FACEBOOK

Újabb óvás az OB1-ben!

Újabb óvás az OB1-ben!
hozzászólás, 2015.02.07.

A Szentes megóvta a BVSC elleni szerdai bajnoki mérkőzését, amelyet az utolsó másodpercben lőtt góllal nyertek meg a zuglóiak. Nyilatkozott a vlv-nek a két érintett klub vezetőedzője és megmutatjuk az óváshoz csatolt videót.

A február 4-i mérkőzés hivatalos szövetségi dokumentációja szerint az utolsó fél perc történései drámaiak voltak. 9:8-as szentesi vezetésnél Létay Krisztián 33 másodperccel a lefújás előtt akciógóllal egyenlített. Már csak 17 másodperc volt hátra, amikor éppen Létayt kiállították, emberelőnyhöz jutott a hazai csapat (tehát az állás ekkor 9:9 volt). Létay ezzel a szabálytalansággal kipontozódott. A fór kimaradt, s 5 másodperc volt még hátra, amikor a vasutasok indították a megúszó Pásztor Mátyást. Ő a meccs lefújásának másodpercében értékesítette a ziccert, a gólt megadták, s ezzel 10:9-re nyert a BVSC. (A hazaiak hevesen reklamálták, hogy Pásztor a dudaszó után dobta el a labdát, így a gólt szerintük nem lett volna szabad megadni.)

Ezt követően a Szentes a rendelkezésre álló határidőn belül megóvta a mérkőzést, azonban nem az utolsó gól körülményeire hivatkozva. Állításuk és az óváshoz csatolt videófelvétel szerint a fent említett utolsó kiállítása után Létay Krisztián a "ketrecből" visszaúszott a játéktérre, amikor a hazaiak fölé lőtték az emberelőnyt. Ezt pedig nem tehette volna meg, hiszen harmadik hibájával kipontozódott.



LUKÁCS DÉNES vezetőedző (Szentes) a vlv-nek:

- Az álláspontunk egyértelmű, de azt gondolom, hogy a szabály is az - a büntető hibák között van felsorolva -: ha a harmadik személyi hibáját begyűjtött játékos jogosulatlanul visszatér a pályára, nem lehet mást ítélni, csak büntetőt, mérlegelési lehetőség sincs. Nem kérdéses az eset. Nyilván itt nem a játékvezetőké az elsődleges felelősség, hiszen nem tarthatják fejben 28 játékos hibapontjainak a számát, ezt irreális lenne elvárni. Azóta a zsűriből többen jelezték, tudják, hogy hibáztak. Nem tudom, hogy a zsűriben hogy osztották fel egymás között a feladatokat, az ellenőrnek kellett volna-e közbeavatkozni vagy másnak, egy tény: bennünket ez a mulasztás nagyon súlyosan károsított. Ha 9:9-es állásnál büntetőt dobhatunk (nem tudom, hogy az bement volna-e vagy nem, de az elmúlt időszakban mindegyik bement), komoly esélyünk lett volna megnyerni ezt a mérkőzést.

- Mire számítotok, újrajátszásra? Mit "kértetek" az óvásban?

- Konkrétan nem kértünk semmit, megóvtuk a meccset, leírtuk, hogy mi történt. Az üggyel foglalkozó testületnek kell majd eldöntenie, hogy a mérkőzést az ominózus jelenettől kezdve kell folytatni vagy az egész meccset újrajátszani. Az eddig követett gyakorlat alapján az újrajátszás tűnik reálisnak, ami egy lehetőség a számunkra, de hangsúlyozom, hogy mindenképpen hátrány ért bennünket a hiba miatt, hiszen azt a mérkőzést szabályszerű ítélet esetén szinte biztosan nem veszítettük volna el.

