FACEBOOK

Török Bélát eltiltották

Török Bélát eltiltották
hozzászólás, 2012.05.23.

Török Béla vétett a doppingszabályzat ellen, ezért féléves eltiltást kapott, edzéseket sem látogathat - így határozott az ügyében szerdán összeült illetékes bizottság. A szövetség közleménye, Török Béla és Kemény Dénes nyilatkozata.

Török László, az MVLSZ sajtófőnöke szerdán este az alábbi közleményt juttatta el a vlv-hez:

"A Doppingbizottság két és fél órás munka után hozta meg határozatát, a 2012. április 22-én lejátszott A-H Szeged-Beton–Groupama Honvéd OB 1-es bajnoki bronzmérkőzésen pozitív dopping tesztet produkált vízilabdázó, Török Béla ügyében. E szerint a bizottság Török Bélát hat hónapra, mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta.

A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a sportoló, orvosi javallatra szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív dopping mintát. Ennek szedésére Török Béla előzetesen kérhette volna az úgynevezett TUE engedélyt, de ezt elmulasztotta. Éppen ezért vétett a dopping szabályzat ellen, ezért hozott a Doppingbizottság, eltiltó határozatot.

Ugyanakkor a sportoló jóhiszeműségét ebben az ügyben a Doppingbizottság sem kérdőjelezte meg."


TÖRÖK BÉLA a vlv-nek:

- Erre a döntésre nem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz. Három hónapnál többre senki nem számított. Sajnos nem így lett. Nagyon csalódott, szomorú, elkeseredett vagyok, nem is tudom, mi erre a jó jelző. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Egyelőre nem tudom, hogy fellebbezünk-e, nem sok értelmét látom, de ezt később döntjük el.

A bizottság határozatát információink szerint nyolc napon belül postázzák és annak kézhez vételétől számított két héten belül lehet fellebbezést benyújtani.

KEMÉNY DÉNES a vlv-nek:


- Nagyon sajnálom a történteket, mert mind a 19 játékost, aki a keret tagja, azzal a szándékkal választottam ki, hogy bekerülhessen az olimpiai  csapatba. Ha bárki bármilyen oknál fogva ebből a keretből kiesik, azzal a keret gyengül és egy gyengébb keretből nyilvánvalóan nehezebb lesz ugyanolyan játékerejű csapatot kiválasztani, mint egy erősebből lehetett volna. Remélem, hogy nem fogom megbántani Apáti Endre barátomat, aki a Szeged főszponzora, de a doppingvétség szeptembertől kezdődően Szegeden történt, nem befolyásolta a klub Magyar Kupa-győzelmét, majd a bajnoki bronzérem megszerzését, ezzel szemben Török Béla május 6. és november 6. közötti eltiltása az ebben az ügyben teljesen vétlen magyar válogatottat és annak szurkolóit sújtja.

- A kieső játékos helyére behívsz-e mást a keretbe?

- Nem, csak akkor, ha sérültjeink gyógyulásának elhúzódása ezt szükségessé teszi.

10 régi hozzászólás

Krisz hozzászólása
Krisz35910
2012.05.26. 09:46

Kemény, Salamont igazán meghívhatta volna helyette.....amúgy legalább Szegeden is megoldódik, hogy ki maradjon ki, Szivós érkeztével......

im hozzászólása
im35908
2012.05.24. 23:19

Ez a csapat se Török Bélával - aki egyébként tényleg nem nagy ász - se nélküle nem lesz nyerő ezen az olimpián. Sajnos. Szurkol az ember, de hát legyünk realisták. De ettől még az orvosnak és a klubvezetésnek a körmére kellene nézni Szegeden, hogy hogyan is jöhetett össze a doppingvétség...

lézer hozzászólása
lézer35906
2012.05.24. 20:00

A szabályokat és a törvényeket be kell tartani,ezt talán Török B,és édesapja is igy gondolja,számomra a legnagyobb probléma,hogy egy ilyen eset mennyit árt kedvelt sportágunknak,hiszem,hogy sokat,nagyon sokat,és ezt nem pénzben mérik. Egy szubjektiv vélemény:nagy bajban lenne a Csapat,ha Török B utazna Londonba,nagyon,nagyon messze van Ő attól a szintől,még igy is,hogy ilyen módon próbált előnyre szert tenni,hál Istennek,ez egy ész játék,ezt pedig nem lehet holmi tablettákkal pótolni. Nem értem a Kapitányt,hogy nem hiv be senkit Török B helyett,tudjuk jól,hogy senki nem pótolhatatlan,főleg ,ha ez a személy nincs az első 20-ban.Ez meglehetősen sértő a Csapatba be nem kerűlt játékosok számára. Ez hiba,mint Baksa behivása is az,remélem a Csapat elbirja majd az ilyen apró hibákat.

