FACEBOOK

Bepereli a debreceni pólóklubot Giorgetti

Bepereli a debreceni pólóklubot Giorgetti
hozzászólás, 2013.11.10.

A Blikk cikke szerint fut magyarországi pénze után Alex Giorgetti. A Pro Recco világbajnok olasz vízilabdázója tavaly többször is úgy nyilatkozott, hogy klubjának anyagi helyzetét megértve fizetés nélkül is kitölti szerződését. A bulvárlap vasárnapi híréből viszont az derül ki, hogy az anyai ágon magyar származású játékos a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul. A Blikk írását ismertetjük.

„Nyolc hónap elmaradt fizetéséről van szó, hiszen Alex tavaly október és idén május között szolgálta a debrecenieket. Az összeg nagyságát egyelőre nem kívánjuk nyilvánosságra hozni – nyilatkozta Molnár Krisztina, az olasz ügyvédi iroda képviselője. – Mi továbbra is nyitottak vagyunk bármilyen egyezségre, de komolytalan ajánlatokkal nincs értelme foglalkozni."

Már januárban nyilvánvaló lett, hogy a debreceniek túlvállalták magukat, s nagyszabású terveiket nem tudják megvalósítani. Akkor úgy volt, hogy Giorgetti is elhagyja a klubot, s Szolnokra szerződik. Ő azonban mégis kitartott a cívisvárosiak mellett, mert abban bízott, hogy megoldódnak az anyagi nehézségek. 

„Fájó szívvel ugyan, de úgy döntöttem, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulok. Már csak az olasz szövetségtől kell megkapnom egy dokumentumot, s utána jogi képviselőm beadja a keresethez szükséges papírokat – tette hozzá a Budapesten született, magyar édesanyja révén nyelvünkön is jól beszélő világbajnok pólós.

– Én nagyon szerettem a debrecenieket, jól is éreztem magam a városban, sajnálom, hogy idáig fajult ez a kellemetlen ügy."

A debreceniek arra hivatkoznak, a játékos az év elején, a válságos napokban több helyen is úgy nyilatkozott, hogy ingyen is vállalja a szereplést a csapat színeiben.

„Klubvezetőként nem kaptam semmiféle hivatalos megkeresést a játékostól vagy az ügyvédjétől – mondta elöljáróban Varga Tamás (38), a Debrecen vezetőedzője, klubelnöke. – Arról tudok, hogy az elnökségből az egyik kollégám próbált egyezségre jutni Giorgettiékkel, de nem járt eredménnyel. Ugyan állítjuk, hogy nincs semmiféle tartozásunk, mert Alex a sajtó nyilvánossága előtt kijelentette, hogy a szezon végéig ingyen vízilabdázik. Ám mintegy honoráriumként felajánlottunk egy összeget, a másik fél azonban ezt nem fogadta el." Az ügy a lausanne-i bíróságon folytatódik, de a magyar vízilabdázás hírnevének nem tesz jót.

M.I. (Blikk)