FACEBOOK

Kupaelődöntők: Honvéd-OSC, Eger-Szolnok

Kupaelődöntők: Honvéd-OSC, Eger-Szolnok
hozzászólás, 2014.11.10.

Elkészült a december 5-i kupaelődöntők párosítása.

A hétvégi negyeddöntők után a szövetségben hétfőn elkészítették a kupaelődöntők párosítását.

Honvéd-OSC

Eger-Szolnok


A két találkozó december 5-én, pénteken lesz, Szentesen. Az első meccs 17.45-kor, a második 19.35-kor kezdődik, a DigiSport élő közvetítést tervez.

Az elődöntők vesztesei azonnal megkapják a bronzérmeket, a döntő vasárnap, december 7-én lesz, szintén Szentesen.


Az érintettek véleménye a sorsolásról:

LÉVAI MÁRTON (RacioNet Honvéd) a vlv-nek:

- Mind az OSC, mind az Eger, mind a Szolnok erős csapat, de úgy érzem, a három közül talán a számunkra legjobbat hozta a sorsolás. Nehéz ellenfél, tény, ismerjük a játékukat, játszottunk már velük a bajnokság során, és a Vincze Balázs vezette csapat nagy vonalakban a tavalyi Szeged játékstílusát vitte tovább, akikkel a Honvéd a 3. helyért játszott az elmúlt bajnokságban. Úgy érzem, a csapatunk meccsről meccsre jobb formát mutat. A védekezés például kifejezetten jó volt a hétvégi kupanegyeddöntőn. Ezt kell továbbvinnünk. Mindenképpen kemény és szoros mérkőzésre számítok az OSC ellen. Ha jól játszunk, bármi lehet, és ahogy már sokszor bebizonyosodott: nem a csapatnévsor fogja eldönteni a meccset.

BÁTORI BENCE (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Edzés közben kaptuk a hírt, de nem sokáig volt téma, mert most minden idegszálunkkal a Szolnok elleni szerdai BL-visszavágóra koncentrálunk. Ha mégis nyilatkozni kell valamit a hírre reagálva, akkor azt mondom, hogy volt már velük egy meccsünk, amin kínkeservesen nyertünk egy góllal, úgyhogy biztos vagyok abban, hogy egy nagyon nehéz ki-ki meccs lesz, de úgy gondolom, hogy mi vagyunk az esélyesek.


ANGYAL DÁNIEL (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Ha Szolnok, akkor Szolnok..., ez van. Szerintem ők sem örülnek, és ezt eleve pozitívnak értékelem. Remélem, hogy december 5-ére Pufi és Peti is harcképes lesz és akkor egy jó kis ki-ki meccset tudunk játszani. Nekimegyünk a Szolnoknak, aztán meglátjuk...

VARGA DÁNIEL (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Nyilvánvaló, hogy Magyar Kupát akartunk nyerni, ehhez pedig meg kell verni a legjobb csapatokat. Az egyik ilyen az Eger, így egyáltalán nem számít, hogy már az elődöntőben találkozunk velük, nem pedig a döntőben.


TUDÓSÍTÁS A KUPANEGYEDDÖNTŐK ELSŐ FORDULÓJÁRÓL

TUDÓSÍTÁS A KUPANEGYEDDÖNTŐK MÁSODIK FORDULÓJÁRÓL