Xavier Garcia, a világklasszis katalán vízilabdázó beszél pályafutásáról, a spanyol póló problémáiról, őszintén feltárja, miért tartanak a magyar csapatoktól és megtippeli a keddi Barcelona-Milan labdarúgó BL-meccs végkimenetelét. vlv-interjú, a kérdező a rijekai csapattárs, Varga Dániel.

- Spanyolország az idei Világligában három meccset játszott. Te miért nem szerepeltél egyiken sem?

- Mivel a junior csapatunknak anyagi okokból nem volt lehetősége elutazni az ausztráliai világbajnokságra, és mert egyébként egy erős generációról van szó, a szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a Világligában minél több fiatalt próbál ki.

- Ez szép, de szerintem a tudásod, és a 29 éves életkorod alapján helyed lenne a válogatottban.

- Igen, ráadásul az én generációmat képviseli a csapat nagy része, akik a következő időszakban lesznek sportpályafutásuk legjobb időszakában. Évek óta együtt játszunk, tapasztaltak lettünk.

- Molina is ebben a helyzetben van. Ti akartok még játszani a válogatottban?

- Maradjunk abban, hogy egyelőre ez a helyzet, és remélem, rendeződik nemsokára.

- Ok, beszéljünk másról! Említetted, hogy a juniorok pénzügyi okból kihagyták a legutóbbi Vb-t. Ez azt jelenti, hogy a vízilabda szövetségben is felhalmozódtak az anyagi jellegű problémák?

- A szövetség az államtól 2012-re 1.8 millió euró támogatásra kapott ígéretet. Miután különböző kiadásokra (utazás, felszerelés, versenyeztetés) elment a teljes kalkulált összeg, október táján bejelentették, hogy sajnos 800 ezer euróval kevesebbet tudnak adni. És mivel ezt a pénzt már elköltötték, most senki sem látja, hogy az idei évet hogyan fogják finanszírozni. (Tudni kell, hogy nálunk a szövetséghez tartozik a férfi-női vízilabda, az úszás, a szinkronúszás és a műugrás is.)

Ennek volt az első következménye, hogy a fiatalok nem mehettek Ausztráliába, de mindenki érzi a problémát a mindennapokban.

- Van valami jó híred is a spanyol vízilabdázásról?

- Igen! Például a rossz helyzet miatt a klubok összefogtak, és beleegyeztek, hogy a bajnoki fordulók után a válogatott játékosok tudjanak együtt gyakorolni. Mondjuk, általában szombaton van a bajnoki meccs, és utána, vasárnap és hétfőn válogatott edzések vannak. Persze nem mindig ugyanazok a játékosok kapnak meghívást, de legalább van lehetőség újakat kipróbálni, és egyáltalán, válogatott edzést tartani.


- A szövetség anyagi helyzete miatt a barcelonai világbajnokság megrendezése nem került veszélybe?

- Nem, mert a város, illetve az állam vállalja az anyagi fedezetet. A szövetség nem is tudna, de nem is kell pénzt adnia.

Van még egy jelenség, ami nem segíti a pénz bevonását a sportba. Ha esetleg van egy cég, amely pénzt adna a vízilabdasportnak, ezt közvetlenül nem teheti meg, mert a juttatása a szövetség kasszájába kerül, ott pedig elosztják a sportágak között. Volt már rá példa sajnos, hogy ez a helyzet kedvét szegte a lehetséges támogatónak.

- Mi helyzet a klubokkal? Sajnos látni, hogy nem tud minden csapat elindulni a nemzetközi kupákban, sőt, tavaly egyetlen spanyol klub sem volt ott. Mi a probléma a klubcsapatoknál?

- A helyzet nem jó! A spanyol bajnokikon nincsenek nézők! Katasztrofális a helyzet, el se tudod képzelni. Csak akkor vannak nézők, ha esetleg döntőt játszik valaki, vagy a Spanyol Kupa utolsó meccseiről van szó. Akkor is csak azért, mert gondoskodnak a szervezők a jó hangulatról, programokról. És persze azért is lehet telt ház, mert a Barceloneta-uszodába nem sok néző fér el.

