FACEBOOK

Magyar Kupa - program és előzetes

Magyar Kupa - program és előzetes
hozzászólás, 2013.11.15.

A hétvégén rendezik meg a Magyar Kupa végküzdelmeit Szolnokon. A szombati két elődöntő négy szereplője nyilatkozott a vlv-nek:

Magyar Kupa, elődöntők, döntő

Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók: a felnőtt belépő ára 2000.- Ft, a diák- és nyugdíjasjegy 1000.- Ft. Az egy napra vásárolt jegy mindkét szombati, illetőleg vasárnapi mérkőzés megtekintését lehetővé teszi.

Mohi Zoltán, a rendező szolnoki klub ügyvezető igazgatója elmondta, hogy telt házra számítanak, de így is érdemes kilátogatniuk az Arénába azoknak, akik a második meccsre kíváncsiak akár szombaton, akár vasárnap. Az első mérkőzés után ugyanis várhatóan többen távoznak, így megnyílik a lehetőség, hogy újabb nézőket engedjenek majd be.

A program

November 16., szombat


14.45 - Szeged-Kaposvár
16.30 - Szolnok- Vasas

November 17., vasárnap
14.30 - női döntő
16.15 - férfi döntő
(A harmadik helyért nem játszanak.)

A DigiSport valamennyi mérkőzést élőben közvetíti, a vlv-n a szokásos szöveges élő tudósítással tájékoztatjuk olvasóinkat.


DECKER ÁDÁM a vlv-nek:

- Nem szabad lebecsülnünk a Kaposvárt, már csak azért sem, mert például mi ikszeltünk a Péccsel az első fordulóban, a Kaposvár pedig megverte őket. Természetesen a mi csapatunk játékosállománya erősebb, de ennek ki is kell jönnie. Ha minden játékosunk a saját tudásának 80-100 százalékát nyújtja, akkor kijön, de ha nem és a kaposváriak száz százalékot teljesítenek, akkor meglepetést is okozhatnak. A csapatunk teljesen rendben van, Viktor is meggyógyult, sérültünk nincsen. Komolyan a hétvégi lehetőséget, a fizikai felkészülés már két hete folyik, péntek reggeltől pedig gyakoroljuk a négyes döntőre "szánt" taktikai figurákat, most már ez utolsó simításokat végezzük ezen a téren is. Szeretnénk döntőbe jutni és ismét megszerezni a kupagyőzelmet.

SZÉCSI ZOLTÁN a vlv-nek:

- Álmodni nyugodtan lehet nagyot, úgyhogy mi azt álmodjuk, hogy megverjük a Szegedet és bejutunk a döntőbe. Ez az álmunk, ezt szeretnénk végrehajtani. Nyilván a realitás legfeljebb az, hogy minél jobb játékkal meglepjük saját magunkat.

A Szegeden játszott meccsünkön nem nagyon hagyták, hogy érvényesítsük a taktikai fegyvereinket, most megpróbáljuk azt a játékot, amit mi játszunk, a legjobban csinálni, és ha ez működik, akkor egy izgalmas meccset játszhatunk. Még egyszer mondom, szép álom a meglepetés, úgyhogy ezt dédelgetjük. Úgy tudom, mindenki egészséges a csapatban.

- Van-e bármi érdekesség még veletek kapcsolatban?

- Az, hogy itt vagyunk, a négyes döntőben...


KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Nem titok, a célunk az, hogy megnyerjük a Magyar Kupát. Ehhez hosszú út vezet, még akkor is, ha a torna csak két napig tart. A Vasassal kezdünk, így egyelőre nem nagyon foglalkozunk a másik ágon várhatóan döntőbe jutó Szegeddel. Szeretnénk szombaton magabiztosan legyőzni a Vasast, azt a játékot folytatva, amit Rijekában és az elmúlt időszakban mutattunk. Azon voltunk egész héten, hogy ezt a lendületet megtartsuk. A csapatunk most már teljes, Alekszics is visszatért, láthatóan edzésről edzésre egyre jobb állapotban van, szerintem a hétvégén már ő is oda fogja tudni tenni magát.

CSAPÓ MIKLÓS a vlv-nek:

- Amennyire lehet, felkészültünk a Szolnokból. Elemeztük a játékukat, tudjuk hogy nehéz dolgunk lesz, és nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de szeretnénk meglepetést okozni.

Jó úton halad a csapat, egy pár meccs óta folyamatosan javuló játékot mutatunk, remélem ez így is marad.

- Beteg, sérült?

- Sajnos Német Toni és a kis Manó (Manhercz Krisztián - a szerk.) még mindig nem játszhat.



Az OB1 19. fordulójából előrehozott, pénteken lejátszott mékőzésen:

Pécs-Eger 7:10 (2:3, 1:2, 0:4, 4:1)
G.: Czigány, Pataki 2-2, Hoppál, Ágner, Müller, ill. Varga II. Zs., Kovács G. 4-4, Salamon, Gór-Nagy