FACEBOOK

Gödöllő uszodát kap - Kiss Gergely is segít

Gödöllő uszodát kap - Kiss Gergely is segít
hozzászólás, 2012.10.20.

Modern fedett sportuszoda felépítéséről határozott Gödöllő önkormányzata. A munkálatoknak már az előkészítő szakaszában is részt vesz a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely. Az Önkormányzati Sajtószolgálat tudósítását ismertetjük.

Hosszú előkészítés után sikerült olyan konstrukciót kidolgozni, ami lehetőséget ígér Gödöllőn egy megfelelő méretű, modern fedett sportuszoda építésére, ami régi célunk, tájékoztatta a képviselő-testület az október 18-i ülésen Gémesi György polgármester. A testület egyhangú döntésével már a helyszínt is kijelölte. A Köztársaság út környékén, a Spar Áruház mögött, az Ipolyság és Turóc utca sarkán  található 1,7 hektáros önkormányzati beépítetlen területet a tervezett építkezés céljára bocsátotta.

Az önkormányzat által korábban létrehozott Gödöllői Sport Közalapítvány – a városi sportkoncepcióban megfogalmazott elvek alapján – pályázik a látványsportágak fejlesztését támogató forrásra, amiből a tervek városi hozzájárulással kiegészítve megvalósíthatók. A pályázat előkészítésében, szakmai programjának kidolgozásában segítséget nyújtott Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

A testületi ülésen bemutatott vázlatterv egy komplex jövőképet ismertet, aminek csak az első fázisa az úszócsarnok. A későbbi ütemekben, a teljes kiépítés során egy intenzív szabadtéri sport- és szabadidőközpont létrehozása is cél.

A sportuszoda és vízilabdacsarnok tervei szerint a fedett létesítmény egy 33 méteres és egy 5x10 méteres tanmedencét foglal majd magában és strandterület is kialakítható az ingatlanon. Lesz az épületben wellness részleg szaunával, jacuzzival és fitnes teremmel.

A beruházás lehetővé teszi, hogy minden gödöllői gyerek megtanuljon úszni. Délelőtt elsősorban az iskolások használnák a létesítményt, más időpontokban szabadidős úszásra nyílik lehetőség felnőtteknek és nyugdíjasoknak egyaránt, és elkezdődhet a vízilabda utánpótlás nevelése is. 

– Gödöllő sport- és egészségnevelési programja, a térségre is kiterjedő utánpótlás-nevelési koncepciója elnyerte a tetszésemet. Negyedszázados sportpályafutásom tapasztalatai szerint ezek a törekvések egyedülállók – mondta a testület ülésén Kiss Gergely. – A környéken lakó olimpiai bajnokként szeretném, ha a vízilabdának is hosszú távú, komoly bázisa alakulna ki itt. Örömmel fogadtam, hogy már a projekt tervezési folyamatába bevontak. Persze más sportágak számára is használható lehet a létesítmény, beleértve a műúszást és a búvárúszást is.

Az ülésen arról is szó esett, hogy az egyetemen is tervezik egy sátorral fedett uszoda építését 300 millió forintból. Erről Solti László rektor és munkatársai adtak korábban szóbeli tájékoztatást, mondta a polgármester.

– Mi támogatunk minden beruházást, ami  a város sportolási lehetőségeit gyarapítja. A tervek engedélyezése azonban az építéshatóság jogköre, amire az önkormányzatnak nincs ráhatása, hangsúlyozta Gémesi György. – Ott a döntéseket az érvényes építésügyi jogszabályok alapján kell meghozni. Az biztos, hogy a város által támogatott terv szakmailag megalapozott és felkészült, elismert személyek hitelesítik.

Mint Kiss Gergely elmondta, egy fedett uszodát 300 millió forintból nem lehet megépíteni. A Gödöllői Sport Közalapítvány és a város együttműködésével tervezett beruházás költsége 800 millió és egymilliárd forint közé tehető, és ez a méret felel meg településünk kategóriájának.

– Én a 33 méteres Kőér utcai uszodában készültem nap mint nap és ma is több száz gyerek edz ott – hangsúlyozta az olimpiai bajnok. 

A képviselő-testület legújabb döntésével együtt már négy sportágban igyekszik elősegíteni, hogy a jövő generációk egészségesen növekedjenek fel és versenysportnak legyen utánpótlása. Korábban a labdarúgás, a kézi- és a kosárlabda egyesületek pályázatai nyertek az önkormányzat támogatásával.

(Önkormányzati Sajtószolgálat)

1 régi hozzászólás

raketa hozzászólása
raketa38679
2013.02.21. 14:25

Elkéstetek negyven évvel. Milyen jó kis vízilabdazó lehettem volna! Akkor Gödöll?nek csak egy 15m-es 1m mély tanmedencéje volt az egyetem alagsorában. Az is zártkör? volt. Na, meg a strand, ami csak nyáron üzemelt. Úgyhogy hajrá, és minél el?bb, annál jobb!!