FACEBOOK

Kásás Zoltán: Csak a kurfli nem kellett volna

Kásás Zoltán: Csak a kurfli nem kellett volna
hozzászólás, 2011.06.09.

Papír nem volt, szóbeli "gentlemen's agreement" igen, Kásás Zoltán mégis munka nélkül maradt. A szegediek edzője cataniai nyaralásáról hazatérve adott interjút a vlv-nek. Természetesen fia csütörtökön nyilvánosságra hozott súlyos döntéséről is megkérdeztük.

- Amikor legutóbb találkoztunk, a bronzmeccs után, azt mondtad, hogy megegyeztetek, egy évi biztosan Szegeden maradsz. Az új fejlemények ismeretében felvetődik a kérdés: miből jutottál akkor erre a következtetésre?

- Abból, hogy az elnök még korábban behívott az irodájába, és azt mondta, először velem akar beszélni, és utána a játékosokkal. Arra kért, hogy maradjak. Én azt válaszoltam, hogy ha valami fantasztikus külföldi ajánlat nem jön, akkor maradok. Mindjárt hozzátettem, hogy ilyen pedig nincs, mert beszűkült a piac, meg nem is nagyon akarok külföldre menni, tehát szívesen maradok még egy évig. Én úgy gondolom, ez egy gentlemen's agreement volt, ő felkért, én elfogadtam. Erre egyébként azért is szükség volt, mert ezután lehetett továbblépni, olyan dolgokról beszélni, hogy milyen csapat lesz a következő szezonban, kit kell megpróbálni idehozni, mennyi pénz van stb.

- Ő is úgy gondolta, hogy megbeszéltétek?

- Ő kért föl! Én soha az életben nem jelentkeztem! Ha nem ajánlja fel a Szeged a folytatást, én egy szót sem szóltam volna. Még a legenyhébb formájában sem céloztam arra, hogy maradnék, szerződnék. Mint ahogy ezt soha nem tettem meg sehol.

- És aztán mi történt? Beszéltetek már csapatépítésről is?

- Beszéltünk játékosokról, arról, hogy ki jön. Én már éreztem valamit a háttérben, erre rá is kérdeztem, de mondták, hogy semmi, csak van valami kavarás, ennyi. Gyakorlatilag én olyan értelemben csináltam csak hülyét magamból, hogy leültem, beszéltem Kunaccal - mert lejött Szegedre -, felhívtam azokat az új játékosokat, akik jönnek, beszéltem a maradókkal, hogy mikor kezdjük a munkát, miegymás. Tehát ennyi. Nyilvánvalóan ezt nem teszem meg, ha nem egyeztünk volna meg.

- És mit mondtak neked? Mivel indokolták a változást?

- Semmit. Az elnök felhívott, és azt mondta: úgy döntöttünk, hogy nem kötünk veled szerződést. Én annyit mondtam, hogy lehetett volna kicsit előbb is szólni, mert úgy hallottam a Nagyvárad edzőt keres, de mindegy, igazából magam sem tudom, hogy el akarok-e menni külföldre. Az én számomra nincs ebben olyan különös dolog, csak ezt a kanyart nem kellett volna beletenni. Mindenki hülyét csinált magából egy kicsit, én legalábbis úgy gondolom.

- Lelkileg mennyire viselt meg?

- Függetlenül az eredményektől, amiket elértem, én nem vagyok optimista alkat, mindig az volt a filozófiám, hogy ha nem várok túl sokat az emberektől, akkor nem ér majd meglepetés. Megmondom mi a helyzet: nem a végeredmény a lényeg, hanem az elintézési mód. Ennyi. De mondom, nincs ezzel semmi probléma, ők így döntöttek, kész, nem kellett volna beletenni ezt a kurflit.

- Mi a helyzet most veled?

- Nincs semmi, ma jöttem haza. Gondolhatod, nem kezdtem el telefonálgatni Szicíliából mindenfelé.

- Nem várt semmilyen üzenet, e-mail, SMS, telefon?

- Nem.

- És körülnéztél? Szeretnél dolgozni? Szívesen elhelyezkednél?