Csak egy példa arra, hogy milyen szervezési hibák vannak: a Barcelona és a Barceloneta évek óta a két legjobb spanyol csapat. A két uszoda 30 méterre van egymástól, viszont a meccsek kezdési ideje között fél óra a különbség. Normál esetben úgy időzítenék a meccseket, hogy aki érdeklődik a vízilabda iránt, annak lehetősége legyen egymásután mindkét csapatot megnézni. Most dönteniük kell, hogy félidőben átmennek a másik uszodába, vagy maradnak, és megnézik a második félidőt is. Pedig sok játékos, edző is szívesen megnézné a konkurenciát.


- Erre pedig sokszor adódna lehetőség, mivel sok csapat van Barcelonában!

- Barcelonában és 30 km-es vonzáskörzetében 8 csapat is van az első osztályban, ebből 5 barcelonai, a további három pedig a Mataro, a Terassa, és a Sabadell. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint 30 perc alatt odaérsz bármelyik uszodához. Amióta a spanyol bajnokság létezik, tudomásom szerint mindössze két alkalommal fordult elő, hogy ne katalán csapat nyerte volna meg a bajnokságot. Ez a „koncentrált helyzet” egyrészt nem jó a vízilabdának, másrészt viszont vannak, vagy lehetnének előnyei. Hátrány a tv szempontjából, mert ők azt mondják, hogy minek közvetítsenek egy olyan eseményt, amit Spanyolország egyéb régióiban egyáltalán nem néznek. Előnye pedig, hogy akit érdekel a vízilabda Katalóniában, az minden héten több mérkőzést is láthat élőben. Arról nem is beszélve, hogy a klubok egymás között könnyebben találnak edzőpartnert maguknak. Ezt ki is használják.

Az „átjárhatóság” sajnos mégsem működik minden esetben úgy, ahogy működnie kellene. Ennek egyik legkomolyabb oka, hogy a spanyol vízilabdacsapatok nem tudnak függetlenül működni az anyaklubtól, mert a költségvetés a befizetett tagdíjakból áll össze. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az emberek, akik uszodában kívánják eltölteni szabadidejük egy részét, lemennek például a Barceloneta klubhoz, befizetik a tagdíjat, és klubtagként használhatják a szolgáltatásokat. És mivel a vízilabdacsapatok költségvetése ebből a bevételből áll össze, elég kiszolgáltatott helyzetben vannak az uszodahasználat szempontjából. Hiába lenne kedvezőbb szombat este játszani, vagy más időpontban edzeni, a klubtagok megszokott beosztásán nem lehet változtatni.

- Akkor ezért vannak a spanyol bajnoki meccsek szombaton dél körül?

- Igen. Mások pedig azért játszanak este, mert, mondjuk úszóverseny miatt csak akkor szabad a medence. Szóval, amíg a lakosság tartja el a vízilabdát, addig ez így lesz.

- Ha veszünk 100 százalékot, akkor milyen bevételekből áll össze a klub éves költségvetése? Van-e jegybevétel, szponzori pénz, bármi egyéb?

- Hát, jegybevétellel nem számolhatunk, mivel a belépés minden esetben ingyenes, bármilyen meccsről van szó. Van, hogy 50 néző alig jön össze, tőlük nem illene pénzt kérni.


- Akkor a jegybevétel, mint forrás, nem létezik. Mi a helyzet a szponzorokkal?

- Sajnos ilyen szempontból sem állunk jól. Hiszen hogyan lehetne bevonni cégeket, ha nincs tévéközvetítés, az újságban sem írnak vízilabdáról, és a lelátón sincsenek tömegek. Olyan fordulhat elő legfeljebb, hogy valaki szívességből, vagy „hobbiból” pénzt ad, de üzleti alapon senki nem támogat. Illetve arra van példa, hogy valaki olyan termékekkel foglalkozik, amit a játékosok fogyasztóként használni tudnak, s ezekből juttat. Ilyen lehet például a sportszer, vagy az energiaital. Ilyen „természetbeni juttatások” előfordulnak, de ennél több nincs.

Pedig ahhoz, hogy legyen egy jó, európai szinten erős vízilabdacsapatod, mondjuk a kézilabdacsapatok költségvetéséhez mérten is csak töredék pénzre volna szükség. Ez egyfajta lehetőség, de ehhez be kellene vonni olyan embereket, cégeket, akik, amelyek valamiért vonzódnak a sportághoz.

