FACEBOOK

A Kiss-Nagy-Decker trió is beszáll a pólóoktatásba

A Kiss-Nagy-Decker trió is beszáll a pólóoktatásba
hozzászólás, 2013.10.08.

Egy budapesti iskolában hamarosan világbajnok, olimpiai bajnok vízilabdázók ellenőrzik folyamatosan jó néhány diák tanulmányi eredményét.

Modern Sportakadémia néven korszerű, 21. századi klub létrehozásán fáradozik Kiss Gergely, Decker Ádám és Nagy Viktor. Erről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a Racionet Honvéd háromszoros olimpiai bajnoka, Szombathy Pál vendégeként.

A beszélgetésből kiderül, hogy Kiss Gergely immár amatőr státuszban játszik, hogy így segítsen klubján, amelynél hosszú éveken át sok sikerben és jó anyagi megbecsülésben volt része.

Elmondta, hogy az újfajta képzés gondolata Decker Ádámtól és Nagy Viktortól származik, őt is felkérték a munkára, és sok más teendője mellett szívesen mondott igent.

Már megállapodtak egy iskolával, amelynek diákjai számára az új egyesület szervezi majd az úszásoktatást. A gyerekek sokszor fognak találkozni mind az iskolában, mind az uszodában a világ- és olimpiai bajnok legendákkal s a távlati terv az, hogy sportosztályok jöjjenek létre, amelyekben szisztematikusan és nagyon hatékonyan zajlik majd a sportági képzés. Teljes életpálya-modellt vázolnak fel a fiatalok előtt és egyben segítik is annak megvalósítását. A vízilabda mellett a szinkronúszást is felvették a "kínálatba".

A sztárok folyamatos személyes kapcsolatot tartanak majd a gyerekekkel, s ez már - egyelőre iskolai élménybeszámolók tartásával - meg is kezdődött. A későbbiek során a "kezük alá kerülő" diákokra odafigyelnek, rendszeresen ellenőrizni fogják tanulmányi eredményüket is. (A vlv információi szerint az uszodai foglalkozások helyszíne a Dagály strandfürdő egyik medencéje lesz, amelyre a téli időszakra sátortető kerül.)

Kiss Gergely azt is elárulta, hogy bár változatlanul nem tervez edzői karriert, célul tűzte ki a középfokú edzői végzettség megszerzését.

A teljes beszélgetés a Reggeli Startban: