FACEBOOK

Hazaértek új reménységeink

Hazaértek új reménységeink
hozzászólás, 2012.12.11.

Jó hosszú utazást követően, fáradtan, de már mosolyogva léptek ki U18-as válogatottunk tagjai a ferihegyi repülőtéren az érkezési váróba kedden délelőtt. Az ezüstérmet mindenki elérhető közelségben tartotta (a nyakában...), s a fiúk számára eddig nem megszokott nagy sajtóérdeklődést türelmesen kielégítve töltötték hazaérkezés utáni első perceiket. Riportunk a helyszínről öt videónyilatkozattal és sok fotóval.


Családtagok, barátok, ismerősök mellett természetesen a szövetség képviselői várták az ausztráliai ifjúsági világbajnokságon ezüstérmet szerzett női és férfi válogatottat. Egy tábla is készült köszöntésükre, Nemcsik Balázs főtitkár pedig minden egyes játékosnak gratulált, átnyújtva egy-egy plüssmackót.

A hazai földön adott első nyilatkozatokból egyértelmű, hogy fiaink még sokáig nem fogják kiheverni az olaszok elleni döntőben történteket, ugyanakkor már átérzik azt is, hogy mekkora siker nekik és magának a sportágnak ez az ezüst.

A csapat már a felkészülés során nagyon összeállt, rendkívül sokat segített nekik, hogy komoly meccseket játszhattak a Vodafone OB1 alapszakaszának "rendes jogú" tagjaként, s Ausztráliában is tovább javultak, "csiszolódtak", egészen komoly teljesítményt nyújtva a legfontosabb meccseken.

Olvasóink figyelmébe ajánlom azt a szerénységet, tisztelettudó magatartást, amit kameránk előtt mutattak ezek a fiatalok a rövid nyilatkozatok során. Egy biztos: nagyon-nagyon sok örömünk lesz még ezekben a srácokban!


VLV-KÉPEK A MEGÉRKEZÉSRŐL


VLV-VIDEÓK:

HORKAI GYÖRGY a Reggeli Startban (DIGI Sport)



Német Toni nyilatkozata


- Toni, szívből gratulálok neked az ezüstéremhez és a torna legjobb játékosa címhez is! Tudom, hogy ez most nem alkalmas idő arra, hogy részletes értékelést csináljunk. Mégis arra kérlek, foglald össze, milyen volt ez a torna, milyen érzésekkel jöttetek haza?


- Köszönöm szépen. Nagyon jó volt a torna. Tényleg nyerni mentünk oda. Megvolt a lehetőségünk. Mondjuk úgy, hogy éltünk vele, de nem tudtunk kihasználni mindent, ez van. A következő világeseményre készülünk, reméljük, onnan már aranyéremmel jövünk haza.

- Pár szót azért mondj a döntőig vezető úthoz! Egy kicsit szerencsétek volt, gondolom, azzal, hogy a spanyolok visszaléptek, meg úgy alakultak a meccsek, de azért mindent meg kellett nyerni.


- Persze. Két nappal több pihenő napunk volt, mint a többi csoportban lévő csapatoknak. Nem tudom, lehet az is segített, hogy sokkal többet pihentünk és sokkal többet voltunk együtt, mint meccseken. Nem tudom, de ez csak jó volt és plusz volt a csapatnak.

- Mi történt a döntőben, megemésztetted már?


- Megemésztettem igen, gondolkoztunk róla, beszélgettünk, kibeszéltük a csapattal. Megmondom őszintén, nekem az volt a legjobb, az utolsó negyed, amikor már csak öten voltunk a vízben és cserekapussal játszottunk.

- Az miért volt jó?


- Nem tudom, akkor éreztem úgy magam, heroikus volt bent a hangulat, nekem az tetszett a legjobban

- Amikor kijöttetek nagyon csalódott voltál?


- Személy szerint én nagyon.

- Mit szólsz az MVP címhez?

- Meglepődtem. Az se tudtam hova, merre, mikor hogy menjek. Tényleg én nagyon meglepődtem.

- Azért a teljesítményed alapján lehetett rá számítani. Nagyon sok gólt lőttél, nagyon jól játszottál.

