FACEBOOK

,,Pesszimisták és irigyek a magyarok,,

,,Pesszimisták és irigyek a magyarok,,
hozzászólás, 2013.02.09.

Hosszabb interjút készített Juha Pál, az [origo] munkatársa Alex Giorgettivel, a Debrecen jelenleg "ingyen játszó" világbajnok vízilabdázójával. A cívisvárosban történtek valószínűleg csak bizonyos idő távlatában válnak teljesen érthetővé, azonban különösnek érdekesnek találjuk Alex véleményét a magyar csapat elmúlt négy évéről, és várható közeljövőjéről, valamint Kásásról és Benedekről. Az interjú:

A Budapesten született, de olasz válogatott vízilabdázó, Alex Giorgetti azért igazolt Magyarországra, hogy egy nem túl erős csapat húzóembere legyen, és még akkor is maradt, amikor az anyagi gondokkal küszködő Debrecenből a Szolnok el akarta csábítani. A fizetés nélkül pólózó 27 éves világbajnok szerint a magyar válogatott az utolsó négy évben elaludt, a többi szorgalmas csapat ezért tudta megelőzni. A példaképe Kásás Tamás, akiből Benedek Tibor szorgalmával félelmetes pólós lett volna.

Budapesti szülöttként milyen emlékei vannak Magyarországról?

Kevés, mert még egyéves sem voltam, amikor a családommal kiköltöztünk Olaszországba. De amikor csak tehettem, jöttem a Margitszigetre edzőtáborozni. Magyarországot eddig még nem tudtam rendesen megismerni, pedig nagyon szeretném, ezért is igazoltam Debrecenbe. Ki tudja, egyszer talán Budapesten is megfordulok majd.

Tökéletesen beszél magyarul.

Az anyukám magyar, tőle tanultam meg. Félig magyarnak, félig olasznak érzem magam, na jó, inkább olasznak, mert ott nőttem fel. De ki tudja, milyen érzéseim lesznek, ha már itt leszek egy ideje Magyarországon.

Soha nem képzelte el, milyen lenne a magyar válogatottban szerepelni?

Volt már, hogy elgondolkodtam rajta. De mivel Olaszországban éltem és nevelkedtem, ott lett belőlem pólós, a magyarok pedig nem érdeklődtek, nem volt igazán kérdés, hogy melyik válogatottban szerepeljek. Mindig kínkeservesen edzettünk az olaszokkal, és állandó beszédtéma volt, hogy de jó is lenne elérni valami nagy dolgot. Aztán odáig jutottunk, hogy megnyertük a világbajnokságot és az olimpián döntőt játszottunk - remélem, hogy ez még csak a kezdet -, ezért akkor dobog igazán a szívem, ha az olasz himnuszt hallom. Nekik köszönhetem, hogy idáig eljutottam, és ezt tiszteletben kell tartanom.

Forrás: Stuber Sándor - vlv.hu

Már a sanghaji vb-aranyat is Budapesten ünnepelte (fotó: vlv.hu, Stuber Sándor)

A Pro Reccótól jött Debrecenbe. Miért kellett elhagynia a BL-győztest? Azt tudjuk, hogy komoly anyagi gondjai voltak, de Madaras Norbert például maradt a klubnál.

Nem tudtam megállapodni az új vezetőséggel a szerződésemről, ezért jó ötletnek tartottam, ha egy évre egy olyan - nem nagyon erős - csapathoz igazolok, amelyikben kulcsjátékos lehetek. Az a célom, hogy én vezessem győzelemre a csapatot, és nekem tulajdonítsák a négy közé jutást. De még hiányzik az Eurokupa-győzelem és a magyar bajnoki cím (a kupából szerdán Giorgetti három gólja ellenére kiesett a Debrecen - a szerk.).

Mi az, amit a legjobban szeret Debrecenben?

Mindenki megbecsül, mindenki szeret. A szurkolók, látják, hogy milyen ember vagyok, és ezért imádnak.

És, milyen ember?

