FACEBOOK

Tóth Kálmán lett Horkai György segítője

Tóth Kálmán lett Horkai György segítője
hozzászólás, 2014.03.11.

Tóth Kálmánt, az egriek utánpótlás-szakemberét választotta segítőjéül - Varga Zsolt megüresedett helyére - Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány.

Varga Zsolt, az eddigi segítő januárban jelentette be, hogy a Ferencváros vezetőedzőjeként megnövekedett teendői nem teszik lehetővé a korosztályos utánpótláscsapatok melletti munkát.

HORKAI GYÖRGY a vlv-nek:

- Tóth Kálmán régóta jól dolgozik Egerben, így került képbe. Sokfelé "puhatolóztam", sok ember véleményét megkérdeztem, majd Kálmánnal is beszéltünk és gyorsan megállapodtunk. A 95-ös korosztály mellett segíti majd a munkámat.

TÓTH KÁLMÁN a vlv-nek:

- Nagy megtiszteltetésnek tartom a megbízást, hogy lehetőséget kapok egy sikeres korosztályos csapat mellett edzősködni. Örülök, hogy Horkai Gyurival együtt dolgozhatok, akinek munkáját eddig is nagyra tartottam. A következő napokban fogunk részletesen egyeztetni szakmai kérdésekről. Azt hiszem, a 95-ös korosztályt nagyon jól ismerem, azt mondhatom, hogy ez a "kedvenc generációm", régóta figyelemmel kísérem a pályafutásukat. Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy hasznos tagja legyek a stábnak és minél többet tudjak segíteni a csapat és a játékosok fejlődésében.


Tóth Kálmán, az egriek utánpótlás-szakágvezetője kedden este, a Margitszigeten megkezdte a közös munkát a 95-ösök válogatott keretével.