Itt Spanyolországban a Futsal világszínvonalon is erősnek számít. Abban a sportágban például nagyon sok „kisvárosi” csapat van. Ennek előnye, hogy abban a városban, vagy faluban, ők nagyon népszerűek. Nyilván fontos program az embereknek a hétvégi futsalmeccs, ezért könnyen népszerűvé válnak ott a játékosok, és a csapat is. Az emberek ismerik, szeretik a sportot, foglalkoznak vele. Ez is egy lehetséges út lenne szerintem a vízilabdának, és ezért is probléma a korábban említett „koncentrált helyzet” Barcelona környékén.

Xavier Garcia éppen a magyar válogatott pólójában erősít

- Az elmúlt öt évben a spanyol válogatott a római vb kivételével (amelyen ezüstérmesek lettek) 5-8.  helyen végzett. Ezek az eredmények reálisan tükrözik, hogy mennyire vagytok/voltatok jók? Ha igen, miben látod a szakmai előrelépési lehetőséget?

- Az elmúlt években kirajzolódott, hogy világviszonylatban van körülbelül 8 olyan csapat, amely bárkit megverhet, de azért 3-4 ebből is kiemelkedik az eredmények alapján, és szinte biztosan a legjobb négy között végez. Egy-egy csapatnak sikerül meglepetést okoznia, és esetleg döntőt játszania. Ilyen volt a pekingi olimpián az amerikai válogatott, vagy a római vb-n a spanyol.

2013-ban, az olimpiát követő évben azonban sok csapatnál megváltozott a csapat összetétele, vagy akár még az edző is új. Jönnek fiatalok, akiknek nincs még nemzetközi tapasztalatuk, és nem lehet tudni, hogy mennyire válnak be. Ez alól a szerbek a kivételek, ezért ők biztosan a legjobbak között lesznek. A spanyol válogatottnál is vannak változások, de még azt sem lehet tudni, hogy a hazai rendezésű vb milyen hatással lesz ránk. Mindenesetre a világbajnokságokon hagyományosan jó szerepelünk. Az Eb-khez képest mindenképpen.

Nehéz megmondani, hogy mi kellene az előrelépéshez. Azért látni kell a korlátokat: Spanyolországban sokkal kevesebben vízilabdáznak, mint akár Olaszországban, így nyilván nincs olyan merítési lehetőség sem. Az elmúlt néhány évben anyagi okokból csupán egy-két klubcsapat tudott részt venni a nemzetközi kupaküzdelmekben, ami miatt minden nyáron hátrányból indulunk a többi válogatotthoz képest. Korábban nagy előny volt, hogy a válogatott magja ugyanabban a csapatban játszott egész évben, a Barcelonetában. A mi generációnk elég erős, persze nincsenek olyan eredményeink, mint az olimpiai bajnok csapatnak voltak, de így is a mostani az egyik legjobb spanyol csapat. Meglátjuk, mire jutunk a következő négy évben.


- Milyen a spanyol vízilabdastílus? Miben vagytok jók, vagy jobbak másoknál?

- Csak akkor értünk el eddig jó eredményt, ha fizikálisan nagyon jó állapotban voltunk. Ez az alap. Nálunk sokkal több a „kis testű játékos”, mint az átlag. A legtöbb csapat fizikálisan erősebb nálunk, ezért más eszközöket kell találnunk az ellenfél legyőzéséhez. Elsősorban gyorsabbnak kell lennünk, és az sem baj, ha a mérkőzés ritmusa úgy alakul, hogy egy kicsit „őrültté válik”.  Az nekünk jól szokott elsülni, ezért néha mesterségesen is próbálunk előidézni ilyen „őrületet”. De ezt a stílust például a görögökre ráerőltetni nagyon nehéz, mert ők pont az ellenkezőjét szeretnék, és általában lassítják a meccs ritmusát.

- Hogy érted azt, hogy „őrületet generálni”?