Nem kapok fizetést, de a sport szeretetéért mégis maradtam Debrecenben, hogy megköszönjem, amit a várostól, a klubtól kaptam. Most úgy tudom, én vagyok az egyetlen játékos, aki lehet, hogy nem kap egy fillért sem. Később talán kapok majd pénzt, de talán azt a keveset is csak akkor, ha szponzorokat talál a klub.

Pedig hívta a Szolnok, úgy tudni, jó fizetést kapott volna. Miért maradt mégis?

A szívemre hallgattam, nem pedig az eszemre.

Nehéz elhinni, hogy a klubhűség miatt döntött a Debrecen mellett.

Talán azért nem hiszik el, mert a magyar emberek pesszimisták, mindenki önző, és közben arra senki sem gondol, hogy egy olasz, aki már letett valamit az asztalra, és jól érzi magát egy csapatnál, tényleg megtenné azt, amit én megtettem. Megtanultam, hogy a magyar emberek nem bíznak a másikban, és irigyek egymásra. Én viszont nem beszélek félre, azt mondom, amit gondolok.

Vízbe ugrás Londonban, a magyarok elleni meccs előtt

Más célja is volt azzal, hogy a biztos helyett a bizonytalant választotta?

Azt akartam, hogy a televízió előtt ülő emberek lássák, nem csak a pénzért lehet pólózni. Meg akarom mutatni, hogy milyen vagyok, hogy a sportág szeretetéért is lehet játszani. Az viszont biztos, hogy most csináltam az életemben utoljára ilyet. Ha még egyszer ezt tenném, biztos, hogy átvernének.

A szurkolók hogyan reagáltak?

A hazai meccsünkön köszöntöttek, szurkoltak, a nevemet skandálták, és ez nagyon jólesett.

Az olasz válogatott 2009-ben csak 11. lett a hazai rendezésű vb-n, aztán előbb világbajnok, tavaly pedig olimpiai ezüstérmes lett. Hogyan sikerült ez a nagy előrelépés?

A mentális alapot akkor szerezzük meg, amikor egy hétig együtt van a csapat, és mindenki azt csinálja, amit az edző mond. Amúgy a vízilabda nem egy nehéz sportág, ha megvan valakiben a tehetség, akkor el lehet érni a kitűzött célokat. A magyarok az utolsó négy évben elaludtak, egyszerűbben, könnyebben dolgoztak, míg a többi válogatott szorgalmasan edzett, és utolérték, megelőzték Magyarországot.

Ezek szerint várható volt, hogy az olimpián a magyar csapat nem jut négy közé?

Igen. A magyarokkal nem az volt a baj, hogy egyénileg nem jók, az olaszoknál például jobbak voltak. A gond az volt, hogy az olimpia nyolc meccsről szól, és a két vereség után már nem tudták fokozni az iramot a magyarok. Amikor az volt a kérdés, hogy Montenegrót vagy Magyarországot kaphatjuk, én inkább a magyarokat választottam volna, mert verhetőbbnek éreztem őket, és pluszmotivációt jelentett a háromszoros olimpiai bajnok legyőzése. Ami viszont tény: a magyarok az előttük végzett négy csapat mindegyikétől kikaptak az olimpián.

Milyen lesz a magyar válogatott Benedek Tiborral? Jól ismeri az új magyar kapitányt, hiszen a Reccóban együtt pólóztak.

Amikor játszott, már a vízben is majdhogynem edző volt. Ezek után jobban is hallgatnak rá, a válogatottnál az edző és a játékos tudják egymásról, ki hogyan gondolkodik. De most egy hosszú munka vár rá és a csapatára, amíg a magyarok visszakerülnek az elitbe. Ha már az idén jó eredményt fog elérni a magyar csapat, az csak a szerencsének lesz köszönhető, mert kell egy-két év a válogatott beéréséhez. Ráadásul nehéz lesz merítenie, mindenki hozzá volt szokva az előző, klasszisokkal teletűzdelt kerethez, és senki nem várhatja el, hogy ismét olyan játékosokat találjon, mint akik az előző generációt képviselték.


vlv-fotó

Milyen volt Benedekkel és a többi magyarral játszani a Reccóban?

