Az újdonsült szövetségi kapitányt egyelőre nem szakmai részletekről, hanem elsősorban elhivatottságának mozgatórugóiról faggattuk. Azért az alábbi interjú elolvasása után talán mindenki okosabb lesz az ügyben is, hogy milyen "részletekre" számíthatunk a következő időszak válogatott meccsein.

- Tibi, hát hol kezdjük? Lebegett előtted a szövetségi kapitányi poszt a vízilabda-pályafutásod során? Gondoltál már rá korábban, hogy egyszer talán megpróbálod?Milyennek tekintetted játékosként ezt a tisztséget?

- Megmondom őszintén, játékosként teljesen másképp néz az ember egy ilyen tisztségre. Legtöbbször arra gondol, hogy ő, a játékos az, akinek meg kell nyernie a meccset a vízben. És hogy ő is nyeri meg. Aztán minél idősebb valaki, annál inkább átalakul ez az érzés és rájön az arra, hogy egy edző mennyi mindent tud javítani, vagy rontani a teljesítményen. Ez a gondolkodás talán a korral érik. Dénes sikerei jól mutatják, hogy milyen jelentősége van a szövetségi kapitánynak, hozzáteszi azt a bizonyos pluszt, egységet teremt, összefogja a csapatot, de akárhogy is, azért a csapat nyeri meg a mérkőzést, hiszen az eredmény a vízben dől el, nem a parton.

- Természetes volt számodra, hogy a játékos-pályafutásod után edző leszel? Így tervezted?

- Már korán elhatároztam, de ez alatt a húsz év alatt azt is mindig fontosnak tartottam hozzátenni, hogy ne ettől a munkától függjek egzisztenciálisan, legyen mellette biztos megélhetésem. Ez az évek során annyiban változott, hogy ma már látom, az ember jól csak egy dolgot tud csinálni. Úgyhogy ha én jó vízilabdázó vagy jó szövetségi kapitány akarok lenni, akkor száz százalékig ebben kell élnem, ezzel kell kelnem és ezzel kell feküdnöm. És nem csak abban a két hónapban, amikor a világversenyre készülünk, hanem egész évben. Az eredmények nincsenek véletlenül a játékos karrierjében sem, amikor például olimpiát vagy más világversenyt akartam nyerni, akkor tudtam igazán jól játszani, ha erre fejben egész évben készültem. Az nagyon kevés, ha az ember odakerül a válogatott első edzésére és azt mondja, hogy na jó, vége a bajnoki szezonnak, akkor mostantól a világversenyre koncentrálok. Valahol mélyen egész évben ott kell lennie benned annak, hogy milyen nagy feladat vár rád, mit akarsz majd nyerni nyáron a válogatottal.Kapitányként ez még inkább így van. Sokaknak úgy tűnhet, hogy a szövetségi kapitány feladatai arra a bizonyos két hónapra koncentrálódnak, ez azonban nem így van. Tájékozottnak kell lenni egész évben, sőt, koncentrálni, "ott lenni", tudni mindenről, amiről csak lehet, bár persze a klubok belső élete és a magánélet természete ezt nem mindig teszi lehetővé. Nagyon nem mindegy azonban, hogy a kapitányt éri-e valami meglepetés, amikor elkezdi a közös munkát játékosaival, vagy rálátása van minden szempontból, akár a legkisebb dolgokra is.


- Engem kicsit meglepett, hogy az elmúlt hónapokban ért téged néhány bírálat az ügyben, hogy nincs klubedzői tapasztalatod, sőt, az elején az is elterjedt, hogy hiányzik az edzői képesítésed. Akkor ezt most tisztázzuk is...

- Nem tapasztaltam a személyemet érintő támadást, bár lehet, hogy engem azok értek el, akik mellettem álltak. Nyilván mindenkinek vannak gyenge pontjai, ha most ezt gondolták annak, esetleg négyévnyi edzői múlt esetén mást találtak volna azok, akik nem szerették volna, hogy én győzzek. De rendben van ez így, nem hiszem hogy problémát jelent. Kicsit talán Kósz Zoli rövid kis nyilatkozata zavart be az elején, amit egyébként pont a vlv-n olvastam...