- Főként a folyamatos mozgásra, beindulásokra gondolok, amivel meg lehet zavarni az ellenfelet. Először a 2007-es, melbourne-i világbajnokságon alkalmaztunk sikerrel bonyolultabb taktikai megoldásokat a nálunk esélyesebbnek tartott csapatokkal szemben.  Végül, a bronzmeccsen megvertük még a szerbeket is. Emlékszem, ott Sapicsot az őrületbe kergettük azzal, hogy David Martin, aki összehasonlíthatatlanul kisebb, mint Sapics, az „1-es pozícióból” folyamatosan úszatta a túloldalra, lehetőség szerint úgy, hogy váltani kelljen a centeren lévő bekkel, és így neki kellett védekeznie Perezen, vagy Vallesen. Két negyed alatt kipontoztuk így az ellenfél leggólerősebb játékosát. Pedig ő korábban minden meccsen megszórt minket. Egy évvel korábban, az Eb-n például 8 gólt lőtt nekünk.

- Ezt a megoldást azóta én is láttam többször spanyol csapattól. És milyennek látod a magyar vízilabdastílust? Most nem az eredményességre, hanem inkább a „milyenségre” vagyok kíváncsi, úgy általában.

- Azt elmondhatom, hogy mi nem szeretünk a magyarok ellen játszani. Ennek az a fő oka, hogy a magyar csapatban mindig rengeteg fantasztikus egyéni képességű játékos van/volt. Ezért nagyon nehéz felkészülni ellenetek taktikával, mert mindig történik valami váratlan.

Mondok egy példát: vannak ellenfelek, ahol a 30 másodperces támadóidő maximális kijátszása az elsőszámú feladat. A magyaroknál inkább azt mondanám, hogy „mindenki veszélyes, akinél éppen labda van”. (-: Nem számít, hogy a támadás elején vagyunk, vagy a végén. Erre pedig nehéz felkészülni, hiába beszélünk meg bármit is.

Mi ilyenre nem vagyunk képesek, mert nincsenek olyan egyéni kvalitások, amik ezt lehetővé tennék. Ha nyerni akarunk, azt csakis csapatban gondolkodva tehetjük meg. És nem kaphatunk 7-8 gólnál többet. A magyarokat kevés gólon tartani pedig szinte lehetetlen. Mindig sok gólt lőtök nekünk emiatt a játékstílus miatt.

- Nemrég volt egy interjú az egyik legnagyobb, sporttal is foglalkozó magyar hírportálon Szirányi Baluval, amelyben azt nyilatkozta, hogy egy esetleges független katalán válogatottban szívesebben játszana. Ez persze, csak egy elmélet, de azért az érdekelne, hogy van-e spanyol-katalán ellentét a csapaton belül, vagy bármi, ami konfliktushoz vezethet?

- Van néhány játékos, aki intenzívebben foglalkozik a kérdéssel, de egyértelmű, hogy most a spanyol válogatottban játszik, mert az az ő országa. Konfliktus egyébként soha nincsen ebből a helyzetből adódóan, jó a viszony köztünk. Mindenki elfogadja a másik véleményét. Ráadásul a csapatban egy kivétellel minden játékos katalán.

- Kiss Csaba mesélte egyszer, hogy amikor Sabadellbe szerződött, volt egy játékostársa, aki az első edzés előtt odament hozzá, és a bemutatkozás után kijelentette, hogy vele csakis katalánul lehet beszélni, és ha valaki nem beszéli a nyelvet, akkor tanulja meg. Kedves fogadtatás! Szóval ti milyen nyelven beszéltek egymás között?

- Mindkét nyelvet használjuk, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy na, akkor most váltsunk erre, vagy arra a nyelvre. Bármennyire is különböző nyelvről van szó, társaságban simán előfordul, hogy a mondatot spanyolul kezdem el, és ha valaki katalánul kérdez vissza, akkor én is úgy folytatom.  Ez nem nagy dolog, így természetes nekünk.

- Egyszer említetted, hogy Balu annyira szépen megtanult spanyolul, hogy néha olyan szavakat használ, amit még ti sem. Hogy van ez? (-:

- Balázs helyesen, és nagyon-nagyon szépen beszél spanyolul, és egyébként katalánul is, de (gondolom az egyetem miatt) megtanult olyan kifejezéseket is, amiket a nagyszüleimtől hallok néha, vagy hivatalos helyeken. Ez vicces tud lenni.

- Emlékszel az első felnőtt meccsedre?

