Amikor Madaras Norbert 11 évvel ezelőtt Olaszországba szerződött, utolsó hazai szezonjában a magyar bajnokság gólkirálya volt. Tíz év után hazatért, s a bajnoki alapszakasz végén az egész mezőny legértékesebb játékosa lett. A góllövő "bombázóból" lézerpontosságú gólpasszok mestere, szervező, az adott csapatot a legnehezebb pillanatokon átsegítő rutinos pólós lett. A mezőny MVP-je.

És ezt a címet nem szavazás útján nyerte el. A szövetség hivatalos jegyzőkönyveiben szereplő adatokat automatikusan rögzítik, s pontszámokat ér szinte minden fontos mutató, a gólok mellett a gólpasszok, a labdaszerzések, az akciógólok, a szabaddobásból és az ötméteresből elért találatok. A pontszámokból alakul ki a sorrend, tehát szubjektivitás kizárva.

Ezt az "összetett versenyt" nyerte meg Madaras Norbert, megelőzve a gólkirály Pásztor Mátyást és Varga Dénest.

Anélkül, hogy már a teljes klubszezont értékeltük volna (hiszen a java most következik), megkérdeztük Madaras Norbertet, hogy fogadta ezt az eredményt.

MADARAS NORBERT (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Ezt szerintem mindenki örömmel fogadná, nem is lehet másként fogadni, én is így fogadom, örülök neki. Sőt, ha választhatnék, hogy miben legyek első, akkor valószínűleg erre voksolnék, hogy egy ilyen összesített versenyben érjek el jó eredményt.

- És miért?

- Pontosan azért, mert sokféleképpen lehet egy csapatot segíteni, de ez a mutató összképet ad a teljes évről, az egész teljesítményről.



- Még amikor a Reccóban voltál, az utolsó években már jellemző volt rád, hogy inkább az előkészítés volt a feladatod, gólpasszok egész sorát adtad meccsenként. A régi "bomber-féle" Madaras Norberthez képest ez egy játékstílus-változás vagy szemléletváltozás vagy is nem tudom, micsoda. Tehát a fiatalkori önmagadhoz képest ez egy érettség, hogy a gólszerzésen kívül mindenféle másban is jó mutatóid vannak?

- Sokféle válasz van erre. Tíz évvel idősebb lettem, tehát én is változtam sokat, maga a játék is változott, az is tény, hogy a tíz olasz év alatt azért sok minden ragadt rám. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy fejlődési folyamat. Az idősebb játékosok a góllövőlistán többnyire már inkább hátrébb vannak, még ha lőnek is gólokat. Egész más dolgok lesznek fontosak egy játékos számra, és valahogy jellemzőbb is az idősebbekre, mondjuk a huszonéveshez képest, hogy kiteljesedik a játékuk, a gólszerzésen kívül más dolgokra is sokkal jobban figyelnek, a csapatban rájuk háruló szerep is megváltozik.

- De egy labdával játszott csapatsportban semmi sem lehet jobb dolog, mint betalálni a kapuba. Fiatal korában az ember elsősorban erre törekszik, de azért most is jó, nem? Tehát, ha gólt lősz, azért az egy másfajta öröm, mintha gólpasszt adsz, nem?

- Nagyon jó gólt lőni, valószínűleg még mindig az a legjobb. Azért lőttem gólokat is :-). (Norbi a góllövőlista 11. helyén végzett - a szerk.) Azt próbáltam érzékeltetni, hogy az összetett mutató már fontosabb. De ehhez még egy dolgot hozzátennék, hogy én minden meccsen játszottam, tehát mindig hozzá tudtam tenni valamit a csapatom győzelméhez.



- Én inkább arra céloztam, hogy ez egy szemléletváltozás, tehát az, hogy valaki az előkészítésben örömét leli, míg fiatalon a gól jelent mindent, nem?

- Mondjuk úgy, hogy az előkészítésben is jobban örömét leli az ember. Sőt, inkább úgy fogalmaznék: egy idős játékos pontosan tudja, hogy a végső győzelem meg a "nem győzelem" között mi a különbség. És a legfőbb cél a végső győzelem, az ahhoz vezető út során kell úgy játszani, hogy közösen elérjük a célt. Tehát, hogyha 10:9-re kikapsz, de 8 gólt lőttél, az nyilván jó dolog, de végül mégis az lesz boldog, aki megnyerte a meccset. A bajnoki cím, a végső győzelem számít. Ha szemléletváltozásról beszélünk, az annyi lehet, hogy most már inkább azt mondom: legyen bárhogy a meccs, a végső győzelem az, ami mindennél fontosabb. Ezt mindenki megtanulja előbb-utóbb. Minél előbb, annál jobb és annál nagyobb az esély, hogy igazán nagy dolgokat nyerjen az ember!