Nagy élmény volt, főleg, mert én is félig magyar vagyok, és mert Kásás Tamás a példaképem. Nagyszerű volt eljutni a világ legjobb csapatába, és ott Kásással együtt pólózni. Tőle és Benedektől is rengeteget tanultam, ráadásul magyarul tudtunk beszélni.

Ki volt a jobb?

Különbözőek voltak. Amit Benedek csinált a vízben, azt a szorgalmával érte el, Kásás pedig egy született tehetség, amit csinált, az tökéletes volt. De nem is tudom, milyen pólós lett volna Kásásból, ha olyan szorgalma van, mint Benedeknek. Félelmetesen jó.

Ki a világ jelenlegi legjobb pólósa, és ki a legjobb magyar?

Ha minden adottságot figyelme veszek, akkor talán a montenegrói Aleksandar Ivovic, aki jól lő, és remekül védekezik - ő a legkomplettebb játékos. A magyarok közül most nehéz kiemelni egyvalakit, de a csapatjáték szempontjából Varga Dánielt említeném.

A spanyol pólóslegenda, Manuel Estiarte az FC Barcelonánál dolgozik segítőként. Mit segíthet egy vízilabdázó egy focicsapatnak? Ön elvállalna egy ilyen munkát, mondjuk tíz év múlva?

Ő jól tudja, milyen a sportvilág, és talán azért van ott, mert jó barátja volt Pep Guardiolának. Estiarte a valaha volt egyik legjobb pólós, így biztos, hogy motiváció és tapasztalat terén is sokat tud adni a játékosoknak. És igen, én is bevállalnék egy ilyen kihívást. Miért ne?

JUHA PÁL - [origo]

A cikk megjelenése után megkereste az [origo] szerkesztőségét Alex Giorgetti, aki elmondta, hogy mivel nem tökéletesen beszéli a magyar nyelvet, helyenként pontatlanul és félreérthetően fogalmazott. Mint mondta, nem akarta megbántani a magyarokat - hiszen félig ő is az -, és általánosságban nem tartja őket irigynek és önzőnek. Ezt a véleményt inkább másoktól hallotta Magyarországon, ő csupán annyit tapasztalt, hogy a magyar emberek sokszor bizalmatlanok egymással. Elmondta továbbá, hogy egyáltalán nem tartja lustának a magyar vízilabdázókat, azt akarta kifejezni, hogy az olasz válogatott szorgalmasabban készült az utóbbi időben.
Címkék:
Alex Giorgetti

31 régi hozzászólás

raketa hozzászólása
raketa38680
2013.02.21. 14:29

hiribi Persze, hogy vannak. Ett?l függetlenül igaza van, és ne feledd, hogy ? is magyar! Vagy csak a Nobel-díj számít?

hiribi hozzászólása
hiribi38621
2013.02.14. 17:51

raketa Egyrészt máshol is vannak irigyek és pesszimisták. Másrészt: \"Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye azt nem tűröm el...\" (Cyrano de Bergerac)

Oftyun hozzászólása
Oftyun38595
2013.02.12. 18:06

\"Ami viszont tény: a magyarok az előttük végzett négy csapat mindegyikétől kikaptak az olimpián.\" Horvátokkal nem is játszottunk (habár valószínüleg kikaptunk volna.)

schaffhausen hozzászólása
2013.02.12. 16:41

Ha ezt egy magyar játékos engedné meg valahol a világon, hogy azt az országot szidja ahol dolgozik szerintem sokáig nem maradhatna. Például Varga Dumi mondana valami negativat a horvát emberekről úgy,hogy neki ugy tudom nincs horvát édesapja akkor pillanatokon belül eltávozna abból az országból. Mi meg még éltetjük is ezt a nem is tudom kicsodának nevezzem micsodát. Nem irigyek meg pesszimisták vagyunk, mert az mindenhol van a világon, hanem roppant buták és ebből él meg sok ember roppant jól, ez a mi országunknak a nagy problémája.

raketa hozzászólása
raketa38593
2013.02.12. 14:59

Pedig figyeljetek oda, amit mond, mert kívülr?l jobban látja az ember, hogy milyen a másik. Igen mi magyarok sokszor irigyek és önz?ek vagyunk. Szeretjük a másik embert lesni, és a sikerére irigykedni.