- Köszönöm szépen. Meglepődtem, nagyon meglepődtem és örülök neki, most már, tényleg.

- Hogyan tovább, mit szeretnél elérni?

- Először is a nyári világbajnokságra, ami otthon lesz, szeretnék bejutni a csapatba, majd aranyérmet szerezni és utána tovább - ahogy lesz. Először is pihennék most egyet :-).

- Köszönöm szépen, szívből gratulálok, jó pihenést.


- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)


Varga Zsolt nyilatkozata

- Zsolt, gratulálok! Azt hiszem a legszebb álmokkal ér fel ez az eredmény. Még így is, hogy nem nyertetek, de döntőben voltatok, ezüstérem van és általános erkölcsi győzelem minden fronton. Nem tudtunk beszélni kintről, kérlek, foglald össze egy kicsit: hogy zajlott a torna és a végkifejletre külön kíváncsi lennék!


- Összességében: egy nagyszerű torna volt, jól sikerült az első pillanattól az utolsóig. Talán csak a szervezéssel volt az elején egy kis problémánk, de utána azt is jól megoldották az ausztrálok. A harmadik-negyedik napra már azzal sem volt problémánk. Magáról, általában a versenyről: szerintem a csapat nagyon jól együtt volt, jót tett nekünk, hogy ennyivel hamarabb elmentünk, tudtunk még dolgozni, voltak külön csapatprogramok. Azt gondolom, tudtak eleget pihenni is a fiúk. Tehát összességében jól jött ki nekünk a lépés minden tekintetben. Nyilván, nekünk nagyon fontos mérkőzés volt az amerikai, azzal lettünk csoportelsők. A Kanada-, Egyiptom-meccsek könnyebbek voltak. Az ausztrál meccstől nagyon tartottunk, hiszen láttuk az ausztrálokat, nagyon jól játszottak a horvátok ellen, 8:6 volt és kétszer döntetlen is, tehát onnantól kezdve eléggé tartottunk tőlük, de jól felkészültünk belőlük, így ők sem jelentettek különösebb gondot. A nagyon nagy fegyvertény a szerbek legyőzése volt a döntőbe jutásért. Ott is fantasztikusan játszottak a fiúk, csak dicsérni tudom őket. Nyílván hibák vannak, de azt gondolom, hogy összességében nagyon jó volt. Külön tudok gratulálni magáért a döntőben való helytállásért, lélekben, erkölcsileg, morálisan, mert tényleg óriási volt a nyomás. Nagyon sok mindenre számítottunk, de erre nem. Arra számítottunk, hogy esetleg elmehetnek az elején, mert az olaszok két-három meccsen annyira jól játszottak, benne volt a pakliban minden. Ennek ellenére nagyon jól kezdtünk, mi mentünk el az elején. Fegyelmezetten, jól játszottak. Sajnáljuk igazából tényleg, azt gondoljuk, hogy ezt a gyerekek ezen a szinten, meg amúgy általában a sport nem érdemli, de ezen a szinten pláne nem érdemlik a gyerekek. Azt gondolom, hogy fair lett volna úgy, hogy tényleg aki jobb, nyerjen, és a vízben dőljön el, ne a parton.

- Hogy látod, a torna közben is fejlődött a csapat meccsről-meccsre és mire viheti ez a válogatott?


- Az az igazság, hogy minden évnek és minden versenynek megvan a maga saját története. Egyértelműen fejlődtek magán a világbajnokságon, s biztos, hogy egy óriási segítség, hogy tudunk játszani az OB1-es bajnokságban. Ezért köszönjük is az összes csapatnak, akik velünk játszott. Türelemre volt szükségük, hiszen ezek nem egyszerű mérkőzések nekik sem, de nekünk ez óriási segítség. Ezúton szeretném megköszönni, mind az utánpótlás edzőknek, mind dr. Katics Lászlónak, aki segített minket és velünk volt végig. Ezek mind nagyon fontos részletei voltak annak, hogy ez az eredmény születhessen. Hogy mi lesz jövőre...? Igazából van most nyolc hónap arra, hogy újra összeépítsük a 93-as csapatot ezzel a 94-95-ös csapattal. Azt gondolom, annak megint lesz egy teljesen külön története. Nyilván most magasra tettük a mércét, magasabbak lesznek az elvárások. Itthon szerintem ráadásul egyrészről könnyebb, másrészről nehezebb is játszani. Nem tudok igazából mit mondani, biztos, hogy úgy fogunk oda menni, hogy maximálisan felkészülünk mindenkiből és a maximális eredményt próbáljuk elérni.

