FACEBOOK

Euroliga-forduló - program, nyilatkozatok

Euroliga-forduló - program, nyilatkozatok
hozzászólás, 2010.11.30.

A második fordulót rendezik meg szerdán az Euroliga főtábláján, a legjobb nyolc közé jutásért folyó versenysorozatban. Ismertetjük a programot és megszólaltatjuk az érintetteket.

Euroliga, főtábla, második játéknap, december 1., szerda

A csoport

18.00 Jadran Herceg Novi-Szeged (RTCG és vlv élő)

BAKSA LÁSZLÓ a vlv-nek:


- A csapatunk eddig eléggé kétarcú, voltak rossz meccseink (páldául az Eger ellen), de olyan is, hogy a sírból hoztuk vissza a mérkőzést, például a Vasassal szemben, amikor 5:9-ről lett 9:9. Szerintem ez főleg attól függ, hogy hogy állunk a mérkőzéshez. Ha oda tudunk figyelni és "megyünk", akkor minden rendben lehet. Ha elkezdünk butaságokat csinálni elöl - általában ez szokott a baj lenni - akkor hiába védekezünk jól, könnyen gondjaink lehetnek. Kétszer is videóztunk, felkészültünk az ellenfélből. Tudjuk, hogy meghatározó emberek mentek el tőlük a Reccóhoz, mégsem tekinthetjük gyenge csapatnak őket - a montenegrói bajnokról van szó. Szeretnénk pontot szerezni és ezzel visszahozni valamit abból, amit az első fordulóban hazai pályán elvesztettünk. Sérültünk, betegünk nincs Lehmann Pistin kívül, aki már lábadozik.

20.00 Vasas-Primorac Kotor (Sport1 és vlv élő)

A szerdai meccs időpontjában kedden este edzést tartott a Primorac Kotor a Komjádi uszodában. Előttük a Vasas edzett, s az egykori társak természetesen szeretettel köszöntötték Steinmetz Ádámot és Kállay Márkot. Ugyanígy volt fordítva: a vízből kikászálódó Kiss Gergely sokáig beszélgetett a kotoriakkal.

Az est különlegessége volt, hogy a foglalkozás után a Vasas-játékosok letelepedtek a lelátó padjaira és nekiestek egy jókora tortának. Találgattuk, hogy kinek lehet születésnapja, de kiderült, hogy a meglepetést Mátéfalvy Csaba szolgáltatta, aki ezen az estén FC Barcelona feliratú trikóban jelent meg, s a Barcelona focicsapatának a Real Madrid felett aratott hétfői 5:0-as győzelme tiszteletére vendégelte meg a csapatot...

VLV-VIDEÓK:


Steinmetz Ádám nyilatkozata


Steinmetz Barnabás nyilatkozata


Kiss Gergely nyilatkozata


Vámos Márton nyilatkozata


A Vasas és a Primorac Kotor edzése - vlv-képek

B csoport


19.00 Vojvodina-Pro Recco

MADARAS NORBERT a vlv-nek:

- Nem nagyon ismerem a Vojvodinát, ha jól tudom egy válogatott játékosuk van. Fiatalok, sokat úsznak. Szerbek, tehát rosszak nem lehetnek.

BENEDEK TIBOR a vlv-nek:

- Nem sokat tudunk az ellenfélről, de megszereztük az első meccsüket dvd-n, ennek megnézése a keddi programunk része. A legfontosabb feladat az lesz, hogy ne becsüljük le őket.

C csoport

18.00 Olympiakosz-Mladost Zágráb

20.00 Partizan Belgrád-CN Barcelona

D csoport

17.00 Eger-Jug Dubrovnik (DigiSport és vlv élő)

KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Nagyon-nagyon várom a meccset. Bizakodó vagyok, nagyon szeretnék nyerni és úgy gondolom, hogy a csapatnak kijárna most már egy győzelem, szükségünk is van erre. Nehéz lenne felállni egy esetleges hazai vereség után. A legutóbbi rangadókat rosszul vettük, sőt, Szolnokon is pontokat hagytunk, pedig azon a jó kis hajtós meccsen szerintem nyernünk kellett volna. Erősen készülünk a Jugra, mindent alárendelünk a szerdai győzelemnek, kedden például beköltözünk abba a szállodába, ahol az összetartások szoktak lenni a fontos mérkőzések előtt. A hangulat jó, s van egyfajta feszültség, mindenki érzi, hogy muszáj nyernünk most már... Sérültünk nincs én egy kicsit megfáztam, ezért a hétfői napot kihagytam, de a meccsre rendben leszek.

20.00 Primorje Rijeka-CNA Barceloneta

VARGA DÉNES a vlv-nek:

- Ha tovább akarunk jutni, mindenképpen meg kell vernünk a Barcelonetát. Hétfő este videón is megnéztük őket, s Xavi Garcia jóvoltából is tudjuk, hogy mire kell nagyon figyelni.  Az egyik bekkünk Jelaca még sérüléssel bajlódik, amit egymás közötti játék közben szedett össze, egyébként mindenki rendben van.

VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

- Kötelező a győzelem, mert otthon játszunk és ahhoz, hogy továbbjussunk, minimum a hazai meccseket meg kell nyerni. Ez a csapat biztos, hogy erős, hiszen nem véletlenül verte meg az Egert. Xavi Garciatól is tudjuk, hogy nem csak spanyolul tudnak beszélni, hanem jól is vízilabdáznak. A három ponttal elégedett lennék. El tudom képzelni, hogy egy szoros meccsen épphogy nyerünk, mint ahogy azt is, hogy 5-6 góllal megverjük az ellenfelet. Mivel spanyolok, ha jól játszunk, akár a második-harmadik negyedben "szétválhat" a mérkőzés és nyerhetük fölényesen is.