realista hozzászólása
2013.02.12. 07:21

Ez a való világ nem a Ligúr-tengerpart milliárdos támogatóval.Itt maradj életképes !

lézer hozzászólása
lézer38590
2013.02.11. 20:22

Megint magyarázkodik,mint a szolnoki akció után,szánalmas egy figura!

szerk hozzászólása
szerk38589
2013.02.11. 19:07

Alex nálunk és az [origo]-nál is jelentkezett. Az általunk szemlézett cikket ma délután kiegészítették, így ezt a kiegészítést értelemszerűen mi is hozzátettük az átvett interjúhoz.

B (régi) hozzászólása
2013.02.11. 13:01

Vicces egy fiú ez az Alex. A címadó kijelentésével amúgy teljesen egyet lehet érteni, de ez nem véletlen, hiszen a kollektív magyar emlékezet azért őrzi kiemelt helyen a kevés, távoli múltba vesző sikert, hogy legyen mivel kompenzálni a számtalan történelmi kudarcot.

hiribi hozzászólása
hiribi38582
2013.02.10. 23:30

Elolvastam az interjút még egyszer. Giorgetti egy báb, vagy egy idióta. Vagy mindkettő. De ezzel az interjúval kiírta magát a magyar vízilabdából. De az is lehet, hogy ez volt a cél. Biztos vagyok benne, hogy a jövő szezonban már nem itt fog játszani. Sic transit gloria mundi. lézer Igazad van. Dumi.

lézer hozzászólása
lézer38581
2013.02.10. 23:22

Egy pár napja voltam egy kávézóban,kértem egy kávét ami ihatatlan volt,szóvá tettem,azt a cinikus választ kaptam,hogy \"ott a panaszkönyv bele lehet irni\",nos ez egy hasonló válasz volt! Itt fentebb az szerepel: A magyar férfi vizilabda-válogatott hivatalos oldala. Értelmezzük közösen vagy sikerül egyedül is? 1930 -as években, Amerikában volt egy nem túl okos,magyarul végtelen primitiv bokszoló,úgy hivták,hogy Frank Martin,de igy senki sem ismerte,egyszerűen csak Macskaevő Jimmynek szóitották!:-)

szerk hozzászólása
szerk38580
2013.02.10. 20:40

Nem kell. Nem olvassa el és annyi.

lézer hozzászólása
lézer38579
2013.02.10. 19:53

\"Ezúton is megköszönöm a Szolnok érdeklődését, örültem, hogy egy ilyen becsületes, korrekt és profi egyesület keresett. Bocsánatot kérek tőlük a visszalépésem miatt, de más megoldást nem láttam!\" Ő mondja nem én. Kovács István: \"Egy felnőtt embernek tudnia kell,mit jelent az igen és mit jelent a nem\" Giorgetti rég megállapodott a debreceni polgármesteri hivatalba amikor a szolnoknak is igent mondott,majd jött a megvilágosodás,Egyenes egy fiú,becsületes jellem,és egy ilyen maskara mond véleményt a magyarokról. Dumi! kisfiam ismered Őt?legközelebb találkozol vele kérj tőle egy aláirást és kérdezd meg,hogy hogyan csinálja,hogy tud akció gólokat is lőni,nem úgy mint Te!. Szerk. 1 ,Ezt a cikket vajon miért nem moderálta,hisz messze sérti az alapelveket? 2, Miért kell Nekünk ilyen celebbel készült beszélgetést olvasni?

polomami hozzászólása
2013.02.10. 18:02

Kedves Alex! Nem szerencses \"erzelmi alapon\" nyilatkozatokat tenni, az altalanositasrol nem is szolva...amit a magyarokkal kapcsolatosan tesz. Szomoru! Erjen meg egy kicsit Fiam..es az sem hatrany, ha az identitasa koruli ketsegeit rendbe teszi...meg csak 26 eves..HAJRA!!! A \"nem pesszimista\" magyarok egyike

bakony1 hozzászólása
bakony138577
2013.02.10. 15:09

Norbi! Teljes mértékben egyetértek Veled! Eddig messze a tiéd volt a legértelmesebb hozzászólás!