- Köszönöm szépen, gratulálok még egyszer.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Jansik Szilárd nyilatkozata


- Szilárd, szívből gratulálok az eredményhez! Mint csapatkapitány, kérlek értékeld a tornát, milyen volt a csapat, fegyelmezettek voltak-e a fiúk?


- Nagyon köszönjük a gratulációt. Elsősorban gratulálni szeretnék az egész csapatnak, az edzői stábnak az összes embernek, aki segített nekünk és nem utolsó sorban a szurkolóknak nélkülük biztos nem sikerült volna. Nagyon jó világversenyen vagyunk túl, még senki nem mondhatja a csapatból, hogy ennél jobb eredménye lenne. Az utóbbi öt évben nem is volt világbajnoki második hely, nem is emlékszem, mikor volt utoljára. Lehetett volna fényesebb is, ez sajnos most nem sikerült, de nyáron itt lesz a lehetőség és meg fogunk mindent tenni.

- Lelkileg kiheverted már, mennyire maradt benned az a döntő meccs?


- Sajnos az bennem maradt, főleg, hogy amikor ma indultunk haza Perthből Dohába és meglátta az összes játékosunk, hogy éppen pakolja a csomagját az izraeli játékvezető, aki... nem mondhatnám, hogy nekünk fújt... Akkor hirtelen mindenki ideges lett, hogy megint itt van ez az ember.

- Nem kért bocsánatot?

- Semmit. Még állítólag az egyik játékosunknak a szemébe is mosolygott, közelről. Ezt én nem láttam, csak hallottam. Erre inkább nem is mondok semmit.

- Én meg azt mondom, hogy ez is egy iskola, nektek ilyen dolgokat is le kell majd küzdeni, amikor felnőttek lesztek.
..

- Igen.

- Hogyan tovább, mire viheti ez a csapat együtt?


- Úgy gondolom, hogy nagyon sokra viheti. Nagyon sok játékos ott lesz vélhetően a 93-as keretben is. Remélem, minél többen benne leszünk a szombathelyi vb-keretben is. Nagyon sokan itt lesznek abból a csapatból is.

- Szilárd, gratulálok és jó pihenést kívánok. Találkozunk a medencénél.


- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Sedlmayer Tamás nyilatkozata


- Tamás, gratulálok az ezüstéremhez. Gondolom, hogy ez életed eddigi legnagyobb sikere, de reméljük, hogy nem az utolsó. Hogy értékeled, most így két nap után a döntőt?


- Köszönöm szépen először is a csapat és mindenki nevében! Izgalmas döntő volt, azt kell, hogy mondjam, egészen a második negyedig, ahogy Gyuri bá és Fecsó bá is említette, meg az összes többi edző, hogy a bírok sajnos elkezdtek ellenünk fújni. Sajnos ezt alá tudom támasztani. A harmadik negyed felétől nem játszhattam már, mert kiállítottak, egyrészt kipontozódtam és piros lapot is kaptam, így onnantól kezdve már nem tudtam segíteni a csapat munkáját. Amúgy szerintem egy jó döntő volt az első félidőig.

- Kihevertétek már a lelki csalódást, vagy ez még eltart egy darabig?


- Szerintem azért még egy kicsit lélekben el fog tartani egy darabig. Nyilván kifelé nem mutatjuk. Szerintem ez az ezüstérem is óriási teljesítmény. Eddig 6-7-8. helyeket értünk el, tehát az ezüstéremmel átléptük ezt a határt. Ennek nagyon örülök, és nagyon büszke vagyok. De azért szerintem el fog tartani lélekben egy ideig, mire kiheveri mindenki ezt az úgymond csalódást.

- Éreztétek torna közben, hogy erősek vagytok, hogy reális itt egy nagyon komoly eredmény? Mikor éreztétek először?


