Vasárnap azonnali hatállyal és "visszavonhatatlanul" lemondott a Pro Reccónál viselt összes tisztségéről Gabriele Volpi és két fia. Most - szimbolikusan persze - sokfelé örömtüzek gyúlnak, de hogy ez a hír mit jelent a vízilabdasportág szempontjából, az csak később derül ki.

A Volpi család a Pro Recco honlapján tett közzé szűkszavú kommünikét. Fájdalmasnak nevezett döntésüket azzal indokolják, hogy csalódást okozott számukra - különösen az utóbbi években - az olasz szövetség és a LEN "tartósan negatív" hozzáállása.

Gabriele Volpi sajtóinformációk szerint több területen tevékenykedő, sikeres üzletember.

Volpi 2005-ben lépett be a sportbizniszbe, s a viszonylag kis tőkével gyors eredménnyel kecsegtető vízilabdát választotta, amiben nyilván szerepet játszott, hogy ő is pólózott, s reccói. (Beszállt egyébként a fociba is, megvette a La Spezia nevű klubot, amely idén feljutott a másodosztályba.)

2005 óta a Pro Recco tiszteletbeli elnöke, s azóta biztosítja a klub költségvetésének legnagyobb részét. Eredeti terve az volt, hogy a Pro Recco 2013-ra, a klub századik születésnapjára egyeduralkodó legyen Európában, méghozzá a férfi és (az érkezése idején még nem létező) női szakágban egyaránt. A cél elérése érdekében pólós berkeken belül mesésnek számító jövedelmet és élsportolókhoz méltó életkörülményeket biztosított a Pro Recco játékosainak. A klub Európa számos országából vásárolt klasszisokat, s Volpi első összetűzései a sportág olasz vezetésével nyilván akkorra datálhatók, amikor Itáliában szigorítani kezdték az idegenlégiósok szerepeltetésének feltételeit, de még a honosítás szabályait is.

Volpi konokul ment a maga útján, nem engedte befolyásolni magát, inkább vállalta annak terheit, hogy szinte két csapatra való világklasszis közül nyolc nem játszhat az olasz bajnokságban, csak a Pro Recco nemzetközi meccsein. Fellépése óta más csapat nem nyert olasz bajnoki címet a férfiaknál, az európai klubelsőség azonban többször kicsúszott a toronymagas esélyes sztáregyüttes markából: 2006-ban a Dubrovnik nyert, hazai pályán, majd két reccós győzelem után, 2009-ben, Rijekában a már súlyos anyagi gondokkal küszködő Dávid (Primorac Kotor) legyőzte az ekkor már kizárólag nemzetközi sztárokkal felálló Pro Reccót (Góliát). Egy évvel később, Nápolyban sikerült visszaszerezni az elsőséget, de, 2011-ben súlyos pofont kapott a Pro Recco: Rómában vesztette el a BL-döntőt a csőd szélén álló Partizan Belgráddal szemben. Már akkor tudni lehetett, hogy a váratlan eredménynek komoly következményei lesznek. Volpi azonban meglepőt húzott, ahelyett, hogy fegyelmezett volna (értsd: fizetést vont volna el), további erőfeszítéseket tett a csapat megerősítésére. Újabb sztárokat igazolt - köztük az említett római döntőben ellenük szerepelt Prlainovicsot és Pijetlovicsot, valamint napjaink egyik legnagyobb játékosát, Sandro Suknót. Visszahozta a korábban már reccós olasz válogatott Giacoppót, megszerezte a szintén világbajnok Deni Fiorentinit - nem mellesleg utóbbi két játékos a már egyetlen bajnoki riválistól, a Savonától érkezett a legutóbbi szezon előtt... Létrehozta a női csapatot, amely idén tavasszal (Drávucz Ritával és Kisteleki Dórával) nem csak az olasz bajnoki címet szerezte meg, hanem elérte a 2013-ra kitűzött célt is, a Bajnokok Ligája-győzelmet.

