- Először is gratulálok a zsinórban harmadik máltai aranyéremhez! Milyen volt az idei máltai nyár?

- A máltaiaknak mindig nagyon fontos ez a bajnokság, különösen a mi csapatunknak, és főleg, ha mondjuk a Sliema, az ősi rivális az ellenfél a bajnoki döntőben. Idén a Sliema húzott egy újat azzal, hogy a szerepeltethető két külföldije közül az egyik kapus volt, Gergely Pista személyében. Amit én úgy aposztrofáltam, hogy ez a Sliemának működhet is az összes többi csapat ellen, de szerintem ellenünk nem, ha mi jól játszunk. Igazam is lett. Amikor úgy játszottunk, ahogy tudunk, akkor megvolt a két csapat között a három-négygólos különbség. Nyilván nem tudtunk győzni a bajnoki döntő összes meccsén, mert azért ez Málta, itt egyik pillanatról a másikra 180 fokot fordulhatnak a dolgok, de mivel mind a bajnokságot, mind a kupát megnyertük, úgy gondolom, hogy ez magáért beszél. Az idei szezon közepén volt egy periódus, amikor a csapat nem játszott olyan jól, éppen ezért is nagyon értékes siker ez, hiszen a hullámvölgyet áthidalva, a végén nagyon magabiztosan játszva nyertünk. Tavaly az egész szezonban nagyon jól játszottunk, és a végén volt egy-két döccenő, ezért csak az ötödik meccsen tudtuk megnyerni a bajnoki döntőt.

- Néztem az összeállításotokat és megmondom őszintén, hogy Csiricsen kívül nem nagyon találtam ismerős nevet. Milyen volt a csapat, honnan jöttek a játékosok, vagy helyiek voltak?

- A csapat évről évre ugyanazokból áll, persze, általában helyiek. Minden csapatban két külföldi van, a többiek máltaiak. Egy név mondhatott volna valamit, Camillerié, aki tavaly a Bogliasco-ban játszott, az olasz első osztályban. Ami azért óriási előny volt a számunkra, mert a helyiek között nem sok játékosnak van nemzetközi tapasztalata.


- Most már több éve ott vagy, hogy látod, Máltán milyen a vízilabda rangja, szerepe?

- Azt gondolom, hogy a vízilabda, mint sport, elég jó helyen áll a máltai népszerűségi listán – amit önmagában az is mutat, hogy azon a kis szigeten kilenc csapat van. Nyilván a színvonalat nem lehet összehasonlítani a fejlett pólós országokéval. Amikor tíz éve honvédosként játszottam az akkori bajnok Sliemával az Euroliga első körében, 18:0-ra nyertünk – igaz, akkor náluk nem szerepelt külföldi. Kiss Csabával éppen arról beszéltünk, hogy az utóbbi években a nagy tapasztalattal rendelkező külföldi játékosok nagyot löktek a máltai vízilabdázás színvonalán. És nem csak a magyarokra gondolok, hanem itt van Gojkovics, Vujaszinovics, Csirics, Vasovics, Milos Korolija, Kunac, tehát nagyon komoly játékosok szerepelnek évről évre. Ennek megfelelően a színvonal is folyamatosan javul, a máltaiak fejlődnek, tanulnak, de azért a különbség még mindig jól érzékelhető. Nyilván itt ez amatőr sportág, egy edzésük van naponta, az év nagy részében a feltételek sem adottak, mert egy uszoda van, és az összes csapat oda jár edzeni. Igazából itt a nyári időszak az, amikor egy kicsit talán többet tudnak a sportra áldozni időben, lehetőségben. Minden csapatnak megvan a szurkolói bázisa, és a bajnoki döntő hangulata tényleg szenzációs. Kint van kétezer ember és nem nézők, hanem szurkolók. Zenekarok, tűzijáték, zászlók, dobok – minden van , amit csak el tudsz képzelni. Tényleg fantasztikus a hangulat.


- Térjünk rá a magyar válogatottra: nem tudom, hogy mennyit tudtál megnézni az olimpiai mérkőzések közül...

- Minden meccset láttam.

- Hogy vélekedsz, hogy értékeled a dolgokat?

- Nagyon sajnálom, hogy ötödikek lettek, különösen azok miatt a játékosok miatt, akik még nem nyertek aranyérmet. Nyilván, akik már voltak olimpiai bajnokok, azok is csalódottak voltak, de talán nekik nem fájt annyira. Azt hiszem, ha az elmúlt négy olimpia mezőnyét megnézzük, akkor kijelenthetjük, hogy a legerősebb a londoni volt. Gondoljunk csak bele: a végül hetedik helyen végzett ausztrálok a négy közé jutásért rendezett meccsen három góllal vezettek a szerbek ellen és ha abban az ötméteres-helyzetben – ami szerintem ötméteres volt – nem kifelé fúj a bíró, és a harmadik negyed végén néggyel vezetnek, akkor valószínűleg ők jutnak be az elődöntőbe.