Norbi hozzászólása
Norbi38576
2013.02.10. 14:33

1. Kása szorgalma. Lehet, h ő nem egy olyan pali, aki azzal repült ki az ágyból reggel 6kor, h \'Adjon vki egy pohár vizet, hadd lábtempózzak egy kicsit\', de nem árt tudni, h pályafutása utolsó x évében az elmebeteg edzéseket vezető Porzio és kemény Dénes edzette. Ott a szorgalom, ahogy a nyilatkozatokból, interjúkból lejött nekem, nem volt éppen tényező. Edzel és kész! Bele is fásult keményen saját bevallása szerint. 2. Giorgetti. Nyugodtan megkérdezhette volna a kedves interjúztató, h vajon a tesója hogyan keveredett Debrecenbe és ő mennyit keres. Biztos ő is csak egy jó szamaritánus... 3. Válogatott. \"Ráadásul nehéz lesz merítenie, mindenki hozzá volt szokva az előző, klasszisokkal teletűzdelt kerethez, és senki nem várhatja el, hogy ismét olyan játékosokat találjon, mint akik az előző generációt képviselték.\" Ez egy hatalmas baromság. 2 okból is. Egyrészt ma már nem kell 8-10 szupersztár játékos egy jó csapathoz. Az olasz válogatott pont jó példa rá, kedves Alex ;) Jó iparosokból áll a csapatuk, kivéve Giorgetti meg Tempesti. De nagyon össze vannak rakva, eredményes felfogással párosulva. Az agresszív, ugrálós védekezésük és a precíz fórmegjátszásuk elég volt a sikereikhez. Ezt Benedek át tudja adni a válogatottnak. Másrészt a magyar válogatottba szép csöndben áramlik a tehetség. Korosztályonként 1-2, nem egyszerre 7-8, mint Kásáséknál, de jönnek. Giorgetti is megtapasztalja majd, hogy Vámos vagy Bátori mit tud (a következő Biros-Kiss Gergely páros, játékstílusra is). De a centerkettősünk a legjobb a világon. A támadójáték alapja velük adott. Jobb lesz ez a csapat, mint sokan hiszik. Idén frissen, is meglehet (meglesz) a VL döntő. Nem szerencsével. Mert ki kérte az olaszokat, h kapjanak ki tőlünk vagy az oroszoktól? De az is lehet, h Giorgettiben is van egy kis irigység az idei szereplésük tükrében :)

realista hozzászólása
2013.02.10. 09:42

Tudja egyáltalán, hogy mi történt a Magyarokkal az elmúlt 100 évben?

realista hozzászólása
2013.02.10. 09:31

Debrecennek már csak az Alex hiányzott a nyakába.Jött egy másik mesemondó.Es véletlenül a testvére másodedzője lett a felnőtt csapatnak....

mondom hozzászólása
mondom38573
2013.02.10. 08:43

micsoda majom, igazi primadonna. jó lenne ha a magyar médiumok sem nyalnák fényesre folyamatosan.. \"Alex az oroszlán\" stb stb folyamatosan erről a primadonnáról cikkeznek, szánalmas. olyan mint az ominózus Snickers reklámban a díva...

Török Szultán hozzászólása
2013.02.09. 23:12

Attól, hogy valamit sokszor elmondunk, attól még nem lesz igaz, kedves Alex (értsd: Szolnok). A magyar pólós közeg kicsi és pletykás...

hiribi hozzászólása
hiribi38571
2013.02.09. 22:40

Igaz van Bvsc5. Olasz nem színészkedni. Mindig minden őszinte amit csinál. Italiano é vero. Ungheresi non sono vero. Én szeretni Alex, és nagyon szégyel magam. Igazad van Szamóca. Bohóc.

szamóca hozzászólása
2013.02.09. 20:56

Bvsc5, Te volnál a testvére? még egy olasz bohóc?

