FACEBOOK

Út Londonba - Benedek Tibor

Út Londonba - Benedek Tibor
hozzászólás, 2011.08.14.

Másodedzőként nem tudta a fiúknak azt a támogatást nyújtani, amit korábban a vízből, csapatkapitányként. Személyes vallomás a szerbek elleni meccs mámoros időszakáról és a kispadon ülés gyötrelmeiről.

A Magyar Televízió Út londonba című műsorában megszólaltatta Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnokot, a magyar válogatott korábbi csapatkapitányát, aki a sanghaji világbajnokságon Kemény Dénes mellett, másodedzőként szolgálta a magyar válogatottat.



A műsorrész leírt változata:

Kovács Kokó István:

Éremért utazott, de csak a negyedik helyen zárt az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon. Pedig a szerbek elleni első három negyed után már a döntőben éreztük magunkat, de sajnos nem úgy alakult. Az érzésekről, okokról, miértekről faggattuk a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibort.

Benedek Tibor:

Egy olyan összhang volt és egy olyan mámor, ami akkor azért jellemző, amikor nagyon megy, akkor nagyon könnyű nagyon összetartani, és hát látszott, hogy nagyon megy. Tényleg dobáltuk a gólokat egymás után, és látszott a szerbeken, hogy azt sem tudják, hol vannak. Sajnos, ahogy jöttek fel, úgy ült le a kispad, és így kicsit kiszaladt a kezünkből az irányítás, ez látszott utána a játékon is. Aztán egyre inkább csalódottság lett úrrá a csapaton. Lehet, hogy sokan a csapatból is azt várták tőlem, hogy majd ugyanazt tudom csinálni, mint csapatkapitányként, de nem, én nem tudtam ugyanazt csinálni. Több okból is. Egy, hogy annyira erős Dénes szerepe a csapatban, illetve egy csapatkapitányé, hogy oda más nem nagyon tud beavatkozni, tehát egy másodedzőé, azt mondom, hogy elég jelentéktelen szerep. Csalódás voltam a játékosoknak, mert nem tudtam azt a pluszt hozzátenni, amit mondjuk esetleg ők vártak.

A bírókról

Furcsa, én még nem nagyon láttam ilyet, hogy elődöntőn, illetve bronzmeccsen ugyanaz a bíró, pedig éri annyi érzelmi hatás egy ilyen elődöntőn, hogy nem tud ezt teljesen kizárva bemenni egy bronzmeccsre.

Dobud szabálytalan blokkolásáról

Az a bíró, aki adta (a kiállítást) és ott állt, és figyelte az akciót, és nem látta...(?), illetve, hogy nem lehet közbeavatkozni egy ilyen esetben a zsűriből, aki ott ül onnan öt méterre, vagy 10 méterre, és pontosan látta ezt... A szabály nem engedi meg azt, hogy ők közbeavatkozzanak, ez egy hiba, ez a játéknak a hibája. Hiba, hogy nem lehet ilyenkor videót alkalmazni, a szabályok ezt egyelőre nem engedik meg. Tehát, ha a bíró nem vette észre, akkor nincs.

A negyedik helyről

Nehéz egy magyar vízilabdázónak, aki gyerekkora óta nézi a szigeten a márványtáblát, és bele van nevelve, hogy csak a győzelem számít, kikapni az elődöntőn, az egy óriási zuhanás. Tehát hiába tüzeli fel magát, hiába akar megtenni mindent a bronzmeccsre, nem tud olyan lelkiállapotban odakerülni, mert annyira győzni akar mindig, mert annyira az van itt elfogadva az uszodában, hogy csak a győzelem számít.

Az olimpiai csapatról

Ez egy nagyon jó csapat, nagyon jó játékosokból áll. Abban biztos vagyok, hogy nem ez lesz az olimpiai csapat, de a játékosok 80 százaléka biztos, hogy ez lesz. Új játékosokat nem hiszem, hogy nagyon fogunk már találni. Van az a három fiatal, aki idén kimaradt, és tavaly ott volt Zágrábban, illetve még mindig vissza lehet nyúlni a három öreghez. Csodák nincsenek. El kell dönteni, hogy mi számít többet. Az, hogy az öregebb játékosok behozzák a tapasztalatukat, illetve a tekintélyüket, viszont nem fognak már világot megváltani, vagy esetleg egy-két fiatalban benne van, hogy majd lő olyan gólokat, amit nem várunk - viszont nagyon tapasztalatlanok.

Kásás visszatér-e?

Szerintem vissza. Szerintem megvan a VB, döntőt játszunk, ha játszik Kása, mert Kása már nem fog rengeteg gólt lőni, viszont le tudja meg tudja szerezni a labdát kritikus helyzetben, amit más nem tud, és tud mondjuk egy olyan gólpasszt adni, amit nem vár senki. Ennyi kell egy ilyen meccsen, ahol egy gól dönt a végén. Ezek a kicsi pluszok, ezek simán dönthetnek.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)

4 régi hozzászólás

kobazsa hozzászólása
kobazsa33871
2011.08.17. 09:04

Inkább tippeljük meg ki lesz ott az olimpián, aki most nem volt, és ki nem lesz ott, aki most volt...Az előbbire vállalkozom :) Kis Gábor, esetleg Kása, Gergely.

petra77 hozzászólása
petra7733869
2011.08.17. 07:08

Biztos vagyok benne, hogy Tibi nem akarja Kása nyakába varrni a 4. helyet, inkább csak arra célzott, hogy hiányzik a csapatból az, amit csak ő tud. És nem a gólszórásra gondol, amit sokan felróttak neki (érdemtelenül) az utolsó válogatottbeli időszakában, hanem azok a védéesk, labdaszerzések, amikkel rengeteget segített. Szerintem ez egy nagyon jó csapat, de Kása... nekem nagyon hiányzik közülük. Megértem, amiért abbahagyta, de pont azért hagy űrt maga után, mert az, aki. Egy világklasszis.

szamárhegy hozzászólása
2011.08.15. 19:26

im, Erőltetett belemagyarázás ez a Kásás vonal, azzal egyetértek, hogy nélküle vagy vele mindegy, nyerő Csapattal kell Londonba menni. A nyerő, elitbe tartozó csapatunk viszont megvan, a jelenlegi nagyszerű Csapatnak kell összeszoknia, max. 1-2 játékos cserélődésével. Ne kavarjuk a ...rt, hajrá srácok, előre Londonba!

im hozzászólása
im33856
2011.08.15. 13:49

Minden tiszteletem és elismerésem Benedek Tiboré, igazán kedvelem őt, de az elmondottak alapján úgy néz ki, hogy a VB 4. hely Kásás hibája. Ha az Olimpián részt vesz és nem nyer érmet a csapat, az is Kásás hibája lesz. Ha nem megy ki az Olimpiára, és nem nyer érmet a csapat, az is Kásás hibája lesz. Nyuszikának van sapkája, nincs sapkája... Ha nem vállalja (én nem vállalnám!), akkor talán kevésbé fogják hibáztatni, mint ha vele együtt ég be a csapat. Össze kellene állnia egy Kásás nélküli biztos nyerő csapatnak. Ezen kell dolgozni, nem pedig rágódni azon, hogy mi volt, vagy mi lehetett volna. Bocs Tibi! Nem a te hibád a 4. hely!