Úgy tudjuk, hogy Volpi nem vett részt közvetlenül a klub irányításában, főként nem szólt bele a szakmai munkába. Azt irányításának szinte teljes időszaka alatt Giuseppe Porzio végezte, információink szerint minden kérdésben, még a legapróbb ügyben is ő döntött. Ezért volt váratlan, hogy Porzio idén június elején váratlanul bejelentette távozását, azonnali hatállyal lemondott minden reccós tisztségéről. E döntés oka máig tisztázatlan, még a reccós játékosok is csak találgatnak az ügyben.

Hogy Volpi most bedobta a törülközőt, abban nyilvánvalóan szerepe lehetett annak, hogy a formálódó új nemzetközi klub-bajnokság szervezése kudarcba fulladt. A szuperbajnokság költségeit jórészt Volpi finanszírozta volna, a részvevő kluboknak adott költségtérítés formájában. Az első verzió szerint a Szuper 10 Liga elnevezésű tornán három-három klub képviselte volna Horvátországot és Magyarországot, kettő az olaszokat (az első évben a Pro Recco és a Savona), egy-egy Szerbiát és Montenegrót (a Partizan Belgrád és a Budva). A tárgyalások gőzerővel haladtak, sőt, később a részvevők köre 14-re bővült, azonban a LEN keményen fellépett a kezdeményezés ellen, előbb megfenyegette a szervezésben vezető szerepet vállaló horvát szövetségi elnököt, majd fegyelmi eljárást is indított ellene. Ezzel párhuzamosan figyelembe vette az európai klubok néhány észrevételét a LEN kupasorozataival kapcsolatban, s ez a kilátásba helyezett - esetleg az oimpiai részvételt is érintő - szankciókkal együtt elegendő volt ahhoz, hogy a már idén indítani tervezett nemzetközi bajnokság meghiúsuljon.

Az Il Mondo címlapján Gabriele Volpi, az "olasz Abramovics"

Volpi Pro Reccója nem váltott ki osztatlan szimpátiát a vízilabda-társadalomban. Sokan nézték rossz szemmel a módszert: összevásárolni a sztárokat, akikből aztán nem nagy kunszt világverő csapatot csinálni. Ráadásul úgy, hogy a "bevásárlások" egy része nem is annyira a Recco erősítését, mint inkább a riválisok gyengítését szolgálta. Olasz bajnokikon és a klub nemzetközi meccsein is észlelhető volt egyfajta erős ellenszenv, amivel a klub játékosai nehezen tudtak/tudnak mit kezdeni, elfogadják, hogy az a számukra nagyon előnyös szerződés árához tartozik. Ugyanakkor ha egy nagyszabású kísérletnek tekintjük Volpi működését, azt mondhatjuk: alakulhatott volna ez másként is. Hiszen mindenki panaszkodik, hogy kevés a pénz a sportban, különösen a vízilabdában. Éppen az olyan elszánt pénzemberek (pénzes emberek) hiányoznak mindenhol, akik segítik a minél jobb eredmény elérését. Volpi nem verte fel az árakat, kialakult egy kettősség, van a Volpi-féle Recco, amellyel úgysem lehet konkurálni és van az összes többi európai klub. Az üzletember talán utolsó próbálkozásnak szánta a nemzetközi bajnokság finanszírozását, hogy (horribile dictu) segítse a sportág fennmaradását. Nem sikerült. Mint ahogy a sportág legnagyobbjainak gyülekezetére sem úgy emlékeznek majd vissza kortársaink, mint a vízilabda globetrotters-eire, pedig amit működésük során a medencében produkáltak (no persze az ellendrukkerek számára többnyire unalmas meccseken), az a klubvízilabdában páratlan, soha nem látott és valószínűleg soha többet nem látható teljesítmény volt. Rendkívül kemény munka állt mögötte és a semleges vízilabdakedvelők számára esztétikai élményt adott.

Közvetlenül néhány száz ember egzisztenciája kerül most veszélybe ("apróság": köztük Kásás Tamásé, Madaras Norberté és talán az edzői pályafutását Camogliban most kezdő Benedek Tiboré), kiderülhet azonban, hogy közvetve a sportág gyásznapját jelenti Volpi távozása.

(Az ügy magyar érintettjeinek reagálására visszatérünk.)


Gabriele Volpi (balra, szemüveggel) Nagyváradon, a Recco-táborban ünnepel
(Horgos Zsolt felvétele)