A Pro Recco folytathatja diadalútját, Volpi úr a háttérből segít. Madarassal kedden ülnek le a vezetők, balkezesünk valószínűleg marad a Ligúr-tenger partján. A vlv vágatlan videóinterjúja és annak leírt változata:

VLV-VIDEÓ:



- Szervusz, Norbi! Gratulálok az aranyéremhez!

- Szia. Köszönöm szépen.

- Ez most, három év szünet után milyen érzés? Már úgy értem, hogy bajnoki döntő nélküli három év után.

- Hát, mindenképpen jó. Ugye egy győztes, egy megnyert döntő mindig jó, teljesen mindegy, hogy milyen döntő. Az meg, hogy az elmúlt években nem játszottam döntőt, még plusz motiváció is volt végig, úgyhogy jó! Jó volt játszani.

- A két meccsről légy szíves mondj valamit. Ugye az elsőnek a végét még nem volt módom felrakni, de az dráma volt, légy szíves meséld el!

- Az első meccset ugye idegenben játszottuk. Minden benne volt. Az utolsó negyedben még ők vezettek, aztán megfordítottuk, de 18 másodperccel a vége előtt megint kiegyenlítettek egy emberelőnyből. Középkezdés után 4-5 másodperccel az edzőnk időt kért, nem is tudom, talán látta a tanácstalanságot. A lényeg az, hogy úgy döntött, betesz még egy centert. Ezután kaptunk egy kiállítást, öt másodperccel a vége előtt. Egyébként szerintem ez egy teljesen tiszta ötméteres volt, kiállítást adtak, gondolom, nem akarták ezzel eldönteni a meccset. Nem is tudom, ki végezte el a szabaddobást, hátra adta, onnan megkaptam én, és gyakorlatilag nem is volt más lehetőségem, nem volt időm gondolkodni, egyből lőttem. Volt egy védő a közelemben, a nyakamon, de bement, ennyi. Tulajdonképpen a dudaszó pillanatában volt, úgy, hogy ezzel vége is lett a meccsnek.


- Ahogy láttam, ott rögtön rád ugrottak, ölelgettek a társak, de te mintha nézted volna, hogy megadták-e a gólt...

- Nem, nem azt néztem, hogy megadták-e. Két dolgot néztem, egyfelől azt, hogy van-e még idő, és láttam, hogy 00 van az órán.

- Akkor nem is tudtad, hogy ennyire hegyesen, a végén lőttél.

- De, azt tudtam, hiszen a kiállítást körülbelül 4-5 másodpercnél kaptuk. Ha jól tudom - ezt egy olasz oldalon olvastam - fél másodperc volt hátra, amikor ellőttem. Tehát abszolút időben volt. A másik, amit néztem, az volt, hogy az ő edzőjük azonnal reklamált, hogy ez időn túl volt. Ezt néztem, de hál, istennek visszaültették, "lehűtötték", és megadták a gólt. De tényleg abszolút szabályos volt.   

- Jó, hát ez a pályafutásodban nem az első ilyen gól, hogy az utolsó két másodpercen belül esik és eldönt egy győzelmet.

- Hála istennek, nem. És bízzunk benne, hogy nem is az utolsó!

- Reméljük... Mire emlékeztet ez téged? Barcelonára?

- Ez most más volt azért. Egyfelől az ellenfél sem volt olyan acélos, másrészt ezzel nem lettünk még bajnokok. Nagyon fontos volt a végső győzelem felé vezető úton. Egyébként az egész meccsen..., nem azt mondom, hogy nem ment nekem, úsztam föl-le, nagyon sokat játszottam, de úgy nem nagyon jött össze semmi. Figyeltek is rám, ha lőttem, az se volt tökéletes, vagy védte a kapus, vagy kapufa lett, meg blokk is volt, úgyhogy ez egyfajta elégtétel volt. Meg azt is gondolom, hogy egészében nem jött ki az, hogy mi azért náluk sokkal jobbak vagyunk. Az utolsó meccsen aztán kijött, ugye tegnap. Én közben nem éreztem azt, hogy ők olyanok, mint mi, és mégis nagyon izzadságos meccseket játszottunk velük.



- Jó, hát ez tegnap nem így volt, a tegnapi rendkívül sima lett.