szamóca hozzászólása
2013.02.09. 20:52

ezt az egész debreceni történetet Varga Tamásostul, Giorgettistül hagyjuk meg a Barátok köztnek, vagy egy félig érdekes cirkuszi produkciónak. parasztvakítás, mártírkodás, stb. \"Maradva a szappanoperánál, mindig történik valami meglepő, amire az előző részben nem is gondoltunk. Akár Gyöngyösi András is visszaülhet a kispadra: elindul Kecskemétre, Szombathelyre vagy éppen Los Angelesbe, amikor ebéd közben azt súgja a szíve, hogy vissza kell mennie.\" Dr Faragó Tamás

Bvsc5 hozzászólása
Bvsc538566
2013.02.09. 20:37

Szamoca: te nagy nulla vagy.igaza van sok Magyar sajnos irigyek :(.Meg kell tapsolni a fiut a ki ingyen producal!!!

Pedró hozzászólása
Pedró38565
2013.02.09. 20:19

Azért érdekes, hogy ilyennek látja a magyarokat. Érdemes elgondolkozni rajta, biztos van igazságtartalma.

szamóca hozzászólása
2013.02.09. 19:33

klasszikus olasz bohóc

hiribi hozzászólása
hiribi38562
2013.02.09. 18:23

Az emberileg teljesen érthető, hogy Sapicot, és a többi vizilabdázót is bosszantja az, hogy Kása több szorgalommal még nagyobb játékos lehett volna. Az ok pedig az, hogy Kása még így is (70%-on) jobb játékos volt náluk, és a sors igazságtalanságát (kevesebb munkával több eredmény) minden ember nehezen viseli. De a tehetséget nem szabad irigyelni. Az vagy van, vagy nincs. És ahonnan a tehetséget kapta, onnan kapta a kevesebb szorgalmat is. Így kerek a világ.

brasil82 hozzászólása
2013.02.09. 17:51

Kásással kapcsolatban: egyszer megkérdezték Aleksandar Sapicot, hogy ki volt a legjobb pólós, akivel/aki ellen valaha is játszott. Két nevet említett, az egyik Vujasinovic volt, a másik pedig Kása, és ha jól emlékszem, valahogy úgy fogalmazott, hogy egy kicsit haragszik rá, mert nincs tisztában azzal, hogy milyen tehetséggel áldotta meg a sors, és a képességeinek pusztán csak olyan 70%-át hozza ki magából, mert lusta, kényelmes.

hiribi hozzászólása
hiribi38560
2013.02.09. 14:18

Ja és még valami: \"Ha már az idén jó eredményt fog elérni a magyar csapat, az csak a szerencsének lesz köszönhető...\" Ez azon túl, hogy tapintatlanság, az egész szakmai stáb és a magyar válogatott megsértése és lenézése is, egy éppen, -lehet, hogy a szerencsének köszönhetően- jó szériát produkáló 26 éves vizilabdázótól, aki a saját bevallása szerint is csak egy középcsapatban próbált meg vezető személyiség lenni. El van kapatva a gyerek. (Ha nem tudja rendesen magyarul kifejezni magát, akkor ezért is bocs.)

hiribi hozzászólása
hiribi38559
2013.02.09. 14:01

\"A szurkolók, látják, hogy milyen ember vagyok, és ezért imádnak\" Ha tényleg jól beszél magyarul, és tudja, hogy ez a mondat mit jelent, akkor ez mérhetetlen nagyképűségről és pökhendiségről árulkodik. \"Nem tudja hányas a kabát neki\" Ha nem akkor bocs. Hakapeszi Amit Kásásról mond az ugyanaz mint amit a közvéleményben kering, hogy Tamás nem volt elég szorgalmas, Benedek pedig pedig az volt. Csakhogy, nem lehet több emberből egyet gyúrni. Kásás valóban így is félelmetes vizilabdázó volt. És Benedek is. De Giorgetti (még) nem az. \"Szerénység Virág elvtárs, szerénység...\" Az olasz válogatottnak az elmúlt években jól jött ki a lépés, de egyrészt ez nem jogosít fel nagyképűségre, másrészt (reményeink szerint) nem fog sokáig tartani, és helyre áll a rend.

Hakapeszi hozzászólása
2013.02.09. 12:21

Nem értem, amit Kásásról mond, ő így is félelmetes játékos volt.