- Nézd, nem szoktam internetes hozzászólásokat olvasni, de most felhívták a figyelmemet egy-két olyanra, amely szerint én belefásultam. Nos, ha én belefásultam volna, akkor nem így bosszankodom a mérkőzésen a hibák miatt, nem így hajtom magam. Sokan dumálnak, de senki nem látta az edzéseinket. A mérkőzés mindig csak a végeredmény, ami hét közben történik, az azért más. Nyilvánvaló, én szeretem ezt a dolgot, azt is tudom, nagyon sokszor elmondtam, hogy az edzősködés, az edzői munka olyan, mint a kutya vacsorája: egyik este van, másik este nincs. Végülis kitöltöttem az időt, az lejárt, ha nem akarnak, kész, nem rimánkodunk, tovább kell lépni. Nem kell keseregni ezeken a dolgokon, csak az ember szeretné korrekt módon intézni mindezt. És én úgy érzetem, hogy itt Szegeden mindenki mindig nagyon korrekt volt. Nem tudom, mi történt az egy hónap alatt, éreztem, hogy folyik valami kavarás. Eljutott hozzám olyasmi is, hogy állítólag a játékosok és köztem megromlott a viszony - ez hülyeség. Ezért mondom, hogy senki nem látta az edzéseinket. Miért romlott volna meg a viszony? Egyszerűen arról van szó, hogy ha eredményt akarok elérni, akkor szigorúnak kell lennem. Egyébként meggyőződésem, hogy az edzéseink jó hangulatúak voltak. Meg kell kérdezni a játékosokat, és akinek nem tetszik, az elmondja - ne a név nélküli hozzászólók tegyék... Visszatérve a jövőmre: lehet, hogy most pihenek kicsit és 70 évesen visszatérek...

- Végül muszáj feltennem azt a kérdést, hogy miként fogadtad Tomi szerdán bejelentett döntését?

- Sokat beszéltünk, sms-eztünk, úgyhogy tudom, milyen régóta vívódik ezen. Felnőtt, 35 éves ember, hogyha ezt így érzi, akkor ez a korrekt. Mondtam is egy újságírónak, hogy ez a társaság, Papesz, Benedek Tibi, Biros, Kiss Gergő, Kásás, Szecska, tehát az úgynevezett régi nagy csapat tagjai nem tűrték a félkemény munkát, a félkemény teljesítményt. Ha ő úgy érzi, hogy nem tudja teljesen odatenni magát, az éppen abból adódik, ahogy ők eddig dolgoztak. Én is szerettem volna, ha játszik, mert úgy gondolom, hogy még mindig hasznos tudna lenni, de ha ő így érzi, akkor ezt tiszteletben tartom.

- Köszönöm a beszélgetést, jó pihenést és mielőbbi új elfoglaltságot kívánok!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)


Címkék:
Kásás Zoltán

3 régi hozzászólás

DS hozzászólása
DS33230
2011.06.11. 09:31

Haza szeretett volna jönni játszani, a Vasas megkereste, tárgyaltak vele, az utolsó percig várta, hogy bármit is visszaszóljanak, akár igent, akár nemet, ez a mai napig nem történt meg. Ennyi volt.

ikuvihar hozzászólása
2011.06.11. 01:53

Fejtsd már ki légy szíves, milyen eljárásban volt része Kásás Tominak a Vasas vezetőitől. Nekem valami olyan rémlik, hogy ellébecolta az egész idényt, (na jó, nem egészen, autogramokat nagyon strammul osztotta), majd a nyáron azt mondta a főszponzor, akkor marad, ha a csapat belemegy, hogy teljesítmény után kapnak fizetést. 5 válogatott játékos szaladt szét a szélrózsa minden irányába...

DS hozzászólása
DS33224
2011.06.10. 15:19

Úgy látszik már vizilabdás berkekben sem a teljesítmény számit, hanem a nyelv és a kavarás. Szomorú, hogy egyes vezetők nem szégyellik hogy szélkakasként forgatják adott szavukat, teljesen hitelüket vesztik, bár a mai világban sajnos az egyenes, becsületes magatartás sokak számára semmit nem jelent.Kása papa sem érdemelte ezt az eljárást a Szegedtől, ahogy annak idején Kásás Tomi sem a Vasas vezetőitől. Mi szegény drukkerek pedig egyre inkább megértjük, hogy miért játszanak külföldön legjobbjaink.