- Igen. De megint nagyon idegesen kezdünk, mint az első meccsen. Aztán hál, istennek jót tett nekünk ez a - nem is tudom, hogy mondjam - félelem, aggódás, ami az első meccs után bennünk maradt, hogy itt azért minden lehet. Tudtuk, hogy jobbak vagyunk, de valahogy ez korábban nem jött ki, most pedig igen. Azok a játékosok, akik már sok ilyen fontos meccset játszottak, elég hamar tudják egy ilyen mérkőzésen, hogy kinek áll, hogy várhatóan mi lesz a vége. Én az első negyed közepén, amikor még döntetlen is volt, 2:2, éreztem, hogy fizikálisan sokkal fáradtabbak, mint mi, sőt mentálisan is. Nekünk hosszabb a kispadunk is, jobban hozzá vagyunk szokva az ilyen meccsekhez, úgyhogy... Pedig ez még csak a második meccs volt, és eltelt három nap az első óta, de az gondoltam, hogy ha ezen nem is, de a következőn biztos, hogy mi nyerünk.

- Milyen volt utána az ünneplés. Jól emlékszem, hogy amikor először lettél olasz bajnok, akkor nem nagyon volt lefekvés és hajnalban átúsztátok a reccói öblöt. Ez most, gondolom, már nem történt meg.

- Nem hajnalban, másnap délelőtt úsztuk át... De még a meccshez annyit hozzá kell tennem, hogy ekkora különbség nincs a két csapat között, amit a 13:5 mutat. Ez most a másik véglet lett. Mi az utolsó pillanatig fegyelmezettek voltunk és úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük, ahogy kell. Én azt szoktam mondani egyébként, hogy van néhány klubcsapat, amely válogatott szinten játszik, vagyis magasabb szinten, mint a többi klubcsapat, illetve van olyan hosszú a kispadja, hogy mindig öt-hat olyan ember van a vízben, aki nagyon-nagyon jó. És nincsen lyuk. Azt gondolom, hogy a Recco is ilyen csapat, még idén is, függetlenül attól, hogy ez nem az vagy nem teljesen az, mint a tavalyi. Azokon a meccseken, amelyeken így játszottunk, mindig nagyon simán győztünk. És ez tegnap is így volt.

Az ünneplés pedig..., hát, másfajta volt. Mindenki nagyon boldogan ünnepelt. Volt, aki pont ahhoz a bizonyos huszadikhoz hasonlította ezt a győzelmet, amiatt, hogy kicsit egy új korszak kezdetét jelenti. Átmeneti év volt ez, még úgy is, hogy a bajnokságban lévő csapatokat figyelembe véve ez a Recco még mindig kimagaslik a mezőnyből, még mindenkinél lényegesen jobb. De az év közbeni nehézségek azért sokakat, nem is azt mondom, hogy minket, hanem vezetőket, szimpatizánsokat bizonytalanná tettek. Úgyhogy nagy volt az öröm, de nem úsztunk át öblöt vagy ilyesmi.


- Jó, na most van egy érdekesség. Ugye te most lettél ötödször olasz bajnok...

- Igen.

- De a Pro Recco honlapján a te személyes adataidnál ott van az elmúlt három év is, mintha összesen nyolcszoros olasz bajnok lennél, pedig - és itt visszautalok a mostani beszélgetésünk elejére - az elmúlt három évben a Recco nemzetközi csapatában játszottál, és így a bajnoki szereplés kimaradt. Tehát nem lehetsz bajnoki aranyérmes, ennek ellenére a Recco-honlapon ott van, hogy te ebben a három évben is bajnoki aranyat nyertél. Ez hogy van...?

- Hát, ez elég bonyolult..., azt mondom, hogy már én sem tudom követni. Valaki ezt említette, hogy Stefano (Tempesti) és én vagyunk itt kezdetektől, mire mondtam, hogy igen, de a bajnokságban én csak öt alkalommal játszottam, öt döntőben voltam ott és nem nyolcban. Ezt többször is kijavítottam, aztán a tegnapi nagy ünneplésben megint azt mondták, hogy ugyanúgy itt voltál. :-) De hát nem, úgyhogy én nem nyolcszoros, hanem ötszörös olasz bajnoknak tekintem magam. Azért az nem ugyanaz, hogy játszol a csapatban vagy nem...

- De ebben az az érdekes, hogy ők meg hivatalosan is úgy tekintik, mintha végig ott lettél volna a bajnoki csapatban is.

- Hát..., itt mindenki úgy tekinti. Amikor elvettek a Juventustól két bajnoki címet, mert bundáztak, lefizettek játékvezetőt, ők ezt elfelejtették és ugyanúgy 31-et számolnak, mintha mi sem történt volna. Itt így gondolkodnak... :-) Szóval van, aki szerint öt, van, aki szerint nyolc, én azt mondom, hogy öt!

- Térjünk át egy kicsit a jövőre. Ugye a bajnokságnak vége, hamarosan hazajössz. De a tegnapi, a döntőről készült fotókat nézegetve azt látom, hogy beleintegetett a kamerába Volpi úr, akinek a jelenléte talán nem lehet véletlen. És azért itt Magyarországon a kremlinológia még most is működik, tehát ilyen jelekből messzemenő következtetéseket szoktak levonni, különösen újságírók. Volpi azért volt ott, mert esetleg visszatér a Recco vezetésébe, a Recco "mögé"?

