FACEBOOK

Vasas-sajtótájékoztató

Vasas-sajtótájékoztató
hozzászólás, 2011.10.04.

Két főszponzorának első embere is jelen volt a TEVA-Vasas-UNIQA szezonnyitó sajtótájékoztatóján. Az üzletemberek "díszhelyen" ültek, s nem túlzunk, ha azt mondjuk: a sajtótájékoztató elsősorban annak jegyében telt el, hogy a pólósok (vezetők, játékosok) megköszönjék a munkájukhoz nyújtott anyagi támogatást.

Természetesen a pénz körül forgott minden, még ha diszkréten fogalmaztak is a megszólalók. Annyi azért kiderült, hogy a Vasas pólósai nagyjából ugyanannyi (vagy talán még kevesebb...) pénzből gazdálkodhatnak idén, mint tavaly, de ez a meg nem nevezett összeg felértékelődik, hiszen mindenütt nehezebbé vált a helyzet a válság miatt. A piros-kékek megpróbálták végrehajtani azt a bravúrt, hogy ugyanannyi pénzből minőségi javítást érjenek el a játékoskereten. A két új nagy igazolás a 2000 óta a Vasas-családhoz tartozó Steinmetz Ádám és egykori kotori játékostársa, a montenegrói válogatott Drasko Brguljan.

A hivatalos cél erre a szezonra a bajnoki cím, a kupagyőzelem, nemzetközi téren pedig legalább a legjobb nyolc közé kerülés a Bajnokok Ligájában.

A szponzorok természetesen kihasználták a lehetőséget egy kis termékreklámra: a TEVA vezérigazgatója, Szabó László, a Vasas pólós szakosztályának újdonsült elnöke cége generikus termékeire hívta fel a figyelmet, az Uniqa-vezér Othmar Michl pedig a honvédosok vérhas-gyanús megbetegedésére való tekintettel felhívta a figyelmet cége beteg- és balesetbiztosításaira. :-)

A Vasas csapata csaknem teljes létszámban részt vett a sajtótájékoztatón és utána csapatképre is összeálltak a fiúk.

(Megjegyezni kívánjuk, hogy ha valaki a Vasas sajtótájékoztatóján jár, s a hivatalos programot követően magnójával interjút készít Markovits László klubelnökkel, semmiképpen ne mulassza el erre az időre ülőhelyén hagyni a fényképezőgépét! Ha ugyanis így tesz, biztos lehet abban, hogy egy Vasas-játékos felveszi a kamerát és fotózgatni kezd vele. Az illető nevét természetesen örökre homály fedi, de a képek egész jók - ez látható lesz hamarosan felkerülő fotógalériánk vége felé...)



vlv-képek + ismeretlen szerző


VLV-VIDEÓK:


Vasas-sajtótájékoztató - Markovits László


Vasas-sajtótájékoztató - Szabó László


Vasas-sajtótájékoztató - Othmar Michl


Vasas-sajtótájékoztató - Méhes Jenő


Vasas-sajtótájékoztató - Földi László


Vasas-sajtótájékoztató - Steinmetz Ádám I.


Vasas-sajtótájékoztató - Steinmetz Ádám II.


2 régi hozzászólás

Pedró hozzászólása
Pedró34299
2011.10.04. 20:30

Földi és Aldi! Ez jó!

Háté hozzászólása
Háté34298
2011.10.04. 20:25

És ha még az Aldit is sikerülne megnyerni szponzornak, akkor a csapat neve lehetne AlFöldi TEVA-Vasas-UNIQA, annak ellenére, hogy a Komjádi már a Dunántúlon, s nem az AlFöldön van... ;-)