Vincze Balázsnak most megadatott, ami vezetőedzőnek nagyon ritkán: a nulláról építhet csapatot, nem is akármilyet. Megkérdeztük, milyen érzés.

- Fussunk kicsit távolabbról neki, mert talán ez elmúlt egy év is megér egy misét. Hogy értékeled a Szeged teljesítményét?

- A szezon kezdete  megint ugyanolyan volt, mint az előző két évben: annak ellenére, hogy viszontagságos körülmények között állt össze a csapat, (ugye  ebben az évben a juniorválogatottól, az Universiede-válogatottól, a felnőtt nemzeti csapattól, Máltáról érkeztek vissza a játékosok), ám ezt az Eger elleni szeptember 20-i kupanegyeddöntőn nem lehetett érzékelni, pedig a játékosok mindössze két hete edzettek együtt. Azt lehetett látni, hogy percek alatt egymásra hangolódtak, be is jutottunk a legjobb négybe az egirek legyőzésével.  Haladt normális mederben minden, fantasztikus volt a kupagyőzelem - lehetett látni, hogy ha a meghatározó játékosaink jól teljesítenek, akkor gyakorlatilag bárkit bármikor meg tudunk verni. Hozzáteszem: természetesen szintén az eredményesség kulcsa a többi játékos odaadása, magas szintű teljesítménye védekezésben, támadásban. Ez működött és aztán - talán elfáradtunk. Jelentkezett egy hullámvölgy, amely időszakban különböző problémákkal kellett szembenézni, s ezek hatására én december elején azt a kijelentést tettem - nem elhamarkodottan -, hogy ha a csapattal ebben az évben sem sikerül a bajnoki döntőbe bekerülni, akkor nem maradok Szegeden. Abban az időben még sok későbbi eseményről fogalmunk sem lehetett. Egyszerűen azt éreztem, hogy ha megint nem sikerül döntőbe jutni, akkor nem fogok tudni újra kellő ambícióval nekiindulni a következő évnek, nehéz lesz meggyőzni a játékosokat, hogy ha ezt csináljuk, meg azt csináljuk, akkor sikerülni fog. Hozzáteszem, nem ijedtem meg attól sem, hogy esetleg kispad nélkül maradok, mert volt már ilyen, a BVSC-től annak idején úgy búcsúztam, hogy nem volt hova menni, egy évet a civil szférában töltöttem, utána jött ez a szegedi lehetőség.

A tavaszunk viszonylag sikeres volt, legalábbis az alapszakaszt tekintve. Egy meccset buktunk el, számomra ez idegtépő történet volt, hiszen kiállítottak, ráadásul éppen abban az uszodában, ahol elkezdtem az edzői szakmát.  Nem én találtam ki,  korábbi nagy edzők mondták, hogy egy nagy csapatot az különböztet meg a többitől, hogy a játéka egy bizonyos szint alá sosem megy. Na most, ezt ekkor nem tudtuk tartani.  Viszonylag korán kiderült, hogy az őszi figyelmetlenségek, gyenge eredmények miatt a harmadik helynél előbbre semmiképpen sem kerülhetünk. Mindenesetre jónak értékelhető az alapszakaszunk, különösen a tavasz.

- Mi történt utána?

- Az ominózus Vasas-meccsen a bemelegítésnél Sánta Dani, a meccs közben pedig Szivós marci került olyan állapotba, hogy lehetett látni, egyikükre sem lehet majd számítani a rájátszásban. Ez egyébként megoldható probléma lett volna, ha megfelelő rutint tudunk szerezni a hiányzók pótlása terén, de mivel ez az alapszakasz utolsó előtti mérkőzése volt, a még hátralévő meccsen, az OSC ellen nem derült ki, hogy milyen erősek vagyunk, mire vagyunk képesek a két játékos hiányában. Próbáltunk taktikai téren mást játszani, strukturálisan is változtattunk, hiszen ugye a második centerünket vesztettük el, de nem voltak olyan mérkőzések, amelyek lehetővé tették volna ennek a helyzetnek a stabilizálását. A rájátszás meccsei bizonyították, hogy nem tudtuk az erőnket rendesen beosztani, ennek hatása a mérkőzés második felére nyilvánvaló volt, különösen vonatkozik ez az Egerben lejátszott két elődöntőre, a szegeden lejátszott meccs nem ezért ment el.

