Egy csepp Toscana… ilyen hangulat fogja el az embert, ha belép a Sarki Fűszereshez. Könnyű kellemesen beszélgetni ilyen érzéki hatások közepette. Az üzlet egyik megálmodójával Szivós Mártonnal pedig jelenleg szinte csak jó dolgokról lehet beszélni.

Ő lett az alapszakasz gólkirálya, klubcsapata a Groupama Honvéd bejutott a magyar bajnokság „final four-jába”, az elmúlt esztendő legjobb magyar játékosa címét is ő érdemelte ki. Nem újságírók, vagy edzők szavazatai alapján, hanem a válogatott társak voksai emelték őt a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, ami – elmondása szerint - a legnagyobb elismerések egyike. A válogatott edzésein rendre részt vehet, és egyfajta vezérré nőtte ki magát a Honvédban. No de ne szaladjunk ennyire előre.

- Hetvennyolc góllal lettél az alapszakasz gólkirálya, tizenhét góllal megelőzve a második helyezettet. Megünnepeltétek?

- Nem mondom, hogy nem került szóba ez a statisztikai adat, de csapaton belül nem nagyon foglalkoztunk vele. Örültem neki, a többiek is, de azt gondolom, hogy az én gólkirályi címem a csapat érdeme is egyben. Ők azok, akik segítik a játékomat és fordítva. Így tudunk jól működni.

- Fontos számodra az, hogy ilyen elismerésekben részesülj?

- Ki az, akinek nem esik jól egy-egy dicsérő szó, vagy egy elismerés? Szerintem mindenkinek kellenek a saját apró kis sikerek, hogy azokkal együtt még jobban tudjon a csapat eredményeinek részesévé válni. Én akkor játszom jól, ha a csapat is jól játszik, a cél mindig az, hogy nyerjünk és nem az, hogy minél több gólt lőjek. Ez idén így alakult, de természetesen nem készültem rá tudatosan.

- Vezéregyéniséggé nőtted ki magad az évek során a Honvédban, és úgy látszik, jól is érzed magad ebben a szerepben. Kötelességnek érzed a fiatalabbak segítését?

- Inkább természetes folyamatnak mondanám. Úgy nőttem fel, úgy tapasztaltam az uszodában, hogy az idősebb, rutinosabb játékosok segítik a fiatalok fejlődését. Mi a Honvédban ugyanezt csináljuk Gergely Pistával és a többi rutinos játékossal.

„Nagy lövő!”    Felnőtt válogatottság/gól: 142/118    Magyar bajnoki meccs/gól: 302/513    Olasz bajnoki meccs/gól: 30/47    Nemzetközi klubmeccs/gól: 122/243

Talán valamennyire saját érdek is, hiszen ha az új csapattagok, vagy a fiatalok jobban játszanak, valamennyi terhet levesznek a válladról, könnyebben bízol meg bennük a vízben. Soha nem éreztem ezt tehernek, vagy kényszernek. A vízilabdán kívül is így működik, nem? Nem csak ők tanulnak adott esetben tőlem, hanem én is tőlük. Rengeteg mindent lehet ellesni egymástól. Fejlődni pedig mindig van hová.

- Neked például miben kell még?

- Védekezésben és támadásban egyaránt van még mit csiszolni.

- Ha már itt tartunk. Ki az, van-e egyáltalán olyan, akitől te szívesen ellesel bizonyos mozzanatokat, stílust?

- Egy példaképem nincs, mindenki egyéniség. Rengeteg nevet tudnék most felsorolni, hogy kitől és mit tanultam. A Honvédban az első évben Tóth Imre, Sugár Sanyi és Bárány Attila játéka volt rám hatással, később pedig olyan klasszisoktól leshettem el a trükköket, mint Molnár, Benedek, Kiss Gergő és Biros. Ők mind olyan játékosok, akiktől minden pillanatban el lehetett sajátítani valami újat. De szeretek például régi mérkőzéseket, külföldi gólösszefoglalókat nézni, mert azok között is találok mindig valami tanulhatót.


