Gyönyörű nap volt, még akkor is, ha kopogott az eső az emeletes autóbusz nyitottra tervezett felső részének ideiglenes tetején. Mert ilyen buszon utazott a csapat a szigetre, az ünnepség helyszínére. Riportunk.

Jókedvűen, az alkalomnak kijáró emelkedettség jeleit egyáltalán nem mutatva furikázott a csapat keresztül a fél városon. Persze aztán amikor leszálltak a fiúk a Hajós bejáratánál és szembe találták magukat a fotósok, kamerások tömegével, már egy kicsit megszeppent mindenki.

Fehér lepel borította az emléktáblát, amelyet az ünnepség csúcspontjaként Benedek Tibor szövetségi kapitány és Varga Dániel csapatkapitány leplezett le, egyetlen (na jó: két-három) rántással.

Ott volt az egész csapat, mind a 13, aki olyan széppé tette számunkra ezt a nyarat.

Álljon itt a névsor, megérdemlik, hogy újra és újra megemlékezzünk róluk.

Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok)
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).

A stáb: Benedek Tibor szövetségi kapitány, Dabrowski Norbert másodedző, Egressy János úszóedző, Gergely István kapusedző, csapatvezető, dr. Gábor Antal csapatorvos, Horváth Tamás erőnléti edző, Illés Roland masszőr, Imre Tóvári Zsuzsanna pszichológus.

Nehezen ért véget az ünnepség, egymás kezébe adták a hősöket a sajtó munkatársai és az autogramkérő gyerekek.

Egy beteljesült álom képeit készítettük kameránkkal, ahogy a márványtábla előtt fotóztuk ezeket a remek játékosokat.

Láthatóan mindegyikük úgy érezte, most jött el a "babérlearatás" ideje, mérhetetlen büszkeséggel nyilatkoztak vagy csak álltak "fotómodellként" a kamerák előtt. Jó volt látni őket ebben a közegben (is)!


vlv-képek

VLV-VIDEÓK:


Buszút a szigetre


A márványtábla leleplezése


Hesz Máté kérdezi Benedek Tibort

- Amikor edzősködésre adtad a fejed, beugrott, hogy edzőként is szeretnél ezeken a táblákon szerepelni?

- Igen. Meg kell, hogy mondjam, sok-sok vízilabdázó álma az, hogy ebbe a szentélybe a neve egyszer felkerüljön. Ma már talán egyre több gyereké, hiszen az elmúlt évek sikerei hatására, ha egy 4-5 éves gyereket megkérdezel, akkor ő olimpiai bajnok akar lenni. Remélem, hogy egyszer már nem lesz hely ebben az előcsarnokban, hogy felkerülhessenek új nevek. Megmondom őszintén jó helyet választottak ennek a márványtáblának, mert ez egy olyan oszlop, hogy ha a bejárattól mész a férfi öltöző felé, akkor pont a szemed elé kerül. Tehát nem tudok jobb helyet, mint ahova került ez a tábla. Tényleg nagy büszkeség, hogy ott látom magamat illetve a csapatot is, minden nap, akár.

- Meghatódottságot látok rajtad? Jól látom?

- Abszolút, igen. A tábla már ott van, de nem lehet betelni vele, hogy tényleg ott van. Ez mindegyikre vonatkozik, ha itt körbenéz az ember, akkor nem tud nem meghatódni, hogyha ezzel a szemmel néz és nem azzal, hogy menni kell edzésre, hanem, hogy micsoda nevek vannak ezeken a táblákon. Micsoda múltja van ennek a sportágnak, ami valóban párját ritkítóan, olyan eredményeket ért el, mint semmilyen más magyar sportág.

- És micsoda jövője van. Mi a további program?

- Ez egy háromnapos felkészülés. Most már a jövő évi, Horvátország elleni Világliga-mérkőzés jegyében. Lezártuk az idei évet. Ez a három nap egyben lezárás is. Bár még lesz egy felkészülési időpontunk december végén, de ott már nem ez a csapat fog együtt edzeni. Az, hogy most így össze tudtunk jönni 13-an, az összes játékos itt tud lenni, a nagyon szerencsés időpontválasztásnak köszönhető. Örülök, hogy mind a 13-an itt tudtak lenni, hogy felavassuk a márványtáblát.

- Nagyon szépen köszönöm.

(Lejegyezte: Tina)

Deckerek a márványtábla előtt

- Szevasztok Deckerek! Milyen érzés, ez itt, most?

Ádám.: Jó érzés. Várj, megnézem még egyszer, hogy biztos-e?! Igen, megvan minden.

Attila.: Ketten vagyunk, egymás alatt.

- Az életetekben mit jelent ez a vb-arany? Milyen itt lenni? Milyen érzés lesz így bejönni edzésre?