Ha az elején azt mondtam, hogy a kulcsjátékosok kimagasló teljesítménye hozta azt, hogy szeptemberben-októberben azt gondolhattuk, ez a csapat bárkit legyőzhet, amit az előző két szezonhoz képest most tavasszal is meg tudtunk ismételni, azt kell, hogy mondjam, hogy az Eger elleni összecsapásokon senki, még a kulcsjátékosok sem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, ami akár a győzelemhez vagy a szorosabb eredményhez szükséges lett volna.

- Gondolom, ez azért nagy csalódás volt...

- Az volt a csalódás, hogy ebben az évben a keretünk a többi csapatéval összevetve erős volt, ha nem is gondoltuk, hogy elsők lehetünk, de mégis olyan erényeket csillogtatott a csapat, különösen az őszi időszakban, ami alapján joggal feltételezhettük, hogy ebből talán több is kijöhet, mint a hivatalos cél, a döntőbe jutás.

- Mindezek után a bronzpárharc megnyerését a legértékesebb sikernek aposztrofáltad.

- Igen, mert úgy gondoltam, hogy a vízben megsérülni - ez sohasem írható senkinek a számlájára, játék közben, edzésen történt az egyik, Szívósé ugye mérkőzésen, az ember ezzel nem tud mit kezdeni. Ehhez aztán még a bronzmeccs előtt csatlakozott Juhász Zsolti, aki egy délelőtti, edzés előtti futballozás során sérült meg. Egész évben futballoztunk, volt, hogy hetente többször is, volt, hogy két hétig egyszer sem. Nem azért volt ez a játék, mert a bronzérem kapcsán elszálltak az eredeti reményeink. Már tavaly is többször fociztunk, ez beleillett a programunkba, ahogy időnként a teniszezés vagy a kézilabdázás is.

Ezt a bronzérmet valóban a legértékesebbnek ítélem, nagyon megküzdöttünk érte, sikerrel lettünk úrrá az utolsó időszak körülményein. A mindent eldöntő harmadik meccs mély nyomokat hagyott bennem, borzasztó jó érzéssel töltött el.

- Nem ti voltatok már az esélyesek...

- Azt kell, hogy mondjam, így van. Nyilvánvaló, hogy egy csapatban nem játszhat 13 világklasszis, de ha a szezon elejétől úgy zajlik minden, hogy tudjuk, hogy a végén olyan játékosok kerülnek kezdőbe vagy mérkőzéseldöntő helyzetbe, akik addig 9 hónapból nyolcat nem játszanak vagy csak statiszta szerepük van, akkor a csoda kategóriája, ha ők hirtelen megtanulnak téttel a vállukon eredményesen játszani - jó játékosok ellen! Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy ennek felmérésére, begyakorlására az elődöntő előtt nem volt elegendő időnk, lehetőségünk. Hogy elkezdjünk hinni stabil csapattagok helyett olyanokban, akiknek addig statiszta szerep jutott, ahhoz idő kell, az nem megy varázsütésre. Ilyesmit nyújtottunk az utolsó meccsen. Nem tudom, hogy ha ebben a stádiumban találkozunk az Egerrel, akkor más lett volna-e a forgatókönyv, de azt hiszem, akkor legalább egy meccset tudtunk volna nyerni az elődöntőben.

- Az év elején távozott a főszponzor. Érezted-e ennek hatását a csapaton, a hangulaton, a teljesítményen?

- Az első pillanatban megdöbbenést váltott ki a hír. Az ember nem különösebben foglalkozik azzal, hogy a pénz hogyan folyik be a klubhoz, ezek más szinten dőlnek el, nekünk az a feladatunk, hogy eddzünk normálisan, azért, hogy utána jó eredményt tudjunk elérni, és érdemesek legyünk a szerződésben foglalt összegre. Volt egy szituáció, amit elfogadtunk szeptemberben, hiszen csökkentett költségvetéssel indultunk neki az évnek, volt 12 éves támogatási múlt az A-Híd és a Szeged kapcsolatában, senki nem feltételezte, hogy ilyen helyzet előállhat. Azt gondolom viszont, hogy a sportban nem ez az első és nem is az utolsó ilyen eset, hogy menet közben kiszáll vagy ellehetetlenül egy támogató. Ezt én játékosként megéltem, amikor végül aztán komoly tartozással is jöttem el Becséről. Ez 15 éve volt és tudtam, hogy soha nem lesz esélyem arra, hogy abból az elmaradásból akár csak egy fillért megkapjak. Háború sújtotta országban vízilabdáztam, amikor BL-döntőt játszottunk Nápolyban, a saját bajnoki mérkőzéseinket Athénban meg Moszkvában vívtuk, Szentesre meg Budapestre jártunk edzőtáborozni. Sok mindent kiválthat egy ilyen szituáció, de azt gondolom, hogy elkeseredést, nemtörődömséget semmiképpen, különösen, ha sportemberekről van szó. Nem arra vágyik az ember, hogy megállapodik valamiben, aztán hónapokig nem kap fizetést, de ha megfelelően intelligensek a játékosok, akkor nem csak a pénz jelenthet motiváló erőt. Az elérhető eredmény, a közösségi szellem és sok minden más is hajtja az embereket. És ezzel nem azt mondom, hogy jövőre társadalmi munkában tervezem ellátni a vezetőedzői feladatokat az OSC-nél, nem erről van szó!

