A center elölről fogásának nincs univerzális receptje. Máshogy fogalmazva, nincs olyan mozdulatsor, amely mindenki által megtanulható és minden center ellen, a játék minden periódusában beválik. Szerintem minden centert fogó játékosnak meg kell találnia az ő számára legjobban működő stratégiát.

Viszont azt hiszem, az egyértelmű, hogy mindenki másban jó. Ugyan hogy lehetne elvárni, hogy egy hosszú kezű, lassabb mozgású bekk (mondjuk Bundschuh Erik) ugyanolyan gyorsan pörögjön és úszkáljon a center előtt, mint egy kisebb, de dinamikus játékos (esetleg a Szívós Marci, ha odakerül)? Nyilván az egyik az erejét és a geometriáját használja majd, a másik pedig hiába tenné ki a kezét a center elé, hogy ne akarják beadni a labdát, az vélhetően túl rövidnek bizonyulna. Így meg kell toldania – mint ahogy a szólás tartja a karddal kapcsolatban – egy úszótempóval. Ez pedig már egy egész más stratégia. Vagy mondjuk, ha valaki bitang erős (mint Decker Ádám), akkor nincs is feltétlenül szüksége arra, hogy itt-ott kibújva, ide-oda pörögve fedezze a labdát. Egyszerűen megfogja a centert és összemorzsolja. (Az Ádám elég kellemetlen figura amúgy is. Mármint a vízben. Aki már játszott ellene, az tudja miről beszélek. Persze vannak akik rólam is ezt állítják. Helló Kicsi! Helló Pufi!)

A másik oldal pedig a center. Meggyőződésem, hogy nem lehet egyformán bekkelni Pijetlovicon, Kayes-en vagy Dobudon. Tisztában kell lenni az erősségekkel és a gyengékkel. Együtt kell működni a védelemnek ahhoz, hogy a bekk meg tudja oldani a feladatát. Tökéletes összhang nélkül lehet valaki bármilyen jó bekk, egy fault nélküli szélső bejátszás mindenki ellen ötméteres.

Nyilván attól lesz valaki kiváló bekk, ha minél több helyzetre tudja a megfelelő megoldást és ezeket végre is tudja hajtani. Jó időben, megfelelő erővel, a bírók által elfogadott módon. És mindezek mellé pedig egy megfelelően összehangolt csapatban is játszik.

Nem említettem még a különböző játékszituációkat. Más a helyzet a meccs elején, amikor a centerek még próbálnak ficánkolni és az ítéletek is könnyebben jönnek. Más a meccs végén, amikor már mindenki fáradt és a bírók is kombinálnak. Máshogy kell védekezni gól vagy szöglet után, máshogy felúszásból. Máshogy hat-hat ellen, máshogy öt-öt ellen. Ezekről most nem is írnék, csak érzékeltetni akartam, hogy nagyon hosszú és – számomra legalábbis – érdekes a téma.

Szóval a bekkelés szinte mindig a center elölről fogásával kezdődik (erről írok most), ennek megfelelően szoros emberfogással. A labda csak fault után kerülhet át egyik támadótól a másikhoz, így kap időt a bekk, hogy megoldja a center mozgásait.

A centert fogónak tehát ki kell választania az egyik oldalt, hogy hol engedi el maga mellett a beúszó csatárt. Lehetőleg ott, amelyik oldalról a center kevésbé szeret játszani, mert akkor az első pár másodperc eleve azzal telik, hogy a center a számára kényelmesebb oldalra verekedje magát. Itt kezdődik a diszkomfortérzete a csatárnak. Ha sikerült ez megoldani, akkor többnyire eleve megoldottuk azt a viszonylag ritka, de veszélyes esetet, amikor egyből, váratlanul meg akarják játszani a centert. Mégpedig azért, mert a center ezt mindig az erősebb oldalán szereti megcsinálni.

Tehát, ha minden jól ment, akkor a center most éppen azzal van elfoglalva, hogy odakerüljön az általa preferált oldalra, vagy egyszerűen csak szembe a mezőnnyel. Ilyenkor én szeretem kicsit kizökkenteni a középcsatárt, hogy ne örüljön annak, hogy játszania kell. De erről nem írok többet, ezt mindenkinek magának kell kitalálnia. :-) Ha ez is megtörtént, akkor nincs mese, itt már védekezni is kell.

A labda most jár a támadók között, keresik azt az oldalt, ahonnan be lehet majd adni. A legfontosabb elem, hogy a bekknek mindig tudnia kell, hol a labda. Egyrészt, hogy ne lepjék meg egy gyors lapos passzal, ami a feje fölött megy be két centivel a centernek (Helló Szeged!), mert az tuti ötméteres. Másrészt pedig azért, hogy tisztában legyen azzal is, hogy hova akar mozdulni a center. Ilyenkor a legjövedelmezőbb szerintem, ha kialakítjuk azt a ritmust, hogy a center mindig a labda felé küzdjön. Mivel megvan az összhang a külső védők és a bekk között, mire a center megszerezi a pozíciót az egyik oldalon, addigra a labda már átkerül a másik oldalra és az egész kezdődhet elölről.

Természetesen ez nem mehet a végtelenségig (pl labda nélküli kiállításig), így meg kell érezni azt pillanatot, amikor fel kell adni pozíciót és vissza kell hívni a zónát. Ez pedig úgy a leghatékonyabb, hogy még a pozícióvesztés előtt szólni kell a védelemnek, hogy mire a center szembe kerül a mezőnnyel, addigra már beérjen a védő és fedezze a területet. Innentől kezdve viszont ez egy egészen más helyzet, nem is megyek bele.

Összefoglalva a center elölről fogását, azt kell mondjam, hogy az egyik legfontosabb eleme a védekezésnek. Ezt elhúzva értékes másodperceket nyerhet a védekező csapat, mielőtt a támadó gólhelyzetbe kerülne. Ezzel arányosan viszont pont ennyire veszélyes is, mert egy pillanat alatt kialakulhat a gólhelyzet. A bekknek ezt kell megoldania. Mérlegelve minden körülményt, felmérve a saját és a center állapotát, a támadó csapat mozgását, a bírók gondolkodását, koordinálni a védelem mozgását és a bekkelés legutolsó másodperceiben pedig már a saját csapatának támadását is el kell indítania lefordulással vagy helyezkedéssel. Ennyi csak az egész. Egyszerű nem?

GÓR-NAGY MIKLÓS