FACEBOOK

Már Győrben a válogatott

Már Győrben a válogatott
hozzászólás, 2015.04.12.

Nézők előtt tartott edzést vasárnap este Győrben a keddi sorsdöntő Világliga-selejtezőre készülő magyar válogatott. Riportunk a helyszínről.

A győri Világliga-selejtezővel kapcsolatos vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház

A magyar csapat már délelőtt találkozott, előbb erőnléti edzésen, majd más jellegű közös foglalkozáson vettek részt a fiúk. A munkát a szövetségi kapitány nélkül kezdték, ő ugyanis szinte egész éjjel utazott, hiszen Dubajban töltött négy napot a FINA és a Hamdan sportközpont meghívására, s onnan vasárnapra virradóra tért haza.

Benedek Tibor három hosszú előadást is tartott, de a vlv munkatársának hazaérkezése után azt mondta, most minden energiájával a keddi meccsre koncentrál, így egyelőre nem szeretne foglalkozni a dubaji programmal.

Annyit mindenesetre korábbi információk alapján tudunk, hogy a magyar szakembert konkrét témákban kérték véleménye, álláspontja kifejtésére, tapasztalatainak összegzésére. Ezek között szerepelt saját játékoskarrierje, a csapatfelkészítés elméleti és gyakorlati kérdéseinek széles köre, az utánpótlásképzés, egy-egy játékrendszer elemzése, az új szabályok tapasztalatai, a felkészülési módszerek változása az elmúlt húsz évben. Még kiutazása előtt kifejezetten megkértük a kapitányt, hogy ne adjon részletekbe menő választ a szervezők azon kérdésére, hogy "Mit tudnak a magyarok, amit más nem?".

A szintén vízilabdás kötődésű étteremben (Tommy di Napoli) elfogyasztott ebéd után busszal utazott a csapat Győrbe, ahol az ETO Park Hotelben foglalta el szálláshelyét. A fiúk szobájában a kilátás eszményi, az ETO stadion teljes látképe szem elé tárul, olyan a dolog, mintha az egyik kapu mögötti lelátón lennénk. Kár, hogy éppen nincs meccs, amíg itt vagyunk. Vagy nem kár, már nem is tudom... A látvány mindenesetre gyönyörű.



Este nyilvánosság előtt edzett a csapat a meccs helyszínén. A lelátó nem telt meg, de azért sok tucatnyi ember választotta vasárnap esti szórakozásul annak megtekintését, hogy miként edz a világ egyik legjobb férfi vízilabda-csapata.

A görögök elleni meccs kedden este lesz, de addig még hétfőn is tart két nyilvános edzést a csapat, 11 és 19 órakor.

A mérkőzés kedden 18.15-kor kezdődik, a szervezők 1200 nézőre számítanak.

A magyar csapat:

Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok),

Angyal Dániel, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Német Toni, Salamon Ferenc, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).



vlv-fotók az esti edzésről


Az esti edzés végén Salamon Ferencet és Német Tonit kértük a vlv kamerája elé.

VLV-VIDEÓK:


Salamon Ferenc a vlv-nek


- Szervusz Feri! Köszöntelek Győrben. Túl vagyunk a válogatott első edzésén. Egy kis élménybeszámolót kérnék, ha jól tudom, akkor Cataniából jöttél haza nemrég.

- Üdvözlök mindenkit! Így van. Az OSC csapatával Cataniában voltunk négy napot. Mivel kevés meccset játszunk az elkövetkezendő három hétben, - ugye mi nem játszunk a rájátszás első szakaszában -, muszáj edzésben maradnunk, és kihasználni minden adódó lehetőséget. Az olasz csapat volt nálunk ősszel, és most visszahívtak minket pár napra.

- Jó volt?

- Jól éreztük magunkat. Mindig jó, ha a csapat magában tud lenni három-négy napot, ki tudja zárni a körülményeket. Ilyenkor azért a csapategység, az összeforr :-)

- Nagyon mosolyog a szemed. El tudom képzelni, hogy milyen programok lehettek a csapategység jegyében. :-)

- A munkát megcsináltuk. Abban nem volt hiány, sőt mindenki maximálisan odatette magát, mert komolyan vettük. E mellett meg jutott idő kikapcsolódásra, városnézésre, abszolút feltöltődve jöttünk haza.