Ádám: Csak arra tudok vissza emlékezni, amikor még nagyon kicsi koromban ide jártam utánpótlásválogatott-edzésre és néztem a táblákat, olvastam a neveket, évszámokat. Elgondolkodtam, mi lehet az az évszám, amire esetleg én oda tudok kerülni. Nagyon áhítottam, hogy egyszer a nevem felkerüljön egy márványtáblára. Összejött, egy álom beteljesülése van most itt felírva.

Attila: Szintén, mivel egy közegben éltük az életünket. Én is ugyanúgy jöttem befele állandóan a szigetre és néztem, amikor a büféhez is mentem, állandóan körülbelül 127-szer elolvastam, hogy kik vannak rajta, pedig tudtam, hogy kik vannak ott. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy testvérként ide jutottunk. Azt gondolom, hogy egy családból egy ember is nagy dolog, de ha ketten vannak, az úgymond egy nagy csoda, ahogy elmondta a sajtótájékoztatón Móci. Dani és Dumi, plusz mi is, ez egy nagyon érdekes dolog, de hála az égnek, hogy ennyi testvérpár be tudott kerülni ebbe a szűk körbe. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk, hogy ide eljussunk, úgyhogy csak köszönet! Örülünk nagyon.

Ádi, Attila, gratulálok szívből! Azt kívánom, hogy ne ez legyen az utolsó márványtábla. Köszönöm.

Attila: Nagyon remélem, hogy nem.

Ádám: Ne tegyék messzire a vésőt :-) Köszönjük.

(Lejegyezte: Tina)

Madaras Norbert a márványtábla előtt

- Norbi, szívből gratulálok, hogy megint itt egy ilyen gyönyörű márványtábla előtt tudok veled beszélni.

- Köszönöm szépen.

- Neked ez már nem az első ilyen alkalom, nem az első márványtábla. Azért megérint egy kicsit még?

- Nem az első tábla, viszont alkalomból a második csak, mivel nem voltam itt soha, talán egy alkalommal voltam itt, amikor volt ilyen táblaavatás. Megérint, mindenképpen meg. Nyilván pár év múlva még fontosabb lesz, hogyha a fiaimnak mutathatom ezt, hogy ott vagyok. Bízom benne, hogy büszkék lesznek rám, de azért ez mindenképpen egy nagy dolog.

- Hogy látod, a pályafutásod hátralevő részében lesz még ilyen alkalom szerinted?

- Most már mindig jön ez a "hátralévő rész" :-). Nem tudom, de ha London előtt feltetted volna itt ezt a kérdést, akkor azt mondtam volna, hogy 99 százalék, hogy nem lesz több ilyen és most még is itt van, tehát az, az 1 százalék valósult meg. Azon vagyok, hogy még legyen, bízom benne, hogy lesz.

- Sok sikert kívánok hozzá, remélem, még itt találkozunk. Gratulálok!

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)

---

Varga Dániel a márványtáblánál

- Hát, Dani azt hiszem, ez olyan, mint egy beteljesült álom. Készültél erre az ünnepségre lelkileg egy kicsit? És tényleg, ilyen frappáns kérdések jutnak eszembe, mint: milyen érzés?

- Semmi gond.. Hát a megilletődöttség állapotában nem a legizgalmasabb kérdések és nem is a legizgalmasabb válaszok hangzanak el, ezért én sem ígérhetek mást, mint hogy azt mondom, hogy nem készültem. Egyszerűen csak átadtam magam az érzésnek. Jó újra itt állni, öt évvel ezelőtt ott álltam (oldalra, a pekingi aranyérmesek táblájára mutat - a szerk), az is jó volt. Hát ez nagy dolog. Azért is nagy dolog, mert rengeteg mindenről szól ez nekem, de arról is szól, hogy gyerekkoromban itt nőttem föl, én az Újpestben vízilabdáztam, és naponta elmentem ezek mellett a táblák mellett. Fontosak is voltak ezek a táblák, ismerem az összeset, az összes csapatot, az összes név mond valamit. És hát ezek közé a nevek közé kerültem most már második alkalommal. Büszke vagyok rá.

- Azt hiszem, hogy nem ez az utolsó. Ilyesmi megfordul a fejedben, hogy hol van még hely?

- Nem, erre nem gondolok. Azt gondolom, hogy meg kell élni most ezt a helyzetet, és majd januárban elkezdeni dolgozni azon, hogy újra itt lehessünk.

- Hát, kívánom Dani, hogy sikerüljön, még legalább egy, de inkább két-három hasonló márványtáblára kerülni!

- Szövetségi kapitányként esetleg ott még van egy-két hely. Ez természetesen vicc

- Van ilyen ambíciód?

- Nem tudom, hogy az élet hogy hozza majd. Egyelőre most ezt a helyzetet élvezem.

- Köszönöm szépen, gratulálok.

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Danna)

---

MTI-fotó/Kovács Tamás