FACEBOOK

Gór-Nagy Miklós: "Továbbvisszük az egri szellemiséget"

 Gór-Nagy Miklós:
hozzászólás, 2014.05.29.

A zuhanyhíradóban már százszor "beolvasott" nevek mellett még egy egri erősíti ősztől az OSC csapatát, nem is akárki, a világbajnok védő, Gór-Nagy Miklós.

- Miklós, két egymást követő bajnoki győzelem után elhagyod az Eger csapatát, az OSC-hez igazolsz. Ez szerintem a mai nap egyik nagy meglepetése, mert sok név forgott, de a tiéd nem volt a köztudatban, mint átigazoló. Mi történt?

- Teljesen jól összefoglaltad a lényeget: két nagyon szép év után, amelynek során egy fantasztikus csapat, egy hihetetlenül jó közösség fölért a hazai bajnokságban kétszer is a csúcsra, máshová igazolok. Óriási élmény volt mind a két bajnoki döntő, de legfőképpen ez a mostani, hiszen emögött hatalmas munka volt a csapaton belül. Valóban, úgy alakult, hogy két arany után váltok. Hogy mi volt az egyéni motivációm? Igazából legfőképpen az, hogy nagyon sok játékos eljött ide az OSC-be már előttem, azok a játékosok, akikkel én nagyon-nagyon szerettem együtt játszani, és akikben abszolút látom a jövő nagy csapatát, akikben nagyon bízom és nagyon hiszek. Azután érkezett hozzám az OSC megkeresése, hogy ezek a játékostársak már döntöttek. Sokáig nyitva volt bennem a kérdés, hogy akkor hol fogok jövőre játszani, de az OSC-ben Becsey Peti illetve Balázs is (Vincze Balázs vezetőedző - a szerk.) olyan jó perspektívát vázolt, olyan hosszú távú tervet, illetve egy olyan képet adott a csapat összetételéről és a közösség fontosságáról, amivel én maximálisan tudok azonosulni, így boldogan jöttem ide, ebbe a csapatba játszani.

- Van benned várakozás, izgalom az új csapattal kapcsolatban?

- Ha valaki eligazol egy új csapatba, akkor az a természetes, sőt egészséges is, hogy van benne várakozás. Nagyon-nagyon várom a közös munkát a csapattal, illetve Balázzsal is, várom már szinte a szürke hétköznapokat is. Nem mondom, hogy a latyakos februárt várom, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon jó csapatunk lesz jövőre.

- Végiggondoltad, hogy kik lesznek még a csapatban, akikkel nem játszottál mostanában együtt, vagy egyáltalán, még soha? Szakmai szempontból ez milyen lesz neked?

- Jól ismerem azokat, akikkel együtt fogok vízilabdázni a következő szezonban. Nem csak a hat "egrit", hanem azokat is, akik Szegedről jönnek. Egyidősek vagyunk, Hegével (Hegedüs Gáborral - a szerk.) például együtt nőttem fel, Decker Ádámmal is közös a múltunk, a válogatottban is együtt húzzuk az igát. Nem akarok senkit kiemelni, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon tudatosan, jól felépített csapat lesz. Már most az, csak még nem derült ki. :)

- Ismered ugyanúgy a mozgásokat, mint mindenki más, ez a nagyon tudatosan felépített csapat (amiről még nem derült ki, hogy nagyon tudatosan felépített,) mire viheti jövőre?

- Igen, ahogy mondod, nyilván arra célzol, hogy vannak itt más, nagyon jól felépített csapatok is…

- Lesznek… :)

- Lesznek, igen. Szerintem a mi csapatunkból… bármi kijöhet. Bármi "kiszaladhat" már akár az első évben is, de hát nyilvánvaló, tudjuk, hogy erős ellenfeleink lesznek. Ugyanakkor mi is nagyon erősek leszünk, úgyhogy nagy önbizalommal vágunk majd neki  a szezonnak. de mi elsősorban magunkkal foglalkozunk. Hogy megcsináljuk azt, amit elterveztünk.

- A szerződésed 1+1 év?

- Igen.

- Visszatérve arra, hogy az új OSC-ből "bármi kiszaladhat",  ez mondjuk a kupa lehet, meg a bajnoki cím, de hát a bajnoki címre látsz valóban reális esélyt ilyen körülmények között?

- Milyen körülmények között? Még el sem kezdődött a bajnokság. Én abban hiszek, hogy itt egy nagyon jó közösség fog megalakulni, kiváló játékosokból és akkor ez a csapat tényleg bármire képes lehet. És ez nem matek. Ez vízilabda.

- Mi lesz Noszvajjal?

- Fájó szívvel hagyom ott Noszvajt, megmondom őszintén. Nem gondoltam, hogy valaha el fogok jönni Egerből, de hát ugye a sors így hozta. Viszont nemsokára elkészül a kis házunk, a Noszvaj 981, úgyhogy a kapcsolat garantált, sőt nagyon-nagyon jó barátaink is lettek ott, nem csak az amatőr vízilabda sportoló Herman Peti, vagy a „Vízirájderek”, hanem Baloghékkal is a Nomádban nagyon-nagyon jó barátságot ápolunk, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez megmarad. Akár Egerből is kiemelhetnék sok embert, a Halmos családot vagy a szurkolókat, de a lényeg az, hogy tehát nagyon-nagyon jó szívvel gondolok majd vissza erre az időszakra. És bízom abban, hogy ők is ugyanúgy gondolnak vissza rám, aztán meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő.

- Van-e bármi, amit még mondanál ezen "átigazolási hír" kapcsán?

- Azt, hogy az a szellemiség és összetartás, ami Egerben a végén a csapatot jellemezte, és ami minket a győzelemre vezetett, fantasztikus volt. Azon fogunk dolgozni, hogy ezt vigyük tovább az OSC-be, s ha sikerül, akkor ugyanilyen szép győzelmekre számíthatunk.

- Köszönöm szépen, sok sikert kívánok.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)