- Persze gondolom, nem csak elhatározás kérdése, hogy valaki többféle mutató szerint is kiemelkedően teljesítsen. Ehhez rutin kell? Most teljesedik ki a tehetség? Hogy kell ezt értelmezni?

- Sok minden kell. Mindenképpen rutin is, meg odafigyelés. Szándék is, határozottság, hogy az ember labdát szerezzen, jobban odafigyeljen védekezésben, s ezáltal mondjuk többet blokkoljon. Annyi minden máson is múlik egy végső győzelem, vagy egy csapat sikere, nem csak azon, hogy minél több gólt lőjünk. Valószínűleg összességében a játékom lett komplettebb a 10 évvel ezelőttihez képest, bár igaz, akkoriban nem nagyon tartottak nyilván ilyen mutatókat.

- Ahogy nézed a mai fiatalokat, hogy látod, a gólra törekvés mindenek előtt…?

- Nem attól függ a dolog, hogy valaki fiatal vagy nem. Ez egy olyan játék, amelyben sokáig egyetlen statisztika volt: a góllövés, tehát ugye ennek alapján tudtak megítélni. Ha megnézel egy jegyzőkönyvet az újságban, akkor ott semmi más nem szerepel, csak az, hogy ki hány gólt lőtt. Ez tévútra vihet.  Nincs olyan fajta statisztika, mint mondjuk a kosárlabdában, ahol vannak gólpasszok, lepattanók, pedig ezek nagyon-nagyon fontosak. Ezáltal persze, hogy a góllövés a legfontosabb, azzal tudsz kitűnni, azzal tudod megmutatni mindenkinek, hogy te igenis, jó vagy. Meg hát vízilabdában nehéz úgy jó játékosnak lenni, hogy nem tudsz gólt lőni, sosem lesz igazán jó játékos, aki mondjuk nagyon jó védő, de elöl nem megy neki a góllövés. Ez nem olyan, mint mondjuk a fociban, ahol lehet, hogy egész életedben tíz gólt lőttél, de valamiben meg olyan jó voltál, hogy mégis világsztár vagy. Itt az ilyesmi lehetetlen.

- Azokon a helyeken, ahol te játszottál eddig, itt elsősorban a különböző klubok vezetőit értem, edzőket, elnököket, mennyire számít az, hogy valaki az előkészítésben fontos szerepet játszik, tehát csapatember, vagy ők is csak a gólokat nézik?

- Nem, szakmailag mindenki tudja, hogy ki milyen játékos, egyáltalán nem csak a gólokat értékelik, ezt úgy általában mondom. Egy laikus általában csak a gólokat nézi, de aki ért hozzá, az pontosan tudja, hogy mennyi mindenből állhat még össze egy játékosnak a meccse. Ezt azért is mondom, mert például az sem mindegy, hogy azt a 4 gólt valaki tíz lövésből érte el, vagy ötből, de ilyenek soha nincsenek benne a jegyzőkönyvekben. Ne becsüljük le az edzőket vagy a szakmai részét a vízilabdának, mindenki tudja, hogy sokféleképpen lehet jó játékosnak lenni, és sokféleképpen lehet hozzátenni egy csapat jó teljesítményéhez.

- Te személy szerint érzed annak a megbecsültségét, hogy amit produkálsz?

- Igen, de nem ebből a mostani eredményből, tehát ha ezen a listán most hatodik lettem volna, akkor is érezném.

- Ez miben nyilvánul meg?

- Most sem lennék Szolnokon ha nem így lenne! Akartak egy nagyon jó csapatot csinálni és rám is gondoltak. Egész pályafutásom alatt a legjobb csapatokban játszottam, mindig esélyesként a végső győzelemre. Azt hiszem, ez a megbecsülés a legjobb visszajelzése annak, hogy jó az, amit csinálok!



- Azt, hogy ezt a nem hivatalos MVP-címet a magyar bajnokságban érted el, mennyire tartod nagy dolognak? A szezon vége felé járunk, hogy látod, milyen erős a magyar bajnokság?

- Ez egy nagyon jó bajnokság. Nem is csak a Szolnok teljesítményéből látszik, hanem az utánunk lévő csapatokéból, hogy mennyire sok minden megtörténhet. Nekünk is voltak nehéz meccseink, nem azért mondom, de összességében tényleg kiegyensúlyozott szezont produkáltunk. De például a 2. OSC már nagyon sok szoros meccset játszott, volt jó pár egygólos győzelme. Úgyhogy ez egy nagyon jó bajnokság. És nyilván ez a „cím” saját magamnak is visszajelzés arról, hogy amit csinálok, azt jól csinálom.

- Voltak kételyeid?

