FACEBOOK

Kovács István: „Le kell ülni a csapattal”

Kovács István: „Le kell ülni a csapattal”
hozzászólás, 2013.10.13.

Az első hely várományosaként utazott a nagyváradi BL-selejtezőre a Szolnoki Dózsa Közgép, ám egy negyednyi rövidzárlat miatt csak második helyen jutott tovább és így valamelyik csoportelsővel kell megküzdenie a főtáblára jutásért. Kovács István szakmai igazgatót kértük elemzésre.


KOVÁCS ISTVÁN (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Kezdjük a mai meccsel. Az elején még úgy ahogy jól ment a védekezés és a támadás is, vezettünk. A harmadik negyed óriási választóvonalat jelentett. Fegyelmezetlenné vált  a támadójátékunk, nagyon sok labda elment úgy, hogy elvették embertől vagy ellőttük 14-15 másodperccel a támadóidő befejezése előtt, ráadásul úgy, hogy abból le tudtak fordulni minket. Ebben az időszakban egyetlen emberelőnyt kaptunk, azt nem tudtuk belőni, míg  az ellenfél lőtt két akciógólt és a számukra megítélt négy emberelőnyből is értékesített kettőt. Nem volt olyan sem a védekezés, sem a kapusteljesítmény sem, mint amire szükség lett volna a győzelemhez. A negyedik negyedben már amolyan minden mindegy alapon vízilabdáztunk, ekkor már majdnem teljesen koncentrált volt a játék, de azért előfordult védekezési hiba, amiből szintén gólt kaptunk. Természetesen jobb lett volna nem az utolsó negyedre hagyni, mert bár volt lehetőségünk, végül nem sikerült egyenlíteni. Túl későn volt az eszmélés, ez van, most már nem tudunk mit csinálni. Most a nehezebb ágra kerültünk, ami azt jelenti, hogy vagy szerbet vagy horvátot fogunk kapni a következő körben.

- Az egész tornát hogy értékeled és vajon mi lehet a probléma, még alakul a csapat, álmosak voltak vagy idegesek a játékosok?

- Az első meccs úgy alakult, hogy lőttünk egy gólt, kaptunk egy gólt, majd lőttünk megint egyet, kaptunk megint egyet, abszolút nem figyeltünk a védekezésre. Így nagyon sok gól esett. Mi a régi szabályok szerint vízilabdáztunk és a bírók nem is nagyon változtattak a korábbiakhoz képest. A második, a németek elleni találkozó volt a legjobb meccsünk. Védekezésben is és támadásban is sokkal jobbak voltunk, de nagyon-nagyon sok helyzet kimaradt, ziccerek is. A mai mérkőzéssel kapcsolatban pedig a harmadik negyedben történteken kívül van még egy dolog, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Kaptunk a meccsen 12 emberelőnyt és ebből négy úgy ment el, hogy rossz volt egy passz. Sőt, kétszer időkérés után, úgy, hogy pihent mindenki, megbeszéltük, hogy mi következik, erre már az első passz rosszul sikerült. A románok mentek teljes erőből, bár tegnap, a Marseille ellen 8:8-nál feltűnően nem akart egyik csapat sem betalálni (hét és fél percig nem esett gól – a szerk.), mert nyilván úgy látták, hogy több esélyük van jól szerepelni, ha nem a BL-ben, hanem a második számú kupában folytatják. Ha viszont már tegnap nyertek, akkor ma igyekeztek még jobb pozíciót kivívni, bár azért a folytatás a csoportelsőknek sem lesz könnyű, elég, ha arra utalok, hogy a Pro Recco is a második helyen került tovább.

Összességében nagyon sajnálom, és természetesen az én csapatomról van szó, a felelősség az enyém is. Nyilván csoportgyőzelemre esélyes csapatként mentünk ki, most is úgy ítélem meg, hogy ez realitás, jobbak vagyunk az ellenfeleinknél, de ez nem érdekel senkit, mert azt eredmény nem mutatja.

- Mi következik most nálatok?

- Várjuk a keddi sorsolást, és azt gondolom, hogy ennél csak jobb játék jöhet. Az biztos, hogy le kell ülni a csapattal átbeszélni a Nagyváradon történteket, helyre kell tenni a dolgokat. Elmúlt a nyár, vége a cigányéletnek, ami alatt azt értem, hogy mindig máshol kellett edzenünk az uszodánk átalakítása miatt. Talán ez is segít majd a sorok rendezésében. Azt is remélem, hogy most már mindenki egészséges lesz, hiszen Nagyváradon úgy szerepeltünk, hogy előtte hosszú időn át nem tudtunk komplett edzéseket tartani, mert Kis Gábor „antibiotikumokon élt”, Jansik Dávid pedig a még a tornán is sérülten játszott. Ez természetesen nem kifogás, nem mosakodás. Csak magunkban kereshetjük a hibát, hiszen semmilyen körülmény nem teszi elfogadhatóvá, hogy egy csapat 0:4-es időszak után közvetlenül 4:1-es negyedet produkál, ez mindenképpen mentális gondokra utal. Azon leszünk, hogy ezeket a problémákat megoldjuk és megpróbálunk alaposan felkészülni abból a csapatból, amelyiket kapjuk a sorsolásnál.

- Melyik lenne jó, talán a Zvezda?

- Hát, ez részben nem kívánságműsor, másrészt pedig két szerb és egy horvát csapat a választék, úgyhogy szinte teljesen mindegy… Akit kapunk az ellen kell úgy felkészülni, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra.

- Köszönöm a beszélgetést!


TUDÓSÍTÁSFOLYAMUNK A NAGYVÁRADI TORNÁRÓL GÓLOKKAL ÉS HÉT SZOLNOK-JÁTÉKOS NYILATKOZATÁVAL