im hozzászólása
im35905
2012.05.24. 18:57

Ahogy már írtam amikor a hir először felkerült a vlv-re, simán beperelném az orvost, a vezetőséget, és mindenkit, akinek része volt ebben a disznóságban. Ugyanis, ha csak bronzot nyer a válogatott, akkor Török B. az alábbi életjáradéktól esik el: 35 éves korától mondjuk pl 70 éves koráig járna neki 84,000 Ft havi járadék a jelenlegi bruttó 210,000 forintos átlagkeresetet figyelembe véve. Ez nagyjából 40 millió forint. Plusz a bronzért járó egyösszegű jutalom. Ha ezüstöt nyernénk, akkor 126,000 a havi járadék, 75 éves koráig cca 60 millió forint járadékot nem kap meg, plusz az ezüstért járó egyösszegű jutalom. Arany esetén 210,000 lenne a havi járadék, ami 40 évre durván 100 millió forint. Ha netán hosszabb ideig élne (amit nyilván kíván neki mindenki) akkor arányosan több illetné meg. Szóval, ki is az, aki ezt majd kifizeti neki? Az orvosa, aki a gyógyszer adta? A klubvezetés? Mert ezek szerint mindenki tudta, hogy milyen gyógyszert szed. Miért nem jelezték ezt az előírt módon ott, ahol kell, úgy ahogy kell? Feltételezve, hogy az érintett játékos vétlen. Ha részese volt valami sunyiságnak, akkor megérdemli az eltiltást és minden következményét. Viszont akkor mindenkit felelősségre kellene vonni...

qqcska hozzászólása
qqcska35903
2012.05.24. 17:41

B(régi)! elég gyenge minőségű a hozzászólásod... látszik, hogy semmit nem értesz az egészből. lehet szedni magas vérnyomás ellen olyan szert, amely vízhajtót tartalmaz (ami egyébként tiltott szer, de nem teljesítményfokozó!), csak a CSAPATORVOSNAK ki kellett volna töltenie egy adott űrlapot, amely igazolta volna ennek a gyógyszernek a szedését - és ezt a MACS el is fogadja. vagy ha az orvos bizonytalan a dolgában, akkor utánanéz/utánakérdez... remélem a Szeged vezetői levonják a konzekvenciát az esetből és elzavarják az orvost a csapat környékéről! gondolj bele: félévig edzeni sem szabad lejárni Török Bélának... egyedül kell úszkáljon a medencében edzésidőn kívül (!!), hogy tartsa kondiját...

dr.Kodaj Imre hozzászólása
2012.05.24. 08:03

Nem értem az indulattól elvakult bejegyzéseket, a frusztrációkat nem itt kellene levezetni! Továbbá nem értem,hogy a gyógyszert felíró orvos felelősségéről (a Tritace HTC vízhajtót tartalmaz, kizárt, hogy ezt nem tudta) szó sem esik. Szerintem egy élsportolókat kezelő orvosnak ismernie kellene a doppingszabályokat, amelyek az interneten egy kattintással hozzáférhetőek. Szóval egy kattintás!!

B (régi) hozzászólása
2012.05.23. 22:10

Hát ez nagyon úgy tűnik, hogy Szegeden b.szták el a Bélának. Kokszolták szegényt, ő meg szerencsétlen mit sem tudott az egészről. Amúgy teljesen jogos a felvetés, hogy vajon csak a Béla szedett-e listás anyagokat. Kíváncsi lennék ezek után, hogy kinek magas még a vérnyomása a szegedi csapatban, illetve a többi szegedi játékos mire mit szed.

Gábor hozzászólása
Gábor35896
2012.05.23. 21:53

buvar-kn! Nagyon szégyelld magad, ha megkérhetlek! Ez a fiatal sportoló élete eddigi csúcsrendezvényére, a londoni olimpiára készült... Mindannyian tudjuk , hogy ez nem volt dopping, \"csak\" egy óriási pech...A Szeged tavalyi bajnoki szereplése \"minőségének\" ehhez az ügyhöz semmi köze...Én amikor értesültem a dologról, mindjárt írtam - ismeretlenül is - a játékosnak, hogy nagyon szurkolok Neki a \"dopping\" ellen... A Bélának csak egy hibája van: Nem Vasas-játékos, de még nem késő... Az pedig, hogy 2 mondatba \"bele tudtál rakni\" több mint 10 helyesírási hibát, pestiesen szólva \"nem semmi\"...

ncy hozzászólása
ncy35895
2012.05.23. 21:39

\"Kedves\" buvar-kn....... nem ártana elsősorban helyesírási leckéket venni.a nyilatkozatodról meg annyit,hogy látszik,hogy közöd nincs a sporthoz csak a médiából gyűjtött negatív,rosszindulatú véleményekkel tudsz gyanúsítgatni...miért lenne kollektív büntetés???Elég szégyen,hogy ilyen véleményen állsz,nem hogy örülnél,milyen kemény árral értek el szép eredményeket,amivel nekünk örömet okoztak(elnézést kivétel:TE) és nem még jobban az illetőbe rúgni...hanem a bajban is segíteni,mellette állni és támogatni!!

buvar-kn hozzászólása
2012.05.23. 20:43

Ezek utánnem kéne elvenni a bronzérmet a Szegedtöl?Mert más sportágba anuláják a csapat eredményét ha valakidopingol!Mivel tiltotszerek hatása alat érték el a eredményt!