A vlv ezennel lemondott a Barcelona utáni önálló Nagy Viktor-interjúról, mert a világbajnokság legjobb kapusát valószínűleg mi sem tudnánk ilyen mélyrétegekbe hatoló módon megnyilatkozásra bírni. A hvg.hu, Simon Andrea interjúját közöljük.

Az elmúlt egy évben kétszer sírt nyilvánosan: először a londoni olimpián, az olaszok ellen elbukott negyeddöntő után, akkor zokogva fordult a fal felé. Másodszor meg alig néhány napja, a Barcelonában megnyert vb-döntőt követően, ahol egyébként a világ legjobb vízilabdakapusának is őt választották. A kiteljesedésig vezető útról kérdeztük.

hvg.hu: Ez az aranyérem mennyit ad hozzá a hétköznapokhoz?

Nagy Viktor: Közel másfél hét után még abban a stádiumban vagyok, hogy ránézek és azt mondom: Úristen, tényleg ez a valóság? Szerintem kell még pár hét ahhoz, hogy felfogjam és leülepedjen. Most egyszerűen csak hihetetlen jó érzés otthon, naponta többször elmenni mellette. Nagyon, de nagyon régóta vágytam már erre. Boldogság.

hvg.hu: Mi volt a te utad a két, sírós pillanatod között?

Nagy Viktor: A londoni sírásnál lecsapódott bennem, hogy elúszott az aranyéremre való esély, a döntőbe jutás esélye, sőt a négy közé jutásé is. Elég megrázó volt számomra, pláne, hogy még tenni sem tudtam azért, hogy ez ne így legyen, hiszen a kispadról néztem végig a meccset. Ott ez szakadt ki belőlem. De az azóta eltelt egy évben szerintem óriásit fejlődtem és változtam. Ami sok mindennek és mindenkinek köszönhető.

hvg.hu: Mi mindenben? És kiknek?

Nagy Viktor: Már Londonban, az olaszok elleni meccs után eldöntöttem, hogy a következő két mérkőzésen már azon leszek, hogy az idei, barcelonai vb-n még jobb legyek. Ott átgondoltam, hogy ha azon kesergek, hogy nem játszottam és így nem tudtam hozzátenni a csapat teljesítményéhez mindazt, ami esetleg már akkor is bennem volt, és a sok negatív érzéssel foglalkozom, akkor az 5-8. helyért sem tudok jól játszani, és alighanem a jövőmet is negatív irányba befolyásolom. Vagyis már ott elkezdtem magam egy picit fejben építeni, hogy idén a magyar válogatott erős kapusa legyek, akinek része lehet a csapat következő, régóta várt sikerében.

hvg.hu: Ma jobb kapus vagy, mint egy éve voltál?

Nagy Viktor: Igen. Úgy érzem. Sok olyan szituációt éltem már meg – nem csak ebben az egy évben –, amitől mind-mind erősebb lettem. Amiknek köszönhetően most, a vb-n, két héten keresztül így tudtam teljesíteni. De ehhez segítség is kellett: a pszichológusé, a csapattársaké, az edzőké.

hvg.hu: És te?

Nagy Viktor: Rám is szükség volt, persze, én is beletettem a magamét, de mondjuk az, amit a vb utolsó 3-4 mérkőzésén nyújtottunk, nincs, nem jött volna létre, ha kívülről nem kapok segítséget.

hvg.hu: Ki hogyan segített?

Nagy Viktor: Pszichológus segítségével tudtam a sok negatív élményt átfordítani abba, hogy azok ösztönözzenek, hogy tovább tudjak azokból lépni. A csapattársak úgy segítettek, hogy elmondták más kapusokról a véleményüket, hogy szerintük melyiknek miben rejlik az ereje, hogyan edzenek, miket csinálnak. És én hozzájuk szerettem volna felnőni. Mert minél több kapus munkáját látod, annál színesebb, sokrétűbb munkát tudsz végezni.

hvg.hu: Mondasz konkrét példát?

