Kicsit a vb-ről, de legfőképpen új munkaköréről beszélgettünk Steinmetz Ádámmal a születésnapján.

- Ádi, Isten éltessen 31 évesen! Hogy ünnepelsz?

- Igazság szerint nem kerítünk most nagy feneket ennek a dolognak. Nem az első ilyen alkalom.

- Persze, a 31. :-)

- Igen. A hétvégén lesz majd egy családi-baráti összejövetel, szokásos módon, s a remélhetőleg jó időt kihasználva majd a telkünkön ünneplünk. Tulajdonképpen majdhogynem először leszek ott ezen a nyáron, hiszen az ismert okok miatt eddig nem sok időm volt nyaralni. Úgyhogy most kijutok oda és mindjárt ünnepséggel kezdhetjük a nyarat.

- Hol van a telek?

- Tahitótfalun, a Dunakanyarban. Igazából nem állítanám, hogy Dénes szomszédságában, de a közelében, mert Ő meg leányfalusi.

- Eltelt egy kis idő a világbajnokság vége óta. Hogy látod a dolgokat, változott-e valamit a véleményed, hogy távolodtunk időben és földrajzilag is Sanghajtól?

- Mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, el kell, hogy mondjam: nagyon jólesik az, hogy ennyi embert foglalkoztat a szereplésünk. Nem csak családi meg baráti körben érezzük a figyelmet (ez természetes), de jól érzékelhető a szurkolók és a média részéről is. Nagyon sok meghívást kaptam én személy szerint is különböző sajtóorgánumokba, hogy nyilatkozzak a világbajnoki szereplésünkről. Ez mindenféleképpen jólesik, mert tükrözi, hogy ez az ország mennyire szereti a csapatot és mennyire mellettünk áll. Egyik ilyen felkérésnél sem volt az a lényeg, hogy, na most akkor ne szépítsük a dolgot, ez már a harmadik év sikertelen érem nélküli világversennyel, nem a kést akarták bennünk megforgatni, hanem értékelték a csapat által felmutatott pozitívumokat, s láthatóan mindenkit elsősorban az foglalkoztat, hogy miként lehetne előrébb jutni.

Visszatérve a kérdésre: eltelt egy pár nap, de én alapvetően nem látom másként a dolgokat. A negyedik hely oka az, hogy a védekezésbe nem fektettünk annyi energiát, amennyi elvárható lett volna, amennyi kellett volna ahhoz, hogy ne kapjunk átlagban 11 gólt a nemzetközi elitbe tartozó ellenfeleinktől.

Szóba került a játékvezetés, de ezzel keveset foglalkoznék, hiszen korábban se voltunk a bírók kedvencei. Valószínűleg ez a jövőben is így lesz, különösen az olimpián, mert rajtunk kívül valószínűleg már mindenki szeretné, hogy ez a magyar sorozat megszakadjon. Tényleg nagyon magunkra leszünk utalva, de azt azért látni kell, ez is a vb-tapasztalat, hogy az ellenfeleinket nagy lobbi-stáb kísérte el Sanghajba, „embereik” ott voltak a játékvezetők, a delegátusok között. Elképzelhető, hogy a jövőben ezen a téren is példát kell vennünk róluk, mert ha ez csak egy gólt jelent, (természetesen a sportdiplomáciára gondolok), akkor egy kiegyensúlyozott mezőnyben, ahol 7-8 csapat adott napi formája dönti el az egymás közötti találkozók kimenetelét, ott igenis, ez a pici plusz is számít.

- Mióta hazajöttél, hogy teltek a napok?

- Sejtem, mire célzol, arra, hogy új munkakörbe kerültem. Tény, hogy amikor leszálltam a repülőgépről, a szezon vízilabdázóként befejeződött számomra, de sportvezetőként igazán most kezdődött el. Egyből munkába is álltam. Bizonyos projektekben máris részt veszek, illetőleg a klub életéhez tartozó protokolláris rendezvényeken is jelen vagyok. Eddig ez nem volt nagydobra verve, de igazából már hónapokkal ezelőtt eldöntött tény volt ez az új tevékenység. Természetesen a válogatottbeli felkészülés jelentette az elsőszámú feladatot, de azért már korábban is részt vettem egyes megbeszéléseken, tárgyalásokon. Most bejelentették, hogy a Vasas támogatói klubjának igazgatója lettem. A 100. születésnapját idén ünneplő angyalföldi klub tisztújító közgyűlésén ismét Markovits László lett az egyesület ügyvezető elnöke, ő kért fel erre a pozícióra. Már évek óta lát bennem sportvezetői ambíciókat, amiket eddig azért nem tudtam kamatoztatni, mert három évig külföldön vízilabdáztam. Most amellett, hogy a vízilabdacsapat igazolt játékosa vagyok - az olimpiáig élő szerződéssel -, már a klub vezetését is igyekszem a lehető legnagyobb energiával segíteni. Egyébként ez is volt a döntésem hátterében, amikor hazajöttem külföldről, hiszen azért előbb-utóbb befejeződik a játékos-karrierem, a sérülések után nem mehet így a végtelenségig. A jeleket észre kell vennem még akkor is, hogyha a mai napig nagyon sok örömet okoz a vízilabda és egyáltalán nem nyűg számomra, sőt még érzek magamban sok motivációt. De nem szabad abból kiindulnom, hogy még 5-6 évig vízilabdázok, valószínűbb, hogy hamarosan be fogom fejezni a pályafutásomat.

