akkoriban ez még elég macerás dolog volt, sokáig tartott egy meccs ilyen részletességgel történő feldarabolása. Eszébe jutott, hogy látott az olasz női válogatottnál egy ilyen célt szolgáló elemző programot. Kiadta a feladatot, hogy nézzünk ennek utána. Az ötletet követően néhány hónapig sem tartott a megvalósítás ugyanis éppen kapóra jött, hogy az olasz női válogatott Világliga-selejtezőre Magyarországra jött. Összefutottam a sráccal, aki ennek a dolognak az olasz szakértője, megvettük a programot, minimálisan be tanított, s elkezdtem használni a Fradinál. Ez körülbelül másfél éve volt, de gyorsan híre ment. Két hónappal később Horkai Gyuri megkért, hogy csináljam velük végig a nyarat, legalábbis a fontosabb eseményeket. Így kerültem az utánpótlás válogatotthoz és idén májusban jött Tibitől a felkérés, hogy lenne-e kedvem a felnőtt válogatottnál is beszállni a munkába. Látta a dolog egyszerűségét, gyorsaságát. Mindenki tudja, hogy Tibornak és stábjának korábban elég sok, éjszakába nyúló munkája volt azzal, hogy elkészítsék a megfelelő vágásokat a csapat számára. Főleg a Világliga szuperdöntők voltak húzósak ebből a szempontból, hiszen ott nincs szünnap két meccs között, minden nap játszani kell, nem úgy, mint a vb-n. A munkámmal egy kicsit tehermentesíteni tudom őket, már az is nagy előny szerintem, hogy egy meccs másnapján, délelőtt nem kialvatlanul kell edzést tartaniuk. Először arról volt szó, hogy menjek Kazanyba, aztán felgyorsultak az események és már a Világliga bergamói szuperdöntőjében is segítettem a munkát.


- Hogy működött a dolog a napi gyakorlatban a világbajnokságon?

- Elég húzós két hetünk volt, már csak azért is, mert - mivel ezt a programot egyedül én kezelem Magyarországon - megkértek, hogy a női meccseket is dolgozzam fel - így lett 72 mérkőzés a kazanyi vb-n végzett munka mérlege... Annyi segítséget kaptam, hogy végig velem volt Horváth Dani, aki a kamerát kezelte. A meccsek 90 százalékán kint voltunk, például a férfiaknál a csoportkörben 24-ből 23 meccset megcsináltunk. Ez elég kemény volt, a reggel 9.30-as kezdésnél már a lelátó tetején voltunk, ebédre tudtunk hazaugrani, este pedig 10.35-kor volt vége az utolsó meccsnek. Utána kellett még átadni az anyagot Tibinek a csapat szállodájában.

- Hány meccs volt akkor naponta?

- Nyolc.

- Mennyire gyűlölöd már a vízilabdát...?

- Hát..., nem gyűlölöm, annak ellenére, hogy a nyáron néhány híján 150 meccset néztem végig, ezek hivatalos találkozók voltak. Ha az edzőmeccseket is számálom, jóval nagyobb szám jön ki. Az utánpótlásnál is nagyon szeretek dolgozni, jó a stáb, a srácokkal is nagyon jól kijövök. Amikor a felnőtt válogatott felkért, természetes volt, hogy elvállalom a munkát, ez nagy megtiszteltetés. Élveztem a vb hangulatát és szerintem az anyagok napi aktuális felhasználásán túl is hasznos volt ez a munka, hiszen most minden rivális csapatról van legalább hat "friss" mérkőzése a stábnak, ez már komoly anyag, nagyon fontos információk lesznek ezek az Eb-re való felkészülés során.

- Tudod nézni a meccseket munka közben? Hiszen gombokat nyomogatsz, 11-féle dolgot tartasz fejben, hogy rögtön reagálni tudj, ha kell.

- Abszolút, nézem, képben vagyok, tudom, hogy mi történik.

- Melyik volt szerinted a vb legszebb gólja?

- Talán a hatodik görög gól a bronzmeccsen. Nem bombagól volt, hanem egy végletekig kidolgozott emberelőny-megjátszás.

- Vannak dolgok, amik még megmaradnak benned a 72 meccsből, amikre élesen emlékszel és később sem felejted el azokat?

- A görög-USA a második játéknapon - a vb egyik legjobb meccse volt. Aztán: Jokics úgy kiütötte Setkát a Montenegró-Horvátország meccsen, hogy olyat rég láttam. De "megmarad" Varga Dumi második gólja az USA elleni meccsen, elnézős, pattintott, kapufás, csuklóból lőtt szépségdíjas gól volt. Vagy egy emberelőny-megjátszás, amikor Pufinak föladták és ő még átnyomta Erdélyinek (Argentína ellen).

- A versenytársak tudják, hogy mit csinálsz, mennyire elterjedt ez a módszer?

- Az olaszok ugyanezt a szoftvert használják, de egyelőre nem elterjedt. A szerbek és a horvátok "éjszakai munkát végző" szakembere már érdeklődött. A kanadaiak, ausztrálok, brazilok használnak elemző programot, csak más fajtájút.

- Tibi mondott-e valamit neked a végén?

- Megköszönte és volt egy megjegyzése még a csoportmeccsek végén. Azt mondta, hogy csak úgy kíváncsiságból megnézte, hogy a hivatalos statisztika mit mond Cupido góljairól, majd rákeresett ugyanerre nálam is, és annyit mondott, hogy nagyon pontos vagyok. Láttam, hogy örül ennek.

- Hogyan tovább?

- Megyek Almatiba, az U20-as vb-re - úgy néz ki, hogy elérjük a 200 meccset idén nyáron...

- Gratulálok az eddigi teljesítményedhez és jó munkát a következő világversenyre!