Nagy Viktor: Varga Danival és Dénessel beszélgettem, akik Rijekában játszanak, és oda igazolt egy olyan kapus, akit én nagyon jónak tartok, aki már közel van a negyvenhez, de még mindig iszonyatosan jól bírja. És van neki egy könyve, amiben a világ összes lövőjátékosáról minden le van írva, hogy ki, mikor, mit lő. Daniék mondták, ismernek engem és tudják, hogy én ösztönből védek és hogy nekem az nem megy, hogy a lövőkről előre tudom, mikor hova lőnek. Megzavar, lemaradok róla és ilyenek. De azt is hozzátették, muszáj lenne megtanulnom a lövők sémáit, még azt is, hogy hova lőnek, ha fáradnak. Majd elmondták, nagyon szeretnék, hogy a világ legjobb kapusa legyek, de szerintük ez csak úgy sikerülhet, ha a kettőt tudom ötvözni. És a stáb is ugyanezt erősítette, Gergely Pistáék (a válogatott kapusedzője és csapatvezetője – a szerk.) ki is elemezték az összes olyan válogatottnak a lövőit, amikkel összekerültünk. Meccs előtt pedig Dabrowski Norbi (a válogatott másodedzője – a szerk.) konkrétan elmondta, ki az a négy-öt jó lövő, akire figyelnem kell, mikor mit lőnek, és külön összevágták azt is, hova lövik a büntetőt. Ennek is köszönhető, hogy a görög felkészülési torna óta Decker Attilának (a válogatott második kapusa – a szerk.) és nekem sem tudtak az ellenfelek ötméteresből gólt lőni. Ami azért is nagy dolog, mert korábban nagyon kevés büntetőt tudtam csak megfogni. És óriási élmény volt, hogy az elmúlt nyolc hónap alapján meg tudtam fordítani magamban mindezt, vagyis hogy a korábbiakkal ellentétben nem lehúzott, hogy tudtam, ki hova lő majd, hanem erősített. A vb utolsó 3-4 meccsére pedig megtaláltam, hogyan tudom ezt az ösztönösségemmel ötvözni. Megjött a ráérzés része is, hogy ne előbb menjek vagy ne később, hanem pont akkor, amikor jön a lövés.

hvg.hu: Jó, de akkor mi volt az utolsó három meccsig? Hogy nem kételkedtél például abban, hogy tényleg jó-e, ha "kottázod" az ellenfél lövőit?

Nagy Viktor: Akkor még hátrébb mennék kicsit az időben, a szerbek elleni meccsig. Az ő lövőiket is kielemeztük, és az első negyedben jól is ment a védés, aztán három negyeden keresztül konkrétan nem értem lövésbe. Pedig utólag visszanézve minden odament, ahova vártuk. Rosszul esett nagyon, hogy egy labdát sem tudtam megfogni. De nem elbátortalonodtam vagy elbizonytalanodtam, hanem kerestem rá a megoldást. És bármilyen furán hangzik is, egyszer csak úgy ébredtem, hogy azt éreztem, most jó lesz! Ez a görögök ellen kezdődött, ami után picit tartottam is attól, hogy nagyon ráéreztem, vajon így lesz-e a következő meccsen is. De aztán így volt. És akkor megnyugodtam, hogy a döntőben is menni fog.

hvg.hu: És a szakmai stáb?

Nagy Viktor: Amikor Benedek Tibor lett a szövetségi kapitány, azt mondta, megbízik bennem, én vagyok nála az első számú kapus. Ami hatalmas megkönnyebbülés volt. És még azt is hozzátette, akár jól védek a Barcelonáig hátralévő edzéseken és meccseken, akár nem, enyém az egyes sapka. Ami egyszerre volt nagyon jó érzés és óriási felelősség. De a bizalomérzet dominált, hogy amit megelőlegezett nekem, azzal élni szerettem volna és nem elveszíteni azt. Segítség, amitől kiteljesedhettem nála. Gergely Pistától is sokat kaptam, teljesen más edzéstervet dolgozott ki, mint amiben eddig részem volt, olyan feladatokat csináltunk, amiknek kilencven százaléka új volt számunkra. Lelkileg és fizikailag is sokat adott nekem is, Decker Attilának is.

hvg.hu: Mi mindent?

Nagy Viktor: Levette rólam azt a terhet, hogy a saját teljesítményemen gondolkodjak. Nálam elő szokott fordulni, hogy ha edzésen nem úgy megy, akkor rágódom, azon is, hogy meccsen mi lesz. Gergely Pista viszont rengetegszer megmondta előre, mikor hogy fogok védeni. Hogy például ne legyek ki, mert ma nem megy majd annyira jól. Vagy hogy számíts arra, ma jó leszel, de nem hozol kiugrót.

hvg.hu: Első pillanattól bíztál benne?