- Igen. Úgy gondolom, hogy közvetlenül mielőtt kimentünk, már akkor is beszéltünk az edzőkkel, összeültünk külön a csapattal is, csak a csapattagok és beszéltünk arról, hogy nagyon együtt van a gárda, semmilyen széthúzás nincsen, mindenki teljesen tolerálja egymást és mindenki barát mindenkivel. Kint is ezt állandóan beszéltük mindig összeültünk szintén csapatként voltunk együtt kint is. Tehát kint is éreztettük, igen.

- Jövőre mi lesz?


- Világbajnokság. Folytatjuk a felkészülést továbbra is és szintén ilyen jó eredményt szeretnénk elérni vagy még jobbat esetleg.

- Mennyire segített nektek az, hogy bajnoki meccseket játszhattatok az első osztályban? Sokat számított?


- Sokat számított, igen. Megbeszéltük az elején, amikor elindultunk az OB1-ben, hogy gyakorlatilag tanulni megyünk oda, emberfogást, trükköket a nagyoktól, azokat szerintem sikerült valamennyire bevetnünk itt is. Mivel hasonló korosztály, hasonló korcsoport, hasonló súllyal, ezért sikerült bevetni.

- Tamás, gratulálok még egyszer és jó pihenést kívánok.


- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Manhercz Krisztián nyilatkozata


- Gondolom ilyen nagy élményed még soha nem volt, de még nagyon sok lesz, ezt tudom ígérni. Kérlek mondd el, hogy érzed magad, milyen volt?


- Nagyon remek volt ez a két és fél hét, mind a felkészülés, mind maga a torna Perth-ben. Nagyon összeállt a csapat, rengeteget voltunk együtt, rengeteget hülyéskedtünk. Tényleg nagyon sikerült összeállnunk. A torna is, ha úgy vesszük, nagyon sikeresnek bizonyult. Az utolsó meccsen már nem sikerült győznünk, de azon kívül nagyszerű volt a torna.

- Te vagy a legfiatalabb, ha jól tudom. Ezt hogy élted meg, a többiek mennyire segítettek? Milyen volt ilyen szempontból, mint "benjamin", gondolom neked kellett vinni a labdát meg ilyesmi.
..

- Persze, ez természetes, de nagyon segítőkészek voltak a többiek. Nem éreztem magam lenézve vagy "kicsinek" a csapatban. Úgy érzem, egyértelműen tagja voltam a csapatnak minden szempontból.

- Abszolút minden szempontból, hiszen ahhoz képest, hogy 15 éves vagy, dobáltad a gólokat, tehát komoly szerepet vittél. Szakmailag hogy értékeled a saját teljesítményedet? Azt csináltad, amit kértek tőled vagy még egy kicsit többet?

- Gyuri bácsi azt mondta: mindenképp azt várja tőlem, hogy rengeteg mozogjak, mert végül is szélső játékos vagyok. Megpróbáltam ezt minden szempontból kivitelezni és a maximumot nyújtani, ami adott helyzetben néha még jobb is volt.

- Gratulálok még egyszer, jó pihenést kívánok és találkozunk a medence mellett.


- Rendben, köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)


A vlv tudósításai a Perth-i ifjúsági világbajnokságról:

Fiataljaink máris leégtek Ausztráliában!

Ifi vb: 20:6-tal nyitottunk!

Ifi vb: USA-Magyarország 9:10

Egy őstehetség története - Egerben íródik a Rusztamov-sztori!

Perth: három győzelemmel a negyeddöntőben

Perth - Már az elődöntő következik!

Perth: Magyarország az U18-as vb döntőjében!

Perth: ezüstérem, erkölcsi győzelem

Horkai György és Kemény Ferenc Perthről

2 régi hozzászólás

polomami hozzászólása
2012.12.26. 08:26

Semmi baj a pluss alatkakkal, mas sport agakban is \"divat\" (pl. jegkorcsolya) ajandek \"kabala allatka\" atadasa a sportoloknak. Szerintem a sracok szep emlekkent orzik meg a hazaerkezeskor kapott targyi ajandekot. Hajra Magyarok!!!!!

Török Szultán hozzászólása
2012.12.13. 15:43

Az a plüss maci a 18 éves srácoknak nagyon ütős. A szövetségben valaki hosszan és hatékonyan gondolkodhatott.