A magyar válogatott rangidős, kétszeres olimpiai bajnok játékosa ma tölti be 34. életévét. Születésnapi interjú.

- Norbi, Isten éltessen! Hogy ünnepelsz?

- Szombat este elmentünk vacsorázni egy szűk baráti körrel, de nem emiatt, egyébként is elmentünk volna :-). Különösebben nem tartom a születésnapot, Andi sütött nekem egy tortát, már az "előestén" fel lettem köszöntve.

- De nem azért nem tartod, mert már 34 éves vagy...

- Nem, nem...

- Azért egy ilyen ünnepnapon mindig kicsit más jellege van annak a hétköznapi sablonkérdésnek, hogy hogy vagy, hogy érzed magad?

- Jól, köszönöm. Sőt, most nagyon jól. Egészségileg teljesen rendben vagyok. Az év elején, a felkészülés kezdetén voltak kisebb-nagyobb gondjaim, hol a vállam fájt, hol a hátam, hol mindkettő, de most már teljesen rendben vagyok. Nekem ez a lényeg.

- Olyasmi, hogy "az élet értelme"? Születésnapokon az ember sok mindent át szokott gondolni...

- Nincs ilyen :-). Bár az tény, hogy mostanában egyre többet viccelődöm azon, hogy egy év múlva már nyugdíjba megyek...

- ???

- Az olimpiai bajnokoknak 35 éves koruktól folyósítják az olimpiai járadékot, amit ettől kezdve életük végéig kapnak. Emlékszem, ez hihetetlenül távolinak tűnt nekem, amikor az idősebb játékostársaim már megkapták. És most itt van, mindjárt én kerülök sorra :-).

- De remélem, nem érzed magad öregnek. Végül is van még egy boldog éved "fiatalon"... És egyébként foglakoztat téged az "idő múlása"?

- Nem nagyon, de valahogy mindig emlékeztetnek rá. Nem szándékosan, de azért elő-előkerül például, hogy ki a csapatban a legidősebb és a válogatottban London után egyértelműen én lettem az. Már a Reccóban is csak Tempesti idősebb nálam, a mezőnyjátékosok között én vagyok a korelnök, tavaly még Mangiante megelőzött, de most már ő sincs.

- Érzel magadban változást? Megfontoltabb lettél?

- Én 20 vagy 25 éves koromban sem voltam "félőrült", sőt, azt hiszem, a koromhoz képest mindig kicsit "előrébb tartottam", úgyhogy nem érzek nagy változást. És most kérdezd meg, meddig játszom még... :-)

- Sajnos ez egy ilyen születésnapi interjúban elkerülhetetlen...

Norbi! Nem a provokáció szándékával kérdezem, de ahogy halad előre az idő, magadban felépítettél-e tervet, van-e olyan belátható időpont, amikor szögre akasztod a sapkát?

- Nagyjából van, igen. Konkrét dátumot nem tudok mondani, de úgy fogalmazhatok, hogy nem sok van már hátra. Ugye a "nyugdíjig" egy év, és a játékból se nagyon sokkal több.

- Jó, hát azért két-három év, gondolom, még benne van...

- Annyi igen, de most azt mondom, ha öt év múlva beszélgetünk, akkor szerintem már nem fogok vízilabdázni, legfeljebb nézőként kérdezheted a véleményemet egy-egy meccsről. Most így gondolom, sőt, majdnem biztos vagyok benne.

- Van már határozott terved arra vonatkozóan, hogy utána mi lesz veled?

- Van két-három elképzelésem, aminek egyike lesz várhatóan a jövőmet meghatározó tevékenység, de az a baj, hogy amíg játszom, addig ebben nem lehet dönteni. A vízilabda kitölti az ember életét, utána lehet majd kipróbálni, hogy mi az, amit jó szívvel tudok csinálni, ami megy is, s még az is szempont lehet, hogy mennyire hiányzik majd az uszoda. Van még erre néhány évem. Mindenképpen olyan dolgot szeretnék csinálni, amihez nagy kedvem van és lehetőleg kompromisszum nélkül, nem kényszerből. Most úgy gondolom, hogy ez reális cél.

- Norbi, sok boldogságot kívánok és önző módon azt, hogy még jó sokáig láthassunk a meccseken!