Nagy Viktor: Abszolút. A felkészülés végén mondta is, nem gondolta volna, hogy ennyire könnyű dolga lesz velünk. A bajnokságban egymás ellen védünk (Gergely István a Honvéd, Nagy Viktor a következő szezontól a Szeged kapusa – a szerk.), négy évvel ezelőtt még csapattársakként utaztunk a vb-re. Minden kérését teljesítettük. Érdekes, mert bennem egyetlen kérdőjel sem volt. És azért elég eredményes kapus is, megvan a kellő rutinja, amit nagyon jól át is tud adni.

hvg.hu: Van, amit konkrétan tőle tanultál?

Nagy Viktor: Mindig is nagyon imponált, hogy nagyon jól indít, jól zárja a kapuban a szögeket, nagyon jól takar. Ezeket szerettem volna tőle eltanulni. És szinte egész nyáron egy rossz passzunk se volt. Pedig sokáig nem hittem el, hogy ugyanezeket meg tudom majd csinálni. Ő viszont elhitette velem. Többször előfodult, hogy edzésen mondtam, “Pisti, ne már, nekem ez nem fog menni, mert én így mozgok és nem úgy.” És aztán amikor másodszorra vagy harmadszorra sikerült, nevetve csak ennyit mondott: “Na, látod?” És aztán a harmadik-negyedik ehhez hasonló szituációban már fel sem merült bennem, hogy nem tudom majd megcsinálni, hanem automatikusan próbálgattam. A helyezkedést például, vagy a mozgást, hogy az egyik kezem folyamatosan a víz felszínén van, a másik meg a fejem fölött. Ami apróságnak tűnik, mégis nagy jelentősége van.

hvg.hu: A döntő után mit mondtatok egymásnak a vízben?

Nagy Viktor: Megköszöntem Pistinek a munkáját, a bizalmát, és azt, hogy ezt az aranyat közösen elértük.

hvg.hu: Mire ő?

Nagy Viktor: Ő is megköszönte nekem. És azt mondta, reméli, visszaadott valamit ezzel az egésszel abból, amit 2008-ban “elvett”. Hogy ő a pekingi olimpiára végül is az utolsó pillanatban, az én helyemen utazott ki.

hvg.hu: És?

Nagy Viktor: Nem volt bennem tüske vele kapcsolatban sose. 2008-ban nem miatta éreztem úgy, hogy kiszállt a lelkem a testemből, zsibbadt kezem-lábam, mozdulni nem bírok és óriási üresség van bennem. Nem tudtam rá haragudni. Egyébként még Dénesre sem (Kemény Dénes, a válogatott szövetségi kapitánya 1997-től 2012-ig – a szerk.). És ha ott megakadtam volna, akkor kész, végem van, tuti, hogy nem tudom megvalósítani az álmaimat. Most viszont kettő már megvan: világbajnok lettem és a világ legjobb kapusának választottak.

hvg.hu: Anno azt a döntést jogosnak érezted?

Nagy Viktor: Az elején mondtam, nagyon nehéz úgy, hogy minden nap bizonyítanod kell. A pekingi olimpia előtti Eb-felkészülés alatt kiadtam magamból mindent, úgy is éreztem, én vagyok a legjobb. Hogy jobb vagyok Szécsi Zolinál és Gergely Pistinél is. Aztán második számú kapusnak kerültem az akkori Eb-csapatba – amit már olimpiai csapatként kezelt mindenki –, és amikor az Eb-n vízbe kerültem, tényleg nem azt nyújtottam, amitől elvárható lett volna, hogy én utazzak az olimpiára. Utólag megértettem, miért látta úgy az akkori szövetségi kapitány, hogy nem tudok majd jól teljesíteni Pekingben. Ez az ő döntése volt, amit én nem vonhattam kétségbe. Sosem tudjuk már meg, mi lett volna. Az a nyár nehéz volt, de aztán elengedtem, nem foglalkoztatott. Nem volt értelme.

hvg.hu: Annyiszor kellett már magad újraépíteni, annyiszor kellett újraindulnod az egyes mezőről. Miért pont most sikerült eljutnod az aktuális célig?