Visszatérve Szegedre: egyetlen fillér hiány és késedelem nélkül megkaptuk eddig a fizetésünket.

- Akkor térjünk át az OSC-re. Rendkívül furcsa lehet egy edző számára, ritka az olyan lehetőség, hogy nem kész csapatot vesz át, amin legfeljebb "igazíthat", hanem ő határozhatja meg a keret teljes összetételét, a kialakuló játékstílust, mindent...

- A BVSC-időszakot átugorva: megérkeztem Szegedre úgy, hogy volt 13 játékos, akikhez Hegedüs Gábort csatlakozott, ő volt az egyetlen, akivel kapcsolatban véleményt mondhattam. Három év alatt ennyit fordult a világ, akkor 14-ből 13 volt adott, most pedig úgy néz ki, hogy a 14 közül egy maradt a régiektől, a többi pedig új játékos lesz. Ennek nyilván van öröme és veszélye is, nagyobb a felelősség. Visszautasíthatatlan ajánlatokkal nem tudtunk előállni a játékosoknál, építettünk az előbb említett nem anyagi motivációkra is, bíztunk abban, hogy lényeges szempontnak tekintik, hogy kikkel fognak együtt játszani, milyen környezetben és hogy milyen a háttér, nem csak a szponzor, hanem az önkormányzat is. És remélem, nem utolsó szempontként gondolnak arra, hogy milyen szakmai hátteret tud nyújtani ez a klub a játékosoknak. A tavalyi,  Becsey Petivel végzett közös nyári munkánkra gondolok az Universiade-csapattal. Én úgy gondolom, hogy sok emberhez eljutott annak az aranyérmes csapatnak a "története", azok pedig, akik átélték, biztosan nagy örömmel tekintenek vissza erre az időszakra.

- Milyen szempontok alapján választottál játékosokat, volt-e egy konkrét koncepció vagy azok között néztél szét, akik "ráérnek"?

- Nem a Váci utcában, a Kárász utcában vagy a Dobó téren szedtük össze a játékosokat, hanem egy listát készítettem, olyat, ami véleményem szerint elegendő lehet egy ütőképes csapat összeállítására. Ráadásul úgy, hogy akkor még nem volt tudomásom arról, hogy milyen lesz az anyagi háttér. Nagyjából egy hónap telt el egy ilyen "lógunk a levegőben" helyzetben, mígnem találkoztam Apáthy úrral, aki elmondta, hogy milyen kerettel rendelkezünk. Ekkor csillant fel a szemem, hiszen világossá vált, hogy az a lista, amit én leírtam, ha nem is száz százalékban, de 80 százalékban megvalósulhat.

Mi hívtuk a játékosokat, felvettük a kapcsolatot velük. A legfontosabb: amellett, hogy szakmailag megfelelő, sőt, kiváló játékosokat kerestünk, emberileg, morálisan is olyan csapatot akartunk összerakni, amelynek tagjai az év közbeni esetleges hullámhegyek-hullámvölgyek ellenére tiszta szívvel, maximális hittel, egymásért való segítő szándékkal mennek le minden edzésre, minden mérkőzésre. Úgy gondolom, a szerződtetett játékosok neve garanciát ad erre. Ami érdekes: ahogy hallották, hogy kik kötelezték el magukat, megfordult a kapcsolatfelvétel!

Egyébként abban, hogy ez a keret összeállt, nagy szerepe volt Decker Ádámnak, aki elsőként kötelezte el magát az új OSC-hez.

- Milyen stílusa lesz az OSC-nek, milyen játék fogja jellemezni?

- Mozgékony, sokan esetleg megmosolyogják ezt a kifejezést: rakkolós csapatot szeretnék összeállítani, ami nem jelenti azt, hogy minden a fizikumról szól. Mindössze arról van szó, hogy úgy várom el az okos, taktikus játékot, hogy mellette minden pillanatban nyújtson száz százalékot a játékos, de ha lehet, még többet, akár 120 százalékot is.