Tudtuk, hogy erős a csoportunk, és sajnos az első meccsek nem sikerültek, ezért onnan nagyon nehéz volt úgy visszajönni, hogy ne az olaszokkal vagy a horvátokkal játsszunk a négybe jutásért. És sajnos a magyar-olasz meccsen kritikus pillanatokban nem sikerült a mi javunkra fordítani a mérkőzést, de azt mondom, hogy ez egy nagyon jó olasz csapat volt, nem véletlenül lettek másodikok. Ebből is látszik, hogy milyen kicsi különbség van egy ötödik hely, meg az olimpiai döntős részvétel között. Mert ha az a meccs máshogy alakul, akkor a magyarok is játszhattak volna olimpiai döntőt. Egyetértek azzal, amit Szécsi Zoli is nyilatkozott: az ötödik hely nyilván csalódás, de mindent összevetve azért ennek a lehetősége is benne volt a pakliban. Én azt mondom, ahogy egy ilyen csalódás után kiálltak a srácok az ausztrálok, meg a spanyolok ellen, az a küzdeni akarás mindenféleképpen nagyon becsülendő volt. Mindenki nagyon csalódottan élte meg azokat a napokat, én is. Nagyon drukkoltam nekik, de azt mondom, hogy ez is benne volt. Lehetett volna sokkal szebb is,  most így alakult.


- Nem volt közben olyan érzésed, hogy azért de jó lenne még ott lenni? Vagy teljesen leszámoltál magadban az ilyesmivel és tudtad nézőként figyelni a meccseket?

- Nyilván megfordul az ember fejében ilyen gondolat, de én pontosan azért mondtam négy évvel ezelőtt, hogy nem folytatom, mert tudom, hogy mit vesz ki az emberből a bajnokság, a válogatottság, az újabb a bajnokság és az újabb válogatottság körforgása négy éven keresztül. És az, amit Faragó Tamás is mondott, hogy amikor az ember két hét alatt nyolc mérkőzést játszik, már nem úgy regenerálódik meccsről meccsre, mint egy 20-25 éves, sportolói életútjának teljében lévő fiatalember, aki azért jött, hogy megnyerje első olimpiai aranyérmét. Ez a két hét óriási energiákat emészt fel, és itt a csapatnak majdnem a fele – Kása, Peti, Gergő, Szécsi Zoli – harmincöt éves vagy több. Tehát ez nagyon nehéz. Néha már a napi egy edzés is sokat kivesz az emberből, nemhogy egy olimpia, ahol a tét is óriási és kétnaponta vannak sorsdöntő meccsek. Ha megnézzük, az angolok elleni csoportmérkőzés kivételével nem volt olyan találkozónk, amelyen akár csak egyetlen percre hátradőlhettünk volna. Borzasztó terhelés ez, s mivel ezzel számoltam, ezért hoztam meg Peking után a döntésemet. Nem tudom, ha mások is így döntöttek volna, és a sikerre talán éhesebb fiatalok kaptak volna lehetőséget, másképp alakult volna-e. Nyilván Dénes kellően felmérte, az ő felelőssége volt, és én magam is biztos vagyok abban, hogy a legjobb magyar vízilabdázók voltak ott az olimpián. Összegezve: nyilván csalódott az ember egy ötödik hely után, de ez is benne volt.

- Papesz, nekem érdekesnek tűnik, hogy már négy éve lemondtad a válogatottságot és ahogy most visszajöttél Máltáról, elkezdted az edzéseket Szegeden, valahogy fel sem vetődött a kérdés, hogy visszavonulsz-e. Mindenki elkönyvelte: visszajött Papesz, nekivág a következő szezonnak, ez így természetes. A te életedben mi következik, hogy indulsz neki ennek az évadnak?

- Ha megnézzük a tavalyi évünket, akkor fantasztikus kezdés után - megnyertük a Magyar Kupát, a magyar bajnokságban az utolsó fordulóig az élen voltunk – a végén mégis hiányérzetünk maradt. A még jobb szereplés lehetőségét azzal veszítettük el, hogy az Eger ellen hazai vereséggel kezdtük az elődöntőt, s ezért csak magunkat okolhattuk. Szerencsére a vezetés, a szponzorok úgy gondolták, hogy sok van ebben a csapatban – és még meg is erősítették Szivós Marcival és Decker Ádámmal. Tehát én mindenféleképpen nagyon optimistán tekintek a szezon elé, remélem, hogy idén sikerül azt a célt elérni – és itt csak a bajnokságról beszélek, az összes többi a csapat számára csak járulékos siker –, hogy bajnoki döntőt játsszon a csapat.


- Ez érdekes, amit mondasz, mert azzal, hogy a Bajnokok Ligája mezőny meggyengült – mert azért lássuk be, nem olyan, mint eddig volt –, úgy tapasztalni, hogy a Dubrovnik mellett titeket tartanak komoly esélyesnek...