Nagy Viktor: Minden válogatott edzésen és meccsen a legjobbat akartam magamból kihozni, de valamilyen oknál fogva ez korábban nem jött ki belőlem. Ebben nyilván nekem is megvolt a magam szerepe és még sok minden egyéb körülmény is közrejátszott. Most maximális bizalmat kaptam, amit még akkor is éreztem, amikor Tibi, mondjuk a Világligában, többször is lecserélt. De nem úgy cserélt le, hogy azt sugallta volna, nem bízik már bennem. És ez óriási erőt ad egy játékosnak, egy kapusnak meg pláne. Hogy akkor is érzed a bizalmat, ha egy-egy meccsen nem is teljesítesz úgy, ahogy szeretnél. És talán ez az egyik különbség, hogy régebben kevesebb bizalom volt a kapusok felé, ha nem védtél jól, akkor mással próbálkozott a kapitány.

hvg.hu: Kívülről az egy nagy különbségnek tűnik, hogy korábban sebezhetőnek számítottál attól, hogy kiadtad az érzelmeidet. Például sírtál, ha sírnod kellett. Most meg olyan, mintha ebben a közösségben elférne, hogy a jó vízilabdázó nemcsak csibész és macsó lehet, akinek kizárólag örömkönnyei vannak.

Nagy Viktor: Régen attól, hogy ilyen vagyok, én is sebezhetőbbnek éreztem magam... Most meg nagyon határozott voltam, nem hullámzott bennem semmi, még a csoportmeccsek alatt sem, amikor nem úgy ment, ahogy szerettem volna. Mert tudtam, nem tartunk még ott, hogy jól menjen, és azt is tudtam, jó úton van a csapat is és jó úton vagyok én is, hogy a végére minden összeálljon. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy Pisti mennyit segített ebben. Azzal például, hogy a görögök elleni negyeddöntő előtt azt mondta, fogjam fel úgy azt a meccset, mintha egykapuznánk. Tétmeccs, de egykapus edzés. Ami olyan, hogy egy órán keresztül száznál is több lövést kapsz. Ehhez képest itt legfeljebb harminc lövés érkezik majd kapura, vagyis könnyebb lesz, mint egy edzés. És egy edzésen hányan tudják 8-10 méterről belőni? Senki. De sokat beszélgettünk arról is, hogy néha engem megzavar a blokk, arról kapom be a távoli lövéseket. Pista azt mondta, ez azért van, mert túlgondolkodom, nem úgy állok oda, ahogy egykapuzásnál állnék a lövő játékossal szemben. Így tanultam meg csak arra a játékosra koncentrálni, akinél éppen a labda van, a többieket kizárom. Átszellemültem, magabiztosabb lettem, tudom, nem tudnak annyi gólt lőni, amennyit egykapus edzésen kapnék.



hvg.hu: Két különböző személyiséged van? A parton higgadt és mosolygós vagy, aztán a vízben teljesen megváltozol.

Nagy Viktor: Ilyen vagyok. Pár évvel ezelőtt elgondolkodtam azon, hogy mennyire megváltozom a vízben. És hogy amikor tényleg megváltozom, akkor védek jól. Amúgy tök csöndes és nyugodt ember vagyok. De a vízben akkor megy jól, ha “megőrülök”, mutogatok és kiabálok mindenfélét. Volt idő, amikor úgy akartam jól védeni, hogy csöndben vagyok, elnyomtam az őrült énem, de nemhogy jobban nem ment, még ugyanúgy se. Szóval rájöttem, nekem kell, hogy ilyen hőfokon égjek a vízben, akkor tudok jól teljesíteni. És a játékostársaim is ezt kérték, mert sok erőt ad ez nekik. Az ellenféltől pedig sokat elvesz.

hvg.hu: Meccs közben, a csapattársaidon érzed, hogy ez nekik konkrétan jó? És az ellenfél játékosain is, hogy nekik meg nem?

Nagy Viktor: Meccs közben az nekem nem jön át, hogy a csapattársaimnak mennyi energiát adok ezzel. Aminek egy-egy védésem az előzménye, a kiabálás, a grimasz és a mutogatás már csak ezek után következik, ezekből jön, egyik a másikból. De nagyon sokat beszélgetünk erről a parton, hogy ez nekik mennyit jelent. Meccs közben az ellenfél játékosaival foglalkozom inkább, rájuk koncentrálok, ezért jobban érzékelem azt, hogy ha ők elbizonytalanodnak, mint azt, hogy a társaim megerősödnek. Amikor az ellenfél legjobbjai csak lóbálgatnak a kapunk előtt, leadják a labdát, mert nem merik rálőni, vagy néhány védés után már rám nézni se mernek, azért az elég jó érzés.

hvg.hu: Téged ki lehet zökkenteni?