- Nem mi voltunk :-). Az [origo]-tól vettük át, amikor megkérdezték több egykori játékostársadat, hogy kit szeretnének Kemény Dénes utódjának...

- Mindegy, szóval abból lehetett úgy gondolni, hogy nincs képesítésem. Hát van kétéves TF-vizsgám, TF-diplomám és olasz első osztályú edzői vizsgám is, úgyhogy amit tanulni lehetett, azt megtanultam. Természetesen az iskola csak alapfeltétel, nem ezen múlik, hogy valaki milyen edző lesz, részben a tapasztalaton, meg persze  leginkább a tehetségen. Tény, hogy nem akartam OB I-es edző lenni, szövetségi kapitány akartam lenni, ezt tűztem ki magam elé, nem telhetetlenségből, hanem, mert mindig is a válogatott munkája érdekelt. Én azt hiszem, hogy ha sikerről és kudarcról beszélünk, akkor nagyon-nagyon sokat tanultam mindkét téren. Csaknem húsz éven keresztül folyamatosan ott voltam a nemzetközi porondon, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze. Természetesen vannak olyan helyzetek, amelyekre nem vagyok felkészülve, de ezek olyan dolgok, amik még egy rutinos edzőt is váratlanul érnek. Ha csak az éppen kiállított Dobud blokkolását nézzük a sanghaji bronzmeccsen, Kemény Dénes sem tudta abban a pillanatban kezelni azt a helyzetet, valószínűleg azért, mert nem is volt rá megoldás. Biztos vannak nüanszok, amelyek esetében sokat számít a tapasztalat, de én azt hiszem, inkább a pillanatnyi reakcióképesség az, ami segíthet.

- Mi az, amiért téged csábított ez a poszt? Játékosként elértél mindent, innentől kezdve csak a fájdalom jöhet, meg a "veszteség". Csak veszthetsz vele. Mi az, ami vonz, amit el akarsz érni? Ahogy te is mondtad: a játékos fog nyerni, ő dönti el, hogy mit csinál a vízben, te tehetetlenül állsz a parton, csak bukhatsz. Mi ebben a szép?

- Így van. Rengeteg nehézség van benne. De ha nem érdekelne, akkor nem lettem volna másodedző. Mert a másodedzőé is nagyon fontos feladat, teljesen más természetesen, mint a szövetségi kapitányé, de azért lettem másodedző, mert én ezt meg akartam tanulni. Nem másodedző akartam lenni, nyilván azért is hívott Dénes, hogy segítsek, amennyit tudok a válogatottnak, de én úgy gondoltam, hogy ez a másodedzőség, ha jól megtanulom, tökéletes felkészülés lehet arra, hogy utána esetleg kapitány lehessek. Persze nem tudtam előre, hogy ez így fog alakulni.


- De a kérdés az, hogy mi a jó neked a kapitányi munkában? Világos, hogy vonzó a feladat, de mi az öröm, milyen sikerélményt tudsz szerezni, amikor azt látod, hogy ez most elbénázta. Ha meg belőtte, akkor az övé a siker.

- Megmondom őszintén, ez a szemlélet már játékosként sem volt bennem. A legutóbbi 6-8 évben már nem nagyon érdekelt, hogy az enyém legyen a siker, azt akartam, hogy a miénk legyen. Ez vezet engem. Az az öröm például, amit a legutóbbi olasz meccsen láttam a fiúk szemében, és az, hogy én vezethetem őket, hogy átadhatok nekik valamit, látom, hogy az álmuk teljesül - nekem ez nagyon fontos.


- Amikor ezt a két Világliga-meccset abszolváltad - függetlenül az eredménytől - annyira lehetett rajtad látni a ragyogást, azt hogy élvezed, hogy kiteljesülsz ebben, aztán erről nyilatkoztál is egyébként. Ezt vártad, ilyennek gondoltad korábban, hogy ez ilyen kielégülés lesz?

