FACEBOOK

Lemondott Ratko Rudics

Lemondott Ratko Rudics
hozzászólás, 2012.09.13.

Csütörtökön Zágrábban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy lemondott tisztségéről Ratko Rudics, az olimpiai bajnok horvát válogatott szövetségi kapitánya.

Mint kiderült, Rudics már korábban elhatározta, hogy az olimpia után elköszön a válogatottól, de ennek közlésével nem akarta befolyásolni csapata olimpiai szereplését.

A horvát válogatott irányítását várhatóan Ivica Tucak veszi át.

A 64 éves Rudics 1984-ben és 1988-ban Jugoszláviával, 1992-ben az olasz válogatottal lett olimpiai aranyérmes a mostani londoni sikert megelőzően. Nyert világbajnokságot (1986-ban Jugoszláviával, 1994-ben Olaszországgal, 2007-ben Horvátországgal), Európa-bajnokságot (1993-ban és 1995-ben Olaszországgal, 2010-ben Horvátországgal), idén pedig Világligát.

Néhány éve csípőprotézist kapott, azóta sokat fogyott, láthatóan nehezen járt.

A zágrábi sajtótájékoztatón azt mondta: elég volt, szeretné a csúcson befejezni. Ez sikerült, jó pihenést kívánunk neki a magyar sportbarátok nevében!

Címkék:
Ratko Rudics

4 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2012.09.17. 09:42

Rudics a legnagyobb, az eredményei egyértelműen bizonyítják. Kár, hogy vele ellentétben Kemény Dénes nem tudta a csúcson (2004) abbahagyni. Deepest respect to Ratko Rudic.

anikosherry hozzászólása
2012.09.15. 08:08

All the best to RR

látó hozzászólása
látó37331
2012.09.14. 23:49

\"Valakinek holnap le kell mondani hívataláról...óó mondd te kit választanál, Segííítsetek...óó segíítsetek!\"

buvar-kn hozzászólása
2012.09.13. 20:02

A jo´ isten adná hogy a mienk is kövesse kolegáját!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!