Nagy Viktor: Igen, a szerb meccsen is ki lehetett azzal, hogy se blokkolni nem sikerült, se védeni nem tudtam. Elbizonytalanodtam, pedig ott volt egy jó első negyedem. De valahogy olyan, mintha ott, Barcelonában, átléptem volna valamit, és az utolsó három meccsen egyetlen gól sem tudott kizökkenteni. Nézzük például a döntőt! Az első montenegrói gól előtt sokat védtem, sokat blokkoltunk, több mint egy negyeden keresztül nem is tudtak gólt lőni. Aztán kaptam egy olyat, amitől eret vágtam volna magamon. Két emberünk volt az ellenfél nyakán, kisodródtak, fröcsköltek, nem jól láttam, aztán a labda becsúszott a kezem alatt. De letudtam azzal, hogy nagy nehezen lőttek egy bugyuta gólt. Aztán még lőttek kettő olyat, ami mezőnyjátékos kezéről pattant be, pechünkre. Ami elvehette volna a védők és az én önbizalmamat is, de nem ez történt. Mentünk tovább, hittünk magunkban, ezért nem zökkentünk ki. A kimaradt büntetőnk is elbizonytalaníthatott volna, vagy a a horvátok elleni elődöntő is, amikor sorra kapták az emberelőnyöket. De iszonyú erő volt bennünk.

hvg.hu: És amikor a horvát srác átpattintotta feletted?

Nagy Viktor: Ott védtem egyet, kipattant kapun kívülre, és úgy éreztem, nem kell kitolnom szögletre a labdát, hanem a játékos feje fölött a saját társamhoz tudom passzolni. De egy sérülés miatt össze volt ragasztva két ujjam, kicsúszott a kezemből a labda, nem tudtam alányúlni, így a horvát srác bojlizott meg engem. Ezt Steinmetz Barna óta így mondjuk. És ott is eret tudtam volna vágni magamon. Hogy milyen ütődött voltam. Az egy demoralizáló gól lehetett volna nekem is és a csapatnak is, de 10 másodperc múlva már nem is foglalkoztunk vele.

hvg.hu: Mitől nem?

Nagy Viktor: Nézd, sokan kérdezik, hogy miért volt nekünk akkora öröm egy-egy gól? Ez a csapat nem azért lett világbajnok, mert mi voltunk a legjobbak. Hanem mert mi akartuk a legjobban. Mindenki alázattal tette a dolgát és hittünk egymásban. Hét hónapja edzettünk együtt, nem lehettünk mi a legjobbak, de elhittük, hogy meg tudjuk csinálni. És ennek óriási ereje van.

hvg.hu: De honnan volt ez a hit?

Nagy Viktor: Tibitől. Aki azt sugározta magából, hogy hinnünk kell magunkban, egymásban.

hvg.hu: Jó, de hogyan? Mondta, Viktor, hinned kell magadban!

Nagy Viktor: Egyrészt van egy énje, amikor szikrát szórnak a szemei, látjuk bennük a tüzet. Az egyszerűen belénk égett. De egész felkészülés alatt, mind az edzéseivel, mind a beszédeivel azt sugallta, hogy mindennek megvan az értelme. Hogy mit miért csinálunk. És ha ezeket elvégezzük, akkor sikeresek leszünk. És azzal, hogy Világliga döntőig jutottunk, elég hamar alá is támasztotta mindezt a gyakorlatban. Eleve mindannyian hittünk Tibiben, de Cseljabinszkkal feltétel nélkülivé vált ez az egész.

hvg.hu: Ugyanúgy fanatizál, mint csapatkapitányként anno?

Nagy Viktor: Nyilván szélesebb most a szerepköre, de ettől emberként még nem változott meg. Csapatkapitányként, játékosként is mindig tökéleteset akart nyújtani, mindig a legjobbat akarta kihozni magából és a társaiból. Most ugyanezt akarja kihozni a játékosaiból. Ugyanolyan szigorú és eltökélt, akit néha látunk mosolyogni, és aki néha még vicces is. Nagyon jó összhangot érzek közte és a csapat között. Óriási előrelépés volt például, hogy a pszichológussal zajló négy csapatfoglalkozáson Tibi is résztvett, csatlakozott hozzánk tizennegyedikként. Tehát nem edzőként jött, hanem a csapat 14. tagjaként. Egy óriási gát szakadt föl szerintem mindannyiunkban, hogy ugyanúgy lehet vele beszélni, mint egy csapattaggal, senkinek, a fiataloknak sem kell tartaniuk tőle. Az ott elhangzottakat nem visszük ki a szobából, de annyit el lehet mondani, hogy azzal, hogy néhány játékos elmondhatta Tibinek, mi zavarja őket, amiket elhagyva vagy másra cserélve, ők jobbak tudnának lenni. És szerintem az edzőnek is sokat jelent, ha visszajelzéseket kap a játékosaitól. Mert mindenből lehet tanulni. És Tibi is kapott kritikát és pozitívumokat is a csapattól, amiket átgondolt, és aztán néhány dolgot elhagyott, másokon pedig változtatott.