- Ezt valószínűleg csak az értheti, aki már átélte. Minden mérkőzés - legyen az bajnoki vagy nagy nemzetközi tétmeccs - arról szól, hogy az adrenalinszint hova jut el és hogy ezt hogy tudod kezelni. Ezt én három évig, másodedzőként nagyon nehezen tudtam megoldani, ezen a két meccsen viszont abszolút sikerült. Ugyanazt az adrenalinszintet éreztem, mint korábban, a vízben. Ez egy olyan méreg, amitől nem lehet szabadulni. Egyértelműen azt éreztem a két meccs után: nekem ez a dolgom! Ráadásul nekem nem hiányzott soha a partról a játék, nem sóvárogtam, hogy bárcsak ott volnék és belőhetném, másodedzőként sem éreztem ilyet. A legtöbb nagy játékosnak problémát jelent, hogy mikor edző lesz, azt gondolja, ha ő ott lenne, akkor belőné. Én egyetlen pillanatig nem voltam ilyen, mert nem nekem kell megoldani, hanem nekik, az én külső támogatásommal. Játékosként minden sikert elértem, soha nem fog hiányozni már, hogy vízben legyek. Azt szeretném, hogy tevékenyen segítsem elérni azt, amit ők szeretnének.

- Egyértelműen türelmet kértél csütörtökön - a sajtótól is. Nyilván szakmai részletekbe még nem tudunk belemenni. De annyit mégis megkérdezek, milyennek látod "globálisan" a helyzetet? Milyen kifutási lehetőséget látsz, mennyi időre saccolod, hogy minden világversenyre az első három hely valamelyikének egyértelmű várományosaként utazzunk - ahogy ez sokáig így volt a "nagy generáció" idején? Megvan-e ehhez a játékosanyag, az "emberanyag"?

- Türelmet nem fogok kapni, ebben biztos vagyok, de nem is várom el. Nekem az a feladatom, hogy ez a bizonyos idő minél rövidebb legyen. Nem tudok mást mondani, mert ha jósolgatnék, csak a saját dolgomat nehezíteném meg. Persze, minden edző azt szeretné, hogy hadd dolgozzon nyugodtan, de a magyar vízilabdára ez sosem volt jellemző, illetve csak akkor, Dénes alatt, amikor jöttek az olimpiai és másfajta sikerek. Amikor Dénes elkezdett dolgozni 97-ben, volt két Európa-bajnoki győzelem, egy világbajnoki ezüstérem az olimpia előtt, így az egy rendkívül sikeres, olimpia előtti időszak volt és nyilván a magyar vízilabda ezt várja. Remélem, hogy a fiúk, akik bekerülnek majd a csapatba, szintén ezt várják maguktól.


- Az "emberanyag"?

- Volt is, van is, lesz is. Az "emberanyag" igazából a játékosok közötti kapcsolatrendszert jelenti számomra, ez az, ami nagyon fontos. Ha ők együtt akarják ugyanazt, akkor lesz siker, mert jó magyar vízilabdázó mindig volt és mindig lesz. Hogy ezek a játékosok együtt hogy tudnak a közös célért harcolni - az a kérdés.

- Tudom, hogy egyelőre a szerződésed megszövegezése és kölcsönös aláírása van napirenden. Mégis, mindenkit érdekel: a stábban tervezel-e változást, ki lesz a másodedződ és mikor fogsz keretet hirdetni?

- Igen. Először meg kell egyeznem az elnök úrral, rövid idővel ezután ki fogom hirdetni a stábot, egyelőre még nem akarok erről beszélni. Ezt követően lesz kerethirdetés, azt is figyelembe véve, hogy miként tudunk felkészülni a január 30-i oroszországi Világliga-mérkőzésre.

- Tibor! A vlv olvasói és a magyar vízilabda-szurkolók széles tábora nevében kívánok neked sikerekben gazdag, "Kemény Dénes-i mértékekkel mérhető időtartamú" kapitányi pályafutást!

(Lejegyezte: Danna, fotók: vlv)