- Na, hát beszéljünk egy kicsit a válogatottról. Egy nagyon-nagyon fontos meccsre kaptál meghívást. Fontos szereped lesz nyilván. Hogy készülsz, mit vársz magadtól? Mit vársz a csapattól? Mit vársz a meccstől?

- Örültem a meghívónak, mert ebből látszik, hogy bízik bennem, a kapitány. Ez még több önbizalmat ad számomra, bizonyítási lehetőség ez arra, hogy ott lehessek a nyári keretben. Igyekszem megfogni az adódó lehetőséget, és a győzelemre törekszünk. Mindenki nagyon elszánt. Tudjuk, hogy mi múlik ezen a meccsen, de ez nem tesz minket görcsössé. Nem izgulunk, hanem készülünk.

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Kerbi)



Német Toni a vlv-nek


- Szervusz Tonya! Köszöntelek téged is a válogatott keretében. Azt hiszem, hogy ilyen fontos meccsen még nem játszottál a magyar válogatottban. Itt nagyon komoly tét van. A kijutás a Világliga szuperdöntőjére, ez nem is egy egyszerű csoportmeccs. Egyrészt mit szóltál, amikor értesültél arról, hogy behívót kapsz?

- Szia, köszönöm! Örültem. Örültem, meglepő volt, mert nem Tibi hívott, hanem én is a neten olvastam, hogy bekerültem a csapatba. Edzés után hazaértem, és akkor döbbentem rá, hogy bekerültem a csapatba. Izgulok, mert mégiscsak ez a legerősebb ellenfél a csoportban. Itt kell megmutatni, hogy mit tud az ember, a legerősebb ellenféllel szemben. Nem tudom, izgulok.

- Milyen erőben vagy? Meggyógyultál-e már teljesen?

- Szerintem igen. Szerintem minden rendben van.

- Jó erőben vagy?

- Igen

- Ettől a két naptól, ami most még a meccsig van, mit vársz? Igyekszel tanulni?

- Az szerintem magától jön, hogy amit itt gyakorolunk, az nagy segítség mindenkinek, vagyis a fiataloknak a klubokban is. Inkább a védekezést, az itteni védekezést kéne még jobban megtanulnom, hogy tudjam, pontosan mikor hova kell mennem.

- Akkor végezetül annyit, hogy kell izgulnunk a kedd esti meccs eredménye miatt?

- Nem kell izgulni, úgyis mi nyerünk :-). De azért én izgulok... :-)

- Akkor jól van! Jó munkát kívánok a következő napokra!


- Köszönöm!

(Lejegyezte: Kerbi)


Az európai Világliga-selejtezők utolsó fordulójában a csoportelsőség kérdése dől el. Válogatottunknak három pont az előnye a görögökkel szemben, s a két csapat első meccsén, Athénban két góllal nyertünk, így döntetlenes vereség vagy a rendes játékidőben történő egygólos vesztésnél is megvan a csoportelsőség, de természetesen a magabiztos győzelem a cél.

A meccsnek az új győri uszoda ad otthont, ahol először szerepel a magyar férfi válogatott. A találkozót a DigiSport közvetíti.


Az európai csoportselejtezők helyzete az április 14-i utolsó forduló előtt:

A csoport

1. Magyarország 15,
2. Görögország 12,
3. Románia 2,
4. Szlovákia 1 pont

Az utolsó fordulóban:

Magyarország-Görögország
Szlovákia-Románia


B csoport

1. Szerbia 15,
2. Oroszország 12,
3. Spanyolország 3,
4. Németország 0 pont

Az utolsó fordulóban:

Szerbia-Oroszország
Spanyolország-Németország


C csoport

1. Horvátoszág 21,
2. Olaszország 14,
3. Montenegró 7,
4. Törökország 3,
5. Franciaország 3
pont

Az utolsó fordulóban:

Törökország-Montenegró
Horvátország-Olaszország


A Világliga szuperdöntőjébe (Bergamo, június 23-28.) csak a csoportelsők jutnak be, rajtuk kívül a rendező jogán biztos részvevő Olaszország, valamint az interkontinentális selejtezőtornáról Ausztrália, Brazília, USA, Kína.