FACEBOOK

Szeged-Eger - kezdődnek az elődöntők

Szeged-Eger - kezdődnek az elődöntők
hozzászólás, 2012.04.09.

A Szeged-Eger találkozóval ma este megkezdődik a bajnoki véghajrá. Az elődöntők első meccse előtt Molnár Tamással és Biros Péterrel készítettünk párhuzamos interjút.

A BAJNOKSÁG HÁTRALÉVŐ SZAKASZÁNAK MENETRENDJE

Vodafone OB1, elődöntő, első mérkőzés

18.00 Szeged-Eger (vlv, vodapolo)
A szegedi meccsre a belépőjegy 1000.- forint, a pénztár 17 órakor nyílik.

A második mérkőzés csütörtökön 18.30-kor lesz az egri Bitskey uszodában.


vlv: - Hogy töltötte a csapatotok a negyeddöntő befejezése óta eltelt időt?

MOLNÁR TAMÁS: - Már a negyeddöntők időszakát is elég kemény edzésekkel töltöttünk, még meccsnapokon is edzettünk keményen. A múlt hét elejéig tartott ez az időszak, onnantól már csak a technikára meg a taktikára készültünk.

BIROS PÉTER: - A negyeddöntő után, szerda estétől három és fél nap pihenőt kaptunk, vasárnap kezdtük az edzéseket - kivéve engem, mert én beteg lettem, úgyhogy csak csütörtökön mentem először edzésre, akkor is egyedül gyakoroltam még. Így aztán nem is nagyon tudok nyilatkozni az edzések intenzitásáról, de úgy gondolom, semmi olyan nem történt, amit ne tudtam volna bepótolni.

vlv: - Jártatok-e esetleg valahol edzőtáborban?

M.T.: - Nem voltunk sehol, a Debrecennel készültünk kedden és csütörtökön.

B.P.: - Nem, egy edzőmeccsünk volt a Szolnokkal, rendes mérkőzés, annyi szokásos változással, hogy kétszer játszottuk a fórokat.

vlv: - Az ellenfél játéka nyilván nem szorul részletes elemzésre, mégis, áttekintettétek-e, hogy mi az, ami a legfőbb jellemzőjük, más megfogalmazásban: mire kell legjobban figyelnetek?

M.T.: - Természetesen készültünk külön is. Mi magunk is négy meccset játszottunk ellenük, igaz, ezeket jórészt a szezon elején. Éppen ezért az utóbbi meccseikből, a debreceniből, meg amit a szezon végén játszottak a Vasassal meg a Honvéddal - ezekből készült egy hosszabb összeállítás, azt megnéztük többször, remélem, hogy a megfelelő információkat le tudtuk szűrni és hasznosítani is tudjuk majd. Ott a válogatott gerincének számító Biros-Hosnyánszky-Szecska trió, óriási vállalkozókedvvel és tapasztalattal, rutinnal. Mindenképpen elejét kell venni annak, hogy Peti meg Hosi gólzáport okozhasson. Nagyon masszív centereik vannak, ott játszik Bátori, Graham, tehát nagyon jó kis csapat. Ráadásul a szezon végén sokkal jobban játszottak, mint az elején, ezért sem szabad messzemenő következtetéseket levonni a velük játszott meccseinkből. A mi mérkőzéseink azt mutatták, akár a Honvéd-, akár a Vasas-meccsre gondolok, hogy nekünk elsősorban magunkra kell figyelni, a hibáinkat minimalizálni és ha ez sikerül, akkor óriási lépést teszünk a győzelem felé.

B.P.: - Természetesen volt videózás, megnéztük, hogy mit csinálnak, mit lehetne tenni ellenük. Ezek mind szép és jó dolgok, de én úgy érzem, az alatt az egy és negyedóra alatt fog eldőlni úgyis minden. Aki jobban koncentrál, jobban akarja a győzelmet, az fog nyerni. A taktika szerintem ehhez képest másodlagos. Az a legfontosabb, hogy magunkra figyeljünk, és itt már nem szabad a figyelemnek egy másodpercre sem lankadnia. Szerintem ez a kulcsa az egésznek. Ha végig tudunk koncentrálni a meccsen, akkor van esélyünk a győzelemre.

vlv: Milyen fizikai és lelki állapotban vagytok? Mindenki egészséges-e?

M.T.: - Nagyon jó kéthetes felkészülés végén vagyunk, úgy tudom, hogy mindenki egészséges, minden adott, hogy egy nagyon jó elődöntőt játsszunk az Egerrel, ami remélem, hogy a mi sikerünkkel zárul.

B.P.: - Mindenki egészséges, megérkezett Kevin is a kanadai selejtezőről, meggyógyultam én is.

vlv - Van-e elképzelt "ideális forgatókönyvetek" az elődöntő két vagy három meccsére?

M.T.: - Butaság ilyet tervezni, mindig a következő meccs a legfontosabb. Voltunk már olyan cipőben - például két éve a Vasas ellen -, hogy csak a hazai meccseinket kellett volna megnyernünk, és akkor ez nem sikerült, szerintem tanultunk a hibából. Óriási tisztelettel, alázattal kell bemenni és az első pillanattól az utolsóig így játszani. Most csak ez a mérkőzés számít, és ha ez megvan, akkor jöhet a következő feladat. Nyilván a hazai pálya előnyét ki kellene használnunk, ez óriási lélektani előny, nem szabad kiadni a kezünkből, tehát az a cél, hogy az első meccset itthon megnyerjük.

B.P.: - Egyszer mindenképpen nyernünk kell Szegeden ahhoz, hogy továbbjussunk, ha nem holnap, akkor szombaton... Talán most nagyobb az esély erre, mert szombaton már nehéz lenne újításokat alkalmazni, holnap még kihasználhatjuk a meglepetés erejét.

vlv: - Mit üzentek saját szurkolóitoknak?

M.T.: - Jöjjenek minél többen, bizonyították a LEN Kupa-döntőn, most nemrég a Belgrád ellen, és sokszor máskor is, hogy óriási hangulatot tudnak csinálni és ez nagyon nagy pluszt ad a csapatnak, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a Szeged történetében először bajnoki döntőt játszhasson!

B.P.: - Bízzanak a csapatban, megpróbáljuk megcélozni a bajnoki aranyérmet! Nem lesz könnyű, de úgy érzem, hogy ez a négy csapat most nagyjából azonos szinten mozog. Minél többen jöjjenek el Szegedre, és sok embert várunk a visszavágóra is, a saját uszodánkba. Hajrá Eger!

1 régi hozzászólás

sonpinori hozzászólása
2012.04.10. 10:05

HAJRÁ EGER ! TI VAGYTOK A LEGJOBBAK !!