Egyébként érdekességként teszem hozzá: a meccs másnapján elég sok időt töltöttem a televízióstúdióban és bár nem volt könnyű megállapítani, de határozottan mondhatom, mert az utolsó másodperc kockára vágásával meg lehetett állapítani, hogy Pásztor Matyi gólja időn túl esett. Öt lövőmozdulatra le tudtuk bontani a lövést, az elsőnél már nullán van az óra és a második-harmadiknál megszólal a duda. Ezt élőben nyilván nem lehet hitelesen eldönteni, de a felvétel alapján tény és én is csak a magam megnyugtatására, kíváncsiságból jártam a végére, emiatt nem lehet óvni. Az viszont más kérdés, hogy korábban történt egy súlyos szabálytalanság, amit nem vettek észre.


Az óváshoz csatolt videófelvétel


MÄRCZ TAMÁS vezetőedző (BVSC Wáberer Hungária Zugló) a vlv-nek:

- Nem ismerem a videót, de magán a mérkőzésen sem láttam az esetet, mert a labda útját követtem, a másik kapu felé néztem. Az óvási szándékról a meccs másnapján értesültünk, ott a helyszínen sem a Szentes képviselői, sem a versenybíróság tagjai nem jelezték, hogy ilyenfajta "megmozdulást" láttak, a játékvezetők sem tudtak róla. Az biztos, hogy az eredmény a vízben dőlt el, ha történt is valami, amit, még egyszer mondom, én nem láttam sem a helyszínen, sem videón - az nem befolyásolta a mérkőzés alakulását. Az óvás pontos részleteit egyelőre nem ismerjük, de mi megnyertük a vízben a meccset. Aztán hogy mi lesz a most következő procedúra, ez nem is az én dolgom, edző vagyok, majd a klub vezetői foglalkoznak az üggyel.

- De magáról az óvás tényéről már tudsz?

- Igen, felhívott bennünket a Szentes és jelezték, hogy minek kapcsán szeretnének óvni.

- Ha fordított lenne a helyzet, te is arra az egyértelmű szabályra hivatkoznál, hogy egy játékos jogosulatlan bemenetele a játéktérre azonnali ötméterest von maga után...

- A jogosulatlan játékot ott azonnal kell észrevenni és azért a megfelelő ítéletet hozni.

- A kipontozódás szerepel a jegyzőkönyvben...

- De a jogosulatlan játék nem. Továbbá tudtommal házi videófelvételt a versenybizottság nem szokott elemezgetni, kizárólag brutalitás alkalmával, amikor az eset súlyosságát kell megítélni.

- Akkor te tulajdonképpen bízol abban, hogy az óvás ellenére nem változik meg az eredmény.

- A mérkőzéseknek a vízben kell eldőlnie, az pedig már megtörtént. Semmi olyan esemény nem volt, ami az eredményt befolyásolta volna, hiszen az rögtön szemet szúrt volna mindenkinek. Gondoljuk csak el, hova vezetne, ha a mérkőzések után mindenki hazamenne és utólag keresne okokat a végeredmény befolyásolására.

- Ha megkérdezik tőled a tárgyaláson, hogy tudsz-e arról, hogy Létay a harmadik kiállítása után visszament a vízbe, mit fogsz mondani?

- Én azt gondolom, hogy el sem kellene jutnia ennek az ügynek arra a pontra,hogy engem meghallgassanak .Ettől függetlenül én ezt a jelenetet valóban nem láttam. Öt méteren álltam és balra néztem, a kapunk meg jobbra volt, mögöttem. Hozzáteszem: ha egyenként megkérdeznének mindenkit, aki ott volt az uszodában, valószínűleg valamennyien ugyanezt válaszolnák, mert senki nem a mi kapunk előtti fejleményeket figyelte, hanem Pásztor gólját a túloldalon, hiszen ez volt a legérdekesebb abban a pillanatban.


Az ügy további fejleményeire természetesen visszatérünk.


A Pásztor Mátyás gólját megelőző pillanatok - a jobb felső sarokban az óra.