Jártam a DIGIsportnál egy interjún és utána értékelni kellett a szezont meg még néhány kérdést feltettek. Az egyik az volt, hogy melyik csapatot tartom minden idők legjobb csapatának. Azt válaszoltam, hogy a 1994-es Újpestet. Abban a csapatban minden megvolt. Tűz, hit, lelkesedés, bajtársiasság, még szeretet is egymás iránt és semmi más nem adhat meg egy utat az eredményességhez, mint ezek a tulajdonságok, amiket felsoroltam. Amennyiben más dolgok kerülnek előtérbe, a jóllakottság, a tartalékolás, abban a pillanatban sokkal könnyebb elindulni a kényelmes irány felé, mint a felé, hogy na még egyet, még egyet és még egyet pakoljunk rá.

- Mi az, ami eredményességben elvárható ettől a csapattól?

- Ha azok a játékosok, akikkel megállapodtunk, egészségesen tudják végigjátszani a szezont, ugyanazt várom, mint amit Apáthy Endre megfogalmazott a vlv-interjúban: az első három hely valamelyikét. Nyilván a BVSC-vel nem akartam bajnok lenni, mert arra nem volt reális esély. Viszont minden évben bajnok akartam lenni a Szegeddel, meg kupagyőztes, meg be akartam jutni a final fourba, mert úgy éreztem, hogy ez jó játékkal megoldható. Ez nem jelentette azt, hogy mi voltunk az esélyesek, csak annyit, hogy elérhető közelségben vannak tőlünk ezek a célok, adott esetben úgy, hogy 120 százalékot kell az elérésük érdekében teljesíteni. De nem 250, vagy 350 százalékot, mint annak idején a sztahanovistáknak.

Visszatérve a kérdésre, szeretnénk jó eredményt elérni, függetlenül attól, hogy hány csapatból jönnek a játékosok. Nyilván lesz egy olyan mag, amelyik már két évet együtt játszott egy másik csapatban, de azért most más uszodában, más körülmények között, más edzővel kell majd dolgozniuk. Ki kell alakítani egy, akár a korábbitól eltérő stratégiát, játékfelfogást, de én úgy gondolom, hogy ezek a játékosok nem azt fogják kérdezni, hogy miért kell ezt csinálni, hanem azt, hogy hogyan tudjuk megvalósítani, amit az edző semmi másért nem kér, csak azért, hogy eredményesek legyünk. Tehát nem azért, mert aznap éppen úgy kelt fel, hanem azért, mert abban hisz. Ez az edzői ars poeticám. Vannak elképzeléseim, de meg lehet győzni engem másról is, ám csak egy dolog érdekében, hogy a győzelemhez vezető utat megtaláljuk.

- A cél tehát egyértelmű. Közben viszont formálódnak más csapatok is. Reálisnak tartod-e annak lehetőségét, hogy a Szolnokkal szemben bajnoki címet nyerjetek a következő két év egyikében?

- Nem tudok nekiindulni másképp, mint akár ezzel a céllal is. Azt mondom, hogy legyőzhetetlen csapatnak tűnik a Szolnok, de nincs legyőzhetetlen csapat. És ne csak a Szolnokkal foglalkozzunk, mert itt azért nagy átrendeződések vannak a vízilabda-piacon. Az OSC-n kívül még sok csapat megerősödött, és bár több játékos érkezett hozzánk Egerből, látható, hogy pótolni tudják a hiányt, jó csapatuk lesz. Kiegyensúlyozott, jó bajnokság után nézünk.

Az elvárást ahhoz tudjuk majd igazítani, hogy a többi csapat hogy áll össze. Most azt mondom, jó esélyünk van egy érmes helyezésre. Nem tudom, van-e reális esély az OSC 30-40 évvel ezelőtti sikereinek megismétlésére, de az biztos, hogy morálisan, "szellemileg" olyan csapatot szeretnénk összerakni, amely méltó az OSC múltjához.

- Eurokupa? Tavaly senki nem élt a lehetőséggel, nem indult magyar csapat, elképzelhető, hogy az indulási jog most is leszáll alsóbb szintekre, ha így lesz, vállaljátok az indulást?

- Mindenképpen szeretnénk. Nem tudjuk még, kinek milyen kerete lesz, az is előfordulhat, hogy lesz csapat, amely a nemzetközi szereplést feláldozza egy-két játékos leigazolása érdekében. Minket érdekel, ha ez a lehetőség eljut hozzánk.

- Sok sikert az új OSC-nél, köszönöm a beszélgetést!