- Hogyne, sosem felejtem el! Akkor a Barcelonában játszottam és az első meccsen egyből a Barcelonetával találkoztunk, ami fontos meccs volt, elsősorban a presztízs miatt, de persze sok más szempontból is. Tizenhat éves voltam, és persze, hogy szerettem volna valami maradandót mutatni. Védekeztünk, amikor vízbe kerültem, és éppen Dejan Szavicson találtam magam. Erre ő elindult a kapu felé, hogy gólt lőjön, bekerültem mögé, így el tudta lőni a labdát. Mivel nem lett gól, és nálunk volt a labda, én először ráugrottam, és lenyomtam a víz alá, hogy leforduljak róla. Tökéletesen emlékszem arra az arca, amit az akkori vízilabda egyik legkeményebb védője (akiről még az is köztudott volt, hogy régebben utcai harccal is fejlesztette magát) vágott. Valami olyasmi volt, hogy: „ezt hogy képzeled, és egyébként is ki vagy te?!?” (-:  Szóval láttam az arcát, és elkezdtem tiszta erőből úszni előre. Valahogy hozzám került a labda, de nem volt senki, akinek továbbadhattam, pedig nagyon szerettem volna szabadulni tőle. Szavics nagyon jó játékos volt, de soha nem a gyorsasága révén. Ennek ellenére, ahogy csökkent a távolság kettőnk között, éreztem, lehet, hogy ez a búcsúmeccsem is lesz egyben. Utolért és a nyilvánvaló erőfölénye ellenére is csak „meglapogatta” a fejemet, de úgy nézett rám, hogy tudtam, legközelebb egy ilyennek sokkal komolyabb következménye lesz. Megúsztam ennyivel, de azért elgondolkodtam a meccs után azon, hogy mit csinálok itt, és hogy mit is akarok ettől a sportágtól hosszú távon?! (-:

Egyébként nagyon jó a viszonyunk egymással, és a fizikuma ellenére Savicsot nyugodt, békés embernek ismerem. (Dejan Szavics jelenleg a szerb válogatott szövetségi kapitánya – a szerk.)

Az akkori Barcelona-Barceloneta rangadók nagyon kemény csaták voltak. A két csapat uszodája körülbelül 30 méterre van egymástól, mégsem edzenek együtt, mert korábban minden ilyen esetben verekedéssel zárult a gyakorlás.


- A te korosztályod nagyjából az olimpiai bajnok csapaton „nőtt fel”. Volt gyerekkori példaképed, vagy kedvenc játékosod, akit utánozni akartál, vagy tanulni tőle?

- Hogyne! Nekem Pedro Garcia, az olimpiai bajnok csapat tagja volt a kedvencem akkoriban. Emlékszem, amikor a második szezonomat töltöttem a Barcelonában, ő hozzánk igazolt. Néhány junior társammal a junior vb miatt hetekkel később tudtunk csatlakozni a klubhoz. Az első barcelonai edzésen Pedro odalépett hozzám, kezet nyújtott és ezt mondta: „Szia, Én vagyok Pedro Garcia, és mivel egymás mellett fogunk játszani a meccseken, szeretném, ha jobban megismernénk egymást, hogy összhangban legyünk a vízben." Én meg csak álltam ott meghatottan, hogy gyerekkorom kedvence, az olimpiai és világbajnok éppen a partnerségét ajánlja nekem. Nem csak szuper játékos volt, hanem nagyszerű ember is.

- Pár nappal a Barca-Milan meccs előtt egy kérdésem maradt csupán. Van esélye szerinted a Barcának, vagy Milánóban eldőlt már minden?

- (-: Nézd! A Barca bármire képes lehet, ezt az elmúlt években már bizonyította. Akár arra is, hogy 2-3 gólt lő a Milannak. Az a legnagyobb baj, hogy a Milan olasz csapat lévén nagyon jó abban, hogy a megszerzett előnyt meg is tartsa. Nagyon jól védekeznek és az időhúzásban is jeleskednek, legyen szó labdabirtoklásról, vagy sérülések szimulálásáról, a lényeg, hogy törni fogják a Barca játékát. Ha a Barca az első 30 percben gólt tudna rúgni, akkor persze egész más lenne a meccs képe. Ha valaki fel tud állni 0:2-ről, akkor az a Barcelona. Optimista vagyok, de szerintem a Milannak nagyobb az esélye a továbbjutásra.

- Köszönöm a beszélgetést.

VARGA DÁNIEL