- Mi  is ez az új munkakör, amit átvettél?

- Úgy tudnám definiálni, hogy a Vasas 17 szakosztállyal, 2000-2500 igazolt versenyzővel rendelkezik, és ezeknek a szakosztályoknak a támogatóit, csúnyán fogalmazva: a szponzorait kellene összefogni. Alapvetően kommunikációs és koordinációs szerepkörben, de új támogatási technikák kidolgozása is része a munkának, illetőleg természetesen új támogatók megnyerése a klubnak, a klub szakosztályainak. Ezt társadalmi munkában végzem az edzések mellett, amennyire az időm engedi. Kicsit furcsa lesz, hogy eddig a vízben kellett a legjobban teljesíteni, a szárazföld más kihívásokkal jár, de ahogy Földi Laci mondaná, „szeretjük a kihívásokat”, úgyhogy bízom benne, hogy ezen a téren is fogok tudni segíteni, aztán hogy a munkám mennyire lesz majd eredményes, azt majd az idő dönti el.

- A civil pályafutásban mi az, amit el szeretnél elérni, mik a céljaid? Milyen tevékenységet, milyen funkciót képzelsz el magadnak?

- Most még különösebb felelősség nélkül tudok dolgozni, a magam ura vagyok. Tényleg annyit tudok ezzel az üggyel foglalkozni, amennyit időm engedi, tehát tárgyalásokra akkor járok, amikor össze tudom egyeztetni a vízilabdával. De nem akarom megkerülni a kérdésedet.  Korábban nem volt igazgatója a támogatói klubnak, meglátjuk, hogy mennyire van ilyen posztra szükség, biztos vagyok benne, hogy igen, hiszen új támogatók felkutatása is nagyon fontos feladat. Sokan úgy gondolhatják, hogy ezt csak „ugródeszkának” szánom, kezdeti, kiindulási pozíciónak. Ez azonban nincs így, nem tűztem ki magam elé, hogy ilyen vagy olyan pozícióm legyen akár a Vasasnál, akár az állami sportvezetésben. A célom az, hogy ezt a feladatkört maximálisan korrektül és hitelesen el tudjam látni. Véleményem szerint egyre nagyobb jelentősége van a hitelességnek, a szavahihetőségnek. Azt gondolom, sokkal fontosabb, hogy valaki becsületes legyen, még akkor is, ha az adott feladathoz még annyira nem ért. Mert abba bele lehet tanulni, s ez sokkal jobb, mint az, ha valaki igénytelenül csinál dolgokat, mindamellett, hogy egyébként szakmailag kiválóan ért hozzá. Tehát ez az alapvetésem, hogy tényleg megőrizzem az emberek bizalmát, ugyanaz a Steinmetz Ádi maradjak, akit idestova már több mint egy évtizede megismertek a Vasas berkein belül.

- Ehhez a munkához, amit most elkezdesz, kell egy kapcsolatrendszer. Közéletben, vállalatoknál, PR-cégeknél, médiában… Megvan-e ez neked, vagy tervezed-e ezt kiépíteni, bővíteni, mert nyilván a munkához valószínűleg ez a legfontosabb?

(forrás: vasassc.hu)

- Természetesen ez így van. Azért a vízilabda révén hál’ Istennek elég jó kapcsolataim vannak a sajtó munkatársaival, ennek is köszönhető, hogy most beszélünk, úgyhogy ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy ki tudom fejteni a nézeteimet. Voltak más szerkesztőségek is, amelyek fontos hírként közölték a kinevezésemet.

Ami a kapcsolatrendszert illeti, elsősorban a vízilabda-szakosztály támogatóival van szorosabb kontaktusom, de minden segítséget megkapok ahhoz az elnök úrtól, Markovits Lászlótól, s a többi szakosztályvezetőtől, hogy eljussak az ő támogatóikhoz is. Teljesen pozitív a tapasztalatom ez ügyben, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a jelenlegi szponzorok „megmaradjanak”, és a hozzájuk esetleg újak csatlakozzanak. Ebben igyekszem segíteni. Látok előrelépési lehetőséget abban is, hogy javuljon a „visszacsatolás”, rendkívül fontos, hogy az hogy az állandóan változó gazdasági illetőleg sportkörnyezetben hogyan tud az egyesület megfelelni a támogatók által támasztott igényeknek. Azt se felejtsük el, hogy ma Magyarországon elsősorban érzelmi alapon, s csak másodsorban gazdasági érdekek mentén működik a támogatás. Fontos, hogy a döntéshozók magukénak érezzék az általuk támogatott egyesület sikereit. Az is nagyon lényeges, hogy egy egyesület „támogatásra méltó” legyen, s a Vasas ilyen szeretne lenni. Nem pusztán az élsport eredményeivel, hanem a szabadidejüket sportolással eltöltők segítésével, a családias jelleggel. Számítunk versenyzőink mellett a szurkolóinkra, illetőleg a támogatóinkra is abban, hogy ez a családias hangulat kialakuljon. Mindenkinek az ötletére szükség van, minden véleményt meg kell hallgatni. Ez ugye elég sok idővel, energiával jár, én ebből az „édes teherből” szeretnék az elnök úr válláról levenni bizonyos zsákokat.

Szeretnénk, ha a Vasas egy klasszikus értelemben vett, nyugat-európai klubként működne, természetesen a gyökereit nem megtagadva, hiszen angyalföldi klub vagyunk, történelmileg a vas- és fémmunkások sportegyesülete. A hagyományok megőrzése mellett korszerű, mindenki által szerethető klubbá szeretnénk válni. Azoknak a családoknak a klubjává, akik nálunk szeretnek sportolni, megfelelő körülmények között és nem csak sportolni, hanem kicsit más élményeket is kapni. Akár az önállóan felújított létesítmények használatával vagy a remélhetőleg sikeres csapatainknak szurkolva - számítunk mindenkire.

- Még kotoriként feltűntél a Vasas-B-középben, s talán az egyetlen olyan játékos vagy, akit távozása után sem ért bírálat.

- Meg kell védenem korábbi játékostársaimat, sok esetben másképp, félreérthetően lettek kommunikálva bizonyos dolgok. Ezeket egy szurkoló, aki tényleg a szívét-lelkét kiadja a mérkőzéseken és minden hétvégén elkíséri a csapatot, nehezen tudja feldolgozni vagy megérteni. Bizonyos értelemben kicsit „nemzetbetegség” nálunk, hogy amíg valaki ennek a családnak a tagja, addig nagyon szeretjük, amikor meg elmegy, megharagszunk rá. Sajnos be kell látnunk, az a bizonyos klubhűség, ami működött évtizedekkel ezelőtt ma már nem működik. Pedig erre szükség volna, ideértve azt is, hogy a klub nyújtson biztos hátteret, mind a sportolójának, mind a dolgozójának, mindenkinek, aki tesz a Vasas sikeréért valamilyen módon. Egy közösség szerintem így működik jól és, ha ezt el tudjuk érni, akkor újra kialakulhat egy bizonyos klubhűség, ami mint tudjuk, ebben a sportban akár gólokat jelenthett. Szóval ez is egy olyan dolog, amiben előre szeretnénk és kell is lépnünk.

A szurkolókkal való kapcsolattartás egyébként nem munkaköri kötelességem, de tény, hogy szurkolókkal szerencsére jó kapcsolatban vagyok. Úgy látom, értékelik azt, amit sportolóként és emberként tettem szeretett klubjukért, és ahogy a múltban, úgy a jövőben, már hivatalos formában is, természetesen kíváncsi vagyok a véleményükre. Egyébként most az alapszabály módosításakor, nem csak a támogatói klubnak lett igazgatója, hanem van egy szurkolói klubunk is, amelynek a vezetőjével szintén jó kapcsolatot ápolok. Az ő feladata lesz, hogy a szurkolói igényeket feltérképezze és közvetítse a vezetőség felé. Az enyém pedig az, hogy az ő véleményére is alapozva induljunk el bizonyos projektekben. Gondolok itt például arra, hogy ne kerüljön egy szurkolónak 6-8 ezer forintba az, hogy a hétvégén kilátogasson különböző sporteseményekre. Szerintem ez alapvetően nem pénz, hanem inkább koordináció kérdése. Tehát azt is látni kell, hogy a szakosztályoknak együtt kell működnie abban, hogy ezeket a terheket enyhítse, elősegítve, hogy a szurkolóink ne konkurenciaként kezeljék a szakosztályokat – tehát csak egyet választhassanak -, hanem tényleg minden sporteseményen ott lehessenek, amikor idejük engedi. Tekintettel arra, hogy nem nagypénzű emberekről van szó, figyelembe kell venni az anyagi lehetőségeiket, és úgy megszervezni a sportrendezvényeinket.

- Köszönöm szépen a beszélgetést és még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánok!

(Lejegyezte: Tina, Romanek Brigitta és Di Giovanni Szandra)