hvg.hu: Ebben a 13-ban ki milyen karakter, kinek mi a szerepe a nagy egészben? Ki a vicces fiú? Ki beszél az öltözőben?

Nagy Viktor: Gór-Nagy Miki a nagy filmguru és egy olyan figura, aki elég nyers formában tudja elmondani a véleményét. Madaras Norbi az, aki feleslegesen nem beszél, nem fitogtatja a tudását. Bátori Bencére állandóan rá kell szólni, hogy ne kiabáljon. Jó, csak viccelek. Amikor megszólal, meglepődünk, hogy van hangja. Ő a csendes, figyelő ember. Vámos Marci a 205 cm-es gyerek. Hosnyánszki Norbi a nyugodt, vicces ember, de ha valaki kihozza a sodrából, annak annyi. Decker Ádámnak állandóan halljuk a hangját, valószínűleg nagyot hall, ezért kiabálva beszélget mindenkivel. Amúgy ő a technikus a csapatban. Szivós Marci a megfontolt, "öreg róka", a másik “filmpárbajos". Varga Dani az elegancia, és a csapat leglassabb evője. Varga Dénes a vagányság megtestesitője. Bedő Krisztián a legfiatalabb köztünk, de megvan benne a kellő csibészség. Hárai Balázs folyamatosan nyomja a poénokat, rajta röhögünk a legtöbbet. Decker Attila pedig ha kell, ha nem beszél, lelőni sem lehet.

hvg.hu: Te mit szeretsz ebben az egészben? Mit adott? Mit tanultál meg az uszodában?

Nagy Viktor: Ez egy olyan közeg, ahol az újoncok szokásos avatási ceremóniáján engem is “jól megvertek”. Ez azóta már nincs, korábban meg sokkal durvább volt. Nekem már csak a napocskázás (tenyérrel megpaskolják a hátadat, ami utána úgy néz ki, mintha napocskák lennének rajta), a vastüdő vagy a vízes törülköző jutott, amit úgy csavartak meg okosan, hogy a végén legyen egy csomó, ami jól odacsap. Aztán ez egy olyan közeg, ahol például a káromkodás nem megengedett. Sőt ciki, nem fér bele. Amit fiatalként akkor tanultam meg, amikor egy ejtés után azt mondtam, hogy a k.életbe! Mire a bíró kiállított végleg, cserével. Egyébként pedig olyan, mint a második családom. Az iskolás közegeimben valahogy sosem voltam otthon. Amikor viszont lementem az uszodába, az olyan volt, mintha hazaértem volna. A szüleim korai válásának feldolgozásában is sokat segített az uszoda, a vízilabdás közeg. Hogy nem éltem meg igazán rosszul vagy nehezen. Minden nap mentem edzeni, ott jól éreztem magam, bele tudtam feledkezni, feloldódtam, elfelejtette velem a pillanatnyi rossz érzéseimet. Olyan edzőim és csapattársaim voltak, hogy csak jó irányba mehettem. Nem vitt el a plázázás vagy a bandázás, ez a közeg egyszerűen nem engedi a rosszat. Abban, hogy ma milyen ember vagyok, ennek a közegnek hatalmas szerepe van. Hogy 10 éves korom óta itt vagyok, ezek között az emberek között. És mivel nekem a sport nagyon sokat adott, azon vagyok, hogy ebből minél többet át tudjak adni a vízilabdázó gyerekeknek és szüleiknek. Ezért Kiss Gergellyel és Decker Ádámmal létrehoztunk egy sportakadémiát, hogy minél több gyerek jöjjön vízilabdázni. Mi megtapasztaltuk, mennyi mindent tud adni ez a sportág. Ezt szeretnénk továbbvinni egy akadémia formájában.

Simon Andrea - hvg.hu - Fotók: vlv