Spártai harcos vs. Menő manó

Marci mára rutinos játékossá nőtte ki magát, de pontosan tudja, hogy mindig mindenért meg kell küzdenie, nem pottyan az ölébe a siker. A karjába „vésett” Spártai sisak is ezt a jelentést hordozza magában: küzdeni a végsőkig. Igazi harcos hozzáállás. Viszont néha nem árt tudni hol a határ, meddig mehet fel benne az adrenalin. A másik karon ülő „menő manó” pedig erre figyelmeztet. Győzni, de nem minden áron, vannak dolgok, amik miatt nem érdemes idegeskedni.

Az elmúlt években játéka és egyéni stílusa is letisztult, nyugodtabbnak, tudatosabbnak tűnik a vízben, bár elárulta, nem érez ilyen hatalmas változást, sőt néha túlságosan elszalad vele a ló: „Korábban sosem állítottak ki végleg cserével dumálásért. Idén ez is megesett.” Jó úton halad, hogy a csúcsra jusson. Ennek az egyik legfontosabb jele pedig a legjobb játékos díja.

- Meglepődtél, hogy a társak rád voksoltak?

- Nem számítottam rá, nagyon örültem! Ez sokkal nagyobb elismerés, mint például a gólkirályi cím. Az, hogy a válogatott társak így vélekednek a játékomról, nekem sokat jelent. Igyekszem ebből is erőt meríteni és még többet megmutatni magamból.

- Jelent ez valamilyen terhet számodra?

- Inkább felelősséggel jár szerintem. Minden percben összpontosítani, koncentrálni kell, egy másodperc kihagyás sem fér bele.


Improvizatív gépezet

- Elkezdődött a válogatott felkészülése, a Honvédban kialakult vezérszerepet oda is átülteted?

- A válogatott szinte olyan, mint egy klubcsapat, az egyetlen eltérés talán annyi, hogy mindenki klasszis a maga posztján, nem véletlenül hívják válogatottnak. Ez egy improvizatív gépezet, ahol én is egy fogaskerék vagyok a sok közül. A célom, hogy egyre fontosabb legyek. Ráadásul nekem a válogatottban a védekezés a fő feladatom, ami teljesen más játékstílust követel meg, mint a Honvédnál betöltött szerep.

- Mennyire nehéz erre fejben, vagy fizikálisan átállni? A klubcsapatban gólkirály vagy, több támadási variációban te vagy a befejező ember, a válogatottban pedig a védekezésre kell koncentrálnod.

- Nem mondom, hogy könnyű, de a cél irányít. Mindent alá kell rendelni a válogatottnak, másképp készülsz mentálisan. Én például, ha válogatott edzésre megyek, minimum három ébresztőórát állítok be, hogy biztosan időben ott legyek. A vízben egészséges küzdelem folyik a csapattagok között, mindenki a maximumra törekszik, nem lehet apró hibákat sem elkövetni.

Az öt legeredményesebb játékos Európában a bajnokságokban lőtt gólok alapján:    1. Svilen Piralkov (Terrassa)     2. Szivós Márton (Honvéd)    3. G. Afroudakis (Panathinaikos)    4. A. Calcaterra (Latina)    5. Sandro Sukno (Jug) és Varga Dénes (Primorje Rijeka)

„…és a cél a dobogó teteje”

Pénteken kezdődik a rájátszás a bajnokságban, a Honvéd elérte a kitűzött célt, bejutott a legjobb négy közé. Behúztak egy Magyar Kupa győzelmet – meglepetésre - és az alapszakaszban is rendre bizonyították, számolni kell velük a végjátékban. Marci szerint ezzel még nem szabad megelégedniük. „Úgy kell játszanunk, hogy az örömjáték legyen, nem pedig félsszel. A negyedik hely már megvan, innen csak felfelé lehet és kell is lépni. Talán meglepetés lenne, ha döntőt tudnánk játszani, de meg kell próbálni, nem szabad feltett kézzel elindulni előre.”

Vajon tényleg meglepődnénk? Az egész csapat remekül játszott az alapszakaszban, a fiatalok nem várt fordulatokkal hívták fel magukra a figyelmet, az „öregek” pedig ösztönösen tudják, mi kell a sikerhez. A Honvéd nyolcasán pedig látszik, jól érzi magát a bőrében, a cél előtte lebeg, innen csak felfelé vezet az út!

brabra