- Hú, hát ez elég bonyolult dolog. Aki csak a tegnapi meccset látta a tévében, vagy a mérkőzésről készült fotókat, azt gondolhatja, hogy Volpi itt volt a meccseinken végig a szezonban. Na most ez az első, az egyetlen meccs volt, amin láttuk őt idén az uszodában! Ez olyannyira igaz, hogy még a szezon elején, szeptemberben vagy októberben volt egy közös vacsora, ahova ő hívott meg minket és tulajdonképpen magyarázatot adott arra, hogy miért döntött úgy, hogy nem folytatja, nem ő lesz az elnök - és azóta mi nem láttuk. Közben Olasz Kupát nyertünk, Szuperkupát, üzent másokkal, hogy látta, nézte, nagyon elégedett volt, tetszett neki, de személyesen nem találkoztunk vele. Közben különböző pletykák voltak, hogy mi lesz. Ő egyébként tiszteletbeli elnök, az elmúlt évek miatt megkapta ezt a címet, ami persze önmagában nem jelent semmit. Aztán két hete, még az Acquachiara elleni elődöntő előtt találkozni akart velünk. Elmondta, hogy ne aggódjunk a jövő miatt, ha nem is az ő, de mások révén folytatódik, megy tovább a Recco. Nem úgy, ahogy az elmúlt években volt és nem is úgy, ahogy az idén, de valahol a kettő között. Tehát vannak új szponzorok, akikről nem tudjuk, hogy Volpi intézte-e őket. Ennyi, ami publikus és ennyi, amit biztosan tudok az ügyről. Nagyon sok mindent hallottam az elmúlt két hétben, egy hónapban, de a lényeg az, hogy továbbra is lesz csapat, Pro Recco.

- Téged ez hogy érint, illetve hogy nem érint. Egy évig még volna szerződésed egyébként is, nem?

- Nem, nincs. Szerintem senkinek sincs. A tavalyi év után mindenki gyakorlatilag széttéphette, akinek volt, mert ebben az évben mindenki lényegesen kevesebb pénzt kapott, nem annyit, amennyit szeretett volna, hanem annyit, amennyi jutott. Pontosan nem tudom, de szerintem mindenkinek a bajnoki döntőig tartott, mostantól mindenki szabad. Én két nap múlva, kedden megyek megbeszélésre. Amit előzetesen tudunk az, annyi, amit említettem. A tegnapi vacsorán is, amelyen megünnepeltük a győzelmet, bemutattak két leendő szponzort, beszéltek is, ott voltak a meccsen. Egyiküket sem láttam eddig, de a lényeg az, hogy jó irányba haladnak a dolgok.

- Tehát te tulajdonképpen arra számítasz, hogy kedden ajánlatot fognak tenni neked.  

- Miután volt az a beszélgetés, még az elődöntő előtt, amire utaltam, a vezetők mindenkivel beszéltek - egyesével. Nem történt semmi, gondolom, mindenkinek elmondták, hogy "Számítunk rád, neked mik az elképzeléseid?". Velem is beszéltek, szeretnék, ha maradnék. Nagyjából én is így vagyok ezzel, aztán majd meglátjuk, hogy kedden mi lesz. 

- Jó, akkor erre visszatérünk. Most jössz haza. Milyen lesz a nyarad? Mire számítasz? Mennyire izgulsz az új válogatottban való szereplés miatt?

- Nem vagyok olyan izgulós... Izgulni nem izgulok. Kíváncsiság van bennem. Öt napot voltunk együtt, én annyit voltam a többiekkel. Nagyon bizakodó vagyok és pozitívan nézek az egésznek elébe, különben nem is csinálnám. Abból a szempontból nem lesz egyszerű, hogy rögtön lesz a Világliga szuperdöntő, ahol azért nagyon jó csapatok vannak és előtte nem fogunk tudni sokat együtt készülni. De azt gondolom, hogy..., majdnem azt mondtam, egy állomás ez is, de annál azért mindenképpen több. A Világligában komoly meccseket fogunk játszani komoly csapatok ellen, ennek a válogatottnak pedig minden meccs számít. Pont azért, hogy ezt az új csapatot hova teszik majd a többiek. Minden meccset komolyan kell majd venni, mint ahogy minden edzést is. 

- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, itthon találkozunk, gratulálok még egyszer az aranyhoz, akár az ötödik, akár a nyolcadik...

- Köszönöm. Az ötödik... :-)

- Akkor az ötödik. És várunk haza nagyon.

- Köszönöm szépen.