- Nyilván azokat a meccseket is komolyan fogjuk venni, de én azt mondom, hogy ha áldozatot kell hozni, akkor az BL kárára kell ezt az áldozatot meghozni. Ha azt nézed, hogy van tíz meccs az Euroligában, szemben a hat meccsel, ami tavaly volt, a magyar bajnokságban is négy meccsel több van, tehát alaphelyzetben nyolc meccsel kell többet játszani, mint az elősző szezonban. Ez olyan, mintha egy nyolc hónapos időszakba még egy hónapot belezsúfolnál. Ez óriási meccsteher lesz, nagyon be kell osztani mind a fizikális, mind a mentális erőt, és fontos lesz a forma időzítése. És nyilván, különösen ilyen meccstehernél nem lehet egy teljes szezont csúcsformában végigjátszani, szeptembertől májusig. Én azt mondom, nekünk az a legfontosabb, hogy a bajnokság végére, mire a bajnoki döntőbe bekerülünk, jók legyünk. Nyilván emellett én is pontosan látom, hogy ez a csapat a nemzetközi kupában is esélyes lehet, különösen, hogy a Recco, a Rijeka, meg a Vasas is visszalépett. Mindent meg kell tenni, hogy ott is minél jobban szerepeljünk, de úgy gondolom, hogy mind a csapat, mind a szponzorok szempontjából a magyar bajnokság a leghangsúlyosabb.

- Mi van az egyéb célokkal: a sportdiplomáciai karrierrel, a játékvezetéssel? Ezekről lemondtál vagy "halasztasz"?

- Nem, abszolút nem mondtam le ezekről. A játékvezetést tavaly is csináltam, szeretném ugyanúgy folytatni – pontosan azzal a céllal, amiért eddig is. Úgy gondolom, ez egy lépcsőfok nekem a következő cél érdekében, hogy a sportdiplomácia területén is szerepet kaphassak, ahogyan erről volt is már szó korábban, remélem, a következő évben e téren is szerepet kapok.

- Köszönöm a beszélgetést és sikeres szezont kívánok!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)

---

Máltai bajnokság, döntő

Első mérkőzés

Neptunes-
Sliema 11:6 (1:2, 4:2, 4:2, 2:0)
V.: M. Dalli, L. Bianco
Neptunes: I. Bugeja, N. Lanzon 2, E. Aquilina, M. Stellini, Z. Mizzi, A. Csirics 2, S. Camilleri 1, J. Camilleri, G. Pace, S. Gravina 2, R. Sciortino, Molnár T. 4, C. Mercieca
Sliema: Gergely I., J. Gabaretta 1, N. Lubrano, P. Privitera 1, M. Meli, J. Soler 1, D. Paolella, J. Brownrigg, C. Debono, Salamon F. 1, J. Falzon 2, M. Spiteri Staines, R. Coleiro.

Második mérkőzés

Sliema-Neptunes 5:11 (2:3, 1:3, 0:3, 2:2) 
V.: M. Angilleri, F. Collantoni
Sliema: Gergely I., J. Gabarretta 2, N. Lubrano 1, P. Privitera 1, M. Meli, J. Soler, D. Paolella, J. Brownrigg, C. Debono, Salamon F., J. Falzon, M. Spiteri Staines 1, R. Coleiro
Neptunes: I. Bugeja, N. Lanzon 1, E. Aquilina, M. Stellini 2, B. Lanzon, A. Csirics 1, S. Camilleri 2, J. Camilleri, G. Pace, S. Gravina 1, Molnár T. 4.

Harmadik mérkőzés

Neptunes-Sliema 8:11 (1:2, 2:4, 3:1, 2:4)
V.: I. Sciriha, A. Severo.
Neptunes: I. Bugeja, N. Lanzon, E. Aquilina, M. Stellini, Z. Mizzi, A. Csirics 3, S. Camilleri 4, J. Camilleri, G. Pace, S. Gravina, R. Sciortino, Molnár T. 1, C. Mercieca
Sliema: Gergely I., J. Gabarretta, N. Lubrano, P. Privitera 3, M. Meli 1, J. Soler 2, D. Paolella, J. Brownrigg, C. Debono, Salamon F. 4, J. Falzon 1, M. Spiteri Staines, C. Cluett

Negyedik mérkőzés

Sliema-Neptunes 6:9 (1:2, 0:3, 3:3, 2:1)
V.: M. Angileri, M. Savarese
Sliema: Gergely I., J. Gabarretta, N. Lubrano, P. Privitera, M. Meli 2, J. Soler 1, D. Paolella, J. Brownrigg 2, C. Debono, Salamon F. 1, J. Falzon, M. Spiteri Staines, C. Cluett
Neptunes: I. Bugeja, N. Lanzon 1, E. Aquilina, B. Lanzon, Z. Mizzi, A. Csirics 1, S. Camilleri 2, J. Camilleri, G. Pace, S. Gravina, R. Sciortino, Molnár T. 4, C. Mercieca 1

A bajnoki döntő végeredménye: Neptunes-Sliema 3:1

A bajnokság gólkirálya Steve Camilleri (Neptunes) lett 78 találattal, megelőzve Salamon Ferencet (Sliema - 59), Molnár Tamást (Neptunes - 50), Kiss Csabát (Sirens - 48) és Tóth Mártont (Exiles - 48).

---

Az A-Híd Szeged VE szerdai idénynyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a csapatkapitányi posztot Molnár Tamás vette át a tisztséget eddig ellátó Varga Pétertől.