Az MTI Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden évben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az MVLSZ döntése szerint VARGA DÁNIEL, a válogatott csapatkapitánya volt 2013 legjobb magyar férfi vízilabdázója. Gratulálunk!

Dani második alkalommal érdemelte ki ezt a címet.

A női szakágban Keszthelyi Rita, az Orizzonte Catania játékosa lett a legjobb.

Emlékeztetünk, hogy Varga Dániel, a magyar válogatott csapatkapitánya számos nyilatkozat szerint a csapat kulcsembere, az egész új játékszisztémában meghatározó szerepet játszik.

A Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének utolsó meccsén (június 16-án!), a szerbek elleni fináléban egy megúszó játékost a fürdőnadrágjába kapaszkodva próbált visszatartani, de e közben súlyos ujjsérülést szenvedett. Ujját meg kellett műteni, s gyakorlatilag minden esélye elszállt arra, hogy részt vegyen a világbajnokságon, július második felében.

Dani nem adta fel, elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a normál esetben több hónapos kiesést egyetlen hónapra szűkítse le.

Különleges terápiákra járt és közben edzett, karban tartotta fizikai állapotát.

Benedek Tibor sokáig nem nyilatkozott arról, hogy reálisnak tartja-e Dani vb-szereplését. Kényszerűségből átszervezte a csapatot és várt. Amikor dönteni kellett, vállalta a kockázatot, s úgy nevezte Varga Dánielt a vb-re, hogy tudta: egyetlen nappal a Barcelonába utazás előtt veszik ki ujjából a műtét során ott elhelyezett drótokat.

Amikor megérkezett a csapat a vb helyszínére, Tibi és Dani megállapodtak abban, hogy a csapatkapitány nem megy el ez első edzésre, mert azon az olaszok is ott voltak, s nem volt "praktikus", hogy ilyen állapotban lássák Dani ujját... Hazavittek neki a szállodába egy labdát és Dani elkezdett óvatosan "falazni" vagyis a labdát fájós kezébe fogva a falnak dobálni, majd elkapni. Amikor a rossz ujjával először meg tudta fogni teljesen a labdát - tudta, hogy minden rendben van.

Ezután az első meccstől az utolsóig játszott, szervezett, irányított, lefordult, gólokat lőtt, igazi csapatkapitányként lett a vb-győzelem egyik nagy hőse.



Micsoda furcsaság: néhány napja az öccse, Dumi lett Európa legjobb vízilabdázója, őt pedig most a magyar szövetség választotta 2013 legjobb magyar játékosának! Legyünk büszkék és boldogok arra, hogy még legalább két-három játékosunk is teljes joggal aspirálhatott volna e két posztra. Ez hihetetlen! Micsoda csapatunk van megint! :-)

Végezetül álljon itt három idézet a Barcelona kulisszatitkai című, most megjelent könyvből, amelyben természetesen dramaturgiailag is fontos szerepe van Varga Dániel sérülésének és fantasztikus felépülésének.

VARGA DÁNIEL:

"- Egyértelműen a kisebbség táborába tartoztam, de valóban bíztam abban, hogy rendben lesz az ujjam a vb-re, legalább annyira, hogy tudok majd játszani Barcelonában. Nem zavart különösebben, hogy a többség nem így látja, én egyszerűen bele sem gondoltam más verzióba, nem lamentáltam azon, hogy meg tud-e gyógyulni, hogy egy csonttörés normális esetben mennyi időkieséssel jár. Abszolút nem érdekeltek ezek a dolgok. Az én fejemben csak az volt: évek óta várok arra, hogy 2013-ban, a barcelonai világbajnokságon a csapat része lehessek. Ez az érzés hónapról hónapra erősödött bennem az elmúlt fél évben, ezért egyértelmű volt számomra, hogy ez most legfeljebb egy akadály, de nem lehet kizáró ok. Mindenki mondta, hogy „sok sikert!”, meg „összejöhet!”, sok ehhez hasonló biztatást kaptam, de igazából szerintem sem nagyon hittek ebben. Engem viszont ez nem érdekelt, csak a világbajnokság.

- Meg is tettél mindent, hogy tudj játszani, majd az egész történet kulcsemberétől, Benedek Tibortól megkaptad a bizalmat, mert ő ezek szerint hitt a gyógyulásban és a javadra döntött. Mi történt ezután? Kint sem panaszkodtál, de  hátráltatott-e, éreztél-e fájdalmat, akadályozott-e bármiben?