- Hát nem, de 35 évesen akár lehetnének is kételyeim. Azért már olyan sok nincs hátra, meg tíz évig nem voltam itthon, egy teljesen más közegben kellett bizonyítanom. A mai napig alig ismerem a magyar bajnokságot, volt olyan meccs, hogy egész jó csapat ellen játszottunk, és mindössze egy-két játékost ismertem a túloldalról. Ez nem valamiféle hiányosság, hiba, egyszerűen annyira kicserélődött az egész mezőny azóta, hogy elmentem Olaszországba. Akikkel én játszottam azok közül már kevés emberrel találkozom a medencében, ott vannak az uszodában, de vagy edzők vagy játékvezetők, klubvezetők... Tehát - visszatérve - akár lehetnének kételyeim is, hogy igen, most már nekem is ki kéne kopni lassan. Ki is fogok nemsokára...



- Ez nem egy optimista végkicsengés…

- Nem, ez egy realista végkicsengés, nem gondolom, hogy 40 évesen OB1-ben fogok játszani, sehol sem fogok játszani. Van még idő, nem azt mondom, hogy holnap abbahagyom, de nyilván ki fogok kopni, tisztában vagyok vele.

- Mit vársz a mostani szezon hátralévő időszakától, bajnokság, BL?

- Ugyan szeptembertől-áprilisig az időnk 75-80 százaléka eltelt, mégis azt mondom, hogy szinte a felénél vagyunk. Amit lehetett, azt többé-kevésbé megcsináltuk, most a Szolnok szempontjából mondom, ugye a Magyar Kupát megnyertük, alapszakasz-győztesek vagyunk, a BL-ben jól állunk, de van még egy fontos meccsünk, és hát, ha úgy nézzük, a lényeg most jön. Felesleges is lenne most évértékelésbe bocsátkoznom, mert a most következő időszak fogja igazán eldönteni, hogy milyen év lesz ez.

- Válogatott? Milyen a közeg? Milyen a te megváltozott szereped?

- Nem nevezném megváltozott szerepnek. Annyi változik, hogy minden évben jönnek új játékosok, de változatlanul jól érzem magam. Jó itt. A cél is mindig ugyanaz, a győzelem, és az, hogy kihozzuk a lehető legtöbbet a lehetőségeinkből. És azt mondom, hogy jó úton vagyunk megint. A Világligában amit lehetett, megtettünk, a döntőben összemérhetjük magunkat azokkal a csapatokkal, amelyek a mi szintünkön vannak, lesz egy világbajnokság, de hát itt megint igaz az, amiben én hiszek, hogy munka, munka, munka. Van, amiben azért le is vagyunk még maradva talán, azokat pedig fejleszteni kell.



- Mondtad az előbb, hogy kikopsz, de most ugye előrehozták a budapesti vb-t. A közelebbi időpont esetleg változtat a terveiden? Ha 2021 lett volna, akkor gondolom fel sem vetődött volna, hogy azt megcélzod, nem?

- Dehogy vetődött fel, de így sem vagyok hajlandó foglalkozni ezzel! Amikor nemrég kiderült, hogy itthon lesz a 2017-es vb, többen kérdezték, hogy játszom-e majd. Én pedig erre nem tudok válaszolni, pontosabban, ha válaszolnom kell, akkor a válasz ez lenne: én nem "érzem". Úgy gondolom, hogy lépésről lépésre kell haladni. Most még jönnek a klubfeladatok, utána a Világliga szuperdöntő, majd a világbajnokság, jelenleg ezek a legfontosabbak. Most már az olimpia is belátható közelségben van, tavalyelőtt vagy tavaly ilyenkor Rióval sem szívesen foglalkoztam még, távolinak tűnt. Maradjunk annyiban, hogy az olimpia után van egy vonal. Egy jó vastag vonal.

- Talán emlékszel, amikor volt ez a döntés, és Benedek Tibor nyilatkozott a vlv-nek, azt mondta, hogy azért örül ennek nagyon, mert nem szereti azt, amikor egy olimpia jön, és az idősebb játékosok úgy tekintenek a tornára, hogy na, ez az utolsó dobásom. Mert ha rögtön utána van egy másik "nagy dobás" (és a budapesti vb mindenképpen az), akkor ez sokkal jobban megnöveli az olimpiai jó szereplés esélyét is.

- Az olimpia mindig nagyon fontos volt nekem, nagyon nagy dolognak gondoltam, és továbbra is úgy élek, úgy viselkedem, hogy mindent a vízilabda határoz meg, s nekem nem feltétlenül jelent plusz motivációt a vb az olimpiára nézve. Eddig is úgy tekintettem az olimpiára, mint életem egy szakaszának utolsó nagy lehetőségére, tehát az azutáni dolgokkal nem vagyok hajlandó foglalkozni most, a vízilabdával se, az életemmel se. Vagyok, amíg vagyok, aztán jön a jó nagy vastag vonal. És kezdődik valami más...

- Köszönöm szépen a beszélgetést!

(Lejegyezte: Solti Eszter)