- Fájdalmat mindig éreztem, a fájdalom még most sem múlt el – még ha sokkal kisebb is, mint a vb alatt volt. De ennek nem volt jelentősége, különösen attól a pillanattól kezdve, hogy először meg tudtam fogni rendesen a labdát. Ez a kínai meccs előtti nap délutánján történt. Az első edzésre nem mentem le, mert az olaszokkal kellett osztozni a medencén, Tibi nem akarta, hogy lássák, nem megyek vízbe, mert még seb van a kezemen. Kértem viszont a srácokat, hogy hozzanak el nekem egy vízilabdát az edzésről, hogy én azt a szállodában, a szobában tudjam fogdosni. El is hozták és a kínai meccs előtti nap délutánján fogtam a labdát, kimentem vele egy középület falához, ahol elkezdtem passzolgatni magammal. Felejthetetlen volt az az érzés, amikor négy és fél hét után labdát tudtam fogni, és tudtam vele passzolni – tehát meg tudtam tenni az első lépést a vízilabdázás felé. Attól kezdve én eufóriában voltam, úgy éreztem, hogy megnyílnak a lehetőségek, és nem számított semmilyen fájdalom. Az eszemmel tudtam, hogy ez fáj, és hogy még nem olyan, mint volt, de ez egyáltalán nem érdekelt.

(...)

Ami a sérülés leküzdését illeti, az már egy hosszabb történet. Az egész sportpályafutásomat végigkísérték sérülések. Volt, hogy „jobban belefért”, mert éppen szezon elején voltunk, de olyan is, hogy amiatt nem lehettem benne az olimpiára készülő keretben, 2004-ben. Azt már többször is elmondtam, hogy a Barcelonától Rióig tartó időszak pályafutásom legfontosabb része. Ez az életkoromból is adódik, de szakmailag is most ér a legtöbb impulzus, és most van a legtöbb fejlődési lehetőségem. Ez köszönhető annak, hogy Rijekában és a válogatottban is a legjobb szakemberekkel dolgozhatok együtt, és nagyszerű játékosokkal edzhetek, meccselhetek. Az elmúlt négy év „meg nem élt élményei” olyan elhatározásokhoz vezettek, amelyek alapján tisztán látom a lehetőségeimet és a korlátaimat egyaránt. Például látom, hogy még három évig biztosan tudok válogatott szinten kimagaslót nyújtani. Nem akarok háromszoros olimpiai bajnok lenni, de kétszeres igen! És azt is tudom, érzem, hogy erre minden esély megvan a jelenlegi felállásban. Azt persze nem tudtam, hogy világbajnokok leszünk már az idén, de azt igen, hogy tartozni akarok ehhez a csapathoz, ehhez az időszakhoz. Ezért is sikerült meggyógyulnom. És itt meg kell jegyezzem, hogy nagy hálával tartozom Dr. Tóth Ferencnek, aki már az első találkozásunkkor éreztette velem, hogy meggyógyulok. Ő is operált egyébként, Tóni bácsi asszisztálásával, egy elég testreszabott megoldást alkalmazva. De ugyanilyen fontos volt az is, hogy óriási segítséget kaptam a Baromedicaltól és a Sensolite-tól is a gyorsabb gyógyulás érdekében. Az oxigénterápia és a fényterápia nélkül nem tudtam volna játszani Barcelonában."

BENEDEK TIBOR:

"- Az első reakcióm az volt, hogy ez sajnos megtörtént, nem tudok mit csinálni, Dani nem lesz, akkor jön majd Török Béla vagy Salamon Feri, és ők pótolják Danit. Aztán, ahogy mentünk előre az időben, egyre jobban éreztem, hogy nem fogják pótolni, muszáj kockáztatni, megéri akár arra is számítani, hogy Dani esetleg nem tud majd a vízben semmi hasznosat csinálni. Hiába jó játékos Béla vagy Feri, azt a feladatot, amit Danitól vártam, úgy éreztem, csak ő tudja elvégezni. Míg az elején lemondtam Daniról, addig a végén úgy voltam vele, hogy ha lehetetlen, ha nem lehetetlen, ennek így kell lennie. Ha kiderül az első nap, hogy egy meccsen sem tud játszani, akkor is vállalom, mert annyira szükség van rá, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy más legyen a helyén.

- Akkor ketten Danival beleszuggeráltátok az orvosba, hogy mindenképpen gyógyítsa meg… Utána mi történt? Mikor érezted, hogy van esély a játékára?

- Az orvos azt mondta nekem a legkritikusabb pillanatban, amikor döntenem kellett, hogy Dani a vb-re meg fogja tudni fogni a labdát. Elmagyarázta, hogy mit csinált Dani kezével, hogy csinálta, hogyan fog gyógyulni. Dr. Tóth Ferenc doktorról beszélünk, nyilván az ő neve, személye nagyon fontos ebben a történetben. És én hittem neki. Tulajdonképpen én is furcsállom, hogy hittem neki, mert a műtéteknél soha nem a gyógyulás optimista verziója valósul meg, hanem a pesszimista.

Ennek ellenére azt mondtam, hogy bízom a megítélésében, mert látom, hogy biztos abban, amit mond. Még akkor is hittem neki, amikor Barcelonában, az első nap megláttam Dani ujját, a kötés levétele után. Akkor azért azt mondtam, hogy ne jöjjön le az olaszokkal közös edzésünkre... Maradjon otthon, ezt jobb, ha nem látja az ellenfél, mert kétszer akkora volt az ujja, mint ami normális. De amikor egy nap múlva elkezdett a falnál passzolgatni, valóban felcsillant a remény, hogy ebből valami lesz, ha nem most, akkor a második héten.

Nekem úgy is elég lett volna Dani munkája a vízben, ha nem lő gólt, mert tudtam, hogy az úszásával nincs gond, arra jól felkészítettük, fizikálisan rendben volt. Természetesen nem a maga 100 százalékát hozta, de egy 80-85 százalékos Dani már kiemelkedik a mezőnyből. Azzal a teljesítménnyel tudom olyan dolgokra használni, mint a már említett 6:5-ös lefordulás, ami abszolút az ő profilja, amivel tolja előre a támadásunkat, az a gyorsasága.

A második napon már megnyugodtam. Egy napra hazaloptunk neki egy labdát az uszodából, hogy falazgathasson, és amikor láttam, hogy fájdalom nélkül tudja csinálni, biztos voltam abban, hogy ebből azért lesz ujj.

És valóban, a vb második hetére már semmi baja nem volt az ujjának."

DABROWSKI NORBERT:

"A Vodafone Kupán, amikor a csapat már a bemutatáson vett részt, Dani hátul, a másik medencében úszott, és amikor az órára néztem..., hihetetlen volt, amit produkált. Nagyon csodáltam!
(...)

Volt néhány meghatározó "jellegzetesség", például Dani gyógyulása, a játékosok feltétlen bizalma, hite Tibiben és a közös munkánkban - ezek számomra néha már szinte hihetetlennek tűntek. Leültem a vb után, végiggondoltam, és olyan érzésem volt, mint amikor nézel egy thrillert vagy egy jó krimit, s az utolsó három percben lepörgetik az egész filmet és valahogy minden értelmet nyer. Hogy tényleg, ez is azért volt, meg ez is... Minden kocka a helyére kerül, mindennek megvan a magyarázata. Dani gyógyulása, szerepe a csapatban, az, hogy ez a frissen műtött csapatkapitány mennyire hitt a gyógyulásában, s ezt a hitet sugározta magából. Hogy amikor kiesett, elvesztettük kicsit a játékunkat, mert posztokat kellett változtatni, aztán a visszatéréssel új erőre kapott a csapat. Szóval az egész hirtelen a helyére került így utólag, összeállt a mozaik. És hihetetlenül jó érzés, hogy ebben részt vehettem, illetve hogy ilyen játékosokkal dolgozhattam."

Az év férfi vízilabdázói Magyarországon a cím odaítélésének kezdetétől:

1964   Felkai László

1965   Dömötör Zoltán

1966   Konrád Ferenc

1967   Molnár Endre

1968   Felkai László

1969   ifj. Szívós István

1970   ifj. Szívós István

1971   ifj. Szívós István

1972   Bodnár András

1973   Bodnár András

1974   nem jelölt a szövetség

1975   Csapó Gábor és Faragó Tamás

1976   Faragó Tamás

1977   Molnár Endre

1978   Molnár Endre

1979   Molnár Endre

1980   Molnár Endre

1981   Gerendás György

1982   Cservenyák Tibor

1983   Budavári Imre

1984   Nemes Gábor

1985   Somossy József

1986   Kuna Péter

1987   Keszthelyi Tibor

1988   Bujka Gábor

1989   Nemes Gábor